Egy kellemes tavaszi vagy enyhe nyári napon ma is a fővárosiak egyik kedvenc helye a Margitsziget. Van, aki strandolni érkezik, mások piknikezni, a gyerekeket az állatkert vonzza, a sportolni vágyókat a futókör. És persze a lombos fák, amelyek nélkül természetesen mit sem érne az egész. De milyen volt a Margitsziget régen, és kik voltak azok, akik egész évben ott nyaraltak?
A Margitszigetet, mielőtt mai elnevezése meghonosodott volna, több néven is emlegették: hívták Nyulak szigetének, Urak szigetének, Lány-szigetnek, Tündérszigetnek, Boldogasszony szigetének és Szent András-szigetnek is. Legtöbbször a Nyulak szigete néven emlegették, de nem tudni, hogy a népes nyúlpopuláció miatt, vagy egy elírás eredményeképpen: a latin változatban ugyanis a nyulak és a pestis között mindössze egy betűnyi a különbség (Insula leporum vs. Insula leprorum).
A 17. századtól kezdve vált elterjedtté a Margitsziget elnevezés, mégpedig Árpád-házi Szent Margit nyomán, aki a 13. században az itt lévő domonkos kolostorban élte le szűkre szabott, ám szenvedésben és mártíromságban igen gazdag életét. A Margitsziget akkoriban még nem is egyetlen sziget volt, hanem három különálló szigetből állt, amelyek egyesítése a 19. század végén történt meg. Az egyesítés után József nádor kertésze gyönyörű parkot álmodott a szigetre, ám az sokszor víz alá került a dunai árvizek miatt.
A képre kattintva galéria nyílik, amely után a cikk folytatódik.
Delnők, tarka napernyővel
A reformkorban Széchenyi kezdeményezésére evezős- és úszóversenyeket, „csolnakversenyeket”, „dámacsónakoztatásokat” rendeztek a sziget mellett, amelyről a Honderű például így írt: „A napokban a Csónakda több tagjai néhány megterhelt csónakkal eveztek a szép Margit-szigetbe (…)
A daliák csinos evezőkkel, a delnők pedig tarka napernyőkkel vezérelték a különböző elemeket oly szerencsésen, hogy e vízi tréfát nyarunk folytában ismételni óhajtják.
A sziget a tavasz legfrissebb palástját öltötte föl, melyet virágok tarkasága hímezget.” Széchenyi barátja és bizalmasa, Szekrényessy József pedig nagyszabású bálokat rendezett térzenével, tűzijátékkal, hangversenyekkel egybekötve.
Margitsziget: fürdősziget
A Monarchiában virágzó fürdőkultúra jegyében 1867-ban Zsigmondy Vimos bányamérnök próbafúrást végzett a szigeten, és legnagyobb meglepetésére 43 fokos, kénes gyógyvizet talált. Ezután született meg az elhatározás, hogy a helyszínt fürdőszigetté alakítják, és számtalan beruházás vette kezdetét: létrehozták a vízesést, megépült az Ybl Miklós által tervezett Fürdőház (az épület sajnos ma már nincs meg, ebben az írásban emlékeztünk meg róla), majd 1868-ban a Kisszálló (lebontották, helyén ma a Thermal Hotel áll), 1873-ban pedig a Nagyszálló, ahol Arany János lakott hat nyáron át. De épültek villák is, például a kolostor romjai mellett József főherceg villája, továbbá vendéglők a sziget északi és déli csúcsán, amelyek között lóvasúttal lehetett közlekedni. Ekkoriban még csak gőzhajóval (vagy csónakkal) lehetett megközelíteni a Margitszigetet, ráadásul aki ott akart sétálgatni, belépődíjat kellett fizetnie – egészen 1948-ig.
Nevezetes lakók
A Kisszálló afféle bohémtanyának számított: itt lakott többek között például Kárpáti Aurél, Krúdy Gyula és Bródy Sándor. Krúdy még újságot is szerkesztett az 1921-ben nyílt Palatinus népszerűsítésére, Szigeti séták címmel. (Krúdy egyébként József főherceg elhagyott villájában is lakott szerelmével, akit megszöktetett: az ő történetetük itt olvasható.) De a Sziget közismert lakója volt még Szép Ernő, Szomory Dezső, a színésznők közül pedig Gaál Franciska. A Sziget vendéglőit szintén szívesen látogatták a módosabb polgárok és az írók; Szép Ernő például „ott ült, kék kabátban és fehér nadrágban, rendületlen hűséggel két deci rizling és a legjobban favorizált főtt marhahús előtt.”
Hunyady Sándor, Bródy Sándor fia is sokszor időzött a Margitszigeten, fiatalon és idősebb korában egyaránt. Családi album című önéletrajzi írásában ír arról, hogy a Margitsziget „valami boldog, művészi gyarmatnak” tűnt számára. „A Kisszálloda zöldzsalus szobájában, örökös nyaralási illúzióban” tanyáztak a művészek, ahol „az ágy, a szekrény rendetlen, a kis porcellánlavór teli szappanhabos vízzel, a keserves kis hotel-íróasztal zsúfolva papírkazallal.” A Margitszigetet akkoriban „mindössze néhány író ragaszkodása tartotta nyitva télen át. Akkor nem volt autóbusz. Kaland volt kimenni, kaland volt bejönni, az út sem látszott a hóban.
Ha a kávé kifogyott, expedíciót kellett küldeni érte. A központi fűtés meg a mesék világába tartozott.
Konzerven, szalámin, száraz babon, kéthetes gerbeaudon, pirosan, izzó, dühös, kis vaskályhák mellett ült, kártyázott, veszekedett és dolgozott néhány író”. 1928 után megszűnt a szigeti lóvasút, átvette helyét az autóbusz.
A felső tízezer kedvence
A 20-as évek végén a felső tízezer sport- és szórakozóhelye lett a Margitsziget, az egykori főhercegi nyaraló a pólóklubnak és a teniszklubnak adott otthont. Teniszpálya és lovaspólópálya épült, bővítették a Szabadtéri Színpadot, esténként pedig a Casino és a Parisien Grill várta az úri közönséget, nyaranta meg a Palatinus a fürdőzni vágyókat. A második világháború alatt Ybl épületei súlyos károkat szenvedtek; többet lebontottak (például a Kisszállót és a Margaréta Szállót), a Casino pedig nem tudta visszanyerni régi fényét a szocializmus évtizedeiben.
Szerb Antal 1935-ben Budapesti kalauz marslakók számára című munkájában így ír a szigetről: „A keskeny parkban, hol jobbra is, balra is láthatja felcsillanni olykor a Dunát, a mulandóság folyamát, a szinte már túlságosan szép virágágyak között, az alsó és a felső vendéglők között, itt szoktunk gyermekek lenni és itt szoktunk megöregedni. (…) De a pestiek annál jobban szerették és szeretik ma is. Benne megtisztulva látják a saját életformájukat.” Talán ma sincs ez másképp.
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan szórakoztak 100 évvel ezelőtt, ezt a cikket ajánljuk.
