Az év végig biztosan nem lesz semmi a Baumaxok helyén

Az országból kivonuló Baumax február elején kiárusítást tartott, meg is mutattuk, hogy néz ki a lefosztott óbudai áruház. Sokat nem kellett találgatni, hogy mi lesz a megüresedett épületek sorsa: hamar kiderült, hogy az osztrák XXXLutz magyar leányvállalata, az MMXH Lakberendezési Kft. vetett rájuk szemet. Nem ismerős önnek a név? Segítünk: ők üzemeltetik a győri Mömaxot és a három budapesti Möbelixet. Ezzel a névvel hamarosan még több helyen találkozhat, ugyanis a Baumax egykori 12 áruházából is Möbelix lesz. Igaz, idén csak a Szentendrei úti egység sorsa biztos, ahol már 2015 vége felé megnyithat az új Möbelix. A tervek szerint ezt követi jövőre 4-5 újabb egység – írja a Világgazdaságra hivatkozva a HVG.

IMG 2736
Dívány

A Baumax által elbocsátott 800 főből egyébként eddig csak 50-nek ajánlottak munkalehetőséget, az MMXH közlése szerint viszont minden új áruház nagyjából 40 főt tud majd alkalmazni. Nem kell nagy fejszámolást végezni ahhoz, hogy kiderüljön: ha mind a 12 üzlet most megnyílna, akkor is csak 500 ember megélhetését tudnák biztosítani, ami a munka nélkül maradtak kétharmada csupán.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek