Írtunk már a szülés utáni testi változásokról, de ezek közvetlenül a szülés után jelentkeztek.
Írtunk már a szülés utáni testi változásokról, de ezek közvetlenül a szülés után jelentkeztek. Most inkább azt boncolgatjuk, milyen tartós változásokra számíthatunk, tényleg történnek-e csúnya dolgok a mellünkkel és a hasunkkal.
Nos, jó hírünk van: örülhet, akinek csak a melle és a hasa ereszkedik meg! (Persze csak ha nem áll közvetlen vérrokonságban Heidi Klummal.)
Szinte már közhely, hogy a mell, khhmm, elveszti régi feszességét, jó hír viszont, hogy nem a szoptatástól, hanem mindenképpen, így szoptathatsz nyugodtan, akár évekig. Gondolom a kis mell nem annyira fog lógni, mint a nagy, a természet bölcs és igazságos. De a 21. században már igen fejlett az esztétikai célú sebészet ugyebár. A hasunknak is lőttek, de szorgalmas felülésekkel ezt nem nehéz később korrigálni. Persze kinek van rá ideje, de szerintem nagyon menő dolog két kis totyogóval mellettünk kivillantani izmos lebarnult hasunkat, és besöpörni a „Húú, ilyen a hasad két gyerek után?” elismeréseket. A hason lévő csík sokkal genetikusabb, mint eddig gondoltuk, de az idő múlásával beleolvad a bőr színébe (eltűnni sajnos nem fog). Azért csak használd a méregdrága krémeket, hátha tévednek a kutatók.
Többen beszámolnak a lábfej megnagyobbodásáról. Nekem például nőtt egy fél számot, de ha lesz másik gyerekem, talán feltornászom egy egészre, úgyis baromi nehéz fél számozású cípőt találni. J. a szülés óta jobban izzad, de még szoptat, talán elmúlik neki utána. I.-nek különös bőrelváltozásai lettek, apró májfoltszerűségek, amik talán nem is a szüléstől vannak. H-nak pedig lett egy kinövés az orrán még a terhesség alatt, ami folyton vérzett, minél terhesebb volt, aztán a szülés után felszívódott. Utána viszont egy daganat nőtt a hüvelykujján, amit sebészileg kellett eltávolítani. Talán ez sem írható a szülés számlájára, de H. gyanakszik. A legkülönösebb változásról szintén I. számolt be: hosszabb lett a dereka és a lába, magyarul megnőtt. Ez igazán jó hír azoknak, akik félnek, hogy örökre megmarad boroshordó alakjuk (pl. Á.), bár én mástól még sosem hallottam ilyet.
Azzal, hogy a szexi, apró csigabiga-formájú köldökömet felváltotta egy kráter, talán még tudok élni. Azzal meg pláne, hogy az emésztésemhez atomórát lehetne igazítani a terhesség óta. De hogy tényleg kés, vagy fitneszklub a sorsom mostantól egész életemben, nos, ez borzalmas. Mégis, hogy felmerül-e a kérdés, hogy ennyi áldozat árán érdemes-e szülni: természetesen nem. A nők akkor is szülnének gyerekeket, ha kolbász nőne az orrukra. Mindezt csak azért írtuk le, hogy a még nem szültek tudják, mire számítsanak, a gyerekesek pedig legyenek hálásak a sorsnak minden testrészükért, ami nem a fentiek szerint alakult át.
