Sokan, akik felnőtt korukban nehézségekkel küzdenek, visszatérő és káros mintákat tapasztalnak a viselkedésükben, gyakran jönnek rá, hogy a baj gyökere gyerekkorukban keresendő. Azért nem alakult ki erős önértékelésük, azért nem képesek képviselni az érdekeiket, vagy éppen azért jellemzők rájuk agresszív kitörések, mert a szüleik valahogy nem úgy viselkedtek velük, ahogy kellett volna. De hogy kell(ene) szülőként viselkedni?
A terápiák jó részben arról szólnak, hogy az ember felnőtt fejjel újraírja ezeket a mintákat, kialakítson egy olyan valós, igazi énképet, ami tényleg ő, és amit képes szeretni. Leon F. Seltzer pszichológus, nagy terápiás gyakorlattal a háta mögött kialakított egy listát arról, hogy melyek azok a szülői viselkedések, amik ahhoz kellenek, hogy valakiből erős, jó önbizalommal rendelkező, önmagát ismerő és elfogadó, egészséges felnőtt váljon. A pácienseivel való munkája kezdetén megkér mindenkit, hogy értékelje a saját szüleit, hogy láthassa, mik azok a fontos, létszükségletszerű dolgok, amiket ő nem kapott meg.
Általában ha már terápiában van valaki, ki szokott derülni, hogy a szülők ezen vagy azon a ponton nem jól teljesítettek. Seltzer óva int attól, hogy ezek után elkezdd a szüleidet hibáztatni, hiszen ő is hisz abban – ahogyan én –, hogy minden szülő mindent megtesz a gyerekéért, amire képes. Valószínűleg a szülők is sérültek gyerekkorukban, a sérülés és diszfunkció generációkon át öröklődik. Szóval a listának nem az a dolga, hogy ezek után az ember a szüleit hibáztassa, de arra sem való, hogy beinduljon az önsajnálat, és az ember reménytelen esetnek, áldozatnak tekintse magát. Senkinek sem romlott el végérvényesen az élete, mindenen lehet javítani.
A lista, a szülők értékelése azt a célt szolgálja, hogy felismerd, valahol baj történt, és egyszer, a múltban bizony áldozat voltál. Ne legyél kemény magadhoz, de tudd, hogy min kellene dolgoznod. Azt is fontos észrevenni, hogy még a tökéletlen szülők is sokat adnak. Lesznek olyan tételek, ahol magas pontot adsz. Ezek az erőforrásaid, amiket neked biztosítottak. Seltzer azt javasolja, hogy nyomtasd ki magadnak a tíz pontot, majd édesapádat és édesanyádat is pontozd az állítások mentén. Ötös, ha az adott dolgot megkaptad tőle, képes volt megadni, egyes, ha egyáltalán nem. És közte a fokozatok.
Mi kell ahhoz, hogy valaki kiváló szülő legyen?
1. Idő és figyelem: a gyerek a jó szülő számára prioritás, a jó szülő általában megbízhatóan elérhető, és ezzel a figyelemmel megadja a gyereknek, hogy fontosnak, értékesnek érezhesse magát.
2. Empátia és megértés: a jó szülő képes felismerni a gyerek érzéseit, elfogadja a gondolatait és az érzelmeit. Kapisgálja, hogy a gyerek mit fejez ki – vagy próbál kifejezni –, és érezteti a gyerekével, hogy megérti.
3. Jóváhagyás: a jó szülő elfogadja és támogatja a gyereke gondolatait, érzéseit, nézőpontját és ötleteit – még ha nem is mindig ért vele egyet. Ha a gyerek kifejezi ezeket, akkor úgy reagál rá, mint értelmes, legitim, személyesen fontos dolgokra. Még ha felnőtt szemmel nem is valós a dolog, érti, hogy a gyerekének az a valóság.
4. Bizalom: a jó szülő kifejezi, hogy bízik a gyerekében, a képességeiben, abban, hogy meg tud tanulni új dolgokat, véghez tudja vinni, amit szeretne. Rábíz a gyerekre olyan feladatokat, amik megfelelnek a korának, így érezteti vele, hogy alkalmas és kompetens.
5. Bátorítás: a jó szülő helyesli, hogy a gyerek új dolgokban próbálja ki magát, sőt bátorítja. Képes arra, hogy kezelje a gyerek húzódozását vagy félelemét, mert tudja, hogy természetes dolog néha tartani attól, hogy az ember nem elég ügyes és okos valamihez.
6. Elismerés: a jó szülő rendszeresen elismeri a gyereke elért eredményeit, és jutalmazza az erőfeszítését is, hogy valamit megcsináljon.
7. Érintés és ölelés: a jó szülő rendszeresen megérinti, megöleli a gyerekét, és ezzel melegséget, szeretetet és biztonságot ad neki – szemben a manipulatív, bántalmazó és büntető kontaktusokkal. Ezek a viselkedések a biztonságos melegség légkörét adják otthon.
8. Tisztelet: a jó szülő komolyan veszi a gyerek gondolatait, érzéseit, vágyait és szükségleteit – nem hagyja figyelmen kívül, nem nevet rajta mint önző, éretlen kis hülyeségeken.
9. Iránymutatás: a jó szülő olyan, mint egy mentor. Nem megmondja a gyereknek, hogy mit csináljon, nem dominanciára és kontrollra törekszik, hanem megosztja a tudását és a tapasztalatait a gyerekeivel. Tanácsot ad, és segíti, hogy a gyerek tisztábban lásson bonyolult kérdésekben, de azt is hagyja, hogy megtalálja a saját megoldásait.
10. Szabadság: a jó szülő hagy a gyereknek érzelmi, mentális és fizikai szabadságot. Hagyja, hogy a maga tempójában csináljon dolgokat, az észszerű korlátokon belül jöjjön-menjen, ahogy kedve tartja, és kifejezze az érzéseit, gondolatait attól függetlenül, hogy azokkal a szülők egyetértenek-e vagy nem. A gyerek nem félhet attól, hogy őszinte feltárulkozása a szüleiből gúnyt vagy haragot fog kiváltani.
A saját szüleiddel kapcsolatban talán nem is olyan nehéz megcsinálni ezt az értékelést, de ha szülő vagy, akkor belevághatod a nagyobb fába is a fejszédet: értékeld magad mint szülőt. Ha mered, és nagyobbak a gyerekeid, akkor töltesd ki velük is a kérdőívet rád vonatkozóan. Ha ez utóbbit megteszed, akkor legyél nagyon nyitott és elfogadó a válaszaikkal. Nem cél itt őket meggyőzni, nincs szükség magyarázkodásra vagy védekezésre. Ez egy különleges alkalom lehet, hogy tanulj magadról, hogy szülőként jobbá válhass, és ez csak akkor történik meg, ha képes vagy elfogadni és feldolgozni a válaszokat.
