Egy friss kutatás szerint az életkor torzíthatja a diagnózist és tévedésekhez vezethet.
A figyelemhiányos hiperaktív zavar (ADHD) az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribbá váló tünetcsoport, amely súlyos esetben hatalmas terhet ró az érintett gyermekre és családtagjaira is. Egy friss kutatás a helyes diagnózis nehézségeire hívja fel a figyelmet: konkrétan arra, hogy az ADHD diagnózisa rettentően életkorspecifikus.
Persze, a szakemberek eddig is tudták, hogy a nyolcéves tovább bír egy helyben ülni, mint a kétéves, de a tudomány szerint még ennél jóval kisebb korkülönbségek is be tudnak zavarni a diagnózisban. És akkor ADHD diagnózist kap a gyerek, pedig lehet, hogy csak még kicsi.
A hatéves még nem hétéves!
Az iskolai osztály legifjabb tagja nagyobb eséllyel kap ADHD diagnózist, mint az osztály legidősebb tagjai. Ennek a hátterében az lehet, hogy a tanárok és a szülők máshogy értelmezik a kisebb-nagyobb gyerekek viselkedését és nem veszik figyelembe, hogy egy osztályban simán lehet akár egy (sőt, néha két) év korkülönbség is a gyerekek között.
A finn kutatók több mint hatezer gyerek adatait vizsgálták, akiket hétéves koruk felett ADHD-val diagnosztizáltak. Finnországban az iskolát abban a naptári évben kezdik a gyerekek, amikor hét évesek lettek/lesznek, a tanév pedig augusztus közepén kezdődik. Így aztán az osztály legidősebb gyereke lehet, hogy január elsején született (iskolakezdéskor 7 éves és 7 hónapos), a legfiatalabb meg decemberben (iskolakezdéskor 6 éves és 7 hónapos). A magyar rendszer kicsit más az évvesztesek miatt, de nálunk is simán előfordulhat ennyi korkülönbség egy osztályon belül.
A finn kutatók azt vették észre, hogy az ADHD diagnózisa függ attól, melyik hónapban született a gyerek, a tanév során a szülinapjukat később ünneplő gyerkőcök ugyanis gyakrabban lettek ADHD-sok. Ez számokban úgy nézett ki, hogy a szeptember és december között született, azaz a fiatalabb korcsoportba tartozó fiúk körében 26 százalékkal több ADHD-t diagnosztizáltak, mint ugyanabban az osztályban a január és április között született, idősebb fiúk körében. Lányok esetében 31 százalék volt a különbség.
Ez a különbség, vagyis az életkor hatása akkor volt kiemelkedő, ha az ADHD-t 7 és 9 éves kor között diagnosztizálták. 10 éves kor felett a különbség eltűnt (valószínűleg a hiperaktivitást és a figyelmi készségeket tekintve jobban különbözik egymástól egy 6 és egy 7 éves, mint egy 11 és egy 12 éves.) A szerzők azt is megnézték, mi a helyzet a többi pszichés zavarral, de a viselkedészavarok és tanulási zavarok terén nem volt ilyen különbség.
Torzíthatja a diagnózisokat az életkori hatás
A szakemberek szerint mindez két okból is veszélyes. Egyrészt lehet, hogy ADHD-snak bélyezgünk olyan gyerekeket, akik nem is azok, csak még túl fiatalok, ezért nem tudnak olyan szépen figyelni és egy helyben ülni, mint idősebb társaik. Másrészt az is előfordulhat, hogy az osztály idősebb gyerekein meg nem vesszük észre az ADHD jeleit (mert a kicsikhez képest egész nyugisak), pedig valójában fennáll náluk a probléma.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy tanárként és szülőként is figyeljünk rá: ne az osztálytársaihoz, hanem a valódi kortársaihoz hasonlítgassuk a gyereket (ha már muszáj hasonlítgatni). Azaz persze, hogy ügyesebb a lányom oviscsoportjában az a kislány, aki tíz hónappal idősebb Zsuzsinál. Minél fiatalabb a gyerek, annál inkább oda kell figyelni erre a jelenségre.
Az ADHD-t végül diagnosztizáló pszichológusok természetesen életkornak megfelelő teszteket használnak, ezért ezen a ponton már nem valószínű, hogy egy makkegészséges gyermeket ADHD-snak titulálnak, csak mert fiatal. Sokkal inkább abból eredhetnek a különbségek, hogy az osztály fiatalabb gyerkőcei közül lényegesen többet küldenek el pszichológushoz vagy nevelési tanácsadóba ADHD gyanúval, mint az idősebbek közül. Ezért a kutatók kifejezetten a tanárok, szülők és körzeti gyermekorvosok figyelmét szeretnék felhívni az életkor ilyen, torzító hatására, amely egyébként nem csak Finnországban, hanem másutt is megfigyelhető.
