Olyan zseniális gyermekgyógyászati vagy szülészeti felfedezéseket gyűjtöttünk, amelyet minimum kinevettek a kortársak. Inkubátor, például.
A tudomány, köztük az orvostudomány fejlődése megállíthatatlan: a kutatások egymásra épülnek, kiegészülnek, szép lassan növekszik a rendelkezésre álló információhalmaz. A fejlődés iránya és tempója azonban nem mindig ennyire egyértelmű: egyesek néha elképesztő újdonságokra jönnek rá, amelyek addig megalapozatlanok voltak. A nagy felfedezések pedig előrelendítik a tudományos életet – persze, csak akkor, ha ezt a tudományos élet is akarja. Az igazán nagy újdonságokat ugyanis gyakran egy az egyben elutasítja, rosszabb esetben pofán röhögi a tudományos közvélemény.
A Medscape orvosi portál néhány olyan gyermekgyógyászati vagy szülészeti felfedezést gyűjtött össze, amelyek ma már hétköznapi tények, de amelynek felfedezőjét annak idején minimum kinevették a kortársak. Mutatjuk a három kedvencünket.
Koraszülöttek a vidámparkban
A koraszülött babákat a 19. század vége óta tesszük inkubátorba, legalábbis Európában. Az eszköz egy Stéphane Étienne Tarnier nevű francia szülészorvos találmánya, amely Európában viszonylag hamar elterjedt, ezzel nem volt probléma. Itt, azaz konkrétabban a Berlini Világkiállításon találkozott Martin Arthur Couney, amerikai orvos az eszközzel, és úgy döntött, importálja az USÁ-ba a remek találmányt.
Az amerikai orvosok azonban heves elutasítással reagáltak és egyik kórház sem volt hajlandó használni a dobozokat. Nem hittek bennük. Couney azonban nem adta fel: a Coney Island-en lévő hatalmas vidámparkban rendezte be székhelyét, feltehetőleg két kardnyelő meg egy tetovált, szakállas nő szomszédságában. Couney az inkubátoraiban koraszülötteket tartott, akiket a vidámpark látogatói 25 centért megnézhettek. A bevétel a korababák orvosi költségeit fedezte, így a szülőknek nem kellett azért fizetniük. Az üzlet, vagy minek is nevezzük, majdnem negyven évig, 1903-tól 1940-ig működött. Ezalatt Couney körülbelül 8000 babát kezelt és nagyjából 6500-nak mentette meg az életét. A New York Hospital csupán 1939-ben nyitotta meg koraszülött-központját, ahol már inkubátort is használtak.
Boncolás után kezet kell mosni
Itthon eléggé közismert Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, mi több, egyetemet is elneveztek róla. Semmelweis a 19. század közepén dolgozott egy bécsi szülészeti osztályon, és azzal az ötlettel állt elő, hogy a gyermekágyi láz fertőző betegség. Akkoriban még ismeretlen volt a baktériumok és vírusok fogalma, Semmelweis csupán a megfigyeléseire alapozta a felfedezést: észrevette ugyanis, hogy ahol a boncolásokat végző orvosok és orvostanhallgatók vizsgálják a frissen szült nőket, ott gyakoribb a gyermekágyi láz nevű méhgyulladás.
Semmelweis arra jutott, hogy a boncoláskor láthatatlan hullarészek tapadnak az orvosok kezéhez, ezért kipróbálta, mi lesz, ha az orvosok a nők vizsgálata előtt klóros vízzel kezet mosnak. Semmelweis kórházában a kézmosás kötelezővé tétele után fél éven belül a gyermekágyi láz előfordulása 90 százalékkal csökkent.
A tudományos közvélemény az egészet őrültségnek tartotta, úgy, ahogy van. Semmelweis arra számított, hogy eredményei publikálása után majd máshol is bevezetik a klóros kézmosást, anyák életét megmentve ezzel, csakhogy az ötletét kétkedéssel fogadták. Semmelweis ezért egyre vitriolosabb hangvételű nyílt leveleket írt, miközben kétségbeesetten látta, hogy hiába jött rá a totál egyszerű és olcsó megoldásra, az anyák sorra halnak meg gyermekágyi lázban. A korabeli kommentháborúnak köszönhetően annyira kikészült, hogy végül akarata ellenére pszichiátriára zárták, itt lelte halálát is.
Rákot okozó vírus, na persze
A rák vírusos eredete 1911-ben merült fel először: egy Peyton Rous nevű kutató vette észre, hogy az általa tanulmányozott (később róla elnevezett) retrovírus és bizonyos ráktípusok között oksági összefüggés van. Kísérletei során sikerült is madarakon kimutatnia, hogy a rák átvihető egyik egyedről a másikra. Roust kortársai élesen kritizálták ostoba ötletéért, ő pedig annyira megsértődött, hogy felmondott, és húsz évig se vírusokkal, se rákokkal nem foglalkozott. Mintegy hatvan évvel az első felfedezés után két amerikai biológus kimutatta, hogy az említett retrovírus tumort okozó aktivitásáért melyik gén felelős, igazolva ezzel Rous elméletét.
Rous még életében megérte, hogy felfedezését elismerték, ugyanis 1966-ban Nobel-díjat kapott érte. Az orvosi vagy élettani Nobel-díj történetében ezzel rekorder: az ő esetében telt el a legtöbb idő, 55 év a felfedezés és a díjazás között. Ma úgy gondoljuk, hogy a rosszindulatú daganatoknak körülbelül 20 százaléka vírusos eredetű. Köztük a méhnyakrák, ahol a vírus ellen már védőoltás is létezik.
