Nem olyan bonyolult: kérem, köszönöm, bocsánat, zsebkendő, köszönés, csak ilyen alapvetésekről van szó. De ezt mindenkinek kéne.
Bár a gyerekeket ma már lazábban neveljük, van néhány olyan alap társasági norma, amit érdemes minél korábban elkezdeni megtanítani nekik. Félreértés ne essék, nem a saját nevelési normáinkat szeretnénk mások gyermekeire ráerőltetni, és azt sem gondoljuk, hogy szigorú kánonja lenne az illemnek.
De bizonyos társadalmi viselkedésmintákat minél idősebb egy gyermek, annál inkább elvár tőle a környezete, ezért érdemes felvértezni velük. A lista természetesen szubjektív, várjuk kiegészítéseit, és tapasztalatait a kommentekben!
Ha szeretne valamit, kérje! Ha megkapott valamit, köszönje meg!
Talán az egyik legalapvetőbb illemszabály. Mégis hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, főleg a korai időszakban. Egy idő után azonban meg kell tanulnia, hogy ez nem automatizmus, főleg, mikor közösségbe kerül. Semmi más nem olyan hatékony a bevezetésében, mint ha mi is kérünk és megköszönünk a családban - ahogy normális emberek szokták.
Tisztelje a felnőttek mondandóját! Ne szakítsa félbe őket!
Ha a felnőttek és gyerekek egy társaságban vannak, partnerként kell kezelniük egymást a kommunikációban. A gyerekek hajlamosak arra, hogy ha hirtelen eszükbe jut valami, azonnal közölni szeretnék, és félbeszakítsák a felnőtteket a beszédben (akár egymással beszélnek, akár velük). De egy után meg kell tanulniuk, hogy a társas kommunikáció egyik alapszabálya, hogy hagyom, hogy a másik befejezze a mondandóját, utána szólalhatok meg. Ez alól persze kivételt jelent minden vészhelyzet.
Ha nem biztos, hogy szabad, kérjen engedélyt!
Sok „veszélyes” helyzet származik abból, hogy a gyermekek a motivációikat követik, akkor is, ha nem tudják, hogy szabad-e azt csinálni, amit szeretnének. A bölcsődében, óvoda elején, játszótéren, körülbástyázott és védelmező közegben ez még rendben van, de minél idősebb és érettebb a gyermek, annál inkább meg kell tanulnia vigyáznia magára és másokra is. Ha pedig nem biztos abban, hogy (például vendégségben, kiránduláson) megtehet-e valamit, fel kell mérnie a környezetét, megkeresnie az illetékes felnőttet, és engedélyt kérnie tőle.
A negatív véleményt nem kell mindig kimondani!
A gyermekek őszinték, és az őszinteség néha kegyetlenségnek hat. Ha egy kisgyerek rámutat egy másik emberre a buszon/utcán/stb., hogy „kövér”, az lehet, hogy okoz némi derültséget, de nem túl kellemes szituáció. A gyermekekkel meg kell értetni, hogy a véleményük, bár érdekel minket és kíváncsiak vagyunk rájuk, mégis sérthet másokat. Van olyan helyzet, amikor át kell gondolniuk a megfelelő közlési szituációt, hogy aztán közösen beszélgethessünk róla.
Az emberek teste csak az övék, és olyan, amilyen
Az előzőhöz kapcsolódóan: kifejezetten jó, ha minél előbb megtanulja, hogy a többi embert nem szabad a teste alapján megítélni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy olyan testben éljen, amilyenben tud, vagy akar, és ezt nem lehet sem számon kérni, se felróni nekik. Ahogy a gyermekünk teste is az övé, és ha valaki emiatt csúfolja, az egyszerűen nem érvényes.
Illetlen érintések
Vannak bizonyos zónák, amiket közeli barátokon, családtagokon megérinthetünk (hát, felkar, nyak, fej), a többi embernek maximum a kézfejét, vállát illik érinteni. Ez különösen érvényes az intim tájékokra: soha, senkinek nem szabad a mellét, ágyékát, fenekét fogdosni, erre vonatkozik az úgynevezett fehérnemű-szabály. Ezt minél hamarabb megtanulja, annál jobb, hiszen nem csak az ő illetlen viselkedését kerülhetjük el ezzel, hanem segíthetünk elhárítani az esetleges zaklatást (meg kell tanulnia, hogy ha őt vagy bármelyik társát valaki illetlen helyen érinti meg, azonnal szóljon az illetékes felnőttnek, vagy nekünk.)
Kopogjon be a zárt ajtókon, és várjon a válaszra
Különösen ha hálószoba-, vécé,- vagy mosdóajtóról van szó. Nehéz életkorban meghatározni, mikortól zavar az, ha a gyerekem rám nyit fürdés közben, a vécén, vagy a hálószobában, ez minden családban más. De egy közösségbe kerülő gyermeknek előbb vagy utóbb meg kell tanulnia ezt a szabályt is.
Vannak tabuszavak és témák
Akár tetszik akár nem, bizonyos szavakat és témákat kerülni kell a nyilvánosság előtt. Nem beszélünk kakiról, pisiről, egyéb intim testfunkciókról nyilvánosan, bár nyilván egy bizonyos életkorban rettenetesen érdekli őket. Ez persze nem azt jelenti, hogy szégyellniük kéne, vagy szoronganiuk miatta. Az én kisfiam például rendszeresen oszt meg „remek” fingós vicceket a nagybátyjával, amin aztán vígan elröhögcsélnek. Viszont tudnia kell, hogy mi az a közösség, amin belül még lehet, és mi az, ahol már nem.
Nem csúfolódjon és ne használjon a másikra gúnyneveket!
Ezt meg tanítani neki, akkor is, ha még nem találkozott soha ilyesmivel, hiszen ekkor nem tudja felmérni, hogy a szavaival súlyosan bánthat mást, - de akkor is ha, őt már csúfolták. A visszavágás nem jó megoldás, a gúnyolódás a gúnyolódó gyengeségét mutatja.
Ha véletlenül belebotlik valakibe, vagy balesetet okoz, azonnal kérjen bocsánatot!
Ezen nincs mit magyarázni, mindenkivel előfordulnak véletlen ütközések, ami nem baj, viszont a bocsánatkérés elmaradása nem oké. Minél hamarabb megtanulja, annál jobb, neki is, hiszen a környezete sokkal megértőbb lesz vele.
Evésnél használja a szalvétát, orrfolyásnál a zsebkendőt
Egy jó darabig ott van anya, apa, nagyszülők, a dadus, az óvónéni, akik segítenek megtörölni, amit éppen meg kell. De már egy óvodás gyerek is ügyesen meg tud tanulni orrot fújni, rá tud szokni a szalvéta helyes használatára, így később nem lesz probléma ennek a társasági alapvetésnek a hiányából.
Ha belép valahová, köszönjön, ha elmegy, búcsúzzon el!
Az egyik legfontosabb valakiről az első benyomás, ami a köszönéssel kezdődik. Önkéntelenül is felmérjük az embereket, akikkel találkozunk, és egy elmaradt köszönés néha szándékosan udvariatlannak tűnik. Ez persze a gyerekekre korlátozottabban érvényes - mindannyian ismerjünk a félénkségből alig hallhatóan odalehelt sziákat -, de minél előbb megtanítjuk erre az alapvető illemszabályra, annál hamarabb segítünk neki abban, hogy jó benyomást tudjon kelteni a környezetében.
