Szülőnk halálával múltunkat, a gyermekével jövőnket, párunk eltemetésével jelenünket veszítjük el. A gyászfolyamat hosszú és fájdalmas, a kérdések pedig egyre csak záporoznak: hogyan éljek nélküle? És mégis, hogyan merek nevetni? És mi van, ha párom halála után új kapcsolatba kezdenék?
A gyászév nem véletlenül egy év: ezalatt minden olyan évfordulóval találkozunk, amelyet korábban az elhunyttal ünnepeltünk: családi események, születésnapok-névnapok, szilveszter. Egy év alatt sokat javulhat a gyászoló állapota, de az is tény, hogy hosszú út vezet a nagy igazságot rejtő közhelyig: az élet megy tovább. Egy idő után legalábbis biztos…
Múlt és jövő
- Anyánk-apánk halálakor a múltunkat és a támaszunkat veszítjük el – kezdi Csehák Hajnalka, pszichológus. - Ha ráadásul a tragédia előtt a szülő ápolásra szorult, halálával feladatot is vesztünk, így annak, aki huzamosabb ideig gondozott, különösen nehéz szembesülnie a helyzettel: elvesztette élete értelmét. Van, aki a beteg szülő miatt például feladja a munkahelyét. Cikkünk szakértője találkozott már olyan nővel, aki az ápolásra tette fel az életét, és aki minden napot győzelemnek fog fel: „Még mindig él az anyám!”
Előző cikkünkben szó volt arról, hogy ha „rá tudunk készülni” szerettünk halálára, könnyebb lehet a gyászolás, főleg akkor, ha volt alkalmunk elbúcsúzni tőle. A helyzetet tovább könnyítheti - már ha egyáltalán használhatjuk ezt a szót -, ha azt látjuk: beteg hozzátartozónknak jobb, hogy eltávozott és nem szenved. Ebbe mi is bele tudunk kapaszkodni, és könnyebb az elengedés.
- A gyermek halála okozza talán a legnehezebb gyászt, mert vele a jövőnket veszítjük el - mondja Hajnalka. Azt gondolnánk, könnyebb lehet annak, akinek „maradt” még élő gyermeke, ám szakértőnk kiemeli, hogy ebben az esetben a szülő annyira retteg attól, hogy ő(ke)t is elveszítheti, hogy már nem képes az addig megszokott, „normális” eszközökkel nevelni. Egy dologban viszont mégiscsak segíthet, ha több gyermek van: a túlélésben. - Amikor a gyermek meghal, a szülő úgy érzi, véget ért az élete, pláne, ha felnőtt gyermekét temette el, akivel szoros, szeretetteljes kapcsolata volt. Sokak fejében megfordul az öngyilkosság, néhányan meg is kísérlik, ám akik élő gyermekükért felelősséggel tartoznak, ritkábban próbálnak véget vetni életüknek.
Minden őrá emlékeztet, avagy a megmerevedett világ
Partnerünk halála magával viszi a jelenünket, mindazt, amik, akik most vagyunk - pláne, ha nincs közös gyermekünk. Sokan képtelenek elfogadni, hogy az élet igenis megy tovább.
- Borzasztó nehéz a párunk meggyászolása, hiszen - legalábbis kezdetben - minden őrá emlékeztet: a toll, amivel írt, a fotel, amelyből a tévét nézte, a kedvenc bögréje… Ilyenkor képtelenség másra fókuszálni - mondja Hajnalka -, emiatt nem szerencsés - pedig nagyon is jellemző -, ha valaki sokáig hozzá sem nyúl az elhunyt használati tárgyaihoz, például a félig olvasott könyvéhez. Egy idő után a gyászolók többsége kellemetlenül érzi magát ebben a megmerevedett világban, és megfogalmazódik az igény a rendrakásra. Segíthet, ha a környezete is erre sarkallja. Persze ilyenkor is záporoznak a kérdések: bántom-e ezzel a párom emlékét? Pedig ezek a változások szükségesek a gyógyuláshoz, a feldolgozáshoz!
Velem is bármikor megtörténhet?
Ha távoli rokonunkat, esetleg közeli ismerősünket, barátunkat, munkatársunkat, szomszédunkat veszítjük el, a szomorúság mellett általában a döbbenet uralkodik el rajtunk. Emlékszem, amikor egy csajos dumaparti közepén a barátnőmet felhívta az anyukája, hogy elmondja: teljesen váratlanul meghalt a szomszéd bácsi. A barátnőm megdöbbenve mesélt arról, hogy előző nap a bácsi még biciklit szerelt a folyósón, beszélgettek is egymással.
- Ilyen esetekben az elmúlás szinte kézzelfogható közelségbe kerül, emiatt sokunk fejében megfordul, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet, halandók vagyunk. Egy ilyen haláleset után (egy ideig) sokkal jobban odafigyelünk a kapcsolatainkra, mert arra gondolunk, hogy az ismerőseinket bármelyik pillanatban elveszíthetjük.
Szexelünk, nevetünk – de szabad ezt?
Minden gyászfolyamatban kérdések ezrei fogalmazódnak meg, és ezzel párhuzamosan bűntudatunk van, ha hirtelen rádöbbenünk például arra, hogy már legalább két perce nem gondoltunk az elhunytra…
- Sokakban komoly bűntudatot okoz, ha nevetnek, de az én tanácsom: ne hagyjuk, hogy a gyász miatt eltűnjön az életünkből az öröm, a mosoly, a boldogság. A szexualitással kapcsolatban sokan nem is értik, hogyan képesek a gyászidőszak alatt a szexre? Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a szeretkezés még élvezetes is, ám a veszteség után felerősödő szexualitás hátterében kevésbé az örömszerzés, inkább a feszültségleadás áll. A sírásnak is az oldás a szerepe: könnyeinkben a szomorúság, a feszültség, a nyugtalanság energiája tör ki és enyhül. Ennek ellenére van, aki nem tud sírni, de ítélkeznünk nem szabad, ők valószínűleg még a sokkhatás alatt állnak és nem tudnak oldódni.
A bűntudat legyőzéséhez a gyászolónak tudatosítania kell magában: a periodicitás lételemünk. Ahogy nem lehet folyton nappal, nem lehetünk mindig ébren, úgy nem érezhetünk folyamatosan fájdalmat, mert a szervezetnek és a léleknek meg kell pihennie. Valami ilyesmire kell gondolni, ha a társ elveszítése után megfogalmazódik az igény egy új párkapcsolatra. - A pácienseim körében azt látom, hogy ez nagyjából fél-egy év gyász után következik be. Az egyik 27 éves lány egy éve temette el társát, és most jutott el odáig - bár még nem tett érte semmit -, hogy nyisson más férfi felé. Ugyanakkor egy középkorú hölgy inkább csak új barátságokat keres, de ne gondoljuk, hogy az életkora miatt lehetetlenség, párra lelni ugyanis soha nem késő! És ez az élet rendje.
Ha többet szeretnél tudni az gyász utáni érzelmi egyensúlyról, látogass el ide:
• Lelkititkaink.hu
Segíthet, ha el tudtunk búcsúzni szerettünktől, ha meg tudtuk köszönni, hogy volt nekünk, hogy hálásak vagyunk az eltöltött időért és örömökért – a hirtelen halál azonban más. | Miattam halt meg!
A halál közeli élmények üzenetek – azoknak, akik átélik, és azoknak is, akik a történeteket olvassák/hallgatják. | Üzenetek a túlvilágról
