A Rakéta Fesztivál öt magyar előadója, akiket a legjobban várunk

Erősen ajánlottuk a hétre, tegnap pedig el is kezdődött a Rakéta Fesztivál az A38 hajón, amin többnyire fiatal magyar zenekarok lépnek fel, és azok közül is a legkurrensebb együttesek, változó műfajokból. Itt azok a zenekarok játszanak, akik nagyjából 10-20 fős törzsközönséggel rendelkeznek (akik egyben a segítők, a groupie-jaik, a rajongóik, miegyéb), szóval más fesztiválon egyelőre aligha láthatjuk őket, mert ahhoz túlságosan kicsi hallgatóságot szólítanak meg. Rengetegen legalábbis ezt gondolják róluk, pedig többen is megérdemelnék, hogy megvesszenek értük a koncerteken. Mi kiválasztottunk öt előadót az egész héten tartó fesztiválról, akiket mindenképpen megnézünk.

40 days

A budapesti 40 days olyasmi, mintha a Kispált keverték volna mondjuk az amerikai Bulit to Spillel és a Yeah Yeah Yeahs-zel, mely utóbbinál azért kevés szenvedélyesebb együttest lehet mondani, köszönhetően többek között az énekesnőnek is. Itt is folyamatosan zakatolnak a gitárok, közben teljesen beránt az énekesnő, Szurcsik Erika kissé álmodozós hangja. Ha ezt hallottuk volna előbb, és nem a Yeah Yeah Yeahs-t, akkor lehet, hogy értük rajongtunk volna évekkel ezelőtt. Akinek viszont az angol nevek sem mondanak valami sokat, akkor inkább ismerkedjen rögtön a 40 days-zel, aztán kezdje visszafejteni a hatásokat.

Gustave Tiger

Mindössze egyetlen számot hallottunk eddig a Gustave Tigertől, abban viszont volt annyi erő, hogy azonnal meg is akarjuk nézni őket. Abban szinte végletekig torzított gitárok szólnak, szinte sludge-osan komótosan, alatta keményen puffog a dobos, minderre pedig az énekes beteges-szellemidézős, énekhangja kerül, ami elég izgalmas ellentétben áll a zenével. Mindemellett persze dallamos és szórakoztató az egész. A végére került még egy gitárszóló is, amiről a legkevesebb, amit el lehet mondani, hogy mocskos. Ha élőben is tudják ezt hozni, nem lehet gond.

Dorothy's Legs

Azt se állíthatnánk éppen, hogy a Dorothy's Legs munkásságával teljes mértékben képben volnánk, de egy ilyen fesztiválnak úgyis épp az a lényege, hogy megismertesse ezeket a zenekarokat. Az előbbiektől eltérően ők elektronikus együttes, a basszus ennek megfelelően állandóan is tűnik, mellette folyamatosan gomolyog valami szürkés elektronikus hangfelhő. Időnként olyan mintha a nemrég ugyanitt játszó Crystal Castles készülne robbantani, néha pedig simán olyan, mint egy régebbi Depeche Mode, csak női énekessel. Az első néhány hallgatás után az a benyomásunk, hogy ennél kevés menőbb dolog van most a városban.

Alley Catss

Egy csomó mindent bele lehet látni ebbe a kísérleti elektronikus projectbe. A legfontosabb, hogy soha nem lehet megunni, mindig történik benne valami, mindig új színekkel és hangzásokkal lehet találkozni. Aki nagyon keres, esetleg még Daft Punkot is találhat benne. A zene nagyrészt pittyegésből, lebegésből, zenei csillogásból áll, amibe simán bele lehet állni egy langymeleg nyárestén, hogy elmerengjünk az élet fontos kérdésein. Ha valaki slágerekre vágyna, akkor érdemes meghallgatni a Better Off Alone feldolgozást, ami nagyjából összefoglalja az Alley Catss munkásságát. Ez is végtelenül menő.

Broken Cups

Ahogy az eddigiekbe, úgy a Broken Cupsba is bele lehet látni egy rakás dolgot mondjuk a Joy Divisiontől egészen David Bowie-ig. Rövid számokat játszanak, hol szörfös, hol punkos gitárokkal, sötét szintikkel, az énekes hol dörmög, hol ordibál – általában király rohanás az egész, tényleg megállás nélkül. A helyzet az, hogy albumon sokáig valahogy mégse tudott minket megfogni, aztán egyszer láttuk őket koncerten, és azóta semmi hibát nem hallunk a felvett dalokban sem. Nagyon energetikus volt, az énekes nem kímélte magát, és ha az A38-on is hozza ezt a formát, akkor mindenhova fel is csimpaszkodik majd, miközben a többiek átszellemülten játszanak a háttérben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra