Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Comedy Central ál-természetfilmje szerint igen. De hova gurulhatott el a gyógyszere annak, aki ezt kitalálta?
A Comedy Central viccesnek természetfilmes sorozata, A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait mutatja be. A legutóbbi, inkább gyomorforgató, mint humoros részre, mely egyébként a csatornán is lement, kollégánk hívta fel a figyelmet.
Az 1 percnél kezdődő részben egy csinos, magassarkút és miniszoknyát viselő nő sétál el a melósok mellett, akik persze füttyögni és cuppogni kezdenek, miközben a sorozat főszereplője, Jivens O. Breewenses narrálja a történéseket. A “vicc" lényege a következő:
- ez a kincskeresők törzse
- a szőke, szexi lány konkrétan párzási szándékát jelzi öltözékével
- amikor nem reagál a munkások füttyére, amiatt van, mert “még nem találták meg a kincset”, vagyis egzisztenciálisan nem megfelelőek számára
- a sportkocsiba azért ül be, mert azt az egyedet tünteti ki szexuális figyelmével, aki gazdag.
Ez az egész akkor sem lenne különösebben vicces, ha egy valóban felvilágosult világban élnénk, ahol
- a nőket már nem zaklatják az utcán, sem máshol, és nincsenek előítéletek velük szemben öltözékük vagy csak szimplán nemük miatt
- nem gondolnánk minden nőre azt, hogy csak és kizárólag a férfiaknak akarnak tetszeni
- nem gondolnánk azt, hogy minden nő kurva.
Valójában viszont egy olyan országban élünk, ahol az emberek közel fele szerint elfogadható a nem kölcsönös beleegyezésen alapuló aktus, és ahol a nők 53%-a tudatosan (félelemből) kerül el olyan helyzeteket, szituációkat, ahol bántalmazás vagy zaklatás érheti. Ha ön férfi, és nehezen hiszi el, amit a zaklatás magas arányáról állítok, kérdezze körbe nőismerőseit, érték-e őket traumatikus élmények utcán, tömegközlekedésen. És itt kifejezetten traumatikusra gondolok, nem arra, hogy szóltak-e már be nekik, az ugyanis a szó legszorosabb értelmében minden nővel, kb. bármilyen ruházatban, és mindenféle állapotban megtörténik.
Szóval kedves férfiak, gondolkodjatok el a következőn:
- üvöltöttek-e rátok agresszívan (nem, nem kedvesen vagy bókolási szándékkal) nálatok fizikailag erősebb emberek az utcán, hogy “de megbasználak”
- éreztetek-e már fenyegetettséget amiatt, mert olyan öltözéket vettetek fel, ami egyébként társadalmilag elfogadott sőt csinosnak számít
- éreztetek-e kifejezett félelmet, ha éjszaka egyedül kellett valahonnan hazamenni, és szembejött egy nagyobb, ellenkező nemű társaság, vagy ha úgy éreztétek, valaki huzamosabb ideig jött mögöttetek, stb., kerültetek-e el emiatt kényszerből szituációt
- gúnyolódtak-e már rajtatok amiatt, mert ezt vagy éppen azt az embert tüntetitek ki a szexuális figyelmetekkel, kérdőjelezték-e meg ennek a szándékait, akartak-e beleszólni
- kezelnek-e úgy benneteket, mint akik csak és kizárólag szexuális céllal tudnak egy másik nemű ember közelébe menni, legyen az negatív vagy pozitív.
A nők életében a fentiek nagyon, nagyon sokszor előfordulnak. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lennének kedvesen bókoló férfiak, meg hogy a férfiakat ne érné zaklatás, vagy szexuális bántalmazás... csak.
Gondolom nem akarunk senkit, se melóst, se banktisztviselőt, se diplomatát, se vezérigazgatót, se timbuktui táncosfiút arra tanítani, hogy rendben van, ha egy nőt kurvának néz, és jogában áll beszólni neki, vagy füttyögni utána. Éppen ezért vannak dolgok, amikkel nem viccelünk, vagy nem így, és ez egy jó példa. És igen, egy olyan világban ahol kiemelkedően magas a nők elleni fizikai és verbális erőszak aránya, egy televízióadónak igenis van felelőssége a normák alakításában.
