Alison Jackson fotóin Donald Trump épp magáévá teszi Miss Mexikót az íróasztalán, szépségversenyzőkre szórja a pénzt, orosz tábornoki egyenruhát próbálgat, vagy épp az önbarnító fülkében áll, hogy beszerezze legendás színét. Persze senki se higgye el mindezt, Jackson ugyanis nem az elnök hivatalos fotósa. Hanem egy brit médiaművész, aki több mint tíz éve készíti az eredeti modellekre megtévesztően hasonlító hasonmások segítségével fényképeit, videóit és szobrait egy alternatív valóságról.
Gyönyörű duplafenekű poénja egyébként az egésznek, hogy épp az álhíreket valóságnak, a számukra kellemetleneket pedig álhíreknek minősítő republikánusok első számú emberéről készültek ilyen zavarbaejtően hitelesnek tűnő kamufotók. Igen, Donald Trump már épp eleget mutatott világnak a személyiségéből ahhoz, hogy egy jó emberismerettel és kellően vitriolos humorral megáldott művész teljesen hihetőnek tűnő helyzetekben tudja őt ábrázolni - akkor is, ha ezek a helyzetek soha nem történtek meg.
De akár meg is történhettek volna
Vagy akár meg is történhetnek még ezután, bármikor – és nem csak Trumppal. Alison Jackson kifejezetten szereti a celebek ismeretlen vagy zavarbaejtő oldalát elképzelni, és megtévesztésig hű alteregókkal eljátszatni és dokumentálni. Fotói és videói pedig épp azért olyan találóak, mert karikatúraszerűen továbbgondolja, felnagyítja velük alanyainak jellegzetességeit. És hát ha valaki mondjuk épp egy rasszista, nőgyűlölő, korlátolt, hiú barom, akkor a fotókról pontosan ezt a képet fogja viszontlátni magáról.
Ragadjuk pinán a nőket? Akkor már ne csak markolásszuk, ha alárendelt helyzetben vannak, akár meg is kúrhatjuk őket az íróasztalon! Rasszista lózungokat nyilatkozunk? Miért állnánk meg itt, akkor már pózoljunk büszkén a Klu Klux Klan fehér egyenruhásaival! Hírbe hoznak bennünket cikis orosz kapcsolatokkal? Vállaljuk fel szépen, hogy a cél belenőni Sztálin apánk díszegyenruhájába! Donald Trump nem tud olyat mondani vagy tenni, ami százzal beszorozva is ne lenne teljesen és hihetően önazonosan Donald Trump. Jackson csak annyit tesz, hogy fotóin megmutatja ezeket a százzal beszorzott verziókat.
Így aztán az, hogy Trump épp Miss Mexikóval szexel az íróasztalán (bár a szexel kifejezés nem igazán illik ide, mert valahogy egyenlő felek közti kölcsönös aktust jelenti, miközben Trump valószínűleg csak "megrakni" "megkúrni" "szétbaszni" meghatározásokban tud gondolkozni egy nőről), nem is célzás, de tűpontos és kegyetlen telitalálat. Ugyanezt teszi ugyanis az elnök, amikor fallal tervezi távol tartani a mexikói bevándorlókat, csak épp (szorozzuk be százzal, ugye) ezzel az intézkedésével nem egy szegény, pinán ragadott szépségkirálynőt, hanem egy egész országot (és tágabb értelemben véve minden bevándorlót) próbál megalázni. Igaz, ezzel szétbaszni a saját országát is legalább annyira fogja, amikor a deportálások után kiderül, hogy nem maradt, aki elvégezze a kiutasított bevándorlók által addig olcsón végzett alja munkákat, de Trumpról (és hátországáról) azt is tudjuk már, hogy nemcsak a szociális érzékenység, de a hosszú távú, átgondolt tervezés és a problémák átlátása sem az erősségük.
Egy rosszindulatú, buta és hiú pojácát nem lehet elégszer kiröhögni
Az is szándékosan öv alatti poén Jacksontól, ahogy a megjelenésére nevetségesen hiú elnöknek a külsejéből is gúnyt űz, legyen akár ez avarfúvókkal intézett terrortámadás a bizarr pepi ellen, vagy a tésztás, elhízott test narancssárgára vakolása műbarnasággal. Ez utóbbi fotó ráadásul nem tudja nem eszébe juttatni a nézőnek Ilma Gore kisfarkú Trump festményének történetét (valamint azt, hogy Gore-t meg is verték emiatt a fricskája miatt), és persze a meztelen Trump-szobrokkal New Yorkot elárasztó gerillaszobrász-akciót se felejtsük el felidézni!
Ilma Gore-hoz hasonlóan amúgy Jacksonnak is származott már kellemetlensége a Trump sorozatból: ha meg nem is verték, de senki sem merte felvállalni a fotókból készült album kiadását. Jackson ezért a magánkiadás mellett döntött, szóval ha szeretné magáénak tudni Donald Trump és egy rakás egyéb híresség életének (nem valóságos, de ez szinte mindegy is) bizarr pillanatait, akkor 15 fontért, azaz kb. 5500 forintért megrendelheti tőle album formájában a weboldalán. Van királyi családos borítóval is, mert hát az angol valóság, II. Erzsébet és tágabb családja, valamint az angol szigetvilág celebpopulációjának mindennapjai is legalább annyi bizarr pillanattal szolgálnak, mint az amerikai lázálom.
De hiba volna Jacksont csak a Trump-sorozat miatt említeni, hisz nem most kezdte a fake news ipart, és azt se mondhatnánk, hogy nem aratott sikert vele. Már közel 15 éve készíti fotóit (és videóit) a bulvár leggyakoribb szereplőiről – illetve az általa kiválasztott, meggyőzően hitelesre dizájnolt hasonmásokról –, megkapta már tőle a magáét Britney Spearstől és Brangelinától kezdve a Kardashian-West klánon át a brit királyi családig mindenki. Művei mindig rendkívül találóak és valóságosnak tűnőek, sikeresen mossa össze velük a határt a megtörtént és az elképzelt közt - pont úgy egyébként, ahogy például a celebritások maguk is teszik ezt a valódi életükkel és az általuk képviselt imázzsal. Csakhogy Jacksonnak szerencsére más srófra jár az agya, mint a hírességeknek, és más jut eszébe róluk, mint amit ők szeretnének mutatni magukról a világnak.
Az alternatív valóság, ami akár a valóság is lehetne
Jackson művészete ugyan első látásra is könnyen befogadható, sőt humoros, mégsem egyszerűen a nevetségessé tétel a célja. Az ő gondosan kiválasztott, megszólalásig hasonlóra maszkírozott színészei mindig egyfajta alternatív valóságot játszanak el (és ez a kifejezés is ismerős ám valahonnan, ugye), miközben a megjelenített "valóságtöredékeknek" van egy mélyebb, elgondolkodtatóbb, univerzális jelentéstartalmuk is. Minden alanya egyfajta archetípusa is egyben azoknak az emberi személyiségjegyeknek, amelyek a történelem során vissza-visszaköszönnek a világ sorsának alakításában. Azt meg már rég tudjuk, hogy ahhoz, hogy valaki véleményvezér legyen, de legalábbis nyomot hagyjon a világban, nem kell okvetlenül politikusnak lennie.
Mert lehet például akár művész is, akinek – az amerikai elnökkel szemben – nemcsak kiváló humora, de társadalmi felelősségérzete is van. Meg talán némi nevelő szándéka. Bár azzal nyilván ő is tisztában van, hogy ha ezek a fotók elérnének az elnökig, abból önvizsgálat és személyiségfejlődés helyett legfeljebb csak egy újabb őrjöngő és személyeskedő Twitteres ámokfutás születik majd. Ha Jackson lennék, az albumot eleve úgy terveztem volna, hogy minden fotó mellé odakerüljön egy-egy screenshot a fotókra adott Trump-reakciókból – így lenne a mű kerek, egész, ijesztően pontos portré a világ legbefolyásosabb országának első számú emberéről.
