Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
1930-at írtak, amikor az alábbi felvétel készült. A képen szereplő vadász büszkén pózol az elejtett állattal, nem is sejtve, hogy a vadonban élő, utolsó pédányt terítette épp le. A faj kihalása elkerülhetetlen volt.
Nem csak a fotó, maga az állat is jelképes, hiszen a lelövését követően készült fotográfia már saját korában is bejárta a világot. Ilyen különleges küllemű állatot ritkán láttak nyugaton. A faj nemes kinézetű példányaiban nem sokáig gyönyörködhettek, hiszen az állatkerti példányok sem sokkal élték túl vadon élő társaikat. A faj, úgy tűnik, végleg kihalt.
Tasmán tigrisnek is nevezték egykor az erszényes farkasokat, nem véletlenül. A csíkos bundájú ragadozóra ugyanis a szintén hasonló küllemű nagymacska hasonlított leginkább, az pedig már egy rég ismert állatfaj volt akkoriban Európában. Az erszényes állatok több száz faja közül a legnagyobbak egyike volt egykor az erszényes farkas. Fejletlen utódja születését követően erszényében nevelkedett tovább Ausztrália, Tasmánia és Új-Guinea szigetein. Legközelebbi, ma is élő rokona a tasmán ördög és a különféle erszényes nyestek. Utolsó példánya 1936-ban pusztult el egy állatkertben, mindössze néhány hónappal azután, hogy hivatalos kormányzati védelmet kapott.
Az erszényes farkas nem kerülhette el a kihalást
Bár egykor a déli kontinensen is nagy számban éltek a fosszilis leletek tanúsága szerint, mintegy 2000 évvel ezelőtt eltűntek Ausztráliából, és csak a környező szigeteken maradtak fenn. Ennek okát pontosan nem ismerik, de valószínű, hogy a vadászat és az azonos niche-et betöltő dingók is tehettek róla.
Az erszényes farkasok vadászata azonban nem szűnt meg az újkorban sem, a gyarmatosítók számára tetszetős bundájú ragadozó olyan zsákmánynak számított, mellyel szívesen dicsekedett bárki.
Még nagyobb veszélyt jelentettek közvetve rájuk a gyarmatosítók által betelepített juhok. A prédaállatokat gyakran megtizedelő vadakat a gazdák ellenségnek tekintették.
Túlélesüket az sem segítette, hogy 1840-ben a Van Diemen Land Co. jutalmat ajánlott fel minden megölt tasmán tigrisért. Tasmánia pedig 1888-ban szintén hivatalos vérdíjat vezetett be rájuk. Az Ausztrál Nemzeti Múzeum adatai szerint körülbelül 3500 tasmán tigrist vadásztak le 1830 és 1920 között. Csekélység ugyan, de a faj kihaláshoz valószínűleg a betegségek és élőhelyük pusztítása is hozzájárulhatott a vadászat mellett. A fenti képen is szereplő, utolsó, vadon élő példányt 1930-ban fényképezték le, 6 évvel később pedig elpusztult fogságban élő, utolsó fajtársa is.
A tudomány azonban manapság nem ismer határokat, több, kihalt állatfajt igyekeznek életre kelteni – ezekről ebben a cikkünkben tudhatsz meg többet.
