Pénzért nem szülök, de volna pár ötletem

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A második után már inkább választottam volna egy kéthónapos izlandi lékfürdő tábort télen, minthogy újra elölről kezdjem ezt az egészet.

Én szeretem a gyerekeket, a sajátjaimat meg különösen. Türelmem is van hozzájuk, jók a körülményeink, sőt, még csak nem is voltunk öregek, amikor elkezdtük a családalapítást. Mégis úgy voltam vele kettő után, hogy üssenek ebonitrúddal, ha még egyet bevállalok. És ezen az sem változtatott volna, ha beígértek volna egy csomó állami pénzt.

Meggyőződésem, hogy az ember nem pénzért szül, hanem mert gyereket szeretne. Én úgy voltam vele, hogy alapból kettőt, azután meglátjuk. Ha jól megy a dolog, ha jól érzem magam közben, akkor akár jöhet a folytatás is, majd kiderül.

Hát nem éreztem jól magam. Erről nem a gyerekeim tehetnek, még csak nem is a férjem, sőt, aki most egy jó kis fikázós cikkre számított, csalódni fog, mert még csak az állami családpolitika sem tehet róla. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ebbe a világba én nem merek, nem akarok kettőnél több gyereket szülni.

Nem a pénz, vagy a megfelelő családtámogatási rendszer hiányzott. Sőt, amint megszületett az első gyerekem, nem győztem kapkodni a fejem: innen is jön az állami támogatás, meg onnan is, tgyás, anyasági segély, gyed, családi pótlék, ilyen se volt még életemben: munka nélkül pénzt kapok! Addig, nettó költségvetési befizetőként ehhez egyáltalán nem voltam hozzászokva. A havi sok tízezer forint adómért és járulékomért legfeljebb a járdát meg a közvilágítást vehettem igénybe, most meg még a vonatjegy árából is kedvezmény jár, hűha! Csodálatos dolgok voltak ezek.

Bár, ha jobban belegondolok, az első hónapokban járó családtámogatást mind elvitte a szülészorvos, aki ügyesen beterelt a magánrendelésébe, de hát neki is élni kell valamiből. Igaz, hogy a szüléseknél pont nem volt ott, de megértettem, mert pont egy másik anya életét kellett megmentenie, vagy ilyesmi.

Amikor pedig még a lakásra is felvettük a szocpol támogatást mind a két gyerek után, komolyan, körülnéztem, amikor kiléptünk a bankból, hogy nem szalad-e valaki utánunk, hogy bocsánat, tévedés volt, vissza az egész. Egyszerűen nem értettem, hogy miért kapok pénzt azért, mert a lakásomban most már a gyerekeim is ott élnek? Az én gyerekeim az én dolgom, nincs hozzájuk senkinek semmi köze!

A világ is így gondolta

Mármint azt megkérdezték az utcán, hogy szoptatom-e még az aktuális kicsit, és mindig szóltak, hogy meg fog fázni szegény zokni/sapka nélkül, a 32 fokban. És akkor nagyjából itt véget is ért a valódi, minket körülvevő társadalom (vö. emberek) gondoskodása.

Azt már nem túl gyakran ajánlották fel, hogy feltehetik-e a buszra a babakocsit, hogy ne nekem kelljen a – természetesen nem akadálymentes járatra – feltornásznom a sok hónapos terhes hasammal. Vagy amikor látták, hogy két pici gyerekkel küzdök, csak elvétve hívtak előre a sorban a hivatalokban. A közelünkben lévő boltokba például egyáltalán nem tudtam betolni a babakocsit a forgókaputól, a pénztárnál álló sort meg a csemegepultig kellett volna visszatolnom, hogy elférjek mellette.

Bevásárlás, posta, utazás, ügyintézés, minden hármasban, mert a gyerekeket senkire sem tudtam otthon hagyni. A nagyszülőktől sok-sok kilométerre laktunk, a barátok meg, jé, éppen dolgoznak, amikor egy kisgyerekes anya az ügyeit tudná intézni. Egyszer ugyan megkérdeztem az egyik szomszéd nőt, aki nagyon ajánlkozott, hogy vigyázna-e a gyerekeimre pár órát, csak sajnos ő meg olyan összeget nyögött be a segítség fejében, hogy kösz, mégsem kértem inkább.

Na, majd vidéken jobb lesz nekünk!

Jó, hát Budapest nagyváros, és a világvárosok nem a kisgyerekesek totyogásának a tempójában lüktetnek, érthető. Próbáljuk meg akkor vidéken, gondoltuk a férjemmel, ott mégiscsak jobb gyereket nevelni!

Nem lett jobb, sőt, valamivel talán még rosszabb is, mivel kezdhettem elölről a kapcsolatépítést, a barátkozást. Viszont sikerült egy olyan óvodában elcsípni az utolsó üres helyet a városban, ahol ebéd után hazavágták a gyerekeket, ami enyhén szólva nem a legszerencsésebb konstrukció egy délután még alvó csecsemővel.

Nyáron még viszonylag jó volt a helyzetünk, mert időnként sikerült úgy hazajönnie a férjemnek munka után, hogy természetes fényben is láttuk egymást, sőt, a környékbeli anyukákkal is sikerült némi kapcsolatot kialakítani, télen viszont csak kuksoltam bent a lakásban két, beszélni még alig tudó gyerekkel, és sertepertéltem körülöttük. Felnőtt szót meg legfeljebb a tévében hallottam.

Ha valamelyik gyerek beteg volt, napokig nem tudtam kitenni a lábam a lakásból. Örömünnepnek számított, és a szabadság netovábbjának, amikor a férjem hazaért, én pedig elmehettem a kisboltba kifliért.

Mire bevezették, hogy három gyerek után már giga családi adókedvezményt lehetett igénybe venni, a gyerekek pedig mind a ketten ovisok lettek, én már úgy belefáradtam az állandó küzdelembe, a magányba, és hogy mindent egyedül kell megoldanom (de, igen, ott volt a férj, csak dolgozott), hogy inkább választottam volna egy kéthónapos izlandi lékfürdő tábort télen, minthogy elölről kezdjem ezt az egészet. Nem tudtak volna annyi pénzt ajánlani, hogy én ebbe még egyszer belevágjak.

Közelben élő, stramm nagyikat adjanak!

Elkezdődött viszont a munka világába való visszatérés időszaka, ami nem volt egészen zökkenőmentes két kisgyerekkel, nagyszülők nélkül, vidéken. Be kellett, hogy lássam, azzal, hogy szültem két gyereket, a munkaerőpiaci helyzetem, hogy finoman fogalmazzak, kihívásokkal terhessé vált.

Volt olyan munkáltató, aki (habár tudta, hogy kisgyerekeim vannak), úgy nézett rám, mint egy idiótára, amikor négy órakor közöltem, hogy megyek az oviba a gyerekekért.  Kérdezte, hogy miért nem megy a férjem, na, akkor meg én néztem rá úgy, mint egy idiótára: azért, mert valakinek pénzt is kell keresnie, és az én fizetésembe már a béralkunál bekalkuláltuk, hogy anya vagyok, meg ami ezzel jár. Hát ezért.

Nem állítom egyáltalán, hogy a most belengetett, a nők szülőkedvét fellendíteni célzó családpolitikai intézkedések nem vonzók, vagy nem lesznek hatásosak, mert simán lehet, hogy igen. Pár millió jelzáloghitel elengedése azért elég jó ajánlat, lássuk be. Az viszont teljesen biztos, hogy a pénz nem minden. Egy gyerek, akkor is, ha már a harmadik, annyi munkát, törődést, idő- és energia befektetést, odafigyelést, és igen, lemondást követel (a szeretetet vegyük nyugodtan alapnak), hogy ezeket pénzzel nem lehet megvásárolni, vagy kiváltani. Nincs az a pénz.

Ha viszont

Ha viszont lenne a közelben egy stramm nagymama, vagy nagypapa, aki mindig ráér, és mindig szívesen foglalkozik az unokákkal, sőt, a különórákra is képes elvinni őket, egy időben kétfelé, és aki talán még a háztartásba is képes és hajlandó lenne besegíteni, mindjárt más lenne a helyzet.

Ha tudnám, hogy a szülés nem kerülne egy rakás pénzbe a befizetett, nem kevés társadalombiztosítási járulék ellenére, és nem lenne egy kiszolgáltatott, horror élmény, amin jobb minél hamarabb túl esni, addig meg kibírom valahogy, összeszorított foggal és szemekkel, mindjárt más lenne.

Ha tudnám, hogy az óvodában és az iskolában jól fogja magát érezni a gyerekem, lelkesítik, választ kap a kérdéseire, és úgy fejlődik, ahogy az neki jó; nem a fegyelmezés és magoltatás a cél, amivel az életben ugyan nem viszi semmire, de legalább nincs vele probléma az intézményben, akkor talán több bizalommal vágnék bele, hogy szüljek egy harmadik gyereket.

Ha három gyerek nem tenné szinte teljesen lehetetlenné a munkavállalást, mert hol az egyik beteg, hol a másik, és egyébként is, kinek kell egy háromgyerekes anya, amikor van gyerektelen jelentkező is, akivel nincs gond, na, az például egy ütős érv lenne a harmadik gyerekek születése mellett.

Mert addig a sok gyerek csak azokban a családokban vállalható reálisan, ahol az egyik szülő egyébként is keres annyit, hogy a másik otthon maradhasson. Mert három, vagy több gyerek mellett az egyik szülő nagyjából kiesik a munkából. Habár már kettőnél is szükség van bizonyos kompromisszumokra, szerintem.

Ahhoz viszont elképesztően nagy szerencse kell, hogy egy fizetésből sikerüljön eltartani a családot, a másik szülőnek pedig ne is legyenek ambíciói munka szempontjából, és még egy szerető családtag is akadjon segítségnek.

Hát ezért nem születnek meg itt a vágyott második, meg harmadik gyerekek. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.

Testem

Ezért tör rád délután az édesség utáni vágy: komoly problémát jelezhet

Bár szinte mindenkivel előfordul, hogy ebéd után elnehezül, és legszívesebben azonnal valamilyen édesség után nyúlna, a rendszeresen visszatérő délutáni fáradtság- és cukorcsapda mögött komoly egészségügyi okok állhatnak. A szakemberek szerint ez a jelenség az inzulinrezisztencia egyik legtipikusabb és leginkább figyelmen kívül hagyott előszele lehet. Amikor a sejtek éheznek a hibás anyagcsere miatt, a szervezetünk kénytelen vészjelzéseket küldeni, ami drasztikus energiazuhanásban és kínzó nassolási vágyban nyilvánul meg. De hogyan működik ez a rejtett folyamat, milyen egyéb tünetekre kell figyelnünk, és hogyan törhetjük meg végleg ezt az ördögi kört?

Édes otthon

5 hőségtűrő növény az erkélyre: bírják a 40 fokot is

A nyári hőség és a hosszan tartó száraz időszakok sok kerttulajdonost és balkon-rajongót próbára tesznek: a cserepes növények gyorsan kiszáradnak, a forró burkolatok pedig tovább fokozzák a hőséget. Vannak azonban olyan virágok és dísznövények, amelyek meglepően jól viselik a napsütést és a ritkább öntözést.

Testem

Így jelez a tested, ha túl sok cukrot fogyasztasz

A finomított cukor korunk étrendjének egyik legnagyobb rejtett veszélyforrása, amely szinte észrevétlenül teszi tönkre az egészségünket. Sokan csak akkor eszmélnek fel, amikor már kialakult a túlsúly vagy a cukorbetegség, pedig a szervezetünk jóval korábban, apróbb jelekkel próbál figyelmeztetni a bajra. A hirtelen ránk törő délutáni fáradtságtól a makacs pattanásokon át az állandó nassolási vágyig számtalan tünet utalhat arra, hogy túl sok cukrot fogyasztunk.

Offline

Ha Kádár-kockában élsz, tudnod kell, miért ez az épület neve

Akár egy sütemény neve is lehetne, de semmi ehető nincs benne. A Kádár-kocka a vidéki Magyarország egyik legjellemzőbb épületformáinak egyike, mely meglepő módon nem Kádár Jánoshoz köthető, bár az általa fémjelzett korszak termelte ki a tömeges elterjedését.