A Botox javítja a sérült gyerekek állapotát

Az agyi eredetű mozgászavarban szenvedő gyermekek esetében megoldást jelenthet a botulinum toxin, ismertebb nevén a Botox injekció. Ez ugyanis úgy tűnik, elősegíti a betegek gyógyulását a hagyományos terápia kiegészítéseként.


Dr. Remo N. Russo, aki az erre irányuló kutatást vezette, kollegáival együtt 43 gyereket választott ki véletlenszerűen. Mindegyikük egyoldali agyi bénulásban szenved, amely egy végtag mozgásképtelenségét eredményezi. A gyerekek egyik csoportja a hagyományos kezelésben részesült, míg a másik csoport tagjait Botox injekciókkal is kezelték a hagyományos terápia mellett, írja a MediPress.

Három hónap elteltével a Botox-szal kezelt gyermekek állapota nagyobb mértékben javult az injekció nélkül kezelt gyermekekhez képest. A Botox injekció javította a gyermekek mozgáskoordinációját és emiatt szívesebben vettek részt a különféle programokban. A gyermekek önértékelése is javult a három hónapos Botox-kezelés hatására.

Hat hónappal később, a két csoport állapota közti különbségek eltűntek, de a Botox injekciók jótékony hatása a vele kezelt gyermekeknél még mindig érezhető.

„Eddig is tisztában voltunk a botulinum toxin agyi eredetű mozgászavarban szenvedő gyermekekre gyakorolt hatásaival, most azonban bebizonyosodott, hogy nemcsak fizikai, de lelki javulás is megfigyelhető, hiszen a gyermekek önbizalma a kezelések hatására megnőtt, életkedvük visszatért." – kommentálták megfigyeléseiket a kutatók.
Oszd meg másokkal is!
Mustra