STÍLFŰRÉSZ, A DÍVÁNY KULTÚRBLOGJA

Equus a Tháliában: nem vak ez, bátor!

2011. november 19., szombat 21:31

Első nagyszínpadi rendezésként egy klasszikushoz nyúlni vagy nagyon merész vagy nagyon gyáva lépés. A Tháliában színpadra vitt Equus helyenként kimagasló, másutt lapos pillanatai alapján Dicső Dániel rendező jó irányba megy, csak nem elég bátran, a darabot viszont a nagyágyúk mellett egy ifjú Adonisz viszi a hátán.

Alföldi Róbert és Szamosi Donáth

Bár elvileg kötelező olvasmány, az Equusra mégse sokan emlékeznek. Talán azért sem, mert a széplelkű irodalomtanárok nemigen tudtak mit kezdeni Peter Shaffer 1973-as, világhírű könyvével, melynek középpontjában egy vallási dogmatizmustól szexuálisan frusztrált kamaszfiú és pszichiátere állnak. Vajon hogyan beszélt volna Margit néni a gimiben a ködös éjszakáról, mikor a főhős meztelenül vágtatva extázisba kerül verítéktől csatakos lován? Hát ezért.

Színházi berkekben ugyanakkor az Equus már-már alapmű, bár fókusza a kétségbeesett tinédzser helyett inkább a kétségbeesett középkorú pszichiáterre tolódott. Játszotta Alec Baldwin színházban, Richard Burton filmen (bár azt a művet maga az író is megkérdőjelezte), a legújabb Equus-hullámban pedig Londonban, majd a sikert követően a Broadwayn Harry Potter maga, vagyis Daniel Radcliffe (17 évesen és meztelenül, ami azért okozott némi zavart a Potter-rajongók körében). A magyar ősbemutatón a Darvas Iván-játszotta pszichológus az akkori kritika szerint kissé modorosan, de dühkitöréseiben hitelesen alakította Martin Dysartot, a kiégés felé közelítő pszichiátert, aki felvállalja a 17 éves Alan Strangot páciensként, miután az egy éjjel megvakított hat lovat egy patakéssel. A Thália mostani előadásában Alföldi Róbert kapta a pszichiáter kényelmesen csillogtatható szerepét. És melyik színész ne szeretne egyetlen előadásban ilyen összetett karaktert megformálni? A kiváló dramaturgia ráadásul megannyi kikacsintásra is okot ad, amelyet Alföldi nagyszabásún hoz is. Picit modorosan, de láthatólag felszabadultan.

Darvas Iván mint pszichiáter és Gálffi László mint Alan az Equus ősbemutatón 1980-ban (Fotó: Országos Színháztörténeti Múzeum)

Miért most?

Izgalmas kérdést feszeget az Equus, már amennyiben a vallás mint olyan izgalmasnak számít manapság, annyi más dogma között – és az egyetlen kérdés, amely a fejemben járt az első felvonás végén, hogy vajon miért is éppen most volna itt a magyar Equus újrajátszásának ideje. Jobb híján azt lehet gondolni, hogy Dicső Dániel szeretett volna valami megrázót behozni első nagy előadásaként, és lássuk be, a szereplőgárdát és az előadás körüli marketinget tekintve ez sikerült is. De igen kemény embernek kell lennie annak, aki elsőre olyan neveket rendez, mint a már emlegetett Alföldi, a bírónőt alakító Béres Ilona, vagy éppen a szülőket formáló Kútvölgyi Erzsébet (aki anno az ősbemutatón az Alant csábítani vágyó Jillt játszotta), és az erőszakosságig frusztrált ateista apát játszó Kőszegi Ákos. A fiatal rendezőnek nem is igazán sikerült megugrania a saját maga által magasra tett mércét.

Szamosi Donáth

Az előadás ugyanis lehetett volna ennél sokkal robbanékonyabb. Megrázóbb, hiszen a mű erről szól: az elsöprő vágyakról és érzelmekről, melyek után a pszichiáter hiába sóvárog, önmagában már sehol sem leli, így válik iriggyé kezelt "fia" képei iránt – és igazán itt jönne a képbe a darab alapkérdésének szánt ki kezel kit-szindróma. De ez ebben a játékban és gondolatiságban nem jött át, a premieren legalábbis hibádzott tegnap. Nem éreztem azt a fajta irigységet, amit kellene, csak a pszichiáter kiüresedését. Meg a darabét, melyben nem karakterfejlődés történik, hanem monológokban hajtogatják hosszasan, ki hol tart épp jellembeli előrelépését tekintve.

És a lovak... A lovakat emberekkel eljátszani, nos, ez 15 éve még izgalmas lett volna, de manapság ennél több kellene egy ilyen darabba. Persze nem lehet igazi lovat vinni a Tháliába (ami kár, mert a Radcliffe-féle Equusban az rendkívül erős volt), de itt nekem egy picit bicegett a dolog. A színpadkép statikussága sem jött be, semmi nem volt benne abból a dinamizmusból, amit egy 2011-es feldolgozásban várna az ember. Nem azért, mert mindenáron meg kell újulni, hanem mert érdemes. Szóval bár érthető az elgondolás, az mégis unalmassá vált. Kivéve akkor, amikor a fiatal Szamosi Donáth játszott.

New York-i modellből pesti színész

A pletyka szerint Donáth New Yorkból jött haza a szerepre, bár pont itt a Tháliában (pontosabban a Stúdióban) rendezte már őt tavaly Dicső Dániel, a flimvászonról színpadra álmodott Bertolucci-féle Álmodozókban is. Akkor Haumann Máté mellől lehúzta a kritika, de az Equust egyértelműen ő tette élővé a darab premierjén. Ártatlan volt, sérülékeny és agresszív, bele lehetett látni a kamasz fiúk minden frusztrációját. Attól, hogy modellként másként volt kénytelen megtanulni használni a testét, mint ha eredetileg is színésznek nevelkedett volna, másként is jeleníti meg a testiséget a színpadon. Mintha mindig pontosan tisztában lett volna azzal, hogyan is mutat ő éppen – miközben ez mégsem magamutogatásként, hanem érző tudatosságként jött át. Méltó párja volt Alföldi Róbertnek.

Equus

Alan Strang, a zavart elméjű fiú, egyetlen éjszaka alatt megvakít hat lovat egy patakéssel, ezért pszichiátriai kezelés alá kerül. Martin Dysart pszichiáter feladata feltárni az utat, ami a szörnyű bűntettig vezetett. A kezelések során a fiú és Dysart idegölő csatákat vívnak, hogy megismerjék egymás titkait. De végeredményben ki kinek a páciense?
Dysart a saját démonjai szürke rabja, Alan együtt vágtat a sajátjaival. A fiú és orvosa között szövődő kapcsolat mindkettejük életét megváltoztatja, de vajon megmenti-e...?
(Forrás: Thalia.hu)

A promóciós fotókat a kiváló Emmer László készítette