Manapság Budapesten a török hangulatot leginkább a körúti gíroszosok képviselik, de volt idő, amikor valóságos mini Konstantinápoly várta a mulatni vágyókat Lágymányoson.
Lágymányoson, ahol ma a Budafoki út, a Zenta utca, a Műegyetem és az Infopark épületei állnak, 1896-ban Isztambul (azaz Konstantinápoly) belvárosában érezhették magukat az oda látogatók. Az óriási mulatónegyedben többek között az Hagia Sophia pontos mását, a 30 méter magas Galata-tornyot és több minaretet is megcsodálhatott a közönség.
A Duna vizén díszhajók sorakoztak, egymást érték a kávéházak és pezsgőspavilonok, de még eredeti török lányokat felvonultató „hárem” is várta a betérőket
– bár ez utóbbiról a lapok siettek leszögezni, hogy kizárólag az erkölcsösség és a jó ízlés határain belül, így „minden családapa bátran viheti oda családja nőtagjait”.
Konstantinápoly Budapesten
Az ötlet, hogy Budapesten egy mini Konstantinápolyt húzzanak fel, a sikeres vállalkozó, Somossy Károly fejéből pattant ki. A századelő éjszakai életének legismertebb alakja számtalan kávéház, revü és orfeum tulajdonosa volt, viszont a millenniumra épült Ős-Budaváramulatónegyed üzemeltetésével nagy bánatára nem őt bízták meg. Az ott megtapasztalható török hangulat azonban megragadta Somossy képzeletét, és óriási banki és magánkölcsönökbe verte magát, hogy megépíthesse a mocsáros Lágymányoson Isztambul, azaz Konstantinápoly kicsinyített (és némiképpen magyarított) változatát.
2 hónap alatt építették meg
Lágymányos a millennium előtt egy lényegében üres terület volt, egy leválasztott Duna-ág viszont szép tavacskát képezett a helyszínen, a Gellérthegy és az Összekötő vasúti híd között. Somossy Károly Kellner Lipót és Gerster Kálmán építészeket bízta meg a tervezéssel, a kivitelező Hauszmann Sándor pedig rohamtempóban építette fel az óriási szórakoztatókomplexumot. (A vállalkozás nagyságát jól érzékelteti, hogy két hónap alatt 72 000 köbméter földet mozgattak meg.)
A mesés Kelet nyomában
Törökország és Isztambul akkoriban az egzotikumot, a mesés Keletet jelképezte a magyarok számára, a titokzatos világot, a keleti kényelmet – nem véletlenül, hiszen az Orient Expressz végállomása is Konstantinápoly volt. A budapesti mini Konstantinápoly is abból a célból épült, hogy „a török világot, annak minden sajátosságát, romantikus voltát, mesés csodáit” bemutassa a mulatni vágyó közönségnek, amely kíváncsi volt „a törökök különös életmódjára, a férfiak és asszonyok viselkedésére, vallásos rítusaikra, házaik és lakásaik berendezésére, szóval mindenre, ami a török világot jellemzi” – írták Az ezeréves Magyarország és a milléniumi kiállítás című kiadvány szerzői 1896-ban.
Tevék Lágymányoson
A nagyszabású mulatónegyed 1896. május 23-án, igen mostoha időjárási körülmények között nyitotta meg kapuit a közönség előtt.
„Az Aranyszarv-öbölben nem dühöng mérgesebb vihar, mint aminő ma este korbácsolta föl a Duna hullámait, kergette az égen a sötét esőfelhőket”
– festett drámai képet a megnyitó napjáról a Fővárosi Lapok. A szél és az eső ellenére rengetegen voltak kíváncsiak Budapest legújabb látványosságára. A nyitónapra különhajók vitték a látogatókat, a budapesti Aranyszarv-öbölben „száz meg száz tarka csónak lengett”. A Galata-hídról a Fényes Porta előtti térre léptek a látogatók, balra fordulva húzódott a korzó, amely a Janicsár térre vezetett. Ott állt az Hagia Sophia pontos mása, amelynek alapkövét „mohamedán czeremóniák közepette” tették le. De hallgassuk meg, mit írt erről a napról a Fővárosi Lapok: „Nagyon érdekes a Rue de Stamboul, mely olyan girbe-gurba, akár egy felvidéki magyar város utczája; két oldalán a boltosok tarka perzsa szőnyegeket aggattak ki, és csillogó csecsebecsékkel csalogatják a járókelőket. Az igazgatóság ígéri, hogy ezen az utczán a stambuli utczai életet jellemző tevék fognak járni, de a tevék ma, tekintettel a záporra, bennmaradtak. Csak a török népdalénekesek jártak künn. Az ember olcsóbb, mint a teve.”
A kis Konstantinápolyból éjjel egy óráig társaskocsin lehetett visszautazni a Belvárosba. Látnivaló akadt bőven: a felsoroltakon kívül volt tűzijáték-kilövő állomás, ezernyi lámpás, jósnők, török színházak, az említett török lányokból álló hárem, számtalan étterem, kávéház, italmérés és még ki tudja, mi – no meg szúnyogok, minden mennyiségben, s ez később végzetesnek bizonyult a hely számára.
A szúnyogok okozták a vesztét
Az időjárás sem volt mindig kegyes, de a legnagyobb csapást kétségkívül a Lágymányosi-öbölben tanyázó szúnyogok mérték Somossy vállalkozására. Az óriási erőfeszítésekkel felépített komplexumból a vérszívók elüldözték a mulatni vágyókat, akik inkább a Városligetben, az Ős-Budavárában múlatták az időt. A bazársorok elnéptelenedtek, és hiába húzta Dankó Pista és Hamza Guszti a cigányzenét, az úri (és kevésbé úri) közönség elpártolt a budai Isztambultól.
1897 áprilisában Somossy csődöt jelentett. „A keleti mecseteket és a nyugati mulatókat bezárták, a kétpupu tevéket visszavitték a Saharába, a szerecsenekről pedig lemosták a festéket” – adott hírt a szomorú végről a Pesti Napló. Egyes létesítményei még úgy-ahogy működtek a következő szezonban, majd az épületeket elbontották, a berendezést elárverezték. A terület nagy részét feltöltötték, és a Műegyetem épületei kaptak helyet rajta.
Ha olvasnál még arról, mi minden várta a millennium évében a Budapestre látogatókat, ezt a cikketajánljuk.
