Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mert 25 éve nem volt magyar nyertes Berlinben, és mert még ennél is ritkább, hogy magyar rendezők közül nők nyerjenek.
Bár az elmúlt években szép számú kisebb-nagyobb fesztiválgyőzelmet értek el magyar filmek nemzetközi megmérettetéseken, azért Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című filmjének hétvégi berlini Arany Medvéje valamiért mégis kiemelkedően fontos. Azért, mert a világon rengeteg filmfesztivál van, de ezek közt is vannak jelentősebbek és kevésbé jelentősebbek: a Berlini Filmfesztivál pedig a legfontosabbak egyike.
Enyedi Ildikó sikerének tehát nemcsak azért örülhetünk, mert a rendezőnő több mint tíz évnyi csend után tért vissza új filmjével, hanem mert rögtön egy valódi A-listás fesztiválról hozta el vele a fődíjat. A Berlini Filmfesztivál Arany Medvéje ugyanis az egyik legfontosabb kitüntetés a műfajban, és utoljára több mint negyven éve került magyar versenyzőhöz. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az a nyertes szintén nő volt: Mészáros Márta 1975-ben, az Örökbefogadással.
Az, hogy egy fesztivál milyen minősítésű, a Filmproducerek Szövetségének Nemzetközi Társasága (Fédération Internationale des Associations de Producteurs de Films) határozza meg. Egy-egy fesztiválnak rendkívül szigorú minősítéseken kell átesnie, mielőtt bekerülhet a csúcsligába, az A-listás nemzetközi filmfesztiválok közé.
Európában a Berlini mellett a legnagyobb jelentőségű nemzetközi filmes fesztiválok a Cannes-i, a Velencei, a Locarnói, a Karlovy Vary-i és a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál. Bár sok magyar film nyert már kisebb-nagyobb szekciódíjakat, rendezői vagy színészi elismeréseket, az nagyon ritkán fordult elő, ami most a Testről és lélekről esetében igen: hogy egy magyar filmnek e fesztiválok valamelyikén a fődíjat sikerült volna elvinnie.
Ezért is volt például óriási teljesítmény hogy tavaly Hajdu Szabolcs szinte gerillamódszerekkel, "fű alatt" készült filmje, az Ernelláék Farkaséknál Karlovy Varyból két díjat is hazahozott: nemcsak a fődíjat, a Kristályglóbuszt, hanem a rendezés mellett egyben a főszerepet is játszó Hajdu Szabolcs a legjobb színész díját is megkapta érte. 2014-ben szintén duplázással Pálfy György Szabadesése jeleskedett ugyanitt: bár a Kristályglóbusz nem sikerült, de a zsűri különdíját és a legjobb rendező díját elhozta.
Velencéből sajnos még nem sikerült magyar Arany Oroszlánt szerezni, bár 1990-ben Jancsó Miklóst életműdíjjal tüntették ki. Varsóból se tudtunk még fődíjat elhozni, még ha a közönség 2004-ben Antall Nimród Kontrollját is szerette a legjobban.
Cannes-ban szintén nem volt még Arany Pálma díjas magyar film, de arattunk szép sikereket, bár nagy részük szintén nem mostanában történtek. A zsűri nagydíját például három ízben is megkaptuk már: legutóbb 1985-ben Szabó István a Redl ezredesért, korábban 1971-ben Makk Károly a Szerelemért, egy évvel azelőtt pedig Gaál István a Magasiskoláért. A legjobb rendezőnek járó díjat kétszer vittük el: először Kósa Ferenc 1967-es Tízezer napjával, majd Jancsó Miklós Még kér a nép-e nyert 1972-ben. A filmnyelvet legmerészebben kezelő-megújító Un Certain Regard, azaz kb. "Bizonyos nézőpont" szekció nagydíját pedig 2010-ben szintén egy női rendező, Kocsis Ágnes nyerte meg a Pál Adrienn című filmjével, majd 2014-ben aztán megkapta Mundruczó Kornél is a Fehér istennel. És persze a Saul: mielőtt megnyerte volna az Oscarját, itt is elvitte a zsűri nagydíját 2015-ben. Érdekesség amúgy: Enyedi Ildikó Az én XX. századommal itt már nyert egy Arany Kamerát, Mészáros Márta pedig 1984-ben szintén egy zsűri nagydíját a Napló gyermekeimnek-ért.
A svájci Locarno filmfesztiváljának fődíját, az Arany Leopárdot viszont háromszor is megszereztük: 1967-ben Simó Sándor kapta a Szemüvegesekért, őt Szabó István követte 1974-ben a Tűzoltó utca 25-tel, majd Erdőss Pál hozta el utoljára '83-ban, az Adj király katonát című filmjéért.
A leghype-oltabb fesztiválesemény persze kétségtelenül az Amerikai Filmakadémia díjátadója, azaz az épp pár nap múlva esedékes Oscar. Itt tavaly Nemes-Jeles László filmje, a Saul fia nyert, ami óriási elismerés a magyar filmnek, még ha ez nem is a rendezői, hanem "csak" a legjobb külföldi filmnek járó Oscar volt. Bár a magyarok korábban is arattak már sikereket az Oscar történetében (ami nem volt olyan nehéz, ha csak azt tekintjük, hogy Hollywood hőskorában mennyi magyar dolgozott a filmszakmában, még ha nem is mind magyar színekben), de a Saul előtt már elég rég, 1981-ben volt utoljára díjazott filmünk. Akkor Szabó István Mephistóját értékelték a legjobbnak ugyanebben a kategóriában, viszont az az év duplán is sikeres volt, az animációs kategóriában is nyertünk Rófusz Ferenc A légy című rajzfilmjével. Idén pedig szintén van izgulnivalónk: Deák Kristóf filmjét, a kisebb nemzetközi fesztiválokon 7 díjat már összeszedett Mindenkit is beválogatták a rövidfilmes kategória jelöltjei közé.
