SZÜLŐSÉG

Nevelés: a nemet mondás művészete

2016. január 31., vasárnap 14:02

A legtöbben egyetértenek abban, hogy kell bizonyos korlátokat állítani a gyermek elé, már csak a testi épsége miatt is. De nagyok a különbségek, ki hol húzza meg a határt. Van, aki úgy gondolja, csak akkor érzi magát szabadnak a gyerek, ha mindent megengedünk, és olyan szempontok, mint a családi béke, a szülők vagy mások komfortérzete, valamiféle rend fenntartása nem lehet ok arra, hogy nemet mondjunk. A másik véglet szerint a gyerek egyetlen „munkája”, hogy mindenben alkalmazkodjon a felnőtt világhoz, és megtanulja a beilleszkedést, és ha neki máshoz lenne kedve, minél előbb meg kell értetni vele, hogy ez senkit sem érdekel.

Ahhoz, hogy megtaláljuk az arany középutat, induljunk ki a gyerek szükségleteiből! A kisgyereknek egyrészt szüksége van rá, hogy felfedezze a világot. Ez sok olyan tevékenységgel jár, ami koszos, ami szabálytalan, hangos, valamelyest zavaró a felnőttek számára. Próbálgatja a hangját, próbálgatja, milyen érzés a homokból és vízből képezett mocsárban dagonyázni, szétszerelni dolgokat, és nem csak az erre kialakított építős játékot, próbálgatja, mi mindenre használhatók a tárgyak azon kívül, amire kitalálták stb.

A felnőttnek az lenne a legkényelmesebb, ha mindent csak arra használna, amire való, akkor sosem kellene aggódni semmi tönkremenése miatt, sem a kosz miatt. Persze, a felnőtt már (jó esetben) felfedezte a világot, nem izgatja, milyen érzés, ha vállig bekeni magát agyaggal az ember. De a gyerek szeretné megtapasztalni a számára új dolgokat, és kicsi korban ez nem elméleti síkon zajlik, hanem testközeli találkozással.

Ugyanakkor a gyereknek szüksége van korlátokra is ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Ez sokak számára unalmas közhely, mégis érdemes leírni, mert számos gyereken látszik, hogy kétségbeesetten próbálja megkeresni a határt: mikor mondja azt a szülő egyértelműen és következetesen, hogy „nem”. De csak nem jön el ez a pillanat, és egyre vadulnak, egyre nagyobb őrültségekbe mennek bele, már őket is fárasztja, mert rég nem az örömszerzés a cél, sok szülő viszont félreérti a helyzetet, és úgy érzi, azzal tesz jót, ha mindet hagy és enged. Nyomasztó egy olyan világ, különösen egy kicsi gyerek számára, ahol nem láthatók a határok. Mindenki, így a gyerek is szeretné érteni a világát, és átlátni annak a rendjét: mit lehet, mit nem, mik a szabályok.

Például fogócskáznak a gyerekek, de elkezd bevadulni a játék: mikor egyik elkapja a másikat, már kicsit lökdösődnek is, rángatják egymást. Ha a szülő nem szól, hogy „gyerekek, egy kis pihenő!”, akkor nekik nehéz ebből kiszállni. Ők elkezdték próbálgatni, milyen az, ha a feszültségüket kiadják a másikon, és csak a szülő tudja jelezni, hogy mi ennek a határa. Ki más? Nekik még nem kell tudniuk, honnan is tudnák.

Amikor a szülő nem mond nemet, annak különféle okai lehetnek. Fakadhat egyfajta meggyőződésből, tehát így tartja helyesnek. De van szülő, aki félelemből mulasztja el, hogy korlátokat szabjon: fél a gyerek dühkitörésétől, attól, hogy nem fogja tudni kezelni a helyzetet, hogy ellenséges légkör alakul ki, sőt, a lelke mélyén talán még attól is, hogy nem fogja szeretni a gyerek. Éppen fordítva szokott történni: az ijesztő méretű dührohamokat azok a gyerekek produkálják, akik nincsenek hozzászokva, hogy olykor korlátokat állít eléjük az élet (a szülő), és tulajdonképpen érthető a felháborodásuk, amikor egyszer csak megtörténik.

Fontos, hogyan mond nemet a szülő. Sokan eleve barátságtalan, mérges légkört kapcsolnak fantáziájukban a nemet mondáshoz (talán ezért is kerülik). Lehet kedvesen, nyugodtan is határt szabni. Az ember nem mérgében mond nemet, hanem azért, mert a gyerek átlépte a határt, és ezt jelezni kell. Na persze, érthető a harag, mikor a csemete ezt nem akarja tudomásul venni sokadszorra sem.

Helyzettől függ, hogy mi a megoldás: elég egyszerűen kitartani az eredeti „nem” mellett, esetleg az oldja meg a helyzetet, ha eltereljük a poronty figyelmét, és ahelyett, hogy idegesen várnánk, harmadszorra is fúj-e nyálbuborékot, belekezdünk valami más témába vagy játékba, és van olyan, hogy valami szankciót kell kilátásba helyezni, és ha szükséges, beváltani. A lényeg az, hogy kerüljük el a játszmát: a szülő egyre idegesebb, mert a gyerek nem fogad szót, a csemete számára pedig ez maga a játék, kipróbálni, mi van, ha tizedszerre is csinálja.

Az idegesség mellett a könyörgés a másik kudarcra ítélt technika. Sok szülő tiltása inkább szorongó kérdésnek cseng, ez pedig olyan a gyerek számára, mint a fent vázolt mindent szabad álláspont. Mintha a szülő tőle várná a végső döntést, hogy akkor most számára elfogadható-e, hogy nem dobálhatja szét a nagyi díszpárnáit. Eleinte csak a szülőt frusztrálja a helyzet, ahogy ismételgeti, hogy „na, légyszi, ne csináld már”, amikor kijön a sodrából és elkiabálja magát vagy odacsap, akkor a gyerek fog megsértődni. Tegyük hozzá, jogosan, hiszen sokáig hagyta a szülő, aztán egyszer csak bedurvult. Ha egyszer kértük, és folytatja, akkor megfoghatjuk a kezét, elterelhetjük a figyelmét, ha szükséges, átvihetjük máshova.

A szülő habitusán, személyiségén múlik, mennyire viseli meg, hogy az ő feladata, hogy korlátokat szabjon. Van, aki rögtön ügyes ebben, és van, aki sok próbálkozással tanulja meg. A lényeg, hogy mindenki számára megtanulható!

Cziglán Karolina
pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2016.01.31 16:33:22Ea

    Ok, now what?

  • 2016.02.01 07:57:46wmiki

    Gyerekek nevelnek gyerekeket...

    Sokszor a szülő csak azért mond nemet, hogy mutassa, hogy ő az erősebb, értelmes indoka nincs rá.

    Ha az iskolákban pl. érzelmi kommunikációra oktatnák az embereket, és nem csak a tudomány nevű szekta dogmáit magoltatnák, már előbbre jutnánk.

  • 2016.02.01 12:54:41taxi33

    wmiki: "Érzelmi kommunikáció", hmm...az nem valami tudományos izé?

  • 2016.02.01 14:55:35ColT

    "Ugyanakkor a gyereknek szüksége van korlátokra is ahhoz, hogy biztonságban érezze magát."

    Aú. Fogalma sincs, hogy biztonságban van, és hogy a korlátoktól. A cikk nagy része igaz, de azért párszor felszaladt a szemöldököm.

  • 2016.03.01 00:15:12Chain Bridge

    Kicsit lerágott csont ez már. Tipikusan az a téma, ahol remekül ki lehet oktatni a másikat. Milyen egyszerű lenne, ha minden gyereknél ugyanúgy működnének a nevelési módszerek! De mi van akkor, ha két gyerek akár ugyanabban a családban, ugyanolyan nevelési elvek mellett is homlokegyenest más személyiség?

    [link]

    "Szaniszló szüleiben óhatatlanul felmerül, hogy vajon Emil miért nem olyan jólnevelt, mint az ő fiuk: nyilván, mert nem olyan jól nevelték. Bizonyára nem állítottak elé korlátokat, mindent megengedtek neki (valahogy mindig mások azok, akik mindent megengednek egy gyereknek). Azt talán észre sem veszik, hogy Emilnek valójában még több törekvését akadályozzák meg, mint Szaniszlónak: nem kevesebb a korlát, csak máshol kezdődik (és máshol ér véget) a tiltott dolgok sávja."

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta