A játszótéri baleset végzetes is lehet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A játszóterek a testmozgás és a kikapcsolódás szempontjából is tökéletes helyszínt biztosítanak a gyerekek számára, a szülők dolga azonban, hogy kellő odafigyeléssel megóvják gyerekeiket az esetleges veszélyektől – hívja fel a szülők figyelmet az amerikai sürgősségi orvostani társaság (ACEP).

„A játszótéri balesetek áldozatai sokszor megússzák kisebb vágásokkal és horzsolásokkal, ám a szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy ezek a balesetek sokkal súlyosabbak, akár végzetesek is lehetnek.

A sürgősségi osztályok évente több mint 200 ezer, játszótérről érkező gyereket látnak el fej-, nyak és gerincvelősérülésekkel, valamint belső vérzésekkel az Egyesült Államokban” – mondja dr. Angela Gardner, az American College of Emergy Physicians (ACEP) elnöke. „A játszóterek idén nyáron is benépesülnek, és nem kell a sürgősségi osztályt hazafelé útba ejteni, ha a szülők szem előtt tartják a veszélyeket, és megtanítják gyerekeiknek a biztonságos játék és együttlét szabályait” – hangsúlyozza.

A játszóterek biztonságával foglalkozó National Playground Safety Insitute felmérései alapján a játszótéri balesetek 80 százalékát különböző esések okozzák. A U.S. Centers for Disease Control and Prevention jelentése szerint e sérülések 45 százaléka súlyos, köztük törések, belső sérülések, agyrázkódások és ficamok fordulnak elő.

Az ACEP a következő tanácsokat fogalmazta meg a balesetek megelőzésére:

  • A kisebb gyerekeket tartsuk folyamatosan szemmel, míg a játszótéren tartózkodunk, de nem árt, ha az éberséget a nagyobb gyerekekre is kiterjesztjük.
  • Ellenőrizzük, hogy a játszóteret rendszeresen karbantartják-e. Különösen figyeljünk a játékok alkatrészeinek esetleges sérülésére, a szétdobált szemétre vagy törött üvegekre, valamint arra, hogy a játékok ülőkéi megfelelőek-e.
  • Ha a játszótér annyira zsúfolt, hogy a gyereket könnyen szem elől téveszthetjük, mondjunk le a játékról, és térjünk vissza egy alkalmasabb időpontban.
  • Ne engedjük gyerekünket életkorának nem megfelelő játékkal játszani. A jó játszótéren külön játszóterület áll rendelkezésre az óvodás- és az iskoláskorú gyerekek számára.
  • Tanítsuk meg gyerekünknek, hogy ne rohangáljon ész nélkül, és ne lökdössön másokat a játszótéren. Már a legkisebbeknek is tisztában kell lenniük a legfontosabb balesetmegelőzési szabályokkal, például azzal, hogy a lengő hintát messziről el kell kerülniük, és a csúszdán csak fentről lefelé csúszhatnak, a feljutáshoz pedig az erre szolgáló létrát kell használniuk.
Gyermekévek
Gyermekévek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.