Hamarosan már csak az lehet levél, ami tényleg befér a postaládába

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Posta kivezeti az amorf levélküldeményeket, ezentúl csak drágábban, csomagként adhatja fel őket. Azt azért nem árulták el, mégis mikortól, csak azt, hogy mi akartuk.

Ha valaha is vásárolt (vagy adott el) bármit is online, ön is tudja, hogy minden internetes eladó és vásárló, aki a postai kézbesítést választja, általában vagy utánvételes csomagként adja fel a küldeményt, vagy egyszerűen egy biztonságos buborékfóliás borítékban ad postára gyakorlatilag bármit, mert így olcsóbb, mint a csomagfeladás. Ennek azonban hamarosan vége: nemsokára már csak csomagként adható fel minden olyan küldemény, ami nem fér be a levélszekrénybe. 

A Magyar Posta hivatalos árszabása alapján a levélként feladott küldemények 100 grammig 280 forintba, 225 grammig 260 forintba, 500 grammig 470 forintba,  500-750 grammig 765 forintba, 750 grammtól 2000 grammig pedig 960 forintba kerülnek (igaz ez nem az elsőbbségi ár, de az sem dobja meg jelentősen a költségeket). Ezzel szemben a csomagfeladás díja 2 kilogrammig egységesen 1290 forint, vagyis mindenképp többet kell fizetnie majd a feladáskor, mindegy, hogy egy pár dekás de nagyobb méretű küldeményt ad fel, vagy egy 2 kilós, formátlan valamit. Az interneten egymással kereskedő csoportokban emiatt már néhány hete kitört az izgalom, ezért megkérdeztük a Magyar Postát, hogy mire lehet számítani az amorf küldemények jövőjét illetően. A Posta nem is cáfolt, épp csak azt nem árulták el, mégis mikortól számíthatnak az ügyfelek az élet megdrágulására.

"A Magyar Posta mindig törekszik a felmerülő ügyféligények minél magasabb szintű kiszolgálására, és folyamatosan ezekhez igazítja szolgáltatási portfólióját. A felmerülő ügyféligényekre reagálva éppen ezért az olyan küldeményeket, amelyek alakjuk miatt nem férnek be a levélszekrénybe, terveink szerint hamarosan csomagként kezeljük majd és így kézbesítjük őket. A változás egyik legfontosabb előnye, hogy a küldemények a teljes szállítási folyamat során nyomon követhetőek mind a Magyar Posta honlapján, mind pedig mobilapplikációján keresztül. A fent ismertetett újítás technológiai megvalósítása folyamatban van, annak – eredetileg októberre tervezett, de elhalasztott – bevezetéséről az ügyfeleket időben tájékoztatjuk" - áll a Posta válaszában, tehát még nem tudni, mikortól drágul a szolgáltatás, de az ügyfelek mindenesetre kifejezetten ezt akarták.

Ezeket a küldeményeket (melyeket tehát eddig levélként adtak fel, de csomag jellegűek voltak) a Magyar Posta belső elnevezésében egyébként „amorfként” azonosítja. Amorf küldeménynek pedig az a küldemény számít, amelyiknek egy vagy több oldala meghaladja a 32,4 x 22,9 x 2,4 cm (hosszúság, szélesség, magasság) méretet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?