Nem is egy, hanem két történet is megjósolta a Titanic tragédiáját: az első novellát az teszi igazán tragikussá, hogy szerzője később ott volt az óceánjáró utasai közt, a jégheggyel való ütközést pedig nem élte túl.
A hajó 1912. április 15-i tragédiáját követőn egyre-másra születtek azok a könyvek és filmek, amelyek vagy tudományos szempontból, vagy éppen drámaira hangolva, fikciós szálakkal kiegészítve dolgozták fel a Titanic elsüllyedését és a fedélzetén tartózkodók sorsát. Ennek a két történetnek azonban az az érdekessége, hogy nem utólag, hanem előre írta meg, mi történhet egy óriási óceánjáróval.
A téma foglalkoztatta a kor emberét
Még mielőtt boszorkányságot kiáltanánk, érdemes megjegyezni, hogy a 19–20. század fordulóján állandó téma volt a transzatlanti hajóközlekedésé: nem csoda, hogy nem is egy embernek jutott eszébe olyan történetet írni, amely egy tragédiát is kapcsol egy ilyen hajóhoz.
Mégis, ez a két írás kiemelkedően érdekes abból a szempontból, hogy míg egyikük meglepően hasonló módon írta le a tragédiát a valósághoz – csak épp előre –, addig
a másik arra érzett rá, mi lesz sok, a Titanicon utazó utas veszte, ezzel pedig egyben saját halálát is megjósolta.
Későbbi utasa írta meg a Titanic tragédiáját
Az első történet William Thomas Stead 1886-os novellája: a How the Mail Steamer went down in Mid Atlantic by a Survivor, azaz Így süllyedt el egy gőzhajó az óceán közepén – egy túlélő története egy meg nem nevezett gőzösről szól, melynek egy matróza, Thompson aggódik azért, hogy a hajó fedélzetén túl kevés mentőcsónak található.
A ködben hajózva a nagy gőzös egy kisebb hajóval ütközik, és süllyedni kezd.
A káoszban a nők és a gyerekek kapnak elsőbbséget a mentőcsónakokba történő beszálláskor, de káosz tör ki, melyben végül összesen 200 ember, vegyesen utasok és a személyzet tagjai élik túl a 700 főt szállító hajó tragédiáját. Thompsont végül kihúzza a vízből egy mentőcsónak, mely visszaevez a helyszínre.
A novella üzent a jövőbe
Stead a novella végére fagyos üzenetű mondatot írt: „Pontosan ez történhet, és ez fog történni, ha a hajókat kevés csónakkal küldik tengerre.” A jóslat beteljesítette önmagát: Stead jegyet váltott a Titanic első útjára, és ahogyan megírta, a gőzös fedélzetén nem volt elegendő mentőcsónak. Amikor a hajó jéghegynek ütközött, a férfi is azok közt volt, akiknek nem sikerült feljutni egy csónakra sem, így életét vesztette.
Stead sorsát még hátborzongatóbbá teszi a tény, hogy valamiért
egész életében meg volt győződve arról, hogy életét vagy lincselés során veszti, vagy meg fog fulladni.
Ijesztően akkurátus a kisregény
A másik írás egy kisregény: a The Wreck of Titan, Or, Futility, azaz A Titan hajótörése, avagy a hiábavalóság Morgan Robertson tollából. Avagy a hiábavalóság arról szól, hogy a képzeletbeli Titan nevet viselő hajó az Atlanti-óceán északi részén jéghegynek fut és elsüllyed. Nem ennyiben merül ki ugyanakkor az 1898-ban írt történet a valósághoz való hasonlósága.
A Titant is elsüllyeszthetetlennek nevezi a könyv, akárcsak későbbi építtetői a Titanicot.
Ez a hajó is egy hideg áprilisi éjjelen merül hullámsírba, mint a Titanic, és szintén saját idejének legnagyobb hajója. Méretei nagyjából megegyeznek a későbbi Titanicával, és ahhoz hasonlóan kevés mentőcsónakkal indult útnak. A Titan 2500 utasából 13 éli túl az esetet – a Titanic esetében 1500-ból 705. A tragédia után Robertsont jövőbelátónak nevezték sokan, ő azonban úgy fogalmazott: ért a tengerészethez, egyszerűen csak tudta, miről ír.
