SZÜLŐSÉG

Ne tedd túl korán felnőtté a gyereket!

2013. február 21., csütörtök 14:23

Senki nem örülne, ha a gyerek nem lenne képes felnőni és önállósodni. De siettetni sem érdemes, mert ha túl hamar teszünk túl nagy terhet, felelősséget a gyerek nyakába, később vissza fog ütni. Nem az ő dolga állást foglalni a párkapcsolati viszályban, ellenőrizni a tesó bepakolt táskáját, vagy felkelni, ha annak asztmás rohama van.

stockfresh 2583364 young-girl-thinking-against-a-white-backgroun

Ismerjük azokat a családokat, ahol még tíz évesen is anya köti meg a gyerek cipőfűzőjét, ahol az egyetemistának is csomagolnak tízórai szendvicset, és a harmincéves ifjú is hazaviszi hétvégén a szennyest mosásra. Persze, a gondoskodást, kedveskedést nem akarjuk kipellengérezni, inkább az jelent problémát, ha valaki annyira gyermek szerepben marad, hogy maga is elhiszi, nem tudná egymaga intézni ügyeit.

A másik véglet azonban kevésbé látványos, és a környezet sem jelez vissza, hogy valami nem stimmel. Arról van szó, mikor olyan feladatokat kap a gyermek, amikhez még túl kicsi. Nem csak hétköznapi feladatokról van szó, sokkal inkább a felelősség túlzott áthárításáról. Ezek a gyerekek gyakran belesimulnak a nekik szánt szerepbe, mert még gyengék tiltakozni ellene, és maguk sem tudják, hol a határ (honnan is tudnák, ha a szülő sem jól ítéli meg), később azonban nagy árat fizetnek a túl korai felnövekedésért.

Vegyük azt a hétköznapi esetet, amikor a kisebb testvért a nagy hozza haza az iskolából. Addig rendben is van, hogy a gyerek vegyen részt családi feladatokban, és ez lehet akár a testvérével kapcsolatos is, de tudják a szülők, hogy alapvetően az ő feladatuk, felelősségük megoldani a kicsi hazajutásának kérdését. Tehát, ha a nagy vállalja a hazakísérést, az oké, de bármikor mondhassa, hogy ezt már nem szeretné, inkább vállalna helyette valami mást (pl. szemétlevivés, macskaetetés, stb.). Amikor viszont már őrá építenek a szülők, bevonják harmadik szülőnek, és úgy szervezik napjaikat, hogy már meg sem tudnák másképp oldani a kicsi hazahozását, ott kezdődnek a gondok. Mert akkor mi van, ha a nagytesó szeretne egy barátjával elmenni fagyizni? Nem mehet, mert neki kötelessége van? Onnantól van baj, ha minifelnőtté avatják. Amíg önként segít, tudva, hogy visszaadhatja a feladatot, addig egészséges a dolog.

Vegyünk egy szélsőségesebb példát. Imre eleinte idealisztikusan beszél anyjáról, és igen kritikusan apjáról. A pszichológus mindig gyanakszik, ha a gyermekkor szereplői ördög és angyal jelmezt kapnak. Az apa hideg volt, agresszív, kiszámíthatatlan. Együtt haragudott rá Imre és édesanyja. Az anya sokszor az ő vállán sírta ki magát, a tízéves gyermektől kért tanácsot, együtt maradjon-e férjével, vagy elváljanak. Tizenkét éves volt, mikor kiderült, hogy az apa hosszabb idő óta viszonyt folytat egy nővel. Az anya éjszakába nyúlóan öntötte ki szívét a fiúnak, részletesen ecsetelve, mit tenne a nővel, ha kezei közé kerülne.

Mivel törődést, támogatást csak anyjától remélhetett, melléállt, nem engedett meg magának pozitív érzéseket apjával szemben, fő feladata az volt, hogy tartsa a lelket labilis lelkiállapotú anyjában, támaszként szolgálva neki. Felnőtt korba lépve azonban valahogy elveszett, nem találta, mi az útja. Munkájában még csak-csak helyt állt, de magánélete teljes káosz volt, hol úgy érezte, vágyik családra, hol úgy, hogy semmi ereje felvállalni az ezzel járó felelősséget, feladatokat.

Előbb-utóbb kimondta, hogy hiányzik az a muníció, ami bátorságot adna neki, hogy belekezdjen igazi felnőtt életébe, hiszen ő nem lehetett igazi gyermeke egyik szülőnek sem. Az apa érzelmileg elérhetetlen volt, az anya inkább támaszkodott rá, mintsem támogatást adott volna.

Sajnos nem ritka, hogyha a szülők közt konfliktusos a viszony, valamelyikük (vagy akár mindkettő) úgy próbálja oldani feszültségét, hogy bevonja a gyermeket, olyan terhet rakva rá, amivel életkorából és gyermeki helyzetéből fakadóan nem tud mit kezdeni.

stockfresh 2583614 serious-pupils-working-together-in-a-classroo

Egy gyermek még nem elég erős és érett ahhoz, hogy megállapítsa, mi az ő feladata, és mi túlzás abból, amit a szülő vár, és kivonja magát a szülők játszmájából. Attól függően, milyen a két szülővel való érzelmi kapcsolat, különféle forgatókönyvek elképzelhetők. Például, hogy valamilyen tünetet produkál, így magára vonva a figyelmet, csökkentve a szülők közti feszültséget. Ha amiatt kell aggódni, hogy az anorexiás a gyermek eszik vagy nem, és hány kiló éppen, akkor máris van egy közös célja a szülőknek, nincs idő azzal foglalkozni, kihűlt a kapcsolat, szex sem volt fél éve, legalábbis nem egymással.

Van olyan is, hogy a gyermek kifejezetten az egyik szülő mellé áll, óvva, védve az ártatlannak vélt félt a „rosszal” szemben. Persze, egyik sem ártatlan, hiszen a gyermekre terhelik azt, amit nekik kellene megoldani. Visszatérve Imre példájához, anyja olyan problémákat rakott a vállára, amikkel nem tudott megbirkózni, hiszen hogyan is dönthetné el a tízéves, váljanak-e a szülei. Természetesen ne váljanak, béküljenek ki, ezt szeretné lelke mélyén, de ezt már maga előtt sem mondhatja ki, hiszen neki anyját kell védelmeznie a gonosznak kikiáltott apával szemben. Ez a helyzet még egy fájdalmas veszteséget jelent: nem szabad szeretni az apát. Pedig akármilyen rossz is a természete, ordítozik, szitkozódik, azért még sincs helyette másik apa, mégis ő az, akiben meg lehet látni, hogy mit kapott tőle – hiszen olyan tényleg ritkán fordul elő, hogy semmit. Ha mást nem, az életét legalábbis.

A gyermek felnőttként való kezelése, vagy ahogy a családterápia nevezi, parentifikációja gyakran a testvérek közti viszonyban jelenik meg, például a nagyobb gyermek felelőssége, hogy a kicsinek össze van-e pakolva az iskolai táskája. Persze, segíthet a nagy a kicsinek, de végső soron a szülők feladata vállalni a felelősséget, hogy rendben menjenek a dolgok. Van olyan kliensem, akinek családjában gyermekként őt értesítették, ha rosszul volt betegeskedő húga, mert meg volt beszélve, hogy a szülők dolgoznak, neki kell ilyenkor intézkednie. Egy másik családban a nagytestvér dolga volt szólni, ha éjjel asztmás rohamot kap a kisöcs, és ezt a feladatot úgy tálalták a szülők, hogy érezze a gyermek, az ő éberségén múlhat az öcs élete. El lehet képzelni, milyen nyugodt éjszakái voltak a nagytestvérnek.

A korán felnőtté vált gyermekek később komoly nehézségekkel néznek szembe, mert érthető módon úgy érzik, ők már megtették, ami elvárható tőlük, most már végre róluk is gondoskodjon valaki. Ez persze nem tudatosan fogalmazódik meg, de nagyban megnehezíti a kiegyensúlyozott, partnerségen alapuló párkapcsolat kialakítását.

Cziglán Karolina, pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.02.21 17:53:37Rézvirág

    "Mert akkor mi van, ha a nagytesó szeretne egy barátjával elmenni fagyizni? Nem mehet, mert neki kötelessége van? "
    Igen. És kövezzetek meg, de ebben nem sok kivetnivalót látok, és attól még nem lesz valaki "harmadik szülő", hogy hazafelé összeszedi öcsit is, ne idegesítsetek már... Nálunk ehhez még a legnagyobb is kicsi, én viszont anno simán hordtam haza a tesómat (Kb. mint a környék összes nagy tesója), és ettől nem lett semmilyen lelki sérülésem.
    Az apaszidós anyát viszont le kéne csapni. Szerintem.

  • 2013.02.21 18:34:22¿Qué tapas hay?

    Súlyos fogalomzavart érzek itt. Összekeverni a családi munkamegosztást a szülői szerep és felelősség felvállalásával hiba.

  • 2013.02.21 19:13:55Bartush

    Egyre inkább azt érzem, hogy kezdünk átesni a ló másik oldalára, nem szabad a gyereket megszidni, hangosabban rászólni sem, mert megsérül az a törékeny kis lelke, nem szabad rászólni, hogy igenis tünés a szobájába, és álljon neki tanulni, nem kell neki haza kísérnie a testvérét, mert inkább menjen Isten tudja hová szórakozni a barátaival (aztán lehet mérgelődni, hogy nem tudja anya hogy hol a nagyobbik kölyök, és esetleg baj érte). Miért ne legyen egy gyereknek is kötelessége? Ez része a nevelésnek. Nyilván nem terheli az ember mindennel, de nem kell mimózákat nevelni, az ilyen hozzáállással csak igazi kis ingyenélő semmitérő embereket nevelhetünk. A gyerekeknek nemcsak szeretet és kényeztetés kell, hanem kötelességekre, a szabályok betartására is nevelni kell.

  • 2013.02.21 19:26:17dieter1

    Szerintem sem volt szerencsés példa tesókísérgetés kontra macskaetetés. Ha a családi munkamegosztásban az a feladata, hogy rendszeresen hazakísérje az öccsét, hiszen ugyanakkor, ugyanonnan jönnek (esetleg olyankor, amikor a szülôknek még dolgozniuk kellene!), akkor ezt nem lehet valami olyan segítséggel kiváltani, ami az egész családot tekintve piszlicsáré dolog. De tudnia kell egyrészt azt, hogy milyen hálásak neki ezért a szülei, mekkora segítség, amit csinál. Másrészt neki is legyen ugyanolyan joga, hogy alkalmanként programja legyen ehelyett, akkor igenis ugorjon be valaki más, és ezt ne is hánytorgassa fel neki senki. Az utolsó elôtti bekezdés példái egyébként sokkal jobbak, az már tényleg túl van a normális elvárhatósági határon.

    Mindazonáltal én is sokkal-sokkal nagyobb gondnak tartom, ha valaki a lelki bajait rakja a gyerek nyakába. Ha állásfoglalásra kényszerítik, hogy egy vitában melyik szülônek ad igazat. Ha az elvált szülôk megpróbálják elidegeníteni a másiktól. Ha ilyen gyerekbôl lesz problémás felnôtt, azon valóban nem lehet csodálkozni.

  • 2013.02.21 20:51:50DreamerX

    Nos, igaz, nálunk közel a suli, de elsőtől kezdve egyedül jártak haza, mint ahogy mi is sokkal messzebbről, esetleg a városközpontból buszozva. Nem tudom, mért sugallják mostanában azt az embereknek, hogy a gyereket háztól házig kell szállítani kocsival? A mi sulink környékén is ezt teszik, reggelente hatalmas a forgalom, tükrök törnek, autók szlalomoznak, és azoknak nehéz tényleg, akik ebben a káoszban gyalog akarnak eljutni a suliig. Az én fiamat egyszer felkergette egy autó a kerítésre a szemem láttára. Akkor éppen együtt indultunk, elkísértem, és a sulinál elváltunk, én visszafordultam, hogy integessek neki, akkor látom, hogy éppen mászik fel a kerítésre, mert egy autó tolat feléje, és a vezető még ekkor sem állt meg. Mert neki ott, pont ott kell leparkolnia, hogy a gyereknek egy fél lépéssel se kelljen többet mennie a suli felé. Na, ez a horror, nem a felelősség a gyereken!
    És még a hazavitelhez. Engem mindig meglepett, hogy mennyi olyan szülő van, aki már három, fél négy körül el tud menni a gyerekért, és hazaviszi. Nem dolgoznak?


    Ami az asztmariasztást illeti. Ha a tesók egy szobában aludtak, a szülők meg messzebb, nyilván ott volt a szülőben is a félelem, hogy mi van, ha ő nem hallja meg a gyanús hangokat? Nyilván nagy teher, de az mekkora teher lenne, ha nem figyelmeztetik erre, és az öccse ott hal meg vele egy szobában?

  • 2013.02.21 20:57:30R2D2 & C3PO

    Ez mintha kicsit félrement volna...

    Szerintem a gyerekre igenis kell felelősséget rakni. igaz, csak önmagára vonatkozót, másért viszont nem célszerű. Egyrészt nem fair, másrészt összeroppanhat alatta.
    A kistesó kockázatos. Mi van, ha valóban történik a kicsivel valami szörnyűség? Tényleg ezzel kell a nagynak örök életre együtt élnie?

  • 2013.02.21 23:22:59Slipping_Beauty

    Az is baj lehet, hogy ha a nagyobb testvér teherként éli meg, hogy kísérgetni kell a kisebbet, vagy vigyázni rá, és emiatt később a kistestvérére haragszik, pedig a szülők bízták rá ezt a feladatot.

  • 2013.02.22 07:59:55magyar ember teli szájjal

    Szerintem aki hazaviszi az öccsét, annak annyira kicsavarodik az élete, hogy már nem lesz jó erkölcstant tanítani. Nem is beszélve a tanórákra, hát az se gyereknek való felelősség, hogy "most akkor te kis hat éves kismajom a következő tíz évben iskolába fogsz járni minden nap, pont mintha felnőtt lennél". Mekkora károkat okoz ez, hisz szegény kicsi nem hagyhatja abba az iskolát, ha már megunta, ahogy a pszichológusnéni javasolja!
    De komolyra fordítva a szót, ha haza tudja vinni az öccsét, akkor menjenek szépen haza együtt, és ne apuka jöjjön el korábban a munkából a város másik végéből. Nonszensz hogy ez nem fér bele a sajtópszichológusnak.

  • 2013.02.22 08:12:15manyuska

    Aztán ha a két gyerekkel valami történik, a nagyobb lesz a felelős érte.

  • 2013.02.22 08:32:44áDám

    kedves kommentelők, a cikk nem arról szól, hogy a nagyobb kölök ne vigye haza a kisebbet, hanem arról, hogy mondhasson nemet rá. manyuska pedig tökéletesen leírta, miért TÚL NAGY felelősség ez egy gyereknek.

    szóval a cikk csak arról szól szerintem, hogy a gyerek nyakába ne tegyünk túlzott felelősséget. senki nem mondta, hogy ne legyen kötelessége, ne segítsen, ne vegyen részt a család életében, ne legynek felé elvárások felé. Csak a túlzásokat kerüljük el.

  • 2013.02.22 09:35:16dieter1

    Kedves áDám, azt hiszem, én is nagyjából ugyanezt írtam.
    "Csak a túlzásokat kerüljük el" - írod, jogos. De vajon miért pont erre ugrott annyi kommentelô? Gondolom, mivel ezt nem sorolják a túlzások, a Te kifejezéseddel a "TÚL NAGY felelôsségek" közé :-)
    A különbség közöttünk mindössze annyi, hogy Te megvéded ezt a konkrét vitatott példát, és megmagyarázod a többieknek, hogy a cikk nem errôl szól. (Készakarva nem "kioktatod"-at írtam, mert érteni vélem a szándákodat, de hidd el, akad majd olyan is, aki annak érzi.)

    manyuska, sejtem én, mire gondoltatok a cikkíróval egyetemben. De az, hogy valami elvárható-e egy gyerektôl, azt általában úgy próbálják megítélni az emberek, hogy elképzelik a konkrét szituációt, megpróbálják felmérni a lehetséges veszélyeket. (A szülôkre éppen az jellemzô, hogy a gyerekekkel ellentétben hatalmas fantáziájuk van mindenféle veszély elképzelésére.) Márpedig más kép jelenik meg annak a fejében, akihez hazamenet veszélyes útkeresztezôdéseken kell kézenfogva keresztülvezetni a kisöcsit, és más annak, aki csak arra gondol: ballagjanak szépen haza, csak azért kell a kíséret, hogy a kisebb ne csatangoljon el. Mivel az egyik lányom hatéves korától egyedül járt iskolába, értelemszerüen a második csoportba tartozom.

    Higgyétek el: ha egy példa ennyire félreviszi a társalgást, akkor nem csak a kommentelôk értetlensége lehet az ok ;-)

  • 2013.02.22 09:49:05wfh

    A korán felnőtté vált gyermekek később komoly nehézségekkel néznek szembe, mert érthető módon úgy érzik, ők már megtették, ami elvárható tőlük, most már végre róluk is gondoskodjon valaki. Ez persze nem tudatosan fogalmazódik meg, de nagyban megnehezíti a kiegyensúlyozott, partnerségen alapuló párkapcsolat kialakítását.
    *** tetszik, nem tetszik a kedves kommentelőknek, ebben a részben bizony magamra ismertem...

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta