Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem is olyan könnyű a kérdés. Mi az, hogy prostituált? Mi az, hogy jó anya?
A napokban valaki megkérdezte, vajon lehet-e jó anya egy prostituált, vagy teljesen korrekt kifejezéssel élve: egy szexmunkás. Ha röviden kellene felelni, mondhatnánk, hogy lehet, csak nehezebb. De kérdés, mit jelent, hogy „jó anya”, és ki ítélheti ezt meg. Inkább érdemes onnan nézni a témát, hogy mennyiben nehezített a szülői lét egy szexmunkás számára. Ám az ördög a részletekben rejlik, koránt sem homogén csoportról beszélünk, nem egyféle életmódról, nem egyfajta emberről.
Mindenkinek él valamiféle kép a fejében arról, milyen egy prostituált élete, és aztán abból indul ki, hogy ez mindenkire vagy a többségükre igaz. Van, aki a legkiszolgáltatottabbakra gondol, akik az utcasarkon fagyoskodnak, valaki másnak van haszna tevékenységükből, és teljes függőségben élnek. És ott a másik véglet, a romantikus kép szabad és elegáns hölgyekről, akik közösséget alkotnak, biztonságos körülmények között végzik tevékenységüket, sőt, valamiféle rangjuk is van a kuncsaftok körében. A témával foglalkozó szakemberek szerint mindkettő, és számos egyéb forma is létezik. Az Internet korában ez is jelentősen megváltozott, sokan maguk szervezik ügyfeleiket, azaz nincs futtatójuk, és nem kényszerítés hatására végzik munkájukat. Persze sokaknál továbbra is ez a helyzet.
Általában nem tudják, de szexmunkásnak lenni Magyarországon alapvetően legális, egy prostituált tud számlát adni (máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatásról), csak megvannak a feltételei, hol és hogyan törvényes ez a tevékenység. És mivel nem mindenki tudja ezeket betartani, gyakran kerülnek összetűzésbe a hatósággal a szexmunkások, például, ha az utcán szexelnek, ami nyilvánvalóan nem szabályos.
Ezekből a részletekből, az életmód sajátosságaiból akad, hogy mennyire nehezített anyának lenni prostituáltként. Elképzelhetjük, hogy kevésbé sérül a szülői szerep, ha valaki alapvetően kiegyensúlyozott, relatíve biztonságos életet tud élni, és nyújtani gyermekei számára, ha nem viszik be olykor a rendőrök, és ha saját akaratából, saját élete felett rendelkezve végzi tevékenységét. Minél kiszolgáltatottabb az ember, annál kevésbé tudja megadni azt a biztonságot gyermeke számára, amire minden csemetének szüksége van. Egy gyerekét egyedül nevelő szexmunkás, aki ráadásul az utcán dolgozik, egész más helyzetben van, mint aki többekkel együtt dolgozik egy lakásban, ahol maguk szervezte klienseket fogadnak.
A másik fontos téma, ami felmerül, ha valaki prostituáltként nevel gyerekeket, az a titok. Amikor az oviban, iskolában megkérdezik, a te anyukád mivel foglalkozik, aligha akarja bármelyik szülő, hogy azt felelje a gyerek: „a mami szexmunkás”.
Hiába nem illegális ez, a társadalmi megítélése meglehetősen rossz, tehát alighanem hazudni kell valamit. És akkor felmerül a kérdés: az anya hazudjon a gyereknek, vagy idővel avassa be, és a gyereknek kell lepleznie a titkot? Előbbi anya és lánya, fia közé épít falat, utóbbi a gyerek és a közösség közé. Ha a szülő nem avatja be, akkor érezni fogja a csemete, hogy valami nem stimmel, valami van a levegőben, és ez nyomasztó, betegítő.
Ha pedig tudja a gyerek, akkor ambivalens helyzetbe kerül, mert valami, ami neki talán természetes, ami az életük része, a külvilág szemében takargatnivaló szégyenfolt. Persze, ez nem igaz, ha olyan közösségben él az ember, ahol viszonylag elterjedt prostituáltnak lenni, tehát nem is okoz olyan nagy megütközést. De egyedülinek lenni olyanok között, akik ezt el sem tudnák képzelni, nehéz teher.
Harmadikként a testhez való viszony merül fel kérdésként. Sokakban megfogalmazódik, hogyan tudja megtanítani egy prostituált a lányának, hogy szeresse és tisztelje a testét, vagy fiának, hogy tisztelje a nőket. A felvetésben persze benne rejlik a vélemény, hogy a szexmunkás nem tiszteli a testét. Ezt pedig nem szabad eldönteni a másik ember helyett.
Itt is kulcsmomentum a kiszolgáltatottság kérdése. Nem mindegy, hogy valaki áldozat, aki elveszítette önrendelkezését a teste felett, vagy szabad ember, aki úgy döntött, neki belefér az, ami a többségnek talán nem. Ne ítélkezzünk, mert nem olyan fekete-fehér a kérdés. Ha azt mondjuk, a prostituáltak eszközként használják a testüket, hamar rájöhetünk, ezzel tulajdonképpen mindenki más is így van.
A test nemcsak örömök és az intimitás megélésének forrása, hanem eszköz is, amit használunk nap, mint nap. Ha pedig azt mondjuk, hogy kell, hogy legyen egy benső szféra, ahova nem engedünk be mást, csak olyat, akihez érzelmileg kötődünk, és bízunk, más szavakkal: kell, hogy legyenek határaink, akkor ez tökéletesen igaz, ám kérdés, egy szexmunkás tényleg úgy éli-e meg, hogy az ő testhatárai feloldódtak, és hogy a másik teljesen szabadon használhatja a testét? Ez is a kiszolgáltatottság mértékén múlik.
Hogy mennyire könnyű vagy nehéz anyának lenni prostituáltként, az azon múlik, ő maga emberként, nőként hogyan éli meg önmagát, a mindennapjait. Biztonságban érzi-e magát, van-e lehetősége határokat szabni: döntéseket hozni abban, mit vállal és mit nem.
Minél inkább rendezettek valaki életében ezek a kérdések, annál inkább van szabad kapacitása gyermeke felé fordulni. Nehézség, hogyha ezek rendben is vannak, akkor is ott marad a titok, a társadalmi megítélés és a szégyen kérdése, mint nehezen cipelhető teher.
Cziglán Karolina
pszichológus
