Kövér és buta gyerekeket nevelünk?
2010.06.16. 15:52 - Vakmacska
A Magyar Gyermekorvosok Társasága (mintegy 2000 taggal) hiánypótló kutatásra vállalkozott. Arra voltak kíváncsiak, a magyar édesanyák hogyan táplálják 1-3 év közötti gyermekeiket, és milyen hatással van rájuk az étkezés. A kutatási eredmények szerint minden harmadik gyermek vashiányos, ami figyelem- és magatartászavart, fáradékonyságot okozhat. A gyermekek vasszükséglete naponta 8 mg – 6 kiló brokkoliban, 1 kiló vörös húsban és 13 liter tejben ennek mindössze fele található.
Mit esznek az 1-3 év közöttiek?
A gyerekek táplálásának kérdéseiben általában a 6-12 hónapos korosztályra koncentrál a legtöbb szakértő, orvos és védőnő, mivel az általános vélekedés szerint 12 hónapos kor után szinte „mindent” ehet már a gyerek, ha nincs kimutatott betegsége vagy allergiája, tehát egyszerűen kap ő is egy tányérral abból, amit a felnőttek esznek. Vajon jól van ez így? A kutatás szerint korántsem. Idén tavasszal 215 anyát (1-3 éves gyerekkel vagy gyerekekkel) kértek meg, hogy vezessenek 3 napon át táplálási naplót, ezt (meg a gyerekeket) vizsgálták a gyermekorvosok és táplálkozási szakértők. Az eredmény lesújtó – minden harmadik gyermek vashiányos, ami figyelemzavarhoz, hiperaktivitáshoz, fáradékonysághoz, csökkent koncentrációhoz, sőt, csökkent szellemi képességekhez is vezethet. Szinte mindannyian túl sok cukrot és túl sok sót esznek – a gyerekek mindegyike kapott rendszeresen édességet, közel 70 százalékuk naponta kétszer is evett cukrozott élelmiszert.
A magas cukorfogyasztás növeli a cukorbetegség kockázatát (egyre többen vannak és egyre fiatalabbak), míg a magas sóbevitel lehet felelős a későbbi veseproblémákért, szív-és érrendszeri betegségért és magas vérnyomásért. A problémákat, problémás ételeket már többször megnevezték – cukros, értékes alapanyagot nem tartalmazó italok, magas feldolgozottságú, nagy sótartalmú élelmiszerek (felvágott, készétel,mártás), cukros desszertek színezékkel és adalékanyaggal, válogatós gyerek és egyoldalú étrend , akár éveken át. Schmidt Judit dietetikus hozzátette, hogy a tudatos, otthon friss és értékes alapanyagokból készített ételek, és az ellenőrzött minőségű gyermek-élelmiszerek (pl. minőségi bébiételek) egyformán jók lehetnek – elismerve, hogy egyik sem olcsó, sok dolgozó, többgyerekes anya pedig nem teheti meg, hogy mindennap frisset és többfélét főzzön, például sómentesen készítse az ételek többségét a piciknek, bár a nagyobbaknak és felnőtteknek is a mostaninál kisebb sófogyasztás lenne kívánatos. (ahogy korábban olvastam, Max Gerson német orvos hajdan egyenesen a rák egyik okozójaként nevezte meg a túlzott sófogyasztást, a vegyszereket és a környezeti ártalmakat)
1-3 év: az étkezés lakatlan szigete
A több mint 2000 gyermekorvost tömörítő szervezet úgy látja, felvilágosításra van szükség a változatos étrenddel ismerkedő korosztály, az 1-3 évesek táplálása terén. Néhány szakmai cikken és irányadó tápanyagtáblázaton kívül ugyanis nem létezik rájuk szabott átfogó szakmai ajánlás. Ennek köszönhetően az édesanyák nem rendelkeznek korszerű ismeretekkel a kicsik helyes táplálásáról, a gyermekorvosoknak pedig nem áll rendelkezésükre aktuális irányadó szakirodalom, ha az édesanya tőlük vár választ táplálkozási kérdésekben. Pedig az orvos szakma bevallása szerint ha ebben a korban hosszabb távon elrontjuk a kisgyermek táplálását, akkor az visszafordíthatatlan egészségügyi következményekkel járhat.
Dr. Szabó László (a Magyar Gyermekorvosi Társaság elnöke) és Dr. Zonda Igor házi gyermekorvos szerint a koragyermekkori rossz szokásokat és az ebből adódó hiánybetegségek következményeit később már csak részben lehet orvosolni. Az elsődleges vashiánynak vannak feltűnő tünetei, és egyszerű laborral könnyen kimutatható, nem úgy, mint a lappangó, krónikus vashiány, amit csak bonyolultabb és költségesebb vizsgálatok mutatnak ki pontosan. Marsiczki Mária óvónő saját gyakorlatából említette, hogy a mai gyerekek nagy hányada hatéves korban iskolaéretlen, nem tud tíz percig figyelni valamire folyamatosan – még a játék sem feltétlenül köti le, nemhogy a feladatok! - sok a sápadt, fáradékony, fertőzésekre hajlamos, esetleg magatartászavaros, hiperaktív gyerek – ennek egyik oka lehet vashiány is. További probléma persze a környezetszennyezés, a kevés mozgás, a városi életmód – de a vashiányt legalább meg lehet előzni, illetve az utólagos vaspótlás is hozhat némi eredményt, bár egyes következmények, mint az esetleges alacsonyabb szellemi képességek (a napi 8 milligramm vas bevitele az agy megfelelő fejlődéséhez is szükséges) nem teljesen visszafordíthatóak.
Tej, só, cukor, táplálékkiegészítők
A tej fontos és hasznos egyéves kor után, bár nem feltétlenül a legjobb vasforrás – állították a szakértők, tej helyett vitaminnal és vassal dúsított tejalapú gyermekitalt javasolva legalább kétéves korig. Kérdésemre, hogy mitől olyan jók a polcokon díszelgő, gyermekeknek szánt tejtermékek, amikor többségük erősen cukrozott, sok tartalmaz adalékanyagot, nem is beszélve a csomagolás-és marketingköltségről, ami rettenetes százalékot képviselhet a fogyasztói árban sajnos nem érkezett jobb válasz, mint hogy meg kell nézni az apró betűt, illetve a „stop só” kezdeményezéshez hasonlóan a gyermekorvosok és szakértők igyekeznek minél több gyártóval megegyezni, hogy egészségesebb termékeket dobjanak a piacra. Attól tartok, ettől még messze vagyunk. Egy átlagmagyar a kívánt sómennyiség négyszeresét eszi meg naponta ilyen vagy olyan formában, és erre szoktatja gyermekeit is. A cukor meg.....mit is mondhatnék, terhességi cukorral küszködve döbbenten láttam, hogy még a grillezett zöldségekre szánt fűszerkeverékbe is cukrot tesznek. A gyümölcsjoghurtok többségében pedig jóval több a cukor, mint a gyümölcs.
A természetes forrásokból származó vas lenne az ideális – bár ezekből hihetetlen mennyiséget kellene megenni nap mint nap a kívánt 8 milligramhoz – hat kiló brokkoli, 13 liter tej, 1 kg vörös hús vagy 2 kg lencse biztosítaná a kívánt vasbevitel felét, nem véletlen, hogy eleink is vasszögeket szurkáltak az almába, majd az ily módon kezelt gyümölcsöt etették a sápadt és fáradékony kisdeddel, mivel akkoriban nem volt vitaminos táplálékkiegészítő, Béres-csepp vagy egyéb vasat is tartalmazó készítmény.
Példamutatással és útmutatással – orvosok és szülők
A kutatást kétévente szándékozik megismételni a Magyar Gyermekorvosok Társasága, hogy lássák, intelmeiknek van-e foganatja. Szerintük a jó példa lenne a legfontosabb, ők pedig saját információs csatornáikon, weboldalukon szeretnének segítséget nyújtani a szülőknek abban, hogyan is tudnának jó példát mutatni. Valamint korán odafigyelni a jelekre – hogy a gyerekek ne jussanak oda, mint a lányom egyik kis barátnője idén tavasszal, neki már a haja is hullott, mire kimutatták a súlyos vashiányt. Az édesanya gondosan és jól főz, csak a gyerek iszonyatosan válogatós. Ha a jó példa és a türelem kevés, akkor még mindig szóba jöhet a tablettás, cseppes vaspótlás is, mert sajnos az 1-3 éveseknek még nem lehet a józan eszére hagyatkozni, észérvekkel ők nehezen győzhetőek meg. Az előbbi példánál maradva, sokszor a nagyobbacskáknál sem mindig elég a szép szó és rábeszélés a megfelelő étrendre, sajnos. Talán érdemes volna megosztani itt a Porontyon is, ki hogyan vette rá a csemetét, hogy a kindertojás és sózott sült krumpli helyett a brokkolit és a diót favorizálja.

Kommentek
2010.06.16 21:19:37másutt
tengelic:
na meg a terhes noknek, mert NAGYON SOK "A vitamin" van benne, a retinol tipusu, ami magzati rendellenessegeket okoz.
2010.06.16 21:35:48tengelic
másutt: az "A" vitamin is csak túlzásba víve okoz károsodást (szívfejlődési rendellenességet). Ezért szokták javasolni kismamáknak, hogy olvassák el a kéz- és arckrémeknek az összetételét, mert abban lehet, és rendszeresen használva az már árthat. A vitaminra szüksége van a várandósoknak is (szemfejlődés )
2010.06.16 21:39:02anyátok
1. A csirkemáj fiatal.
2. A pecsenyelibamáj nem drága és ugyanolyan finoman lehet elkészíteni.
2010.06.16 21:47:15tengelic
anyátok:
a bolti csirkék tényleg. Szerintem is nyugodtan ehető a májuk.
2010.06.16 22:18:05Vakmacska
pesti csirke?
(ha valaki emlékszik még az Árvácskára)
2010.06.16 22:22:24a szív fészkei
[link] Itt vannak házhoz rendelhető szárnyas árak. Ezer forint/kg a liba- és kacsamáj között e szerint a difi.
Mi sokszor csinálunk kacsamájat zsírban sütve, mélyhűtőben sokáig elvan, kisebbre porciózva jól kihasználható.
Vasazás:[link] Eből a vashiány tünetei: "Vashiány tünetei:
* berepedések a szájzugban
* nyelv- és szájnyálkahártya atrófia
* glossitis
* atrófiás vagy gyulladásos gyomornyálkahártya
* gyomor-bélrendszeri zavarok (nyelési zavar, étvágytalanság, epigastrialis fájdalom, puffadás, hasmenés, székrekedés)
* töredezett haj és körmök
* száraz, repedezett bőr"
2010.06.16 22:29:07oreille
nálunk lehet bio csirkemájat is kapni és (mások által is megerősített tapasztalat) sokkal rosszabb íze van, mint a nembionak. nem értem mi ennek az oka.
tengelic, a terhességem elején volt egy afférom A-vitaminos krém miatt. A gyógyszergyár írásban megerősítette, hogy bőrön át nem árt, csak beszedve.
2010.06.16 22:31:22Mirtusz78
Nekem kicsit erős 215 anya 3 napon át vezetett naplóját vizsgálatnak tekinteni...
és messzemenő következtetéseket levonni.
2010.06.16 22:35:39beddinge
én csak ezt nem értem:
További probléma persze a környezetszennyezés, a kevés mozgás, a városi életmód – de a vashiányt legalább meg lehet előzni, illetve az utólagos vaspótlás is hozhat némi eredményt
a többit miért ne lehetne ugyanígy megelözni?
2010.06.16 22:46:38hinta-palinta
kipikopii, szerintem a táblázat azért ilyen, hogy ezt átböngészve belássa a magyar anya, nincs más út, csak a vassal dúsított tápszer:)Frászt:)
2010.06.16 22:52:15a szív fészkei
Tényleg van olyan vizsgálat, amit nem valamilyen érdekelt cég finanszíroz, hanem teljesen objektív és valóban tudományos?
Ugye a Szendi is azt mondja, hogy az épp aktuális lobbi bedob egy általa tényként kezelt valamit a saját érdekében és nehéz utánajárni, hamar elterjed és hat. Reménytelen nekem már tisztán látni.
Volt pl. a tojásmizéria is egy ideig, aztán mégis ó enni. Mondjuk, szeretem is. Töltött tojás finom és hamar megvan.
2010.06.16 23:02:56másutt
hinta
en ezzel ugy vagyok, mint a magzatvedo vitaminnal, meg sok minden massal.
van mas ut, persze, hogy van mas ut, de az emberek jo ketharmada (vagy tobb???) KEPTELEN ugy elni es taplalkozni, hogy ne legyen jo feltucat anyagbol (D vitamin, kalcium, vas, folsav) jo nagy hianya.
keptelen. egy atlag, dolgozo, csalados polgar szamara azt megtanulni, hogy hany percet kellene a napon lennie kihagyas nelkul eleg D vitaminert, hany csesze lencseben van eleg folsav, es hany gramm marhahusban eleg vas, es ezt egy eleten at betartani, MINDEN szukseges vitaminra, asvanyi anyagra, nyomelemre, omega olajra.... minden aldott nap, sziszifuszi munka.
mi rosszabb? egy bogyot bekapni minden nap a biztonsag erdekeben, egy pohar baszom gyerektejet megitatni a kolyokkel, vagy kockaztatni, hogy nem jut neki eleg?
minden tiszteletem azoke, akik folyamatos matekolassal es otthoni fozessel, bio piacra jarassal megoldjak a Tokeletes Taplalkozast. en nem sok ilyet ismerek.
se Kaliforniaban, sem Csepelen.
2010.06.16 23:03:04hinta-palinta
szív, ez lehet, csak városi legenda, de mikor egy kardiológiai szer mellékhatása olyan nem várt lett, hogy gyorsan viagra éve piacra dobták, na dőlt a lé.Aztán a gyártó szponzorált egy kutatást, és megtudták, a nőknél is látezik 'potecaizavar'ami szintén az ő általuk kifejlesztett tablettával orvosolható, úgyhogy megalkották a női viagra változatot is.
És a lé mégjobban dőlt....
2010.06.16 23:06:54hinta-palinta
másutt,az a baj, hogy ha valaki nem étkezik számológéppel meg nem küld le bogyót akkor is megvan a 'kell' szint.Nem szabad mindennek bedőlni,Sem a mindenrejóbogyónak sem a fonnyadt uborkáknak persze.
2010.06.16 23:08:39hinta-palinta
az 'éve' az 'néven' akart lenni
2010.06.16 23:11:52be good
Amikor vékony és válogatós kicsi lány voltam, úgy ötven éve, anyám elvitt egy nagyon öreg gyerekorvoshoz, hogy vizsgáljon már meg, mert szörnyű, hogy mit művelek /nem/ evés címén. A doki bácsi meg azt mondta, anyuka, hagyja békén ezt a leánykát, ő jobban tudja, hogy mennyi ételre és mire van szüksége. És ennyiben maradtunk. :D
2010.06.16 23:19:16másutt
En pl. kifejezetten ugy erzem, hogy engem boldogga tesz a vitaminozas, ilyen szinten leszarom a verkepemet... hanem homeos antidepresszanskent is hasznalom oket. :)
Magamnak, pasimnak, gyerekemnek. A gondoskodasom resze.
Mas anya azzal eli ezt ki, hogy kivasalja a gyerek ruhait. Ilyenkor ugy erzi, jo anya, es azt teszi, amit kell. En nem vasalok. En vitaminozok, ugy "gondoskodom". ;)
Engem speci kifejezetten boldogga tesz, amikor olvasom valahol, hogy valami marhasag (folsav, D vitamin, stb) amit zabalok, az lecsokkenti valami rettenetes kor eselyet.
Ma attol lettem boldog, hogy a Reuters lekozolte, hogy dohanyzo emberek, akik vitaminpotlassal B6-ot kapnak nagymertekben csokkentik a rak eselyet. Pedig nem is dohanyzom. De a parom igen.
De engem ez boldogga tesz.
Cikk itt:[link]
Na, gyorsan, gugli nelkul... MIBEN van B6 vitamin, milyen kajaban????????
:DDDD
Naugye. Egy kezet sem latok.
2010.06.16 23:22:52be good
Miben, miben? Hát abban a bogyóban, amelynek a dobozára rá van írva, hogy B6. :D
2010.06.16 23:25:05hinta-palinta
Ó, ezt már az A vitaminról is elmondták.Aztán pár évvel később meg azt, hogy inkább növeli.
2010.06.16 23:25:51E888
B6 vitamin: búzacsíra, brokkoli csíra. Még vasat is tartalmaznak:-)
2010.06.16 23:26:38hinta-palinta
A B vitamin fölösleget meg kipisálja az ember:)
2010.06.16 23:28:40Lexie
banán: B6 és azt hiszem Mg is
2010.06.16 23:29:55Lexie
E888
a csírákkal nem köll vigyázni? mintha vmi okos magazinban azt olvastam volna,h elősegíti a rákos sejteki burjánzását.
2010.06.16 23:33:55a szív fészkei
másutt a bogyón túl: "Mennyi szükséges belőle?
A B6 vitamin szükséglete elsősorban a fehérjebeviteltől függ. 100 gramm fehérje mellé 1,5-1,7 mg B6 vitamint javasolnak. Érdekessége, hogy szinte száz százalékosan felszívódik a bélrendszerből.
Miben található meg?
Legjobb B6-vitamin forrásaink a máj, a hús, tejtermékek, szárazhüvelyesek, élesztő, tojássárgája, barna liszt és az ebből készülő pékáruk, kukorica, zöldségfélék.
Napi szükséglet / adagolás" innen:[link]
"Túladagolás
Bár vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni, tartósan nagy mennyiségű (50 mg/testtömeg-kilogramm feletti) bevitele toxikus lehet."
Én ezért tartom baromságoknak ezeket a megvonós-kiiktatós fogyókúrákat.
2010.06.16 23:35:34másutt
Egyebkent meg teljesen tisztaban vagyok azzal, hogy ugyanugy kaphatok majd csontritkulast, rakot, szivbajt, mint mindenki mas... meg eshet ram feltegla, lohet le terrorista, stb... de legalabb nem kell gondolkodnom, amikor olyanokat olvasok, mint a fenti, hogy vajon jut-e belem (es kolykombe) eleg vas/folsav/omega olaj, mert tettem ezert 'valamit'. ;)
Lehet, hogy igy ellensulyozom ifjusagom onpusztito tendenciait jo 18 ev cigit, stb???
Reszben ezert volt nagy sokk, amirol anno irtam, amikor kiderult, hogy nem volt bennem eleg D vitamin, a bogyok elelnere sem... dehat holtig tanul az ember.
Csirat meg nem szoktam enni, senki sem tokeletes. :D
2010.06.16 23:37:49a szív fészkei
Azt meg például pláne nem értem, hogy csinálnak valami fasza rákellenes, ilyen egészséges bogyó-combót vagy csak épp C-vitamint és akkor beleraknak olyan sárgítót: E 110, ami jobb helyeken tiltott, mert annyira káros.
Miért nem jó fehéren az a gyogyó?
2010.06.16 23:38:30hinta-palinta
Még a vsaról. Ha valakinél masszív vashiány van, az hiába rágcsál nyers nyúlmájat, nem segít csak a hónapokig tartó injekciókúra.
2010.06.16 23:40:05E888
Lexie: ezt még nem hallottam. Sőt két ismerősünk is csírakúrával (és egyéb természetes gyógymóddal) gyógyult meg a rákból, amikor más már nem segített.
Persze én nem vagyok orvos :-)
2010.06.16 23:43:50Border
Ha valaki vashiányos, akkor a vasmegkötő képességét is vizságlni szokták. Folsav szokott javítani a helyzeten.
Gondolom már írtátok, hogy a C vitamin javítja a vas felszívódását, míg pld. a tea nem.
Tehát erről is lehetne írni, hogy mi az ami javítja, és mi az ami gátolja, az amúgy alacsony százalékú vasfelszívódást.
2010.06.16 23:47:42Border
Vki írta korábban, hogy gyerekének másfél éves koráig nem adott semmilyen gyümölcslevet.
Én adtam.
Fogtam egy almát, vagy egy barackot, vagy cseresznyét, vagy meggyet, vagy bármilyen más gyümölcsöt, botturmixal trancsír, vízzel felöntve kitűnő ital.
Míg egy kisgyereknek sok megenni(megrágni) mondjuk egy egész almát, addig lé(valódi) formájában egy pillanat alatt lecsúszik.
2010.06.16 23:59:18Border
Amúgy kinek van gusztusa egy olyan állat tejét inni, aki élete nagy részét egy fejőgéphez csatlakoztatva éli, mozdulni nem tud a nagy tőgyétől, és egy természetes tartású állathoz képest 10x-es tejhozamot hoz. Miből? Minek a segítségével? Tényleg ez kell egy gyereknek (bocs, egy embernek)?
A fiatal csirkék mája sem garancia. Azok se látnak napvilágot, tápon és gyógyszereken élnek, amit a májuk annak rendje szerint ki is választ.
És még sorolhatnám ...
Félre ne értsetek. Én is megeszem a májat, a házi májkrémnél nincsen finomabb, a tejet is megveszem a boltból, mert nincs más választásom.
Az a gondom, hogy nagyon sok őstermelő panaszkodik, hogy nem tudja az áruját eladni, márpedig úgy gondolom, hogy a minőségi és nem feltétlenül bio gazdálkodásból származó termékeket nagyon sokan megvásárolnák. Persze tudom, hogy egyszerűbb a nagybanira elvinni az árut, mint kapcsolatot ápolni minden egyes vásárlóval.
Szerintem mindenki jól járna, ha az őstermelő és a vevő között közvetlen(ebb) kapcsolat lenne.
Na, mára kinaivkodtam magam. :-)
2010.06.17 00:01:06a szív fészkei
Én is kaptam folsavat terhesen azonnal szinte.
A bundás/pongyolás alma - palacsintatésztában sütve - is ugyanolyan értékes? Mert az legalább finom.
Persze vasraktárnak annyi kevés, amennyit meg bírnának belőle enni.
Border: " A vasfelszívódást javítják a gyomorsav, a vitaminok, bizonyos cukrok és aminosavak. A vas felszívódását gátolják a savkötõ gyógyszerek, valamint a fertõzések." [...][link] Innen:"[...]Táplálékunk a nehezebben felszívódó ferri-vas formájában tartalmazza legnagyobb mértékben és csak kisebb mennyiségben a jobban felszívódó két vegyértékű ferro-vasként. A két vegyértékűvé alakulást a C-vitamin - savas közeg elősegíti. A vas élelmiszereinkben hem és nem hem kötésben fordulhat elő. Hem vas csak állati eredetű élelmiszerekben (máj, hús, hal) található azok vastartalmának körülbelül 40%-a hemkötésű vas. A hemkötésű vasnak körülbelül 15%-a szívódik fel, ugyanez az arány a nem-hem vasnál csak 3-8%! A hem-vas a nem-hem vas felszívódását is elősegíti, ezért növényi forrásait érdemes húsokkal együtt enni. A polifenolok így a teában, borban található vegyületek gátolja felszívódást, akárcsak a gabonák fitátjai. A szója, a diófélék, a foszfátok, a kalcium és az oxalátok gátolják a felszívódást."
De azt is írják, hogy a túlzott vasazás meg hajlamosít a daganatra, szív-érrendszeri bajokra, állatoknál konkrétan májrákra. A túl sok vasbevitel rontja a cink és a réz hasznosulást is és táptalaj a baciknak. Uhhh.
2010.06.17 00:03:58renege
loreal, azért nekem lenne némi ellenvetésem a módszered iránt. Mi az, hogy inkább eteted????
De most komolyan?
Az ok, hogy x napig Te vigyázol egy gyerekre, akkor megengedheted magadnak azt a luxust, hogy megetedet, de hosszú távon igen csak nem kifizetődő rászoktatni a gyereket arra, hogy Te eteted, csak azért, hogy mindent megegyen, amit szeretnél.
Másrészről hosszú távon NEM is fogja megenni. Az mondjuk buli 2 napig. Aztán visszaáll a rend.
Amúgy meg igen, zöldséget kapott kicsiként, de persze, megkínáltam kenyérrel is. Sőt, az oviban is elkerülhetetlen, hogy kenyeret kapjon.
Azóta ledobja róla a sonkát, a sajtot, nem eszi meg a zöldséget.
Pontosan mit is kellene csinálni, hogy megegye?
2010.06.17 00:04:52cantaloupe
Ez húsbavágó téma nálunk. Sajna a kislányom olyan szinten cicifüggő, hogy 4 kemény hónapon át kellett a vaspótlás. Ez itt a 9. hónapban végzett rutin vérvétellel derült ki. Még cseppekkel, plusz az én terhesvitaminommal amiben van vas is csak az alsó tartományban van az értéke.
Laliath,
minden irónia nélkül mondom, hogy bármit megadnék, ha vki megtalálná a kulcsot az én gyerekemhez is. Most már oda eljutottunk, hogy vannak kedvenc kajái, de az ananászt, amit imád, ma pl. úgy tudtam beleimádkozni, hogy az első falatot belenyomtam a szájába.
2010.06.17 00:16:40másutt
c, "az elso falat bele van tomve, amig ra nem jon, hogy imadja" egy regi trukk, ezen mindenki atmegy. :D
ah, regi szep napok!
a trukkok tara vegtelen.
ma ugy volt itt vacsi, hogy a kedvenc etelet, (ami 1-1 vekony karika nyers kigyo uborka) CSAK ugy kapta meg, ha elotte miondig evett 1 nagykanal tarhonyas paprikas csirket.
mindennel kereskedni kell! ;D
es az enyem "jol evo".
most egyebkent hogyan alltok evessel?
en ott maradtam le, hogy Cheerios szemenkent, azaz jo regen....
2010.06.17 00:20:01renege
másutt, és mi van, ha a gyerek masszívan nem megvesztegethető?
de semmivel?
2010.06.17 00:27:01másutt
renege, nemtom, nem ertek en SEMMILYEN gyerekhez, csak a sajatomhoz, de ahhoz is jobban ert az apja, de tenyleg.
:)
vesztegettunk mar eves alatt:
-YOUTube videokkal (laptopon, az asztal elott elotte, addig mentek a babazenek, amig evett, ha abbahagyta, kikapcsoltuk), szerencsere ez csak par honapig tartott
-narancsleval
-uborkaval
-puszival
-beigert fagyival, de szigoruan csak eves utanra
a vesztegetes idoszak nalunk kb 1,5 evesen kezdodott es egy eve tart... elotte vagy megette, vagy nem, semmit nem lehetett tenni ez ugyben.
a krizis kb 8-10 honap kozott volt, gyanitom a fogzas miatt, kinkeserv.
most mar 10 etkezesbol 8-at magatol vegrehajt, nem kell mezesmadzag... csak azert vesztegetem, hogy NE csak mazsolazza a kedvencet (ami pl az emlitett uborka) hanem jusson bele vegyesen minden, hus, szenhidrat, stb. DE ESZIK!
az egyetlen dolog, amit mindig bele lehetett juttatni, mindig, az a TEJ (tapszer, tehen, akarmi).
legendas a kapacitasa, literszamra inna azt a szarizu lotyit.
meg mindig napi 1/2-1 liternel tartunk, de van, hogy tobb is lecsuszik. vizet is imadja, meg juioce-t is. kis kefekoto.
2010.06.17 00:33:20renege
Na, hát az én szuper gyerekem meg olyan, hogy beépített ellenállás van benne, főleg, ha megpróbálom motiválni vagy büntetni. Egyik sem hat. Néha azon gondolkozom, hogy én, saját gyerekem képtelen vagyok motiválni. Nagyon frusztráló :(
Ha pl. azt mondom, hogy tegyük fel, nincs esti mese, ha nem csináklja ezt meg azt, akkor azt mondja, ok, és holnap azért lesz? és csak azért sem csinálja...
de ha azt mondom, hogy kap valamit, ha megcsinálja, akkor azt mondja, neki nem is annyira kell ez a valami...
4 éves, és ügyesebb, mint én. hát ez van.
2010.06.17 00:35:51Wish1973
tudom, könnyen beszélek, nálunk a kaja sosem volt téma leszámítva a kicsi hozzátáplálásának kezdetét. de egyszerűen nem értem, hogy megy ez a meccs. létezik, h egy gyerek sosem éhes? létezik, h, ha nem erőlteted, akkor éhen hal? sztem sokszor az a baj, h a gyerek pillanatok alatt rájön, h ennél kevés jobb fegyver van. elkezd meccselni, mert akkor vele foglalkoznak, érte aggódnak, központi kérdés lesz az ő étkezése, lesik a kívánságait, óhaját. én hétszentség, h úgy csinálnám, h elé tenném az adott kaját, és, ha nem eszi, 10 perc múlva be a hűtőbe. ha jön a következő étkezés ideje, megint elé tenném. és kb. amíg meg nem zöldül az adott kaja, addig újra és újra azzal kínálnám. ha végképp kuka, akkor jöhet a következő étkezéskor a következő kaja, konzultáció nélkül. ha nem eszi, be a hűtőbe. nem hiszem el, h,ha borul fel az éhségtől, akkor sem eszi meg. ha leszedi a felvágottat, sajtot a kenyérről, kurva egyszerűen nem adnék kenyeret, csak a sajtot, felvágottat. ha megette, és kéri, jöhet a vajaskenyér. méghogy üzletelés, megvesztegetés, alkudozás.
amúgy, ha ilyen gyerekem lenne, azon túl, h következetes lennék, mert, ha tudja, h uzsira jön egy kis túrórudi, akkor nyilván arra fog gyúrni, h csak addig kihúzza., megpróbálnék abban az irányban elindulni, h vajon miért kell neki ez a fegyver. olyan ez, mint a székrekedés. de akár a dadogást , bepisilést is írhatnám.
2010.06.17 00:41:45renege
wish, az a baj, hogy ha zörögnek a csontjai, sokkal nehezebb ám nem adni neki.
meg, ha folyamatosan beteg amúgy is.
éhen nem fog halni, mert az oviban megeszi a kenyeret sonka nélkül. max halál hisztis lesz egész nap.
baromi nehéz ám kibírni a gyereket, ha azért őrjöng, mert éhes, de enni, na, azt nem hajlandó. lehet, csak nekem van szar gyerekem.
2010.06.17 00:45:30renege
ma pl főztem vacsira zöldséges levest.
nem ette meg. kért lekváros kenyeret. mondom, nincs más, ezt eszi.
nem, ő nem eszi. mondom ok, akkor nem kap vacsorát.
erre ő. jó, akkor ugye reggelire majd mást kap? mondom nem, ezt kap reggelire is.
jó, de akkor ugye majd holnap vacsorára mást kap? mondom nem, akkor is ezt.
de hát a múltkor azt mondtam, hogy spenótot (azt sem enné meg, de kötekedni imád)...
ha reggelire nem eszi meg a zöldséglevest, bemegy az oviba, megeszi a lekváros kenyeret, mondjuk kér belőle háromszor.
2010.06.17 00:46:34Border
Mostanában jól tudok motiválni. Elég csak arra hivatkoznom, hogy tűzoltó csak az lehet, aki erős, izmos és nagyra nőtt. A hivatkozásomnak köszönhetően pld. egyik reggel 4 db medve sajt háromszöget tömött magába reggelire, csak úgy natúran, plusz külön egy vajazott zsemlét + kakaó, vitaminok, stb.
Ezzel a tűzoltós dologgal azért van könnyű dolgom, mert egyszer egy tűzoltó személyesen is uezt az üzenetet közvetítette gyermek felé.
2010.06.17 00:53:36Border
Szórakoztató, amikor a felvágottból mindenféle formákat, alakokat harapunk ki. Én pld. csipketerítő fazont vagy szem-száj fejecskét. Gyerek meg hajót és egyéb járműveket dizájnol.
Régen még megette a szeletelt sajtot, ha tölcséresen sodortam, és akkor azt mondtam, hogy olyan mintha fagyit enne. tömte magába. Ma már nem, csak trapistát, reszelve, golyóvá formálva. De formáltam már neki halakat, emberfejet, stb. korábban.
2010.06.17 00:54:32másutt
csajok, en kb 4 eves koromig nagyon rosszul evo voltam.
a csaladi legendaskonyv tele van sztorikkal, amikor nem ettem 3 napon at, amikor korhazban, infuzioval kellett taplalni, amikor semmit nem ettem, csak TINTAHALKONZERVET, heteken at, 3 evesen...
4 evesen kivettek a mandulamat, es attol kezdve, mint egy kismalac, ugy ettem... es eszem, a mai napig, imadok zabalni, az a gyengem, most mar 34 eve.... megszunt a fajdalom es megjott az ETVAGY.
nalam SZERVI es betegseg (gyakran lathatoan tunetmentes) hattere volt, csak mondom, barmi lehet....nem olyan egyszeru dolog am ez!
2010.06.17 01:04:27Wish1973
renege, gondolom nem jár oviba 365 napot. ha bezár az ovi nyáron, biztos lesz veled annyi napot egyhuzamban, h ne tudjon az ovis kajára gyúrni. persze,h zörögnek a csontjai, ha nem eszik, de arra kéne rájönni, h szervi vagy lelki oka van. ismertem gyereket, akiről kiderült, h refluxos, pedig babaként nem bukott, sem utána, nem jött vissza a kaja, h láthatóvá váljon, csak ott lent marta őt, így inkább nem is evett.
de azért a legtöbb esetben az van, h amikor mondjuk először beteg, és anyu mindenfélével kínálja, h erőre kapjon, akkor a szituból leveszi a lényeget, prímán beépül az eszköztárába, és akkor is használja, ha épp nem beteg. fegyverként használja egy csomó gyerek. ha a fegyver nem fog, idővel el fogja hagyni, hisz nem jön be a számítása. vannak gyerekek, akik az oviban szépen esznek, otthon meg nem. mert bent le se szarják, h eszi vagy sem. ha viszont minden du azzal kezdi anyu, h és, hogy evett, szép lassan az óvónőket is bevonja a meccsbe, és akkor már bent sem fog enni, mert onnantól ott is fegyvertény lesz az ő (nem)evése
2010.06.17 04:21:20cantaloupe
Wish,
ez a kis szösszeneted olyan, mintha azt mondanád, fodrásznak lenni marha könnyű, hisz csak körbemész ollóval és néhol belevágsz a hajba, nem lehet azt elrontani...aztán a valóságban sokkal nehezebb, mert van, akinek száraz, félig göndör a haja, azt nem vághatod ugyanúgy.
Hát képzeld, nekem olyan gyerek jutott, aki ilyen válogatós és nehéz lekattintani a ciciről, egy posztot megér, lehet, írok is róla.
Másutt kérdezte, most odáig jutottunk, hogy néha megeszi a brokkolit, zöldborsót, mindig a cheeriost, tésztát, ma tojásos noklit. Vizet is iszik rendesen. Gyümikből almát, epret, ananászt, mangót, ha kedve van hozzá.
De nálam az a baj, hogy mindenből sokkal kisebb mennyiséget, mint amivel jóllakhatna. És ha véletlenül szépen eszik, a cicit 2 órán belül akkor is kéri.
Most légy okos, Domokos. Anyukám itt van és hidd el, annyi figyelmet kap ez a gyerek, meg is jegyezzük, milyen arany élete van, néha 3 felnőtt lesi a kívánságait, szóval marhára nem állja meg a helyét az a konklúziód, hogy biztos a hepaj kedvéért csinálja.
Gyakran elfordulok mosogatni is pl. hogy egyedül próbáljon enni, nem mondogatom kedvcsinálónak, hogy mi van a tányérján...anyám is tanácstalan, pedig 3 gyereket felnevelt és az itteni Parents magazin is mindig tele van tálalási, hozzátáplálási tippekkel, innen gondolom, hogy azért más szülőknek sem olyan egyszerű ez, ahogy leírtad.
Ja, zöld parízerrel, kemény kenyérrel nem hiszem, hogy marha nagy kedve lesz tovább próbálkozni.
Apropó, olvastam is olyan emberekről, akik felnőtt korukra is csak pár dolgot esznek meg, általában azért, mert kisgyerekkori hozzátáplálásban volt valami difi.
2010.06.17 07:18:48macskaszemű
2010.06.17 00:35:51Wish1973
ezzel én nem értek egyet
Hacsak valami betegség, orvosi utasítás nem kényszerítene, miért adnék homlokegyenest mást, mint amit kér?
Enyém pl. alig eszik kenyeret, de a kiflit rágcsálja, ha nincs itthon, akkor sokszor csak a sajtot eszi, meg sonkát, uborkát,
nem dőlök miatta a kardomba, legközelebb, ha veszek, megeszik egy üres kiflit.
Mi is úgy működünk, hogy nagyjából azt eszünk, amit megkívánunk. Ismerek olyat, akinek gyereke majdnem belehányt a tányérba, mert apa azt mondta, hogy márpedig ezt megeszed. Ennél undorítóbb dolgot keveset tudok elképzelni.
2010.06.17 07:23:31macskaszemű
ja, és reggelire zöldségleves? :)
nézz magadba, mikor ébredtél úgy, hogy fú, de megkívántam egy kis levest? :)
mondom ezt úgy, hogy én is örökké lavírozok, ezekkel a kaja ügyekkel, de hiszek benne, hogy a szervezet jelzi nagyjából, mire van szüksége
ha lekvár, hát lekvár :)
2010.06.17 07:55:48Rosa Rugosa
"Ismerek olyat, akinek gyereke majdnem belehányt a tányérba, mert apa azt mondta, hogy márpedig ezt megeszed. "
Erről az jut eszembe, amit nagyanyám mesélt.
Amikor apám kicsi volt, volt egy fiókos hokedli (ez volt a kisasztal) és hozzá egy kisszék.
És náluk is ment a "meg kell enni" szöveg.
Nagyanyám egyszer benézett a fiókba, ami tele volt a suttyomban bedobált maradékokkal.
Azt mondta, utána sosem volt kötelező az evés.
Ez egyébként veszélyes dolog, a rokonságban is van betegesen rosszul evő gyerek (szinte magát az evést utálja), aki pont annak köszönheti ezt, hogy az étkezés egy folyamatos kényszer volt neki.
2010.06.17 07:59:54Rosa Rugosa
Cant
Esetleg ez...:))))
[link]
2010.06.17 08:05:33Rosa Rugosa
Ja és a legnagyobb fiam volt borzalmas evő, pedig kicsi volt, vézna, rossz volt nézni.
Állandóan kenyérszalonnát akart, jó, meg rengeteg gyümölcsöt, abból mindent. Húst utálta, borsóleves, meggymártás, sztrapacska, ennyi volt, amiből sokat evett, a többi ételt csak piszkálta.
Most már a kiló rántotthúslecsúszik neki, vagy a 4-5 tojás vacsorára, de olyan izmos, szikár kis csóka, még jó, hogy kajakozik, de egy deka zsír nincs rajta, pedig bakker 3 ember helyett eszik.:D
Szerencsére.:)
Egyébként a sok testvér jó hatással van az evésre, kiteszel az asztalra adott mennyiséget valamiből, akkor mindenki rárabol, mert ha hezitál, akkor fél, hogy nem marad neki...:)
2010.06.17 08:07:56manó99
"Most már a kiló rántotthúslecsúszik neki, vagy a 4-5 tojás vacsorára,"
Akkor őt inkább ruháznám mint etetném.:D
2010.06.17 08:12:11Rosa Rugosa
:)))
Az se sokkal jobb, kb. kéthavonta nőtte ki a nadrágjait ebben az évben.:D
2010.06.17 08:15:55Laliath
2010.06.17 08:07:56manó99
:DD
Mi épp a napokban számolgattuk, hogy a majd' 11 hónapos csajom többet eszik, mint a 4 és fél éves unokatestvére. A védőnő csak lesett, hogy hova tűnik ennyi kaja a kölökben (most 8 kiló körüli, de pörög mint a búgócsiga :)
Reggelire gyümölcspüré és babapiskóta; 10-kor zöldséges bébiétel és gyümölcs; ebédre valami húsos kaja (bébiétel vagy házi) plusz gyümölcs; uzsonnára gyümölcsös vagy zöldséges bébiétel; vacsorára pedig egy adag rizspép. Összességében majdnem egy kilót számoltunk :)
2010.06.17 08:16:56Lapis Lazuli
Az én Nagyom is borzasztóan keveset evett. Egyszer a gyerekorvos azt mondta, várjam meg míg magától kér, addig csak vizet adjak. 48 óra után felhívtam, h akkor most megkínáljam, vagy még várjak...rettenetes volt. Nem volt válogatós egyébként, ha evett, akkor bármit. De két evőkanál kajánál nem evett többet. Na, nem szeretek erre emlékezni, egyszer még valami gyógytápszert is kaptunk, annyira lefogyott mikor beteg volt. Szóval elég sok mindent átéltem ebből, azt is, h én mekkora szaranya vagyok, mert elég sokat hallgattam, amit Wish is írt. Még most is beütött...
2010.06.17 08:22:35manó99
A lányom kb.4 éves volt amikor étvágygerjesztőt írtak neki föl.Amikor szedte még kevesebbet evett.:D
A mai napig rosszul eszik,keveset és azt is órákig,mi már régen túl vagyunk rajta ő meg csak piszmog,turkál és megőrülök tőle.A kicsi már most többet eszik és állandóan kuncsorog.:))
2010.06.17 08:26:17Rosa Rugosa
manó ez érdekes, mert nálunk is a második, az bezzeg tök az ellentéte volt az elsőnek...
Amikor szombat, vasárnap reggel 6-kor ott állt az ágyunknál és azt sutyorogta a fülünkbe, hogy "Anya, miért nem adtok nekem enni, amikor olyan éhes vagyok?" :DDD
2010.06.17 08:26:55farkasokkal tancolo
"A gyermekek vasszükséglete naponta 8 mg – 6 kiló brokkoliban, 1 kiló vörös húsban és 13 liter tejben ennek mindössze fele található."
Na ez a bajom az ilyen kutatásokkal. Mindegyikben van egy pont, ahol hiteltelen lesz az egész. Ennek alapján ugyanis csupa sápadtan tántorgó, töredezett hajú túlmozgásos gyereket kéne látnunk az utcákon és a gyerekintézményekben. De valahogy mégsem így van, mert azért egy gyerek nem olyan mint egy gép, hogy beledobsz x adag szénhidráűtot, x adag glukózt, x adag vitamint, x adag fehérjét, vitamint és akkor jól működik, hanem egy élő eleven organizmus, ami valahogy kiszedi magának azt amire szüksége van akármiből. Szerintem.
Ha nem hinném ezt, akkor kénytelen lennék belelapátolni a gyerekbe naponta 6 kiló brokkolit vagy 1 kiló vöröshúst, hát próbálja ezt meg az, akinek két anyja van.
Ennyit a tanulmányhoz.
Az étvágytalanság pedig... sok válogatós ember van a családunkban. De aztán később mindegyik jóétvágyú lett. És tényleg, érdekes mód ott láttam mindenevő jóétvágyú gyerekeket, ahol többen voltak testvérek, barátnőm pl 4-et nevelt isten nyugtassa, és mikor kérdeztem tőle, hogy mitől nem válogatósak az övéi azt válaszolta, hogy "ha nem eszik az étkezésnél, akkor eszik majd a következőnél, két étkezés között meg csak lófasz van".
Szóval ez aválogatás-étvágytalanság dolog egyrészt valóban probléma, de valahol nagyon egyszerű is.
2010.06.17 08:31:57manó99
2010.06.17 08:26:17Rosa Rugosa
Éhezted a gyereket,milyen anya az ilyen:DD
A nagy nem reggelizik,volt amikor idegesített de már nem.Örült a napokban, hogy túl lépte a 30kg határt:))
2010.06.17 08:54:46Wish1973
érdekes, h mindenki a saját képére formálja a mondandómat. sehol nem írtam, h addig ott kéne ülnie, míg meg nem eszi. azt írtam, h 10 perc után elraknám, és uazt tenném elé később. amikor vki elkezd hozzátáplálni, akkor még megy ez a jégkockatartóba falatkák le3fagyazstása. hát, nem kell elétenni egy nagy adagot, és megvárni, míg megromlik, hanem apránként. és akkor nem főzöl újat naponta, csak frissen kiolvasztod, a gyerek meg mégsem kap mást.
azt sem írtam, h aki megeszi a kiflit, annak mindenáron kenyeret kéne adni. az a gyerek, akinek már kialakult ízlése van, miért ne ehetné, ami ínyére való. de az, aki mindent ledobál a kenyérről, tök más tészta, mint, aki kenyér helyett kiflivel eszi a felvágottat.
can, rossz volt a hasonlatod. ha azt írom, h minek huhogni, gyereket nevelni könnyű, csak megmondod, mit csináljon, és kész, akkor jó a fodrászos hasonlat. de én tök mást írtam. azt írtam, ha nincs szervi oka, akkor lelki. ha lelki, akkor meg lehet figyelemfelkeltés is. és azért a lélektan ennél egy picit bonyolultabb dolog, minthogy miért akarná maára terelni a figyelmet, hisz itt ugrálunk ketten körülötte. most leírhatnám, h ugrálás közben, mellett hányféle dolgot szúrhat ki egy gyerek a "csápjaival", de úgyis azt írnád, h nálatok olyan nincs. szóval, nem ötletelek látatlanban. az tuti, ha egy gyerek éhes,akkor eszik. ha mégse, és ha sanyargatja magát, annak oka van.
2010.06.17 08:56:02januar18
Szerintem nem ilyen egyszerű a "válogatás, nem válogatás" kérdés. Egyrészt megértem azt a szülőt, akinek sovány, beteges gyereke van, és nem tudja megcsinálni, hogy nem aggódik a kajáláson. A gyerek érzi az aggodalmat, alapban nem szeret sok dolgot, innentől fogva ördögi kör az egész... Másrészt bizonyos fokig alkati kérdés is. Szerencsére nekünk semmi kaja gondunk nincs, a lányom mindent szeret, örömmel eszik, mégsem gondolom, hogy az én zseniális hozzáállásomnak köszönhető, inkább mázli, az első kanál almától fogva imád kajálni. Pedig volt egy szorulásos időszaka, aztán tej és tojás érzékenység miatt heteken át ment a hasa, amíg ki nem derült, mi okozza. Mégsem romlott az étvágya.
Ismeretségi körünkben meg van olyan gyerek, hogy 8 hónapos koráig semmit nem volt hajlandó megkóstolni sem az anyatejen kívül, alig tudtak leállni a szopiról és azóta is rossz étvágyú és rossz evő a gyerek.
Anyám nem csinált gondot a kajálásból nálunk: én mindent szeretek, a tesómat alig akarták iskolába engedni olyan sovány volt gyerekként, és a kakaón kívül semmit nem szeretett. Felnőttként is válogatós. A férjem is iszonyú válogatós, pedig nem tutujgatom a kajálással, ha nem kell neki, ami van, akkor eszik, amit akar. Sokszor, ha beülünk egy étterembe, a 10 oldalas étlapról nem tud választani.
Szóval könnyen veri a mellét, aki olyan mázlista, mint én is vagyok, hogy jól eszik a gyerek.
2010.06.17 09:23:14hinta-palinta
ft, azért a tanulmányban a sorok között is az va, hogy eyi brokolit nem lehet megenni, kézenfekvő a vasas babatej.Az élelmiszerek vastartalma táblázat okos.Az összeválogatás is. Nem ajánlás ám, a májkrém sem azért szerepel ott mer' az jó, hanem hogy 'na nesztek, CSAK ennyi vas van az olcsóbb, elérhetőbb kajában'.
2010.06.17 09:24:13hinta-palinta
...is az van, hogy ennyi brokkolit...
2010.06.17 09:36:03farkasokkal tancolo
Hinta, azért engedtessék meg nekem egy halvány kétkedés, éppen a vasas tej miatt.
Mióta létezik ez a vasas tej? Nem hinném, hogy mondjuk akárcsak 30 éve is lett volna, mégsem szenvedett minden 3 éven aluli vashiányban. Nekem nagyon propagandaszagú ez az egész no.
2010.06.17 09:48:17hinta-palinta
ft, kristálytiszta:)Pijacc no.
2010.06.17 09:49:28Bazsarozsa
:DDDD
(a hozzászólásokban annyi bingó van, hogy már ezért érdemes volt megírni, zabálós gyerek, fényevő gyerek, válogatós gyerek, meg hinta, aki orvosként látja, komolyan, ezt most mindenkinek érdemes elolvasni, még inkább, mint amit az elejére kiraktam)
2010.06.17 09:53:13Lapis Lazuli
FT: tegnap a gyerekek bőrgyógyásza mesélt arról, h Magyar Gyermekgyógyászati társaság beszámolt a vasat érintő legújabb kutatásokról. A tudományt a dogmától többek között az különbözteti meg, h folyamatosan változik. Vaslobbi :)))
2010.06.17 09:55:52hinta-palinta
Bazsarózsi, dehogy vagyok dottore, na ne terjesszünk ilyet:)Mezei nörsz vagyok hatalmas kíváncsisággal és tudással:DDDDDDD
2010.06.17 10:02:04bystander
Az en fiam is nagyon rossz evo. Ez eddig rendben, megy itthon a mezesmadzag/vesztegetes,mindegy minek nevezzuk . De , nekem az a param, hogy mi lesz vele, ha elkezd suliba jarni, es nem allok majd felette/mellette minden falatot figyelve???
Ilyenkor mi van? Van valakinek ebben tapasztalata? Ehes marad, es vacsira dupla adagot eszik? Az, hogy lat masokat is enni nincs ra hatassal. Egyebkent nem valogatos, csak keveset eszik, es nem erdekli ot az eves ugy altalaban.
2010.06.17 10:46:00csib
Ez egy nagyon jó cikk, köszi Macsek!
Én most kezdek foglalkozni a témával, főleg, hogy a gyerekem apjának nagyon magas a koleszterinszintje, ez egy genetikai baj, így a kezdetektől már szeretném a csajt úgy szoktatni, hogy egészségesen együnk, aztán majd pár év múlva meglátjuk, örökölte-e. Zsírt nem sokat eszünk, kizárólag sovány marha, csirkemell és hal kerül az asztalra, de só és szénhidrát ügyben még azért kell dolgozzak.
Tudja valaki, hogy a zsíron kívül még mivel lehet a koleszterint befolyásolni? Most amúgy a sógornőm azt mondta (nekik is ugyanez a betegség lebeg a fejük felett), hogy a kicsinek igenis kell a zsír a növekedéshez, ne adjon neki light termékeket... ???
2010.06.17 10:48:42Lapis Lazuli
Bystander: uhh. Hát, igen, lesz olyan, h éhes marad és otthon dupla adagot eszik. Meg olyan is, h nem eszik. Meg olyan is, h mégiscsak magával ragadja a többi étvágy. Nincs semmi okos megoldásom, sajnos. Az én Nagyom is így viselkedik, ahogy te a tiédet leírod.(Én nagyon igyekeztem kiszállni a játszmázásból, amikor már rájöttem, és nem beleverték a pofámat, h lazulnom _kell_.)
2010.06.17 10:49:18Lapis Lazuli
étvágya
2010.06.17 10:52:15hinta-palinta
telítettlen zsírsavak jók, halolaj, lenolaj.Flóra margarin.
Egyébként ha a koleszterin szintézissel és lebontással van a baj akkor az étred nek kevesebb a jelentősége mint amenyit neki tulajdonítanak.
2010.06.17 10:52:49hinta-palinta
Na, jó, a szóköz meg n betű..
2010.06.17 11:10:13Nespa
kinder tojás és sózott krumpli - honnan tudja egy kicsi gyerek, hogy ilyenek vannak a világon? onnan, hogy a szülők adták neki.
2010.06.17 11:18:04bystander
10:48:42Lapis Lazuli
Igen. koszi. Most olvastam vissza kicsit jobban es latom, hogy mar irtad, es renege is hasonlo problemarol ir.
Nem tudom, remelem majd valtozik azert a helyzet, mert igy eleg szar, hogy egy egyszeru par napos megfazas/nem eves utan is ugy nez ki mint egy etiopiai ehezo :((
2010.06.17 11:30:42Lapis Lazuli
Bystander: nálunk most már sokkal jobb, már kiskamasz.
2010.06.17 12:22:50bobita
Kedves Vakmacsak és MGYT!
Bocs, hogy ezt kell mondjam, de engem ez a cikk nagyon felhúzott. Így ahogy van szerintem semmi másra nem jó, mint hogy frusztrálja az anyukákat. Gyakorló anyaként pontosan tudom, hogy soha de soha az életben nem fogok tudni a gyerekemmel, nem hogy 9 kiló de még 9 deka brokkolit sem megetetni naponta. Nem itatok vele "szuper" bébiitalokat sem, tehát egy szaranya vagyok, akik tudva tudván, hogy gyermeke kövér buta és cukorbeteg lesz mégsem tesz ellene semmit! Álljon már meg a világ! Most tényleg az volt a sajtótájékoztató üzenete, hogy az MGYT állásfoglalása szerint minden gyereknek bébiitalt kell inni, hogy egészésges legyen? Akkor tessék direkt kimondani! És egyben az MGYT le is húzhatja a redőnyt, mert szerintem egy gyermekorvos társaság ilyet nem mondhtat. Ha meg nem így van akkor nem 9 kiló brokkolikkal kellett volna hatásvadászkodni, hanem kézzlefogható gyakorlati tanácsokat adni az egyszeri anyáknak, hogy mit mennyit, heti hányszor, mit ne adjanak a gyermeküknek! Na annak lett volan értelme.
Ja és még egy, valaki mesélje már el nekem hogy hogyan találják ki azt a 8 mg-t?
2010.06.17 12:42:17Rosa Rugosa
Ezt tudtátok?
"A Journal of Orthomolecular Medicine közlése szerint fertőzés esetén nem tanácsos vasat szedni, mivel a baktériumok növekedéséhez is kell vas. A szervezet a vasat infekció esetén raktározza és nem hasznosítja. Csak a láz megszűntével és a fertőzés lezajlása után folytassuk a vaspótlást."
2010.06.17 12:48:37Rosa Rugosa
Én csak azt nem értem, hogy most ez komoly?
"hat kiló brokkoli, 13 liter tej, 1 kg vörös hús vagy 2 kg lencse biztosítaná a kívánt vasbevitel felét, "
De most tényleg, ha az összes vitamint, ásványi anyagot figyelembe vennénk, akkor talán több 100kg kaját kéne elfogyasztani naponta?
Most komolyan, ennyire semmi közünk nincs a természethez, vagy a való világhoz?
Az állatok hogy a rákban maradnak életben?
Az emberek, akik rengeteget nélkülöztek 100 éve, hogy a túróban éltek sokáig?
Vagy ez a sok vitamin kompenzálja a sok vegyszert és adalékot, amit évente megeszünk?
2010.06.17 12:49:02keke80
Adjál neki gyerektejet! 3éves korig amúgysem ajánlanak mást a gyerekorvosok sem!!! Plusz betegség után és a téli hidegben Bérest szoktam adni, eddig remekül bevált!
Én gyerekem az überválogatós, az ebéd nála még mindig csak és kizárólag trutymó, de délután, mikor együtt a család, akkor szívesen eszik velünk! Szóval napi 2szer kap meleget.
reggeli: 250ml gyerektej
ebéd: trutyi
alvás után: probiotikus joghurt
uzsi: friss zöldségleves (minden nap), mi föételünk (ma lecsós virsli tarhonyával)
vacsi: 250ml gyerektej
Plusz délután rengeteg gyümit eszik meg menet közben. Ha jófej csajszi volt elözö nap, ehet a délutáni leves-föétel kombó után 1túrórudit.
2010.06.17 12:57:44mocc
Biztos meg leszek kövezve, de nem hiszem, hogy ennyire bonyolult és nehéz lenne változatosan és egészségesen táplálkozni...tudom, könnyen beszélek, egyéves koromtól megeszek mindent, nincs még gyerekem, és háztáji gazdálkodásból van szinte minden élelmiszerünk (igen a máj is). Családomban viszont azt látom, hogy inkább arról van szó, hogy egyszerűbb a gyereknek odaadni a csokit/cukrot/üdítőt, mert akkor nem hisztizik. Ha meg velem vannak, beléjük tudom diktálni a joghurtot/gyümölcsöt/bármit, csak kis türelem meg fantázia kell hozzá...tudom, az sok energiát visz el...tényleg nem kötözködés, de szerntem sokaknál ez inkább kényelmi dolog sajnos.
2010.06.17 13:07:15keke80
Mocc, nálam pont ezért nem menüpont az édesség. Mi eleve nem is eszünk semmi ilyesmit, a cukros löttyök se jönnek be nálam a lakásba. Pont emiatt volt egy vitám anyósommal. Minim szomjas volt, ö Fantát akart neki adni, én meg nem. Szerinte ihat néha, szerintem meg amíg én adom a kezébe a poharat, addig nem kap. Se fantát, se kólát, se más iparicukros szemetet. Ihat higítva narancslét, almalét, mittoménmilyenlét, de csak higítva.
2010.06.17 13:24:03Mirtusz78
Meg tudná mondani vki, hogy pl. a Hipp babatejben mennyi vas van 1 dl-ben?
Csak érdekesség képpen: egy adag Sinlac pépben 5 mg vas van.
Ezek szerint ha esetleg 2 adagot kap a gyerek egy nap, akkor már túl is adagoltam?
Már a múltkori cikknél is feldobtam a kérdést, de továbbra is kíváncsi vagyok rá, hogy az adott ételben található mennyiségből mennyi szívódik fel?
2010.06.17 13:25:58beddinge
a probléma nyilvánvaló egészségtelenül kajálnak az emberek. komoly ügy, persze, de ez már tényeg túlpörgés. nem kell neki édességet adni meg mekibe vinni azt csá.
mi is ezt csináljuk, nem is pénz kérdése, elég kevésből kell megoldanunk, annál jobb megoldás a főzelék és hasonlók - olcsó és egészséges is. minimális utánajárással és rákészüléssel meg lehet oldani hogy egészségesen egyen a gyerek.
ez a tápszerlobbi tényleg érdekes, ki tudja mi áll z ilyen hirtelen jött hatalmas felfedezések mögött, de ha egyébként színesen táplálkozik a gyerek, nem a babatejen múlik az élete. persze könnyebb a kezébe nyomni a csokit meg akármit, de a miénk még nem evett soha csokit és igazából ugyanannyira elnyammog egy kiflicsücskön, sőt még tovább is mintha lenyelne egy kocka csokit.
bobita, te meg tényleg azon rinyálsz, hogy elbaszod, leszarod és ezzel most szembesülnöd kellett? tényleg szar ügy
2010.06.17 13:33:00Laliath
Mirtusz78,
vhol volt szó róla, de hiába töröm a kobakom most nem jut eszembe. annyi rémlik, hogy a tápszerből nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint másból
ami viszont tuti, hogy a vas felszívódásához kell c vitamin. a legtöbb vasas pezsgőtabi ezért automatice tartalmaz azt is
2010.06.17 13:53:29hinta-palinta
Nekem az fúrja az oldalamat, hogy miért épp 1-3 éves korig terjed ki a vizsgálat?Tán csak nem tán azért, mert az oviban az anya már nem tud annyira beleavatkozni a közétkeztetésbe?Nem célpont?
2010.06.17 14:04:11beddinge
Laliath,
én úgy tudom, pezsgőtablettát még felnőttnek sem szabadna innia, ugyanis vesekövet okoz
gondolom kicsiknél még inkább fennáll ez a veszély
2010.06.17 14:24:22Jávorka
Szerintem az is tévút, hogy minden édesség ördögtől való. Most sül a kapros túroslepény, a kölök is ehet belőle.
Nekem extra mázlim van, mert egy kezemen meg tudom számolni, mit nem eszik meg a gyerek.
2010.06.17 14:28:51Laliath
véletlenül sem úgy értettem, hogy bárki is pezsgőtabit adjon a gyereknek. isten ments. csak egy példa volt, hogy a vashoz ott is adnak C vitamint.
2010.06.17 14:29:00Hopscotch
Hm, én elrontottam a kisebbiket. Véletlen rászoktattam a nassolásra, a válogatásra, most szívok hogy a zöldségeket megegye. Gyümölccsel nincs gond, azt nassol, de hihetetlen mennyiséget (alma és barack). Fél éve döbbentem rá, hogy péksütemény probléma van, cold turkey abban a pillanatban, és a pocakja is kezdett lelappadni. Már alig várom hogy ovodába menjen, befizethessem az ebédet mert rohadtul nem tartom mókásnak az otthoni főzőcskét. Unom is meg ötletem sincsen. Meg ugye válogatott is, az is elvette a kedvem, ha megetettem megette, de ennek köszönhetően óhatatlanul is többet evett mint amennyi neki elég lett volna ("csak még egy kanállal")szóval nagyon elcsesztem. Az év elejétől radikálisan változattam és igyekszem kinevelni őt a túlsúlyos kisgyerek kategóriából. Mindig is nagy darab lesz de legalább nem rengő hájas.
2010.06.17 14:34:47Kipikopii
2010.06.17 13:53:29hinta-palinta
hinta: szerintem ez a korosztaly nagyon jo vizsgalatra, mert egyreszt meg sokan otthon vannak, masreszt meg ekkor alapozhatok meg az etkezesi szokasok, izlesvilag (nekem legalabbis ezt mondtak). Intezmenyeknel mar a koltsegvetesi keret a meghatarozobb, mig otthon a szulo eldontheti, hogy ha keves is a penz, akkor is a gyerek megkapja a friss zoldseget, gyumolcsot, o meg szoritja a nadragszijat (nalunk a csaladban igy volt, mi gyerekek megkaptuk a javat, szuleim utolsonak nyultak a kozos tanyerhoz).
En peldaul eleinte borzaszto megterhelonek tartottam, hogy Amerikaban a szulo felelossege az ebed is, minden nap en fozok az egesz csaladra, de igy utolag orulok neki, mert a gyerek sokkal egeszsegesebben eszik, mint en ettem barmikor is intezmenyes keretek kozott.
2010.06.17 14:41:38Kipikopii
(marmint oviban, iskolaban mar kozetkeztetes van)
2010.06.17 14:50:09hinta-palinta
kipikopii, hát nem ezért sóhajtottam ki ezt a kérdést.........................
2010.06.17 14:50:11farkasokkal tancolo
Unokám meg a kis rohadék, itthon meg nem ette volna a bablevest, aztán mióta ovodába jár érdekes módon egy csomó ételre mondja, hogy de hát én azt szeretem! :-)
Legutóbb a lencsével voltam így vele. Lencsefőzeléket csináltam füstölt tarjával, és meg se kínáltam, csak mi ettük a férjemmel. Jön oda, hogy én nagyon szeretem ám a lencsét. Mondom neki szerted egy fenét, a múltkor is kiköpted, eredj játszani. De igen, én szeretem! Na jó itt van egy kistányérral, ne nyafogj itt nekem. És még ki is nyalta utána, repetát is kért. Csak néztem mint Rozi a moziban... :-)
2010.06.17 15:18:31a szív fészkei
Rosa itt írják a vas bacis hatását: "A túlzott vasbevitel a réz és cink hasznosulását rontja, valamint elősegíti a baktériumok szaporodását. Peroxidációs folyamatokon kersztül daganatos betegségek kialakulásában is szerepe lehet, állatkísérletekben a májrák nagyobb arányával járt, ezért az indokolatlan vaskiegészítés nem javasolt. Szív-érrendszeri problémákat is előidézhet feleslege. A nagy vasbevitel a vas helyi vagy az egész testre kiterjedő lerakódásával jár, ezt hemosiderosisnak nevezzük. Abban az esetben, ha a lerakódás károkat okoz, és a test teljes vastartalma a 15 g-ot meghaladja, hemochromatosis alakul ki. "
A rossz evőknél bejöhet az SI-faktor is :-). apámat a múlt század elején rokonai előfalónak alkalmazták rosszevő kölykük mellé. Megjött a még gyerek apám és mint (fel nem talált) porszívó beszipózott a srác elől minden kitett kaját. Egy idő után már a neve említésére evett. :-D
A kajaszobrászat is jópofa: tük.tojból két borssal, hagymaszárral lehet szmájlit csinálni, retekből, sajtgombócból, kis fasírtból snidlinggel-borssal egeret, paradicsomnak levehető kalapot, stb. Fogpiszkálóra szúrt sajt-, zöldség- vagy gyümidarabokból meg káposztából(az a teste) sünit.
2010.06.17 15:27:15a szív fészkei
Azért a sütik csak hozzátartoznak a gyerekkorhoz, otthonhoz, nem? Anyám cukros (nem vészesen), de édesítővel meg nem teljesen fehér liszttel sütünk neki palacsintát, ezt-azt; reszketve várja és boldogan habzsolja. Szerintem egy gyereknek se ártanak így meg az otthon készültek, annak mégiscsak van egy hangulata. Már csak az illata miatt is.
Mi soha nem adtunk lónyálakat, ha egy mód volt rá, pláne nem kólát. Elfogadták, hogy ez a rend. Na de ahogy naffiú és némileg független lett tőlünk, rögtön vett magának valami 2 l borzalmat ezen címszó alatt, hogy mégis megkóstolhassa életében egyszer. Hálisten, nem ízlett neki annyira, hogy rászokjon de a teljes tiltás se jön be.
2010.06.17 15:45:47oreille
Szív, az arányokkal van általában a baj. nem a heti egy süti a baj.
A lányom (drága, privát) bölcsijében minden rohadt délután valami édes dolog van uzsira, amiből úgy bezabál, hogy nem is vacsorázik. Sikerült kiharcolni, hogy ő a picik gyümölcséből kapjon, remélem a lelke nem rokkan bele. Ha mégis, akkor majd járhat az allergiás kisfiúval pszichológushoz, mert ő is mást kap :-)
2010.06.18 22:13:41zabpehely02
és ha már a számoknál tartunk, az NIH honlapján szereplő adatokat valahogy jobban elhiszem, mint egy tápszer-lobbiban benne levő cégét, pláne ha a józan észnek nem is mond annyira ellen.
[link]
2010.06.18 22:22:43zabpehely02
na, az első komment jól elszállt vagy kiszűrték, mert leszóltam a cikkírókat?!
akkor még egyszer.
ekkora szívatást régen láttam, és hogy ehhez a Magyar Gyermekorvosok Társasága asszusztál, minősíti az egész korrupt magyar egészségügyet.
bármilyen más nyelvű honlapot megnéz az ember, ha rákeres a guglin a napi magnézium-bevitelre, lát egy listát a magas magnéziumtartalmú ételekről, mint pl. avokádó, mogyoróvaj, banán, csoki, füge, feketeribizli.
valószínűleg egy közepes méretű adag sültkrumpli, egy húsos pogácsával, utána meg egy túrórudi fedezi a napi szükségletet. különben a mai nyugati gyerekek 80%-a izomgörcsöktől szenvedne, ami a Mg-hiány első tünete.
nem kéne több kiló brokkloliról papolni, hanem utána kéne nézni egy csöppet annak, amiről ír az ember...