Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A ruhaderék, amelyet Sisi viselt, amikor leszúrták, egy darab Mátyás király trónkárpitjából, vagy a díszes dolmány, amelyik a Bethlen család egyik tagján volt, amikor Viktória királynőt megkoronázták. A Nemzeti Múzeum textilgyűjteményében – ha fehér kesztyűt húznánk – megérinthetnénk a történelmünk egy-egy darabját.
Olyan itt, mintha egy bank szigorúan őrzött páncéltermébe lépnénk be. Az óriási fémszekrényekben nagyrészt az elmúlt kétszáz évből őriznek textilritkaságokat a kiegészítőktől az ünnepi ruhákig, a díszmagyartól a szőnyegekig. A múzeum legjelentősebb textilemléke a koronázási palást 1031-ből, ám ez soha nem volt a textilgyűjtemény része, így leltárszáma sincs.
Sokszor a család meséli el az őse történetét
Kollár Csilla művészettörténész, az Újkori Textilgyűjtemény vezetője sorra nyitja a fiókokat és tárolókat, mindegyik gondosan feliratozva, a ruhák savmentes papír között pihennek, amikor éppen nincsenek kiállítva.
„Az egyik legnagyobb ellenségünk a por, aminek a csökkentéséért a légtechnikai szűrőberendezések felelősek, de mindent zárt szekrényben, becsomagolva tartunk. Az sem véletlen, hogy a helyiségnek egyetlen bejárata van, és még ablaka sincs, hiszen a fény is veszélyes lehet a kényes szövetekre – magyarázza Kollár Csilla művészettörténész. Ahogyan a kártevők, például a molyok is, ezért ezt rendszeresen ellenőrizzük.”
A textíliák rosszul reagálnak a környezeti értékek hirtelen változására, és ez igaz a páratartalomra és a hőmérsékletre is. 15–25 Celsius-fok még megfelelő a tárolásukra, ám 18–22 Celsius-fok a legideálisabb. A páratartalomnak 45 és 55 százalék között kell lennie, mivel a természetes szövetek könnyen kiszáradhatnak.
Csilla és kollégái hiába mosnak kezet, mielőtt hozzányúlnának egy-egy darabhoz, a textil- vagy latexkesztyű kötelező, hiszen – főleg azoknál a tárgyaknál, amelyek fémet is tartalmaznak – a kezükön lévő zsír, nedvesség, a kezükre felhordott különféle kozmetikumok maradványai a műtárgyak felületén súlyos károkat okozhatnak. Kesztyűs kézzel bánnak a főkötővel is, amely a 18. században készült, de olyan tökéletes állapotban maradt meg, hogy akár ma is hordhatnák.
Ha a fotóra kattintasz, még több textilkincset csodálhatsz meg galériánkban. (A cikk a galéria után folytatódik!)
„A benne levő fémszálak rézből vagy ezüstből készültek, és aranyozták is őket, így szervetlen anyagként tartósabbak, ráadásul, mivel ünnepi viselet volt, nem is hordták sokat – magyarázza a művészettörténész. Sokszor egy-egy textilritkaságot a család hozott el, és még tudtak mesélni az adott tárgyról, hiszen a legendáriumban ott vannak a történetek. Ezt a főkötőt például az 1960-as években adományozták a múzeumnak.”
Hasonlóan szép állapotban maradt meg az a díszmagyar, amelyet Gróf Bethlen Domokos viselt, amikor részt vett Viktória királynő megkoronázásán, 1838-ban.
„Abban az időben Nyugat-Európában már visszafogottabb, letisztultabb volt a férfidivat, és bizony témát szolgáltatott Londonban, hogy a magyarok mennyire pompakedvelőek és egzotikusak. Ez a kabát 1953-ban került a múzeumba.”
Évszázadokkal ezelőtt is divat volt az újrafelhasználás
Nagyot ugrunk az időben, vissza az 1470-es évekbe. Egy kisebb darabnyi textil fekszik előttem, de hogy mekkora az értéke, azt Csillától tudom meg.
„Ez Mátyás király trónkárpitjának egy része – avat be. Három volt belőle az uralkodónak, egy megmaradt, kettőből pedig később miseruhát varrtak. Firenzében készült, és valóban a történelmünk egy élő darabja. Ha belegondolsz, a ma olyan divatos újrafelhasználás valójában végigkísérte az emberiség történetét, gyakran a textilrestaurátorokkal együtt, mikroszkóp alatt látjuk azt, hogy a hozzánk érkező darabnak valószínűleg már volt egy korábbi funkciója, mert átalakították. Sőt, az is előfordult, hogy a családon belül öröklődött, később felvették jelmezként, vagy átszabatták például menyasszonyi ruhának.”
A fémszekrényeken feliratok: női alkalmi ruhák, estélyi viseletek, férfi díszmagyar, gyerekruhák, és külön tárolják a régészeti feltárásból származó textileket, hiszen ezek gyakran megmaradnak viszonylagos épségben.
„Ha egy textília nagyon rossz állapotban van, akkor azt csak akkor vesszük be a gyűjteménybe, ha különösen fontos a történelmünk szempontjából. Hozzánk kerülnek például a zászlók is – hiszen ezek is textilből vannak –, és csak akkor lesznek a gyűjtemény részei – amely 17 ezer darabot számlál –, ha a jelen vagy a jövő számára történeti értékkel rendelkeznek.”
Gyerekruhákból viszonylag kevés marad meg jó állapotban, hiszen a gyerek nem nagyon vigyázott rá, másrészt – ahogyan manapság is – egy-egy ruha több kicsit is kiszolgált, és elhasználódott. De néhány századfordulós csipkés ruhácska, magyaros ünneplő szépen felakasztva, fehér vászonhuzatba téve sorakozik a fémszekrényekben.
„Nemrégiben kaptam egy telefont; egy család megtalálta a dédi gyerekkori ruhácskáját. Nemsokára elmegyek megnézni, hátha bekerülhet a textilgyűjteménybe” – meséli szakértőnk.
A Nemzeti Múzeum őrzi Sisi jó néhány tárgyát
A gyűjteményben nemcsak ruhák, de cipők is vannak; Csilla aranyszínű szandált vesz elő, ránézésre nem lehet nagyobb a mai 36-os méretnél.
„A 20-as, 30-as években még a külföldiek is szívesen szórakoztak Budapesten – magyarázza Kollár Csilla. Az volt a szabály, hogy az estélyi szandálnak olyan színűnek kellett lennie, mint a ruhának, ám ezüst- és aranyszínű lábbelit mindenhez fel lehetett venni.”
A szandálban ott a „Made in Hungary” felirat, a pesti cipészek híresen jó szakemberek voltak, így még Erzsébet királyné is készíttetett itt cipőt magának.
„Erzsébet szembement azzal a hagyománnyal, hogy a császárné csak egyszer viselt egy cipőt, hiszen sokat sétált, és fontos volt számára a kényelmes, betört lábbeli. Viszont szokás volt, hogy egyes ruhadarabokat és kiegészítőket a személyzet tagjai megtarthattak, ezek egy részét pedig az amúgy nem túl jól fizetett alkalmazottak értékesítették, vagy a szeretett úrnő emlékére megőrizték. Több tárgy került az udvartartás tagjaihoz is.
Azt a ruhaderekat, amelyet Sisi akkor viselt, amikor Genfben Luigi Lucheni leszúrta, Sztáray Irma grófnő kapta meg, aki vele volt a végzetes támadáskor.
A budai Várban működött az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum, és a grófnő a gyűjteménynek ajándékozta később ezt a különleges darabot. Aztán, amikor a második világháborúban a Várat bombatalálat érte, és emiatt sajnos a múzeum jó néhány darabja megsemmisült, a megmenekült tárgyak a Nemzeti Múzeumba kerültek. Többek között ez a ruhaderék is, amelyen a mai napig ott van a lyuk, amelyet a merénylő ejtett azzal a kihegyezett reszelővel, ami a császárné halálát okozta” – avat be Kollár Csilla művészettörténész. (Fotók: Kiss Marietta Panka)
Ha kíváncsi vagy a Nemzeti Múzeum egyik legnépszerűbb időszaki kiállítására, olvasd el ezt a cikkünket is.
