Évente tízezer alkoholtól sérült baba születik Németországban
2008. szeptember 11., csütörtök 08:25
A terhes német nők 58 százaléka fogyaszt alkoholt alkalmanként, és évente tízezer baba jön világra alkohol okozta károdosással Németországban, számol be az MTI. A tízezer kisbabából nagyjából négyezer a magzati alkohol szindróma (FAS) elnevezésű, többszörös veleszületett rendellenesség tüneteit mutatja. Testileg és szellemileg visszamaradottak és életük végig azok is maradnak - mondta Sabine Baetzing, a német kormány kábítószerügyi megbízottja Berlinben az anya alkoholfogyasztása miatt beteg gyerekek nemzetközi napja alkalmából szervezett konferencián.
A berlini Charité, a legnagyobb európai egyetemi kórház felmérése szerint Németországban a terhes nők 58 százaléka fogyaszt alkoholt időnként, pedig már néhány pohár ital is fejlődési zavart okozhat. "A terhesség alatti alkoholfogyasztásnak nincsen tudományosan megállapítható határértéke, amely alatt az alkohol ártalmatlan a magzatra" - hangsúlyozta Baetzing.
Különösen a középosztálybeli nők körében gyakori, hogy úgy gondolják, van ilyen határ, amelyet ha betartanak, akkor a babának nem lehet baja. Ezért a felvilágosítás és a "zéró tolerancia a terhesség idejére" elvének tudatosítása a legfontosabb - mondta a német kábítószerügyi kormánymegbízott.

KOMMENTEK
2008.09.11 13:02:20ruju
Most elnézést mindenkitől, de a cikk 1. mondata sem mutat logikai összefüggést:
"A terhes német nők 58 százaléka fogyaszt alkoholt alkalmanként, és évente tízezer baba jön világra alkohol okozta károdosással Németországban" Ez nem szól arról, hogy az 58% alkalmanként fogyasztóknál vagy a kőkemény alkoholistáknál fordul-e elő. Az egész cikk marhaságokat közöl kiragadva, és gondolom megint csak azrt, hogy az anyukák vitatkozhassanak, indítványozom is a szomszédban újabb napirendi pontként (neeeem, nem az alkoholfogyasztást pro és kontra, hanem inkább a "jelenjenek-e meg ilyen felületes hírek EGYÁLTALÁN pro és kontra :-D)
2008.09.11 14:35:50Hurkamama
És mi a helyzet a francia nőkkel, akik ugyanúgy fogyasztanak bort az étkezésekhez a terhességük alatt is? Nem szülnek több sérült babát ők sem.
Nem az alkoholt védem, de szerintem sem lehet ezekre a pontatlan cikkekre adni. Amit meg egy interjúban az emberek alkalmankenti kis fogyasztásnak vallanak be, lehet, hogy nálam / vagy akárki másnál pl. 5-10 év bulis időszakot is lefednének mennyiségben.
2008.09.11 15:39:50Zsákos ember
hurkamama azok gyerekeibol lesznek azok a feherre mazolt arcu pantomimosok, akiket legszivesebben lerugna az ember :)
2008.09.11 15:47:55Dr. Han Fastolfe
Igazából még mindig nem kaptam őszinte választ a kérdésemre senkitől: MEGÉRI AKÁR AZ EGY POHÁR BOR IS A KOCKÁZATOT?
Tényleg annyira fontos az alkohol, hogy nem lehet kibírni nélküle? Méricskélhetünk itt, hogy napi vagy heti egy vagy fél pohár és rosé vagy vodka, de egy biztos: használni nem használ (a vérszegénység ellen van más is, ami nem tartalmaz alkoholt).
Szerintem ez olyan, mint az iszik vagy vezet. Vannak, akik töményet isznak és sosem okoznak balesetet, akár évtizedeken át sem, de mindig van egy első alkalom, és akkor hogy nézel tükörbe?
Hogy nézel a gyereked szemébe, ha 15 év múlva kiderül, hogy terhesen a havi fél pohár rosé épp elég ahhoz, hogy mondjuk enyhe koncentrációs problémái legyenek és vannak is neki? Azt mondod: bocs fiam/lányom, ezért szenvedsz, de tudod anyunak ANNYIRA kellett az a kis pohár rosé...?
A brlvárosi szmog szerintem önfelmentés, mert nyilván kevés embernek van lehetősége elköltözni 1 évre tanyára, de szerintem a piát meg lehet állni, nem?
2008.09.11 15:51:19memi
Azt hiszem elfeledkeztetek a gyerekekről... gyógypedagógusként elég sok magzati alkoholszindrómással találkoztam (egészen enyhe tünetektől - enyhe ért. fogy., az egészen súlyos - halmozottan fogy. gyerekig)
Nem kívánom senkinek, hogy része legyen benne - egy-két pohár naponta vagy hetente vagy havonta... nem hiszem, hogy megéri
2008.09.11 15:53:25kiscica33
nincs ez az egész kicsit felfújva?
2008.09.11 15:55:34Zsákos ember
dr. han fastolfe: igen ezen en is gondolkodom, hogy egy pohar bor vagy sor elmenye annyira nudlifing, hogy semmibe nem kerul lemondani rola. nudlifingrol pedig meg akkor is megeri lemondani, ha a kockazat csak egy ezrelek. ez kb olyan, mint a biztonsagi ov. naponta a tobbmillio utasbol csak paran halnak meg magyarorszagon, a statisztika alapjan tehat nincs nagy veszely, megis be kell kapcsolni.
2008.09.11 15:56:11AncsiPancsi
Dr. Han Fastolfe Számomra is érthetetlen,mert például én utálom az alkoholos italoknak még az ízét is.Legyen szó bármiről akár borról,sörről.
Sokszor néztek már hülyének hogy nem akarom meginni.
Ki hallott már ilyet, hogy utálja az alkoholt.
A cigiről meg annyit.
Volt szerencsém egy teljes gégekiirtást (eltávolító műtétet)végignézni élőben egy negyvenéves emberen amikor dohányoztam.Na azóta sem nyúltam cigarettához.
2008.09.11 15:58:59AncsiPancsi
Sorry a kávéról viszont nem tudtam lemondani a terhesség alatt.
Biztos azért pörög ennyire a kiscsávó most.
2008.09.11 21:08:58Medellin
Én is nagyon csodálkoztam múltkor a nőgyógyásznál... A vérvételeim eredményei mindig tökéletesek, kivéve a Gamma GT-t. Egyszer meg is kérdeztem a védőnőt, hogy mi az, és akkor tudtam meg, hogy v.mi májfunkciót néz és az alkeszoknál ez az érték mindig magas. Nekem meg a minimum alatt van mindig:) Szóval, csak ez az egy volt csillagos a papíron, mondtam is a nőgyógyásznak viccesen, hogy azért van, mert nem iszom elég alkoholt:) Erre azt mondja nekem, hogy nyugodtan igyak néha egy kis bort, vagy sört! Ámultam is és mondtam, hogy nem hinném, mert speciel egyiket sem szeretem. Én csak töményet iszom:) Erre azt mondja, hogy néha nyugodtan húzzak le egy felest!!! Kb. 2006-ban ittan utoljára egy barackos belga sört, de úgy 6 évre visszamenőleg lazán össze tudnám számolni, hogy évi hány alkalommal ittam alkoholt:) Aztán majd pont várandósan fogok felesekkel kísérletezni:) Szóval, nem hinném, hogy megfogadom a tanácsát:) És 10 év bagózás után is le tudtam tenni a cigit minden gond nélkül, és eszembe sem jut rágyújtani 2,5 éve (most a második babát várom, első előtt hagytam abba).
2008.09.11 23:37:42Vierre_
Hehehe :) MOst lepörgetem magamban az elmúlt másfél évet, a cigis posztot, a piás, ja nembocccs- kultúrivós posztot és mosolygok sőt somolygok hogy hűha.
Mert morálisan hol a különbség egy -két szál cigi és egy két porhár bor között egy ilyen szituban?
Sehol.
Én ebbe belefolyni nem fogok, kurvára nem érdekel, mert az is kockáztatja a gyereke épségét aki negyvenesen szül, az is aki iszogat, az is aki piálgat és akkor még a kávé sehol nincs megemlítve ésatöbbi.
Csak ugye mindenki magát menti és mást elítél. Mert az a legeslegkönyebb. Még én is belefutok ld: negyven év felett szülni topic anno.
CSak hányingerem van amikor felszentesítjük magunkat és e álságos fény tükrében ítéljük el a másikat. Pedig naggggyon kevés olyan anya van aki ha megírnák a paranoid-listát, nem veszélyeztette vón a gyerekét, akár a sok munkával, akár a sporttal, a nemhízomsemmitmertazgáz parával, a vegázással és a többi.
Maradok inkább gyarló.
:)))
2008.09.12 00:17:21másutt
"negyven év felett szülni topic anno."
Vierre, emlekeztess erre a topicra, mert engem erdekelne, de sehogysem talalom.
egyebkent sokban igazad van. csak mindenki mashol huzza meg a vonalat, amit a lelkiismerete elbir.
van, akiknek siman belefer
-egy par szal cigi
-egy hajfestes
-ultrahang hetente
-pezsgo szilveszterkor
-10 oras repulout
-camambert sajt
-sushi
-par csik kokain
-napi 10 km futas
szoval igen, mind masok vagyunk.
es a media mindig fel fog kapni egy divatmumust, aki minden rosszert felelos
(most eppen a 20 kg+ -t felszedo es "idos" kismamakra jar ra nagyon a rud, de lesz meg ez mas is, mindenki sorra kerul. Szegeny Szuz Maria sem volt 17-nel idosebb, ha mar itt tartunk es megterhelo nehez utat tett meg a szules elott, nem tul bolcsen, es szamaron, nyilvan ezert is indult meg az egesz :)
de azert vannak bizonyitott rosszak. az alkhol ilyen. a cigi is. a drog is. amig nem lesz olyan kutatas, hogy 11000 visszamaradt gyerek szuletett, mert a mama frissen csavart narancslevet ivott, addig az alkoholivokra fognak raszallni....
2008.09.12 00:29:32Vierre_
nem is mondtam hogy ne szálljanak sőt mindenki tudja, hogy a narancslé egészséges. Sőt én triplán bűnöztem mert macskám is volt és felszedtem vagy harmincat.
Szóval tesztvírem én magam vagyok a Bűn. Nekem az álszent hablaty dumával van bajom, nem pedig a bűnösökkel van bajom. Sőt még az ártatlanokat is különösen kedvelem. De az ártatlan fátyolba bújt bűnösök rettegjenek.
Asszem valamelyik posztíróval veszekedtem, huhhh volt talán jó rég. A down szindrómás posztban. És ott-is-pont-ez-volt a bajom. Pont ez.
Volt egy hír, ahol a pszichológus , velvet asszem 59éves nő vs ikrek- pontosan leírta azt, ami miatt nekem a negyvenesen szülőkkel bajom van és sehol nem látom kevésbé kockázatosnak mint a cigit vagy a piát.
Nah de nem akarok én itt veddő vitát és újra kezdeni sem. :)))
2008.09.12 00:39:57Vierre_
Sőt hogy ki hol bassza el, már a teherbe esés motivációjánál és körülményeinél el lehet kezdeni. És akkor bizony nagyon sok bionyanya is elbukna a rostán, csak hát az egy életig tartó lelki sérülés nem olyan látványos mint egy nyilt gerinc. Ellenben a hatás tovább tart, ha a gyerek is viszi tovább a mintáját.
Szülni zsarolásból, szülni félelemből, szülni faszimegtartásból, szülni önzésből, szülni neveltetésből, szülni vallásból...
mind mind olyan vonal, melyet ha kibontanánk lehet hogy több sérülést találnánk mint egy két cigi, harminc kiló, egy két üveg bor, 10km futás, camabert sajt.
Ezzel nem felmentem ezeket a szitukat. Ezzel csak jelezni szeretném mekkora is az álszentség.
2008.09.12 00:54:15másutt
a macskakrol tessek leszallni, mert kimutattak (brit tudosok) hogy jo a gyereknek.
kevesebb az asztma/allergia a kisallattartok gyerekeinel. :))
2008.09.12 00:55:11másutt
aha, megvan, emlekszem!
2008.09.12 10:59:45gurur
Önző majom, aki terhesség alatt iszik, dohányzik, kábítószerezik.
Pont az az álszentség, ha ezt összemossuk azzal, hogy pl vki terhesség alatt dolgozni kényszerül.
2008.09.12 12:34:59Dr. Han Fastolfe
Vierre amit leírsz az a tipikus önfelmentő szöveg: "más is csinálja akkor nekem miért ne szabadna?". Ha más nő terhesen maratont fut, akkor neked senki ne szóljon be a cigi+piáért?
Erre írtam, de te SEM válaszoltál: tényleg megéri a kockázatot, tényleg ANNYIRA fontos a cigi+pia, hogy arra a pár hónapra nem lehet ezekről lemondani?
2008.09.12 13:25:06Vierre
Doki :)) Annyira jó lenne, ha veszekedés helyett értenéd amit írok :)
Én sehol nem mentem fel magam, maximálisan tudatában vagyok annak, hogy mi micsoda :)
Ellenben-most jönnek majd a kövek- nem is fetrengek állandó bűnbánásban. Én nem voltam teljes és totális bioanyus amikor terhes voltam. Nem írok-viszontot sem. Nem érdekel a szentbeszéd sem, hiszen pontosan tudom mit csináltam és mit nem. Ha felhoznám azt a monológom, hogy nem csak ezeken múlik, akkor megint jönne a duma, hogy felmentem magam így arról értekezni hogy hogyan kellett volna csinálni felesleges. Teljesen normális hányinger mentes fanki terhességeim voltak, a gyerekek háromhat felett születtek természetes úton hat órán belül, komplikáció nuku a terhesség alatt is és a szülés alatt is, tejem volt, szoptatni tudtam, allergia nincs, krónikus betegség nincs, sem csecsemő korban sem most.
És itt az álszentség. Erre mint mondd a másik oldal aki imádja megmondani hogy kéne, anélkül hogy megismerné a történetet? Hogy szerencse. Kétszer is szerencsém volt. Ha baja lett volna akkor az TUTI hogy azért ... de mivel nem lett, így az SZERENCSE. Ehhh. Ehhh.
És erre írtam, hogy a gyerek ezer és ezer ok miatt sérül és a fizikai sérülés mellett az egész életen és más életén is végig vívő lelki sérülés smafu. Mert nem látszik. Ez nem sturccpolitika hiszen én tudom hogy mit miért és hogyan, soha egy szóval nem mondtam hogy én nem. Ebből itt már annyi de annyi vitám volt, miért pont most kezdeném mentegetni magam. Nem vagyok hajlandó erre, nem vagyok hajlandó semmilyen közösség kedvéért mentegetni magam. Én nem ittam, én nem drogoztam, én elszívtam egy két szál cigit. Napi két doboz helyett, lelkileg maximálisan megterhelő kapcsolatban. Nem tudtam lerakni, konzultáltam az orvossal.
Ebből levonni hogy milyen ember vagyok számomra teljesen mindegy, egy: mert ebből levonni nem lehet, max kiváncsinak lenni hogy miért nem , kettő: számomra egy pl bigottan és fanatikusan vallásos biomamus jóval nagyobb kárt képes a gyerekének okozni. Vagy akár az én szememben egy negyvennégy éves anya gyermekvállalása is, hiszen kiderült hogy az apa spermája is számit pl a down szindróma tekintetében. Nekem ott jóval több lelki teher lehetősége áll fenn.
A mértéktelenséggel van a baj, ezt keverjük bele mindenbe. És az a baj, hogy annyi egészséges életmódot folytató anyának lesz sérült gyereke- ami megint VÉLETLEN- hogy az, aki követ dobál egy két pohár bor miatt, vagy egy két-nem doboz- hanem szál cigi miatt az az én szememben logikátlan véletlenekkel és szerencsével operál. Viszont szerintem az élet jóval többről szól mint a véletlen és a szerencse.
Hányan érvelnek a :- jönnie kellett, minket választott ki- dumával amikor az abortusz ellen beszélnek? Ezek az emberek nagy része sziklákat görgetne rám legszivesebben. De. VAjon, ha ez ilyen döntése annak a léleknek, akkor nem saját döntése e az is hogy hogyan jön a világra?
És félre értés ne essék, én ebben nem hiszek, de nem is nem hiszek. Közömbös, majd meglátom ha meghaltam. CSak azt próbálom bemutatni, hogy megkövezni meg lehet bárkit. Annál könnyebb nincs is a világon. Viszont az elveinktől függetlenül érdeklődni és oda figyelni a másikra már jóval nehezebb.
2008.09.12 13:43:13Paramami
Az én orvosom is kifejezetten ajánlotta, mikor a második trimeszterben elkezdtem néha görcsölni, hogy esténként, ha görcsölök, igyak egy deci vörösbort. Néha meg is tettem, nagyon alacsony alkoholtartalmú borral (sangria, 7%-os alkoholtartalommal), és tényleg megszűnt a görcsölés, a baba mindig elkezdett fickándozni. Igaz, legfeljebb fél decit ittam, mert nekem annál több sok lett volna. Egy jó két hónapja viszont nem esik jól még az a fél deci sem, azóta hallgatok a szervezetemre, és inkább nem iszom.
Nem tudom, a németek mire alapozták a febtieket, de az én nőgyógyászom az egyik legjobb az országban, nagyon szeretem, tökéletesen megbízom benne, inkább rá hallgatok. Ha ő azt mondta, hogy egy deci könnyű vörös nem árt, akkor elhiszem neki.
2008.09.12 13:48:01Vierre
Ó jöhettem volna én is ezzel, hogy a világ legjobb dokija az enyém és tényleg, de ez nem érv senkinek.
Valószínűleg és erre írtam a mértéket- itt a rendszeresen alkoholt fogyasztókról van szó.
Mert ott valóban iszonyú problémák lehetnek de ráment a fél bagázs a egyszer egyszerre azzal a felkiáltással hogy nemigazhogynembírodki szarembervagy filingel párosítva. Az ő szemükben én szar ember vagyok. A sajátomban énkérekelnézést, nem. Inkább elszívtam egy cigit, mint a véridegtől elinduló göcsölésből csináljak magunknak egy vetélést. Bocccs. Jahm és jelzem. Ez nem kifogás. Ez tényközlés.
2008.09.12 13:52:43Vierre
Jahm és hogy fikikailag is levezessem, nálunk beficcent baba volt. Most kíméljetek meg ménevédekeztetek blablával, nem ez a lényeg, azt is kifejthetjük majd. És én előtte két doboz cigit szívtam. Nem kevesebbet. És a terhességgel egyidőben jött a kapcsolat totális megromálásnak kezdete. Függő volt a szervezetem és megszokta ezt a fajta nyugtatót. És megkérdeztem a dokit, hogy mit csináljak, duplán vagyok ideg. A fasz miatt is és az elvonás miatt is. Nekem nem ment egyik pill a másikra. És a doki gecire nem örült. Nem tapsikolt örömében hogy ez van. Lebaszott mint a kurvaélet. Emellett mondta azt, hogy ha kettő már nagyon durván halmozódik, akkor pöffentsek el egyet. És a gyerekem súlya a bizonyíték arra, hogy mennyit dohányoztam. De dohányoztam. És én benne voltam, pontosan tudom a szitut, gecire nem érzem magam ettől szar embernek.
2008.09.12 14:04:52eino.
Vierre, de azért nem is muszáj minden, eredetileg nem kívánt gyereket elvetetni, remélem... Az én kicsim sem lenne, és nélküle szegényebb lenne a világ.
Amúgy igazad van. :)
Ismertem olyan csajt, aki naponta megivott fél liter kólát, de a hetente többször (tehát még csak nem is naponta) 1 dl minőségi vörösbort ivó másik nőre meg fújt.
Hát, szerintem meg a fél lityi kóla nagyobb méreg, mint 1 dl vörösbor. (Személy szerint egyiket sem szeretem.)
Egyébként én is rosszat tettem a gyerekemnek (és nekem is csak szerencsém volt), mert 2 hónapon keresztül éjjel-nappal hánytam, alig maradt meg bennem valami, aztán elkezdtem jó étvággyal enni, a szervezetem meg rendkívül jól hasznosított a sok koplalás után (annak ellenére, hogy még azért a 8. hónapban is néha rosszul lettem), így aztán sikerült a bűnös 22 kg-t felszednem. (Pont annyit).
2008.09.12 14:18:13Vierre
eino csak neked mondom, nehogy a hányós anyák rámcuppanjanak :)) van olyan elmélet (homeopátia) ahol a terhességi hányás a tudatalattink védekezése a gyerek ellen. Most nem kezdem el a monológot, hogy ez mit jelent és nem várom meg a nyanyák sikoltozását hogy én is hánytam de akartam akartam, akartaaaaam, mert a tudatalatti nem mindig mozog összhangban a tudatos vágyainkkal, elképzeléseinkkel. Neked azért írom le, mert nálad ez egyértelmű és megoldott történet :)))
Látod, nemkívánt gyerek, a lényed tiltakozik aztán eltelik x idő, feldolgozza és elmúlik a hányás. A hányás egy drasztikus-kiakarommagmaból adni történet mindenképp lelki szinten. Nálad meg volt az a teljesen egészséges folyamat, amikor megtörténik a tiltakozás , fizikai lenyomatot is hagy, majd a megemésztése a szitunak és a fizikai kihatás elmúlik.
De ezt csak neked. MÁs nehogy elolvassa :))))
2008.09.12 14:20:11háromnegyed
hát vicces volt családi ebédnél, amikor sógornőm (aki mindkét terhessége alatt nyomta a kólát, csipszet, mirelitet, műkörmöt, hajfestést (utóbbiakat azért, hogy ápolt legyen a +30kg mellé)) beszólt a fél pohár vörösboromra. a születésnapomon. egyébként jól esett, hozzá tartozott az ünnepi hangulathoz a koccintás és nem volt lelkifurdalásom.
én nem gondolom, hogy be kéne szóljak neki (pl miért nem esznek gyümölcsöt a gyerekei, ellenben csokit tonnaszám) nem kérdezett én meg nem vagyok a gyámügy és egyébként egy csomó mindent tök jól csinál. miért nem lehet elnézni néhány hibát a másiknak?
2008.09.12 14:22:26háromnegyed
én is sokáig hánytam. és éreztem, ahogy lassan a babavállalás, mint feszültség megoldódik. el is múlt a hányás. (egy héttel a szülés előtt)
2008.09.12 14:26:48eino.
Vierre, szerintem részben úgy lehet, ahogy írod, részben viszont volt még egy mellék méhlepényem, elég ramaty állapotban , az is bejátszhatott.
Ja, és nem attól voltam ideg, mert véletlen baba volt , hanem mert épp a ,,búcsúszex" alkalmával jött össze (hehe, hogy rácuppannának erre a Szakítósban :))) ) - annak, hogy le akartam lépni, volt oka. Tudom, miért nem védekeztünk... 21 évesen az ember azt hiszi, hogy mensi előtt 1 nappal, búcsúszex alkalmával nem fog teherbe esni.
2008.09.12 14:36:34Dr. Han Fastolfe
Vierre én kivételesen nem veszekedni akartam:)
Én egyszerűen csak TÉNYLEG NEM ÉRTEM, és még mindig nem, hogy TÉNYLEG ENNYIRE fontos a cigi meg a pia, hogy nem lehet kibírni arra a pár hónapra?
Szerintem ez nem mértékletesség kérdése. OK, hogy a te gyerekeid "jól sikerültek", de ha mégsem, valamelyiknek valami baja lett volna, akkor most mit mondanál?
Szerintem az a szöveg, hogy "nnyi minden más is hatással van" önfelmentés. Igen, annyi minden més is, de azoknak a többségére nem tudsz semmilyen hatéást gyakorolni: apa spermájára, a levegőre, a csapvízre, a genetikára, miegymás. De a cigi-pia az pont olyasvalami, amire senki más nem lehet hatással, csak és kizárólag te magad, te viszont 100%-ban kontrollálni tudod - HA AKAROD.
2008.09.12 14:41:28Vierre
Doki
Most pont leírtad amit leírtam, hogy én mit nem tok elfogadni :)) Nem érdekel a Ha. mert Ha de nem lett. Leírtam miért dohányoztam és azt is leírtam, hogy nekem nem érv az hogy ha nekem nem lett semmi gáz az véletlen, ha lett volna akkor az tuti azért lett volna. Ha egészséges embernek a gyereke születik sérülten arra vállat vonogatunk, ha egy-egy cigisé az tuti hogy azért volt... Nekem meg ez nem fekszik :)))
eino, ez bőven elég. A nem akarom tudat alatt nem arról szól, hogy nem akarom. Az akarat tudatos. Pontosan amit leírtál és maximálisan megértelek. Ez pont ilyen. Búcsúszex, fasz se gondolta volna, most mit csináljak és a többi. Én nem bántalak sem a korod sem a körülmény miatt, a legjobb családban is megesik, a legokosabb, legtudatosabb emberekkel is. De ez a körülmény pont az ami kiválthat egy hányást és amikor az ember már benyelte a szitut és megemésztette és elfogadta, hogy ez van és ez neki jó és valóban jó, nem pedig elvárás-jó, akkor megszűnik a hányás. Úgy mint háromnegyednél.
2008.09.12 14:56:53háromnegyed
hozzáteszem, hogy engem nem lepett meg a hosszú hányás. én amikor nem "emésztek meg" valamit érzelmileg, előjön. (tudományosan nézhetjük úgy, hogy ilyenkor összeszorul a gyomrom a feszültségtől.) nekem jók az ilyen testi jelek, olyankor kell időt szakítani, hogy rendbetegyek valamit magamban.
a cigi-alkohol dologhoz: igyekszünk minél kevesebbet hibázni, de van, aki így, van aki úgy beleesik. jó tudni, hogy minek mekkora a kockázata.
és egy nőnek a terhesség-anyaság bazisok lemondással jár. ennek egy részét könnyen megtesszük, vagy észre sem vesszük, más részét meg nehezen. ez van.
2008.09.12 15:07:06Vierre
Egen én nagyon bírom azt amikor valaki tisztán látja hogy éppen melyik testi funkció milyen lelki állapot szüleménye :))) Persze most vonatkoztassunk el attól, hogy én így gondolom. VAn aki meg gyomorsavtúltengésről beszél :)
TEhát az már egy bőven félsiker ha valaki ismeri magát annyira, hogy tudja hogy miért produkál egy migrént, vagy hányást, vagy egy krónikus betegséget, esetleg egy hirtelent. Mert akkor pontosan látja a defit. Ott már csak a megoldás hiányzik és a látszat ellenére az néha nehezebb mint felismerni.
Sok ember azt gondolja, a felismerés az a siker. Nos szerintem nem. Szerintem a felismerés képes a legnagyobb rabságra, mert annyira hmmm hogy is írjam... ritka dolog, hogy megreked a személy abban az ego állapotban hogy ő legalább tudja.
De az nem elég, hogy tudjuk miért van valami. Onnantól jön az igazi meló. :))))))
2008.09.12 15:14:13háromnegyed
szerintem a pszichoszomatikus tünetek a modern orvostudomány által is elismertek. az a nehéz, hogy simán lehet belőle organikus betegség is (pl a szorongó emberek gyomorfekélye)
a felismerésben való bennragadás... igen. különösen, mert ha valami mélyebb gond van, az nyilván nem véletlenül került a tudatalattiba. próbálkozni kell előremenni, nem megállni.
2008.09.12 15:38:32yukikoka
Vierre,
a terhesség alatti hányást (illetve annak fokozódását) valóban befolyásolhatja a lelkiállapot, de az általad említett pszichoanalitikus elmélet ma már nem igazán dívik az orvostudományban, már ami az első trimeszteri émelygést-hányást illeti. Érdekes módon gyakran elmúlik a 12-14. hét végére, és többnyire hormonális okai vannak. Nem tudni pontosan a hatásmechanizmust, de egy mostanában elfogadott elmélet szerint a magasabb hormonszint okozza (fontos a személyes érzékenység is, pl van, akinek egy körhintán is felkavarodik a gyomra, érzékenyebb az idegrendszere), amely a baba megtartását szolgálja (és a hányás ennek mellékhatása). És a hányós, émelygős mamiknál ritkább a vetélés, mint a tünetmentes csoportban, ami a magasabb hormonszint adaptív voltának elméletét erősíti.
A mostani várandósságom alatt több kérdőjel és bizonytalanság van bennem, mint az eddigieknél (az első volt a legfelhőtlenebb:), nagyon is tudatosan, mégsem hányok már a 14. hét óta. Ráadásul inkább most a harmadik trimeszterben ijedtem be, hogy mit fogok csinálni 3 gyerekkel, míg a várandósság elején 2 méterrel a föld felett jártam:) Akkor hánytam, most nem. Persze nem vonom kétségbe, hogy a rossz lelkiállapot, a tudatos vagy tudat alatti elutasítás is okozhat ilyet.
2008.09.12 17:21:28manóanyuka
A "ha akarod" részhez hozzászólnék én is. A világon mindent el lehet érni ha akarjuk ez igaz. De ne felejtsük el hogy mindennek árra van. Hiszen lopással csalással politizálással pillanatok alatt gazdag lehetsz más emberek kárán. A cigiről leszokni a világ egyik legnehezebb dolga, és olyan dolgokkal jár együtt hogy az elvonás alatt (ha minden más körülötted tök nyugi is) minden felidegesít. Emlékszem hogy én egész komoly csatát vívtam egy arra járó léggyel, és gyakorlatilag az is idegesített ha vki épp lélegzett mellettem. Majd szétrobbantam. Na most ugyanez terhesen nem kizárt hogy többet ártott volna a babámnak mint a napi pár szál cigaretta. Ez persze nem érinti azokat a szerencsés kismamákat akik megundorodnak tőle. Ők mázlisták. A többiek főként akik sosem dohányoztak ne papoljanak. A nikotin idegméreg és erre akkor jössz rá amikor le akarsz szokni. Ez nem megállás kérdése. Meg lehet csinálni ez igaz. De egyénenként mindenki más és a legtöbb embernek ez kva nehéz. Nemcsak lelkileg hanem fizikailag is. Csak aki benne vagy tudja megállapítani hogy melyik a jobb választás mert csak ő érzi a baba rezgéseit. Mert ha odafigyelünk a baba mindent elmond nekünk. Napi két dobozról néhány szálra leszokni szerintem nagyon szép teljesítmény, és biztosan nem árt annnyit a babának mint az idegbaj. Sztem.
2008.09.12 17:26:35manóanyuka
Egyébként amíg dolgoztam és (mint minden mh-en) ért némi idegesség mindig elkezdett a pici rugdosni. Mintha csak szemrehányást tenne hogy "hogy mersz ilyen hatodrendű dolgokon idegeskedni amikor én is itt vagyok és veled érzem ugyanazt?"
De ne röhögjetek ki tényleg ilyen érzések voltak azok a rúgások :). Amire persze mindig elmosolyodtam és ő is megnyugodott.
Nekem ez az első terhességem lehet hogy mindenkinek más de az én babám arra a legérzékenyebb ha én nem érzem jól magam. Így nekem a tökéletes babámhoz nem kell mást tennem mint jól éreznem magam :))). De sztem ezzel sokan mások is így vannak.
2008.09.12 18:21:33baud
Vierre_
a 44 éves anyát simán lehet, hogy egy tíz évvel fiatalabb férfi spermája termékenyítette meg. :)
Amúgy meg tényleg nem kötekedésből kérdezem (bár szerintem tudod, hogy ki nem állhatom a dohányzást, de most nem ez a lényeg), hanem tényleg őszintén kíváncsi vagyok, hogy lehet rászokni? Kipróbálod, és jólesik? Megnyugtat egy ideig? Hiányérzetet pótol? Pótcselekvés?
Én passzív dohányos voltam évekig, úgyhogy volt alkalmam megutálni, olyan bűzt még életemben nem pipáltam (hogy stílusos legyek). Most sem állhatom, ha egy dohányos meg akar ölelni...
2008.09.12 19:04:33Magenta
2008.09.12 14:36:34 Dr. Han Fastolfe
Vierre én kivételesen nem veszekedni akartam:)
Én egyszerűen csak TÉNYLEG NEM ÉRTEM, és még mindig nem, hogy TÉNYLEG ENNYIRE fontos a cigi meg a pia, hogy nem lehet kibírni arra a pár hónapra?
------------------
Mondjuk nem cigizem és nem is iszom alkoholt, DE:
Az elmúlt egy-két hétben rohadtul kívánom a kólát (eddig semmilyen szénsavast nem tudtam meginni) és bizony kétszer is volt, hogy úgy éreztem, meghalok, ha nem tolhatok be egy kis camambert sajtot.
Igen, van, amikor nem lehet kibírni.
Mellesleg pedig: anyósomnak, mióta nem issza meg a napi fél deci vörösborát, rohamosan romlik a vérképe.
2008.09.12 19:05:52Zsákos ember
en ugy tudom, hogy a bago "nyugtato" hatasa abban rejlik, hogy megszunteti az elvonasi tuneteket, mely tunetek kozott egyebkent szerepel a nyugtalansag. szoval ez a nyugalom kb olyan, mint amikor telen a -10 fokbol bemegy a 10 fokos "melegbe", es az milyen huuu de jonak tunik.
maga a nikotin nem nyugtato hatasu, eppen hogy egy stimulalo szer.
2008.09.12 19:26:55baud
Zsákos, de milyen elvonási tüneteket szüntet meg? A régóta bagózónál értem, de egy kezdőnél? Engem kifejezetten az érdekelne, hogy mi az, ami ráveszi a kezdőt arra, hogy megkívánja a második szálat?
2008.09.12 20:04:04Zsákos ember
baud: szerintem az elso par szalnal csak az "en vagyok a faszagyerek, es mar bagozom" ami miatt a szajukba veszik. azt nem tudom, mennyi kell a fuggoseg kialakulasaig. amikor en "bagoztam" hogy faszagyereknek tunjek, akkor en soha nem tudoztem le, csak a szamba szivtam es kifujtam. az nem volt eleg a fuggoseg kialakulasahoz :)
2008.09.12 20:14:10baud
Zsákos, ezt hívják kocadohányzásnak? Amikor nem tüdőzöd le? Vagy a kocadohányzás az alkalmi dohányzás szinonimája?
2008.09.12 20:15:56Zsákos ember
en kocabagos alatt a sunyiban elsziv egy-ket szalat tipusu embert tudtam, de nem biztos, hogy igy van. amit en csinaltam, azt manapsag műmájernek hivjak :)
2008.09.12 20:17:48baud
Máriám, micsoda kifejezések... :)
2008.09.12 22:46:54Vierre_
yukikoka
Én amikor arra utaltam hogy a hányás mi és hogy a lelki parák mennyire hatnak ki fizikailag, magyarán mennyire produkálod magadnak a betegségeidet, nem vettem számításba a trendi, mai nézeteket, csupán ez az én elképzelésem, tapasztalatom úgy 13 éve, van egy két elmélet amely ezt alátámasztja de pont írtam, hogy van aki másképp gondolja.
Én viszont ezt gondolom. :))))
Baud. Én 15 évesen kezdtem el dohányozni, cirka 15 éve. Mentolos cigerettával és nem volt bajom az ízével. Aztán jött a sima és élveztem a filingjét. És rákattantam úgy hogy szofit, majd piros marlbit szívtam napi két dobozzal. Mi visz rá egy embert hogy rágyújtson? Egy kamaszt? MI más mint a kiváncsiság. És mi visz rá egy kamaszt hogy még egyszer rágyújtson? Hogy olyan felnőttesen áll a kezében. Ez mindig így van. Így a kérdésed költői. :)))
És spec a füstjén én is utálom :)) Zavar is, jópofa mi? Ellenben szeretek dohányozni és ha szeretsz dohányozni, szereted a filingjét, ahogy leszívod, akkor nem tudod lerakni. Ezt csak undorból lehet.
Manóanyukának meg kösz. Sokkal jobban megfogalmazta mint én.
2008.09.12 23:16:16Veritas
az öcsém most szokott rá (16éves). tudja, h káros, dehát a társaság... Meg a nők... "Azokat nem lehet bírni idegekkel! Felb.sszák az agyam és akkor kell a cigi!" :)
De le akar szokni. akinek már sikerült hogy csinálta?
2008.09.12 23:26:04Vierre_
Én csak olyat láttam aki leAKART. Ez itt a kulcsmondat. Mert a dohányos szempontjából dohányozni jó. ld: Manóanyuka.
Így a legtöbbje aki azt mondja hogy le akar, az külső nyomás miatt de NEM belső meggyőződésből. Az összes ismim aki leAKART, leszokott kb két nap alatt. Aki viszont valójában nem akar, az nem . Van hogy egy hónap, kettő, de visszapattan rá.
2008.09.12 23:26:36Veritas
Nekem is mondta nőgyógyász, ha görcsölök igyak meg egy fél deci vörösbort, az nem árt. Érdekes, mennyire nincsenek egy véleményen.
Ha jól tudom, régen koraszülés leállítására is használták (nem olvastam a kommenteket, lehet már írta vki)
A törött kezemet a balesetin nem merték megröngenezni (8 hónapos terhesen, védőkötényben sem), míg a nőgyógyász szerint hülyeség, nyugodtan lehetett volna.
2008.09.12 23:31:57Veritas
Akarja, mert köhög tőle és ez idegesíti, de nem megy majd könnyen, mert a haverok úgyis visszarántják. :((
2008.09.12 23:33:08Veritas
röntgen bocs
2008.09.12 23:36:40fűzfavirág
Azt hiszem, valahol már megírtam, hogy nekem is magzati alkoholistának kellett volna születnem:-) anyám (aki amúgy soha nem iszik, szó szerint) majd meghalt a sörért, amíg engem várt. Azt sem tudta megvárni, amíg a hab feljön a tetejére és lehúzza a csapos. De kitolt velem az élet, tök egészséges vagyok... de majd megkérdezem a Belső Gyermekem, hogy ezért felelőssé tehetem-e a szülőanyám.
A terhesség alatti dohányzás és ivás -- ha mértékkel teszik, és a mérték aprócska! -- ritkán okoz komoly bajt. Én magam is szültem két csodás kölket, pedig mindkét terhességem alatt elszívtam (kéretik készíteni a köveket) napi 2 szál cigarettát. Sőt kávét is ittam! És a védőnő mondta nekem, hogy igyak, amikor egyszer manuálisan is alig tudta megmérni a vérnyomásom, mert alulról közelítette a 75/50-et.
És: talán két éve, már nem is emlékszem, abbahagytam a dohányzást. Mostanra meg már az uram is, úgyhogy fujjfujjból mintacsalád lettünk... pedig bizisten semmit nem változtunk.
2008.09.13 00:27:44másutt
szoval cigizo kismamakrol
a gyerek sulya nem minden, keremszepen
a dohanyzas olyan mertekben karositja a magzatot, amit csak most kezdunk megerteni...
a dohanyzo anyak GYEREKEI gyakrabban kapnak rakot felnottkorukban is!
mar a magzatvizben is karciogenek vannak!
news.bbc.co.uk/1/hi/health/157224.stm
a terhesseg dohanyzo nok gyerekeinek gyengebb a tudeje
news.bbc.co.uk/1/hi/health/683998.stm
nagyobb esellyel lesznek magatartaszavaraik
news.bbc.co.uk/1/hi/health/4727197.stm
es mar ujszulott korukban is nyugatalanok es tobbet sirnak
news.bbc.co.uk/1/hi/health/2946262.stm
Szoval a dohanyzo anyak ne azzal dicsekedjenek, hogy hany kilos volt az ujszulott... amig azt nem tudjak, hogy az hany evesen fog meghalni es miben. Ugyanis a gyerekuk egesz eleten at befolyasoljak annak egeszseget, termekenyseget, szivet, tudejet.
2008.09.13 00:31:27fűzfavirág
Brit tudósok;)
És azt honnan tudod, hogy ha nem cigizel, hány évesen fog meghalni? Kapsz róla papírt? 75 évig garanciális?
Nekem egy nagyon nyugodt és egy normálisan nyugtalan gyerek jutott. Pedig mindkettővel ugyanannyit bagóztam. Az egészségét, termékenységét, szívét, tüdejét pedig a gének és az élet még a ciginél is jobban befolyásolja.
Kérem a köveket!
2008.09.13 00:52:37hoppárézi
En amikor meglatok ivo es , vagy dohanyzo eszrevehetoen terhes kismamakat a kezet szajat vernem legszivesebben szilankosra
Az ilyen nem erdemli meg hogy anya lehessen.Nalam van egy-ket ilyen elv,sorry ZERO TOLERANCIA (A drogrol mar nem is beszelek)
2008.09.13 00:54:18hoppárézi
Tudatosan mergezik a meg meg sem szuletett gyerekuket!!!Lehet elgondolkodni, vagy mielott ragyujtana olvasson el egy cikket es aztan tuti nem gyujt ra
2008.09.13 01:09:38Vierre_
másutt ne célozgassál. És hoppárézivel együtt kábé kitörölhetitek a seggeteket ezekkel. Kurvára unom már a demagóg faszságot, mint ha nem tudnám... Viszont nehari de amit erről gondolok már fentebb leírtam és pont nem az ilyen típusu reagok miatt fog megváltozni a véleményem. És a kibaszott köveit csak az dobálhatja rám aki lelkileg is és testileg is hiteles. A többi véleménye számomra pont szart sem ér.
2008.09.13 01:32:57Vierre_
Kismamák tízparancsolata
1. Ne dohányozz és ne igyál alkoholt!
2. Ne vegyél be gyógyszert, csak ha megbeszélted orvosoddal!
3. Ne fogyókúrázz! Egyél egészséges és tápláló ételeket! (Az ajánlott
testsúlynövekedés a terhesség alatt: 8-10 kg.)
4. Élj stresszmentesen, egészségesen! Pihenj eleget!
5. Vegyél részt a kötelezõ vizsgálatokon!
6. Tilos bármilyen röntgenvizsgálat!
7. Csökkentsd a mobiltelefon és a számítógép használatát!
8. Kerüld a mikrohullámú sütõt!
9. Ne barátkozz kóbor cicákkal, kutyákkal!
10. …és végezetül: Ne izgulj! Gyönyörû és egészséges gyereked fog születni!
Én még kiegészíteném azzal, hogy a gyerek mind a két szülő belső lényegének vágyaként fogadjon.
Ha ezek közül, sztem nem teljes a lista, valamit nem csináltál jól, elbasztad. Bűnös vagy. Szar ember.
És ez még egy bulvár-bagatell lista. MI lesz ha valamelyik okos doki ír egy terjedelmesebbet. Kiderül hogy mindenki bűnös. Bűnösök vagyunk egytől egyik. És gyilkosok is mert halálra szülünk egy életet.
Én is tudok teátrális lenni ám.
2008.09.13 01:33:50Vierre_
foganjon nem fogadjon :))) késő van húzok is a vérbe (majdnem azt írtam hogy várba pedig nem is szeretem a bort. ;DDD elírás rulz.)
2008.09.13 08:50:22MsDoki
Teljesen igazad van, Vierre_. És a legjobb, hogy a szentanyák általában nem simán csak elkövetnek alkalomadtán egy-két rosszaságot, mint pl az, akinek becsúszik egy-két cigi, hanem gyakran képesek szinte bármit megbocsátani maguknak, gondolván: ez a kicsi már nem számít, mégiscsak jobb, mintha dohányoznék. Csak az a lényeg, hogy az épp aktuálisan divatból a legüldözendőbbet ne csinálja. Mielőtt félreértené bárki: nem arra próbáltam utalni, hogy a cigi csak divatból üldözendő, hiszen tényleg egészségtelen és veszélyes. Divatból a túldimenzionálás jön: a veszélyeztetés többi formája semmivel sem jobb.
2008.09.13 09:19:24Starlark
Veritas: Anyám masszív dohányos volt, a legrosszabb fajta. A nekem jogom van cigizni és a saját lakásomban ott ahol akarok típus. Leszokott. Már több mint 10 éve nem gyújtott rá és most már szabályszerűen rosszul van a szagától is.
Egyszer volt egy nagyon szar napja mikor semmi se jött össze a kocsi is lerobbant stb. Akkor azt mondta most azért se gyújt rá, azóta nem szívja.
Előtte ő is próbálkozott tapasz, rágó, ropi minden egyik se vált be.
A főnököm egy randa influenza közben/után szokott le 1 éve.
A bátyám is szívta kamaszként, elkezdett köhögni, mivel hypohonder és eléggé fél a betegségektől neki ennyi elég volt.
Szóval én már láttam olyat akinek összejött.
2008.09.13 10:58:14baud
fűzfavirág,
a te mintád két darab gyerek. Egy nagyobb méretű kutatásé pedig ennél több. Szóval elég nehéz azzal jönni, hogy "de az enyémek nem". Örülj neki, hogy nem sínylették meg, és még azt is elfogadom, hogy lehet, hogy neked így volt jobb (ld. Vierre példáját). Nem kövezlek meg, de vállonveregetést se várj. Így döntöttél, a te gyerekeid, a te felelősséged. Tényleg nagyon remélem, hogy nem lesz bajuk. Az én tüdőmet évekig kellett "szellőztetni" a szüleim dohányzása miatt.
2008.09.13 14:53:37yukikoka
Senki nem állítja, hogy egyik veszélyeztetés jobb, mint a másik. Az alkohol, a cigi és az egyéb pszichotróp cuccok (illetve egyéb kémiai anyagok, gyógyszerek) viszont tutira listavezetők a teratogén ártalmak listáján. A mérték persze nagyon is számít, de a 0 szál cigaretta akkor is kevésbé veszélyes potenciálisan, mint a napi akárhány. Ugyanez alkoholra, amely egyébként az utolsó trimeszterben sokkal veszélyesebb, mint a terhesség elején (szemben a legtöbb ártalommal, amely az első 12 hétben a legveszélyesebb). Az én dokim is itatott volna alkohollal, mikor az első trimeszterben sokat görcsöltem, mondván, hogy még mindig jobb, mint a méhszáj kinyílása, de azt nem mondta, hogy nem árt. Csak a kisebbik rossz. Mindenki intézze el magában, mit, mennyit és miért fogyaszt, de ideológiákat felesleges gyártani. Ami káros, az káros, ezek orvosi tények, és nem vélemény kérdése. A mérték tekintetében vannak különböző álláspontok, nyilván nem a szilveszterkor elfogyasztott 1-2 deci bor fogja tönkretenni a babát egy életre, de azért a rendszeres sörözgetés-borozgatás tutira nem ajánlott. Viszont magánügy. És nem kövezni kell, hanem esetleg segíteni, már ha tud valaki épkézláb tanácsot adni. legutóbb azt olvastam, terhesség idején is érdemes megpróbálni leszokni a bagóról, nikotin tapasszal, amellyel a dózis csökkenthető, égéstermékek ugye nem jutnak a babába (persze nikotin az igen). A dózis csökkentésével, majd a nikotin elhagyásával mama és baba is lejönnek róla. nem tudom, a gyakorlatban mennyire működik, nyilván nem ilyen egyszerű a dolog.
2008.09.13 17:21:31MsDoki
yukikoka, tökéletesen igazad van, leszámítva az első mondatodat. Sajna pont ez a baj, hogy nemegyszer hallottam már olyan véleményt, hogy most nehogymár az én egy-két pohárkám legyen a baj, mikor más meg van olyan elvetemült, hogy rágyújt. Na, nekem ez a hozzáállás szúrja a szemem, de nagyon. Tök igazad van: magánügy, mindenki maga mérlegel. De ha én úgy döntök, hogy nekem belefér 2-3 vagy több pohár borocska, akkor utána ne mentegessem magam azzal, hogy más rágyújtott és az sokkal rosszabb, mert a cigi az ördögtől való, az alkohol meg úgyis csak jó öreg magyar rosszszokás. Például.
2008.09.13 17:26:21cozumel
Akkor en csavarnek most itt a kerdesen:
ha az alszenteskedest eliteljuk-amugy teljesen jogosan-es kimondjuk, hogy bagos ne szoljon be a piasnak, kolat vedelo ne szoljon be a mekit zabalonak,
akkor vajon ez felment a SAJAT felelotlensegunk alol?
Teny, hogy ha vegigolvasol a terhesseg elott egy MIT NEM SZABAD listat, akkor elmegy a kedved az egesztol konnyeden.
De azert ne maszatoljunk, artalom es artalom kozt bizony van kulonbseg.
2008.09.13 17:26:59cozumel
Tessina
Magyarorszagon a dohanyzas pont ugyanolyan elfogadott es toleralt, mint a pialas.
2008.09.13 17:44:04yukikoka
Azt, hogy egyik veszélyeztetés sem jobb a másiknál, pusztán morális szempontból értettem. Bizonyos ártalmak kétségtelenül súlyosabb hatással járhatnak, mint mások, ez tény.
2008.09.13 17:45:18baud
"kimondjuk, hogy bagos ne szoljon be a piasnak, kolat vedelo ne szoljon be a mekit zabalonak"
Akkor én most beszólhatok valakinek? Mondjátok, hogy igen, plíííz! Annyira be akarok szólni. :D
2008.09.13 17:47:56Hűbele
Gyere, Baud, hajrá;-)
Egy nem ivós. nem dóhányzós, a kólát utáló anyuka.
2008.09.13 17:48:38MsDoki
Conzumel:
"Akkor en csavarnek most itt a kerdesen:
ha az alszenteskedest eliteljuk-amugy teljesen jogosan-es kimondjuk, hogy bagos ne szoljon be a piasnak, kolat vedelo ne szoljon be a mekit zabalonak,
akkor vajon ez felment a SAJAT felelotlensegunk alol?"
Nyilván nem.
2008.09.13 17:58:04másutt
en peldaul sosem ertettem, hogy miert kellene valakinek SZENTNEK (???) lennie ahhoz, hogy megvessen egy olyan dolgot, ami szamara rossz/erkolcstelen.
a gyilkossag miatt biro elott alo nem mondhatja a bironak: "te nem itelkezhetsz felettem, mert tegnap atmentel a zebran a piroson!"
ne hasonlitsuk mar ossze azt, aki heroint nyom terhesen azzal, aki megiszik egy kola light-ot (egyebkent Magyarorszaggal ellentetben ott, ahol en lakom, abszolut nem tiltott a kola, asszem napi 5 dobozig teljesen rendben vannak vele! es 2-3 kaveig detto).
nekem, es mindenki masnak siman lehet velemenyunk, akar nagyon rossz velemenyunk az alkoholt pialo vagy dohanyzo terhesekrol, akkor is, ha kocogtunk terhesen, vagy kolaztunk, vagy camambert ettunk.
ha csak az 100% artatlannak lehetne rossz velemenye masok cselekedeteirol, akkor kb 6 honapos kor utan senki nem itelkezhetne senki felett.
(mondhatnam az egyeves gyerekemnek, hogy "te nem itelkezhetsz felettem, mert tegnap is szetragtad a buszjegyemet")
azert ne jatszuk mar ezt.
Vierre, nem celozgattam. Ha mgadra vetted, igazad van, eleg regen jatszuk mar mi ezt. Lehet, hogy abszolut sok minden egyetertek Veled temakban. Lehet, hogy tok jo baratnok lehetnenk. De a vallvonogatos "tok jol cigiztem terhesen es leszarok mindenkit es X kg's gyerekem lett bibi" hozzaallasodat sosem ertettem, tamogathatom vagy hagyhatom valasz nelkul annyiban.
2008.09.13 18:07:32baud
Hűbele, de azért a mekit zabálod, miiii? :)
2008.09.13 18:08:42baud
másutt, ez a buszjegyes nagyon jó volt. Próbáld ki egyszer, kíváncsi vagyok, hogy reagálna rá. :)
2008.09.13 18:12:59Hűbele
Baud, nem, mióta terhes vagyok, már a szagától is hányingerem van;-)
Viszont továbbra is fehér kenyeret eszem, sok dolog miatt stresszelek, és az előző terhességem és az elmúlt 5 hónap alaján a 9. hónap végére megint legalább 20 kilóval több leszek. És még csak nem is szégyelem:-))))))
2008.09.13 18:18:16baud
Borzasztó. Várj, mindjárt beszólok. :)
2008.09.13 18:19:20yukikoka
Nem vagyok tökéletes mami, de a lista túlnyomó részét betartom (kivéve a sok pihenést, cserében viszont előre edzettem a terhelésre, még a várandósság előtt). De attól, hogy nem iszom (amúgy sem), nem dohányzom, tudatosan és mértékkel eszegetek (na nem fogyózom) stb., nincs több jogalapom azt állítani, hogy az alkohol ártalmas, mint annak, aki elszív napi egy dobozzal, vagy nem tartja be a "cukordiétát". Én ugyanis nem hiszem, hogy morális alapon kellene megítélni, hogy mi mennyire árt a magzatnak. Aki iszik, iszik, de ne jöjjön azzal, hogy az mennyire nem árt, mert az ő gyerekének nincs magzati alkohol szindrómája. Lehet, hogy a baba néhány neuronját elpusztította a pia, és ez sosem derül ki. de benne van a pakliban. és erről tudni kell. Én is tudom, hogy a két hónappal ezelőtt elfogyasztott mekis kaja nem egészséges, különösen nem a várandósság alatt. Attól, hogy lecsúszott a sült krumpli, még nem állítom, hogy az milyen marhára egészséges, lehet, hogy egy deci vörösborral jobban jártam volna:)
2008.09.13 18:38:16MsDoki
egyetértek
2008.09.14 00:57:34Vierre_
Másutt.
Az a baj, hogy a teljes-ellenkezők képtelenek feldolgozni amit már nemtom mióta ugatok és minden reagomban le is írom: nem vonogatok vállat. Ha megtenném se közötök, de nem teszem. Ezért volt jó manóanyuka reagja. De előtte sem arról írtam hogy defasza.
Véleményt alkotni lehet. Simán. De mély túlzás azt gondolom ha olyan szavakat adsz a számba amit én nem írtam.
Én írtam hogy te arról beszélsz: bibi, defasza vagyok hogy bőven kockáztatom a down szindrómát pláne ha a papa idősebb mint én és nagy esélyel murdalok meg a gyerekem érettségie előtt és defasza vagyok, hogy még ezer más kockázat van aminek mind örülök és ha elvetélek kacagni fogok és ha a gyerekem anya és apa nélkül nő fel akkor is boldog leszek?
Nem.
Ne -írj olyat amit én sehol még célzás szintjén sem...
Minősíteni én is tudok és az én szememben Te semmivel nem vagy jobb. De a cél nem is ez. Nyilván. Ha érdemben olvastad volna a reagjaimat talán le is jött volna.
2008.09.14 01:36:48hoppárézi
Kedves Vierre!
A listadat amit voltal kedves irni bekopztam a konnyebb attekinthetoseg miatt!Vegigolvastam tobbszor is, hogy lassam melyik pontja okoz Neked gondot es vajon miert mondod hogy kitorolhetem a seggem a velemenyemmel?
Szerinted melyik pontot erzed tulzasnak?Nem mindenki egeszseges gyermeket szeretne.Olyan nagy aldozat ez neked, hogy "csak" 9 honapra vagy elotte is meg na jo 1 evre (tudatos csaladtervezes!!!) lemondj ezekrol.
Olyan nagy dolgok ezek?
Kismamák tízparancsolata
1. Ne dohányozz és ne igyál alkoholt!
2. Ne vegyél be gyógyszert, csak ha megbeszélted orvosoddal!
3. Ne fogyókúrázz! Egyél egészséges és tápláló ételeket! (Az ajánlott
testsúlynövekedés a terhesség alatt: 8-10 kg.)
4. Élj stresszmentesen, egészségesen! Pihenj eleget!
5. Vegyél részt a kötelezõ vizsgálatokon!
6. Tilos bármilyen röntgenvizsgálat!
7. Csökkentsd a mobiltelefon és a számítógép használatát!
8. Kerüld a mikrohullámú sütõt!
9. Ne barátkozz kóbor cicákkal, kutyákkal!
10. …és végezetül: Ne izgulj! Gyönyörû és egészséges gyereked fog születni!
2008.09.14 01:40:19hoppárézi
Ezek a dolgok amiket irtal, mind olyan dolgok, amikrol konnyu szerrel kell lemondani mindenkinek aki felelos szulo szeretne lenni a gyermekenek.
De ha neked ez tul nehez,sok, hogy ennyi vagy ekkora aldozatot hozz a sajat gyerkedert az is a Te dolgod.Nem itelek el senkit, mindenki a sajat egeszseget bassza el, mind a cigivel, mind a piaval, mind pedig a drogokkal
Velemenyemet fogalmaztam meg, ennyi.Es nem sertegetek senkit sem.ez pedig a masik
2008.09.14 19:10:40Brumibaby
11. parancsolat
Ne járj a Porontyra, mert vagy beparáztatnak, vagy felaprítanak.
Vierre vmi olyasmit akart megfogalmazni, hogy százféle módon "árthatunk" a gyereknek a terhesség alatt, jóllehet ezek közt vannak szembetűnő ártalmak (cigi, drog, pia), meg kevésbé szembetűnőek (szorongás, idegeskedés, stb.)
És vannak helyzetek, mondja (szerintem) Vierre, amikor csak rossz és rosszabb közt tudunk választani.
Pl. tételezzük fel, hogy kismama programozó és van még 2 gyereke és mondjuk egyedül neveli őket. Csökkentse a számítógép használatát? Aha. Elveszíti az állását, a családja megélhetését. Mit tehet? Megszegi a hetedik parancsolatot.
Vagy: eltörik a lába. Na de tilos minden röntgenvizsgálat!!
Jó, tudom, most az jön, hogy ezekről nem lehet lemondani, a cigiről meg igen.
Nos, aki hosszú ideje olvasgatja Vierre-t, tudja, hogy a terhessége alatt olyan élethelyzetben volt, amikor enyhén szólva nem tudott eleget tenni a 4. parancsolatnak sem, és a napi egy-két cigi, ha jól vettem le a történetet, a primer bedilizés alternatívája volt nála.
nem minden fekete-fehér, van szürke, csíkos, meg pepita is.
2008.09.14 19:23:23cozumel
Eleve nincs olyan, hogy barmilyen "szerrol" konnyen le lehet mondani...
Oszinten: ha a reggeli kavem megvonnak tolem, nagyon szarul viselnem...es nem is maga a kv miatt, hanem a szertartas, az kell!
2008.09.14 19:23:56cantaloupe
Vierre,
szamomra az a ket helyzet, hogy valaki 35 ev felett vallal babat, a novekvo Down-szindroma eselye miatt, vagy hogy valaki rendszeresen cigizik, alkoholizal a terhessege alatt, koszonoviszonyban nincsenek egymassal.
Ugyanis a dohanyzassal te, tudatosan teszed ki minden veszelynek azt a kisbabat, nem tud mas levegot venni, csak azt, amit lekuldesz neki, nincs szuro a placentan.
Mig a Down-szindroma veletlen, es barhogy el akarod kerulni, nem tudod, a kromoszomakat nem te dontod el.
Amugy abban igazad van, hogy senkinek semmi koze, torveny jelenleg nem tiltja, meg amugy is a te porontyaid stb.
Mint ahogy abban is te dontesz, ha teszem azt 9 honapig nem kotod be a biztonsagi ovet, es ugy autozol.
De azt azert hadd lehessen mar mondani, hogy igenis szerencseje van annak, aki huzamos ideig kockaztat es megussza.
Mellesleg, nem paraztatasbol, de az, hogy nem koraszulott es nem harom kilo alatt szuletett, az meg nem jelent semmit. lehet, hogy kesobb fogekonyabb lesz az allergiara, asztmara, rakra.
Mint ahogy egy drogos anyuka csecsemoje is lehet egeszseges, akar 10/10 APGAR-os, csak ugye kesobb idegrendszeri, viselkedesbeli problemai lehetnek.
Es rajta sem segit, hogy masra mutogat, hogy debezzegtevarosbanlaksz, debezzegtestresszbenelsz.
2008.09.14 19:27:03cantaloupe
Na, latom, nem mondtam semmi ujat, masutt es cozumel megint leirta, amit gondolok. :)
2008.09.14 19:37:48cantaloupe
Visszaneztem: Vierre, azert igazan becsullek, hogy a 2 doboz napi 2 szalra modosult. Biztos ez is marha nehez lehetett.
Bar egyet nem ertek, kovet sem dobok, nem lehetett egy felemelo szitu, ahogy a kicsit vartad. Sajnalom, hogy nem tudtal gondterhelten orulni a terhesseg alatt.
2008.09.14 20:35:56fűzfavirág
baud, szóval szégyelljem magam a szüleid miatt/helyett? kösz, nem...
Ha csak bioanyák szülhetnének, akkor kihalna az emberiség.
2008.09.14 20:58:22cozumel
Fuzfavirag
a masodik mondatod azert onigazolasnak igen szar, keress valami mast!
2008.09.14 21:22:12fűzfavirág
cozumel, öreg vagyok én már az önigazoláshoz:-) ezt a meccset jópár évvel ezelőtt játszottam. Komolyan gondoltam. Itt a porontyon annyi, de annyi tökéletes bioanya van, akikből csak a melegség és az empátia hiányzik... hát, nem lennék gyereke soknak, az biztos.
2008.09.14 21:30:39cozumel
Az jo...marmint ez a kepesseg, es a melle tarsulo magabiztossag, amivel meg tudod allapitani, hogy ki milyen anya.
2008.09.14 21:35:58fűzfavirág
Nem képesség, szövegértés. Néha olvasgatok itt, de azt hiszem, abbahagyom. Nincs nekem erre szükségem. Állandó kioktatásra, mások lenézésére, parttalan agresszióra... minek. És mindezek illusztrálására elég ennek a posztnak a kommentjeit végigolvasnod.
2008.09.14 22:21:37cantaloupe
Fuzfavirag,
szerintem nem ezt a blogot olvasod, mert itt messze nem tokeletes bioanya mindenki, kulonben nem lennenek hajtepo vitak altatas, hozzataplalas, szoptatas, szules stb. temakorokben. ;)
Az lenne inkabb a gyanus, ha mindig, mindenki egyetertene ezekben a kerdesekben. :)
2008.09.14 22:42:37cozumel
Szovegertes...imadom ezt a kifejezest. Par eve bekerult a forumozos koztudatba, azota fure-fara hasznaljuk.
Foleg, ha elfogynak az ervek...
2008.09.14 22:54:45fűzfavirág
cozumel, én kb 25 éve élek szövegértésből, bocsi, nem tudtam, hogy a tiltott kifejezések listáján szerepel. Akkor olvasni tudást mondok, azt szabad?
2008.09.14 22:59:48fűzfavirág
cantaloupe, azért jópáran vannak, akik nem képesek még a virtuális világban sem tolerálni az övékétől eltérő világképet. Én általában kuncogok rajtuk, de néha elkeserít a tömény agresszió, ami árad a soraikból ("az ilyentől elvenném a gyerekét", "legszívesebben kitépném a kezéből" "megtiltanám neki, hogy gyereket szülhessen" stb). Sokféle módja van az életnek, nincs olyan, ami egyenruhaként mindenkire ráhúzható lenne.
2008.09.14 23:47:30cantaloupe
Fuzfavirag,
en ezt igy nem jelentenem ki, hogy vegyuk el a terhesen dohanyzo anyaktol a gyerekeket. Sajnos, az en anyukam -bar lemondott terhesen a cigirol- utana a lakasban szivta apammal egyutt.
Szoval lehet, hogy jobban jartam volna az anyamehben napi 1-2 szallal, ha utana nem buzlik a lakasunk a bagotol.
Amugy majdnem 4 kiloval szulettem, de mara van is kismillio allergiam, lehet, hogy nem ettol, de az ordog ugye nem alszik...
Es igen, tudom, hogy a vilagot megvaltani nem lehet, mindenki ugy el es hal ahogy akar, amig ez mast nem befolyasol...de szerintem jogos kerdes, hogy ha arra a 9 honapra nem tud vki lemondani, akkor mi lesz a babaval? Mindig az o erdekei fognak serulni, csak mert a szulonek terhes lemondani az elvezetrol?
En peldaul mar 2 eve varok a babara, szerinted nekem milyen erzes ranezni egy terhesen pofekelo kismamara? Megmondom oszinten, nekem sem politikailag korrekt gondolatok jutnak eszembe eloszor, hanem az, hogy mas mindent megadna egy babaert, akinek meg osszejon hipphopp, az leszarja az egeszseget.
Tudod, mindenkinek van nezopontja.
Amugy abban igazat adok, hogy nincs tokeletes anya, de epp itt a Porontyon sokan bevalljak, ha elfaradnak, ha nem birjak, ha depisek...nem hinnem, hogy ez a tokeletes bioanyak gyulekezete.
2008.09.15 00:18:45fűzfavirág
cantaloupe, én hat évet vártam rá. Isten hozott a klubban.
2008.09.15 00:26:25Monica.K
Vierre: ha van rajongótáborod, csatlakoznék :DD szinte pontosan azt írod, amit én írnék, ha tudnék így fogamazni... úgy általában is :)
2008.09.15 00:26:31cantaloupe
Akkor minden tiszteletem, es legyen sok oromed benne! :)
2008.09.15 00:55:39fűzfavirág
Már 20 éves :-) a kicsi meg 16 és mindkettő egy fejjel nagyobb nálam... volt is örömem, van is, és lesz is :-) Te meg ne veszítsd el a kedved, lesz neked is, és (most jön a megfogadhatatlan jó tanács...) ne görcsölj. Ha ehhez egy fél pohár rozé kell, akkor igyál nyugodtan, ha két light kóla vagy két kávé, akkor azt. És ha egy kis csapkodós hiszti, hát ne tartsd vissza magad. Gondolj arra: milliók jártak már ott, ahol te most.
2008.09.15 01:19:15Chegs
Már említette valaki, de szerintem nem árt elismételni: az hogy egy baba (látszólag) egészségesen megszületik annak ellenére, hogy dohányzott vagy ivott az anyja a terhesség alatt, még nem azt jelenti, hogy később nem lesz problémája. Lehet, hogy semmi komoly, csak azt a kötelezően feladott verset nem 10 perc, hanem félóra alatt tanulja majd meg ... Mint ahogy a mérték között is, úgy nyilván a hatásban is van különbség és valószínűleg 20-25 év múlva eszedbe sem jut majd, hogy ez amiatt a napi két szál cigi/ 1 pohár sör miatt van (ha még egyáltalán életben leszel).
Szóval, persze, mindent nem lehet kikerülni és senki sem tökéletes, de feleslegesen kockáztatni minek?!
2008.09.15 04:06:18cozumel
Fuzfavirag
azert ennek az intolerans magatartasnak az eterben (es a valo vilagban) nem csak a baba-mama temakorben vannak jelei.
A baba-maman belul pedig a Poronty meg tenyleg egy ubertolerans szajt. Jartal Te mar az NLC-n?
NA AZ tomeny eloitelet, en le is leptem mar ket eve onnan.
DE!
Azzal szamolni kell, hogy minden embernek vannak "szivugyei", amiben sokkal markansabb, kevesbe megengedo allaspontot kepvisel, mint az elet egyeb teruletein.
Es az ember hajlamos ezekben a temakban jobban megszolalni, mint ott, ahol szamara vordpi'sz van, es nagyjabol barki hozzaallasat el tudja fogadni.
Vannak nickek, akik minden temaban hozzak a fekete-feher format, de a tobbseg csak a szamara sarkalatos kerdesekben formal meg nagyon "szigoru" velemenyt.
Az meg szerintem termeszetes, hogy bizonyos kerdesekben meg a legliberalisabb gondolkodo is nagyon ragaszkodik a sajat nezeteihez, ha masban nem, hat abban, hogy legyen mindenki nagyon liberalis :-)
Erre szoktam mondani, hogy tudod, en egy dolgot toleralok nehezen: az intoleranciat...
2008.09.15 11:19:55Dr. Han Fastolfe
Úgy szeretem, amikor összegyűlnek a bagósok, összezárnak és elkezdik egyfelől egymást hátbaveregetni és önigazolást keresni, másfelől meg lesajnálni azokat, akik nem bagóznak:) Ez olyan törzsi dolog lehet...
Mondanék egy másik aspektust: anyám világ életében dohányzott. Én meg kb azóta, hogy saját tudatom lett undorodom tőle. Igen: sosem öleltem át anélkül, hogy ne lett volna bennem minimális undor. Ugyanígy apámmal, mostohaapámmal és mindenkivel aki dohányzik.
Azért a dohányos anyukák gondoljanak bele, hátha az ő saját gyerekük is undorodni fog tőlük, milyen az mindkettejüknek.