Gyakran éppen a megfogalmazható okokkal érdemes óvatosan bánni, mert nem biztos, hogy a gyerek olyan változást hoz az ember életébe, amire számított.
Mielőtt belevágna, senki sem tudhatja pontosan, milyen lesz az élete, ha megszületik az első gyereke. Valamelyest a második, harmadik, sokadik gyerek is lutri, mert az is olyan jelentős változás a család életében, ami számos meglepetést tartogat. Ám kétségtelen, hogy a legtöbb pár számára az első gyereknél a legnagyobb kérdés: jöjjön-e, készen vannak-e rá.
A legtöbb anya és apa valószínűleg nem tudna kapásból valami frappáns választ adni arra, hogy miért akar vagy akart gyereket, esetleg csak olyasmit, hogy „ez az élet rendje”. Manapság nagy divat a tudatosság hangsúlyozása, és nem egyszer találkoztam olyan hangokkal, amik ezt, mármint az indoklás hiányát problémának állították be.
Nem biztos, hogy probléma, hiszen emögött a „nem tudatos” hozzáállás mögött sokszor egyszerűen az áll, hogy az ember érzi, elérkezett egy következő életszakasz, megérett a helyzet egy új fejezet nyitására, és nincs is semmi különösebb akadálya annak, hogy ez megtörténjen. Illetve, van is kedve hozzá, hogy legyen gyereke – csak így, egyszerűen.
Gyakran éppen a megfogalmazható okokkal érdemes óvatosan bánni, mert nem biztos, hogy a gyerek olyan változást hoz az ember életébe, amire számított.
Az ember számolhat azzal, hogy megváltozik a párkapcsolata, és ebben a témában előfordulnak reális és irreális várakozások. Ha egyébként is elég jó a kapcsolat, akkor reálisan várható a gyermek érkezésétől, hogy ez újabb kötelék lehet a két ember között. Közös élményeket élnek át, és ez elmélyítheti a kapcsolatot, és lesz egy közös feladatuk, ami szintén sokat adhat. A gyermeknevelésre is gondolhatunk, mikor a Saint-Exupéry mondást idézzük, hogy „Nem az a szerelem, ha egymást nézzük, hanem ha együtt egy irányba nézünk.”
Ám egyrészt fontosak a feltételes módok, azaz nem törvényszerű, hogy összekovácsolódik a két ember: előfordul, hogy éppen a családdá válással jelennek meg olyan konfliktusok, amiknek korábban nem volt jele (vagy nem akarták észrevenni).
Másrészt, az is hangsúlyos, hogy az egyébként jó kapcsolatban van minderre lehetőség. Érdekes, mennyien várják a kapcsolat megjavulását, problémák megoldódását a gyermektől, noha soha, még egyetlen példával nem találkoztam, mikor ez bekövetkezett volna. Talán az az oka ennek, hogy a szülőpár jó kapcsolata az alapja egy működő családnak, és ha ez hiányzik, a gyermek megszületése, ami még nehezebb kihívások elé állítja őket, biztosan nem fogja megteremteni a stabil kapcsolatot.
Még az az érvelés is csalóka, mikor azt mondják, hogy jó (lenne) a kapcsolatuk, de kifáradt, újdonságként kell bele a gyerek. A világban van annyi szín, található annyi közös cél és téma, ami lehetőséget ad rá, hogy ne érezzük szürkének a kapcsolatot azzal az emberrel, akivel ezt a sok változatos élményt átéljük. Ha két ember nem érdekes már egymásnak, az nem annyira a gyerek hiányáról szól, inkább arról, hogy valamiért nem tudják egymás szükségleteit kielégíteni, csökkent köztük az intimitás.
A gyermekvállalás melletti érvek között sokszor szerepel, milyen sok barátnak születik babája. Önmagában ez sem baj. Persze, hogy az élmények, amiknek közvetetten részese az ember, meghozhatják a kedvét ahhoz, hogy ő is igent mondjon a gyerekre. Az is gyakori, hogy a barátoknál látott jó példák oszlatják el a gyerekvállalás körüli félelmeket. Az is rendben van, ha valaki nem akar kimaradni abból, ami most mindenkit foglalkoztat körülötte.
Ezzel a szemponttal csak akkor van baj, ha a gyerekvállalás feltételei nem adottak, főleg, ami az érzelmi, kapcsolati, érettségi szempontokat illeti. Lehet, hogy Lujza kiteljesedett a babázásban, de nem biztos, hogy az ő élethelyzete ugyanolyan. Ha a barátnője kapcsolata labilis –szemben Lujzáéval, ami stabil-, ha valójában szívesebben összpontosítana arra, hogy megvesse a lábát a szakmájában –szemben Lujzával, akinél ez már megtörtént, vagy az ő életében kevésbé fontos ez a kérdés-, akkor a barátnő nem ugyanazokat a boldog érzéseket fogja átélni, hanem a káosz és bizonytalanság időszaka köszönt be.
Még sok szempontot lehetne sorolni, ami önmagában nem feltétlenül probléma, csak ha túlzott, irreális remények társulnak hozzá, és ha kizárólagos okként merülnek fel. Ilyen például, mikor az ember a leendő nagyszülőknek szeretne örömet okozni a jövevénnyel, vagy ha ezáltal szeretné megélni, hogy van értelme az életének.
A legjobb, ha az ember legalább saját magával egészen őszinte ebben a kérdésben. Ugyanakkor legyen megengedő is. Nem baj, ha reménykedik abban, hogy lesznek ilyen-olyan hozadékai a gyerekvállalásnak. Viszont azt mindenképp érdemes megnézni, hogy ezek mennyire reálisak, és hogy mi a válaszunk arra, hogyha ez vagy az a remény nem teljesül, még úgyis van-e kedvünk hozzá. Ha erre azt mondjuk, hogy akkor is, akkor érdemes belevágni! Lehet, hogy valaki számára nem elég tudatos válasz a kérdésre: miért akarsz gyereket, hogy „azért, mert csak!”.
De gondoljunk bele, miután megszületett, azután is sokszor ebből az okból kell szeretnünk. Nem mindig lesz vele könnyű, sokszor akár tartósan undok arcát mutatja, sokszor nehéz lesz megtalálni vele a hangot, és előfordul, hogy bizonyos időszakokban több fejfájást, mint örömet okoz majd. És mégis, szeretni fogja a szülő, méghozzá azért, mert csak.
Cziglán Karolina
pszichológus
