3. nap
3400 g
Alig pár órás, de már éhen akar halni. Látványosan tátog, cicit keres, cuppog. Ha a vállamra teszem, nekiáll kiszívni a nyakam, ha ujjai véletlenül arcához érnek, már tömi is be őket a szájába. A tejtermelés ugyan még nem indult be, de előtej már van, ezt bizonyítja az a néhány sárga folt a feje alá tett textilpelenkán. Nem hagyom sokáig szopizni, többször szívtam már meg felázott és kisebesedett mellbimbókkal. A fájdalmat, úgy tűnik, így sem úszom meg, olyan erővel szív a kölyök, mint egy ipari porszívó. Mellbimbóim reszketnek, ahogy Manna tátott szája közelít feléjük és szó szerint csillagokat látok, ahogy ínyeivel satuként préseli össze őket kaja reményében. Mindezek méhösszehúzódásokat váltanak ki, azt sem tudom hirtelen, melyik fáj jobban, így én is összeszorítom a számat. Ilyenkor ránézek a gyerek fejére és azt figyelem, ahogy szakértő fejjel koncentrál és próbál táplálékhoz jutni. Ilyenkor rögtön elfog a vihogás. Csak ne harapta volna véresre a mellem már a második napon.
Az ijesztő az, hogy akkora vákuummal szív, hogy nem tudom lecsatlakoztatni a ciciről egyik korábban bevált módszerrel sem. A kisujjamat sem tudom bepréselni a szája szélénél és az állát is hiába húzgálom: a szorítás nem enged. Azt hiszem, nagy zabagép lesz, még álmában is szopik. Csak győzzem majd tejjel és mellbimbóval.
A szülés utáni nap reggelén úgy éreztem, mintha az éjjel egy focicsapat ment volna át rajtam, cserékkel együtt. Később módosítottam amerikai focira, bíróstul. Van abban valami báj, hogy a frissen szültek úgy közlekednek a kórház folyosóján, mint akik tojásokon lépkednek, valamint érdekes a vadidegen szobatársakkal a bélműködésről, szülés utáni vérzésről és tejbelövellésről beszélgetni, majd látni egymást, ahogy lemegyünk gügyögősbe és áhítattal beszélgetünk a békésen alvó vagy rekedten ordító újszülöttünkhöz.
A kitolás közbeni erőlködéstől megrepedtek a hajszálerek az arcomon, tiszta pötty vagyok, mintha bárányhimlős lennék. Valószínűleg a szülőszobán haraphattam el a számat is, amely úgy néz ki, mintha bemostak volna: dagadt és fáj. Viszont hónapok óta először tudtam végre hason aludni, ezt ki is kell használni, mert ha belövell a tej, a hatalmasra duzzadó, fájdalmas melleimtől ismét nem fog menni. Manna egyelőre jó kislány, annak ellenére, hogy az első két napban csak cukros vizet ihat, ha éhes (és mint mondtam, nagyon kajás), az első együtt töltött éjszaka csak kétszer kellett megitatnom és békésen aludt tovább. Igaz, hajnal fél ötkor felverte a szobatársakat, amíg elszaladtam a folyosó másik végén lévő csecsemőosztályra pótolni az elfogyott italát.
Amikor alszik (24-ből cirka 23 órát), gyakran figyelem és hasonlítgatom nővéreihez. Egyszer kiköpött Pötyi, máskor meg mintha az újszülött Málnit tartanám a kezeimben. Bár mintha a szemei sötétebbek lennének. Napról napra változik az arca, már most teljesen más, mint amikor három napja megszületett.
