Zanza!

A tizenéves kor nemcsak a szülők számára kihívás: kamasznak lenni még sokkal nehezebb. A testi változások nyilvánvalóak, látható, ahogy nemcsak megnőnek a gyerekek, hanem megváltoznak, van, aki már nőiessé, férfiassá válik, és van, aki inkább csak elveszíti kisgyermekes báját, és belekerül valamiféle átmeneti létbe, amiben nem érzi magát otthonosan.

Még nem tudnak mit kezdeni a nemiség új jegyeivel, a lányok általában zavarban vannak a menstruációtól, ki büszke a melleire, ki takargatja, ki hiányolja. A fiúk közül is van, aki büszkén borotválja arcáról az első pihéket, van, aki nem tud mit kezdeni megváltozott külsejével.

De sokkal rejtettebb, hogy mindeközben mi történik belül. Mégis mi az a pszichés feladat, amit meg kell oldania ebben az időszakban a gyereknek?

shutterstock 154595420

Egy híres pszichológus, Erik H. Erikson szakaszokra bontotta az emberi életet, meghatározva, hogy melyik időszakban mi a fő lelki feladatunk, mit tanulhatunk abból az életszakaszból. Széles körben elfogadott elmélete szerint a kamaszkor olyan állomás, ami kiemelkedik az összes közül, mert ekkor összegezzük az addig tanultakat, és az addigiakra építve kialakítjuk a felnőtt identitásunkat.

Jó esetben magunkkal hozzuk a babakorból a bizalom érzését, ami arra alapszik, hogy kielégítették szükségleteinket, aztán a dackorszakból az autonómia érzését, ha megengedték, hogy gyakorolgassuk akaratunkat, az óvodás évekből a kezdeményezés képességét, ha hagyták, hogy kérdezzünk, érdeklődjünk, és a kisiskolás korból a szorgalom, a teljesítmény képességét, ha megfelelő kihívásokat és visszajelzéseket kaptunk.

Kimunkáljuk az identitást

Mindezekre épülve a tizenkettedik év körül elkezdjük kimunkálni az identitásunkat. A cél nem kisebb, mint hogy a kamaszkor végére, azaz elvileg tizennyolc éves korra (valójában ez kitolódhat, és manapság egyre inkább ki is tolódik), felnőtté váljunk. Ehhez azonban bizonyos lelki folyamatokon át kell esnünk.

Megváltozik az idő

Megváltozik az időhöz való hozzáállásunk. A kamaszkor elején még megvan az az érzet, hogy egyik pillanatról a másikra más emberré válhatunk, ami keveredik a másik szélsőséggel, hogy „ilyen maradok úgyis, bármit teszek”. Ezekben az években értjük meg, hogy az alapvető képességeink nem változnak hirtelen, és amiért megdolgozunk, abban leszünk később jók.

shutterstock 148535669

Valódi önbizalmat vajúdik a sértődékenység

Ennek az időszaknak feladata, hogy feladva az önérzeteskedést, valódi önbizalmat alakítsunk ki. A kamaszról jogosan hírlik, hogy túlérzékeny, extrémen sértődékeny. Érthető, hogy a tizenéves mindenhol bántást, kritikát sejt, mert még nincs meg a stabil tudása arról, ki ő, mire képes. Illékonynak éli meg az énképét, bármelyik pillanatban elbizonytalanodik, elég jó, elég értékes-e. Ha van lehetősége gyakorolni, kipróbálni magát, és reális, empatikus visszajelzéseket kap, akkor fokozatosan, kis lépésekben megszilárdul a tudása arról, mik a képességei, és kialakul az önbizalma.

Próbálgatjuk magunkat nemi, kreatív és még sok más szerepekben

A tizenéves kor a szerepek gyakorlásának is az időszaka. Ehhez már szükség van némi kezdő önbizalomra. Próbálgatjuk magunkat nemi szerepünkben, kreatív tevékenységekben, viselkedünk így-úgy, hol nyitottabbak, hol zárkózottabbak, hol csendesek, hol harsányak vagyunk, jó esetben konkrét szerepeket, színpadon is kipróbálhatunk.

Jó, ha a fiatal meri ezekbe beleengedni magát, mert így tapasztalja meg, melyik megy jól, és melyiket érzi értelmesnek, testhezállónak. Ha hiányzik az önbizalom a próbálgatáshoz, akkor fixálódik egy kézenfekvő, biztonságosnak tűnő szerep, és nem tud kiforrni, valójában mi illik a fiatalhoz.

Nem te mondod meg nekem...

A kamasznak rendszerint problémája van a tekintéllyel, szembe szegül a szülővel, tanárral, míg korábban feltétel nélkül elfogadta vezető szerepüket. Még ha dacolt is, végső soron a hierarchiát nem kérdőjelezte meg tartósan. Mikor a hároméves csípőre tett kézzel kiabál, hogy „nem te mondod meg”, érezzük, hogy az másfajta szembenállás, mint a tizenhétévesé, akire nem lesz elég egy kicsit erősebben ránézni: ő már tényleg úgy gondolja, nem áll fölötte az a másik. A felnőttséghez tartozik annak elfogadása is, hogy néha mi irányítunk, néha minket irányítanak. Aki ezen nem jut túl, mindig dacolni fog a főnökkel.

shutterstock 176674301

Az értékrend, ami csak a miénk

És talán a legösszetettebb feladat az értékrend kialakítása. Ma már nem is várja annyira a kultúra, mint Erikson idejében, aki a múlt század elején született, hogy választ adjunk arra, miben hiszünk, hova tartozunk ideológiailag. De valamiféle értékrendre szükség van a stabil identitáshoz, jelentsen ez vallási elköteleződést, vagy határozza meg más módon magát az ember.

Szédítően sok feladat néhány évre

A fentiek csak a legalapvetőbb feladatai egy kamasznak, lehetne tovább bontani a felosztást. Szédítően sok, ha belegondolunk, hogy minderre egy szűk évtized áll rendelkezésre. Egy új ember születik: elkezd dolgozni magán egy gyerek, és a végére létre kell jönnie egy felnőttnek, az összes felsorolt lelki készséggel. Ennek szem előtt tartása talán segít abban, hogy ki-ki türelemmel álljon azokhoz, akik kamaszéveiket tapossák.

Cziglán Karolina pszichológus

Blogmustra