Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Csak most ifj. Vidnyanszky Attilának hívják és Bulkavot rendezett. Iván, a rettenet kritika.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendező, mintha valamiféle személyes bosszú vezérelné, a Radnóti Miklós Színházba álmodta meg Mihail Bulgakov: Iván, a rettenet című darabját Vecsei H. Miklós átiratában. Erre abból következtettünk, hogy egy amúgy is fojtogató térben ez az előadás sokkal könnyebben megszülethet és adhat gyomrost a nézőnek, mint mondjuk a Vígszínházban.
Na, de nem is ez a lényeg, hanem az áramszünet, ami elindítja azt a két és fél órás őrületet, amit utána az aprónak (némi csalásnak köszönhetően) egyáltalán nem mondható színpadon látunk. A kényszerzubbonyos főhős (Szergej Tyimofejev - Rusznák András) molyol egy falakkal leválasztott apró térben, körülötte a tárcsás telefonok között az időgép, amit sehogy sem sikerül összeraknia. Olyan, mint Gogol őrültje, csak ő nem a szerelem megszállottja, hanem találmányáé. A társasházban mindenki a rendszert szolgálja, mindenki besúgó és báb, élükön Iván Vasziljevics (László Zsolt) házmesterrel, aki remek karmesterként vezényli a társaságot. Az első felvonás végére aztán beindul az időgép, Ivánból cár lesz, a lakóközösség pedig teljesen elveszti a lába alól a talajt.
Vidnyánszky víziója egyfajta Brazilba öntött 2001: Űrodüsszeia; a szerepek és az idő felcserélődhetnek, de mintha soha nem változna semmi. Ezért nincsen például arra se szüksége, hogy aktualizálja magát a helyzetet, hiszen az saját magát aktualizálja azáltal, hogy akár a jelenben vagyunk, akár a harmincas évek Moszkvájában, a házmester a folyamatosan létező diktatúra szimbóluma.
Az első felvonás (bár eredetileg csak egy felvonás volt, de szerencsére mi már kettőben láttuk – kizárt, hogy bárki pánikroham nélkül üljön végig két és fél órát a Radnótiban) megismerteti velünk azt a mikrovilágot, amit Pater Sparrow látványtervező (némi kentauri túlzással) megálmodott, és a szereplőket, akik pont ugyanolyan lassan melegednek be, mint a közönség. Már előre érezni, hogy nem fog mindenkinek jól állni az őrület, ami a második részben jön, és ez a gyanú be is igazolódik.
Martin Márta például a házmesterné szerepében, de még Gazsó György (Mihail B. Uglakovként) is csak nehezen lazul le arra a szintre, amire a rendező kérhette őket; ebben az előadásban inkább a fiatalok domborítanak, úgy látszik az egyetemistáknak könnyebben fekszik ez a stílus. Még László Zsolt is mintha küzdene néha az elemekkel, de hát ha valakinek, neki igazán jó szerepet írt Bulgakov, így át tud vedleni házmesterből igazán vérgeci cárrá, bár ekkor is inkább vicces, sem félelmetes, még jó, hogy ő itt rettenet, s nem rettegett. Petrik Andrea viszont népszerű (ex)feleségként adhatna a szerepből keveset társainak, de igazából nem hibáztatható a harsánysága, csak valószínűleg ő teljesítette legkötelességtudóbban rendezője kéréseit, így sokszor annak ellenére ő a legelrajzoltabb szereplője a történetnek, hogy nem pont az övé a főszerep.
Az Iván, a rettenet mindenesetre hivatalosan a Radnóti Színház idei első premierje Kováts Adél színésznő irányítása alatt; és nagyon úgy fest, hogy az új igazgató szívesen evez új vizekre, egy fiatalabb korosztályt szólítva meg ezzel, mint azt elődje, Bálint András tette.
