Telt ház volt csütörtök este a Károlyi-palotában, a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, ahol kamerák kereszttüzében beszélt most megjelent verseskötetéről Röhrig Géza, az Oscar-díjas Saul fia főszereplője. A Facebookon a jelentkezés a program meghirdetéskor szinte azonnal megtelt, nem csoda, ha a közönség jó része csak kivetítőkön nézte és hallgatta ezt a hollywoodi sztárokkal szelfiző, Kaliforniában rajongóknak autogramot osztogató, immáron Kossuth-díjas férfit, aki tehetségével, lenyűgöző műveltségével és nem utolsó sorban kedvességével ejtette rabul a könyvbemutató egyik katarzisból a másikba hulló közönségét. Elfogulatlanságtól mentes beszámoló az egykori punk zenészről, akitől a Fidesz történetének legjobb szlogenjét kölcsönözte.
Na, jó, ez egy kicsit hatásvadász volt, essünk is át gyorsan a megfejtésen: „Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi.” Ez bizony a '80-as évek végén, a '90-es évek elején a fiatal demokraták egyik jelmondata volt, többször is ott díszelgett az akkor még szakállasan a mikrofon elé lépő Orbán Viktor háta mögött. A frappáns sor pedig Röhrig Gézáé, akinek már akkor sem lett volna egyszerű névjegyet csináltatnia. Szerepelt volna rajta, hogy Huckleberry zenekar, frontember, meg hogy színész, rendező, forgatókönyvíró, és elsősorban: költő. Merthogy a Saul fiával sztárrá váló Röhrig ezt tartja a legfontosabbnak, csütörtök este is ezt emelte ki elsőként, miután majd' félórás késéssel megérkezett a zsúfolásig megtelt palota dísztermébe.
Istenkórász okostelefonnal
A Szabó T. Anna költővel és Iványi Gábor lelkésszel a pódiumon helyet foglaló főszereplőt a kötetét megjelentető Magvető Kiadó vezetője üdvözölte. Nyáry Krisztián persze a Saul Oscar-díjával kezdte, és azzal csalt utánozhatatlan, és a közönségből derültséget kiváltó grimaszt a szerző arcára, hogy Kertész Imre óta nem üdvözölhettek ilyen nagy embert könyvbemutatón. És tényleg. Röhrig nagyon nagy ember. Persze nem azért, mert popsztárokat megszégyenítő népszerűségre tett szert Hollywoodban, ahol maga is majdnem Oscar-jelölt lett, vagy mert Kossuth-díjat kapott, amit nem mellesleg túlzásnak nevezett. Röhrig attól nagy ember, hogy folyamatosan gondolkodik, kérdez, figyel és kimond, és ezt szerencsére gyakran versbe önti, amit az egyszerűség kedvéért a telefonjába pötyög, legújabb költeményét is onnan olvasta fel a könyvbemutatón. Istenkórásznak mondja magát, és istenkeresése, hite, akárcsak az írásai, a szavai, a gesztusai: hitelesek. Csak a semmirekellőek szerények, mondta Goethe, és Röhrig nem is szerény, és persze nem is szerénytelen. Van. Jelen van. És ennek a jelenlétnek irigylésre méltó a súlya és a sűrűsége, miközben azt mondja, a legtöbb, amit tehet, hogy ügyeletes a saját életében.
Nem boldoggá, lehetővé teszel
Meg azt is mondja – irigységünk nőttön nő –, hogy „boldog ember vagyok egy jó ideje”, ami gyaníthatóan sokkal inkább szól festőművész feleségének és 15 hónapos ikreinek, mint a film sikerének (Van kérdés, emeli fel a hangját az est végén, majd sietve hozzáteszi: csak a Saul fiáról ne, jaj, a Kossuth-díjról meg pláne ne). Szabó T. Anna lecsap erre a vallomásra, és idéz Röhrigtől egy sort: „Nem boldoggá, lehetővé teszel”. A teremben ekkor kezd egyre melegebb és meghittebb lenni a csend, ami akkor lesz mélyebb, amikor a szerző maga olvas fel Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit című, még a Nemes Jeles-film tavalyi cannes-i sikere előtt leadott kötetből. Ha kiadó lennék, kapva kapnék a lehetőségen, hogy hangoskönyvet állítsak össze a Röhrig-versekből a költő előadásában. Tessék meghallgatni, hogyan szavalt 27 éve, és ezt beszorozni, nem is tudom, mennyivel. Fantasztikus.
visz a hátán szívem
idők hortobágyán
megyünk megyünk
egy ránc holtvágányán
mondja, vagy leginkább énekli Ady, Babits, József Attila és Pilinszky köpönyegéből előbújva. Aztán válaszol a talpig zavarban lévő Szabó T. kérdéseire, beszélget egy jót Iványival, Tórát magyaráz, Kodályt idéz meg Unamunót, Heisenbergre (vigyázat, ez most tényleg az a Heisenberg) és Planckra hivatkozik, miközben arról mesél, milyen műveletlen proligyerek is volt ő egykoron. Aztán felolvas megint:
kopog a menny megfagyott
kettérepedt angyalok
kilopták a szemüket
üres karóraüveg
szárnyuk is elmosódott
két büdös felmosórongy
a tél páncéltermében
Nyáry az est végén megilletődve jegyzi meg, hogy biztos sokan szeretnék dedikáltatni a könyvet. Dedikáltatni? Persze – mondja egy osztálytárs közvetlenségével Röhrig. Szerintem még egy szelfit is bevállalt volna.
