Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Titkos légyottból illegális határátlépés; nehéz tantárgyak helyett disszidálás; félresikerült átjárás a magyar-osztrák határon hamis útlevéllel – érdekes történetekre lehet bukkanni a levéltár feljegyzései között.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára rengeteg feljegyzést őriz a rendszerváltás előtti időkből, köztük olyan kordokumentumokat, amelyek teljesen hétköznapi emberek gondjaiba, örömeibe nyújtanak betekintést. A legtöbb esetben nem tudhatjuk, hogyan alakult a későbbiekben ezeknek az embereknek a sorsa, ám rendkívül izgalmas egy-egy történettöredéket megismerni az egykori állambiztonság iratai alapján.
A tornanádaskai Rómeó és Júlia
Első történetünkben egy szerelmespár kissé posztmodern népmesébe illő kalandjaival ismerkedhetünk meg. Ahogy az Tóth Balázs százados vizsgáló tiszt 1965. május 28-i jelentéséből kitűnik, Cs.R. segédmunkás és Cs.I. foglalkozás nélküli (minden valószínűség szerint ő lehetett a nő), mindketten tornanádaskai lakosok, május 16-án este egy közös séta alkalmával elhatározták, hogy kimennek az országhatár melletti erdőbe, és ott töltenek kettesben két napot.
Azért döntöttek így, mert szüleik nem engedték, hogy összeházasodjanak.
Mint a későbbi kihallgatáson a szerelmespár elmondta, az erdőben éjszakáztak, az úttól balra, a hegyoldalban levő fenyvesben. Másnap reggel azonban megéheztek, ezért egy pár száz méterre található kőbányába indultak, hogy az ott dolgozó férfitól ennivalót kérjenek. Ebben sikerrel is jártak:
10 forintért mintegy 15 dekagramm kolbászt és fél kiló kenyeret kaptak.
Az ismeretlen férfi azonban elárulta nekik, hogy már Csehszlovákiában járnak, ezért visszamentek oda, ahol az előző éjszakát töltötték. A fenyvesben voltak egész nap, közben megették a szerzett ételt. Estefelé új ötletük támadt: elhatározták, hogy szüleiken úgy állnak bosszút, amiért eltiltották őket egymástól, hogy ismét átmennek a határon, és szándékosan elfogatják magukat a határőrökkel.
Abban reménykedtek, hogy így talán elérhetik, hogy szüleik beleegyezzenek a házasságukba.
Döntésüket tett követte: körülbelül este 6-kor lépték át a határt, és rövidesen már a tornanádaskai közúti átkelőhely csehszlovák oldalán voltak. Mivel megfelelő igazolvánnyal nem rendelkeztek, a járőr bekísérte őket az őrsre, ahol kihallgatták őket. Noha eljárás indult ellenük, szabadlábon védekezhettek. Hogy a tornanádaskai Rómeónak és Júliának mi lett a későbbi sorsa, hogy szüleik végül beleegyeztek-e a házasságba, arról sajnos nem maradtak fönn feljegyzések.
Iskola helyett szökés nyugatra
Bizonyára mindenki járt úgy gimnazista korában, hogy nem akart bemenni az iskolába, mert túlságosan nehéz órái voltak aznap. Sokan ilyenkor erőt vesznek magukon, és mégis bemennek, mások ellógják a napot – úgy viszont kevesen döntenek, hogy inkább másik országba disszidálnak. Három középiskolás azonban pontosan ezt a döntést hozta meg 1965 májusában.
A későbbi kihallgatáson elhangzottak szerint B.S. és P.L. gimnáziumi tanulók május 15-én reggel kopogtattak be diáktársukhoz, N.Cs.-hez, hogy együtt induljanak iskolába.
Útközben azonban arra jutottak, hogy – mivel nehéz óráik vannak aznap – inkább ellógják a napot, és a siklósi várban ütik el az időt.
Miközben ott voltak, politikára terelődött a beszélgetés, majd P.L. felvetette, hogy szökjenek nyugatra – az útvonalat a náluk levő iskolai térképről nézték ki. B.S. és P.L. ezután hazaindultak Beremendre, hogy tervük szerint élelmet és pénzt szerezzenek szüleiktől: B.S. 300 forintot csent el otthon. A siklósi találkozáskor azonban kiderült, N.Cs. meggondolta magát, és inkább nem tart velük.
B.S. és P.L. azonban kitartottak tervük mellett: előbb Pécsre utaztak, majd az este fél 9-es vonattal Barcsra. Innen a vasúti sínek mentén jutottak volna el Nagykanizsáig, onnan vonattal Zalaegerszegre, ahonnan ismét gyalog Szentgotthárdra, majd a határ túloldalára. Minderre azonban már nem került sor, mert Barcs községben igazoltatták, majd elfogták őket. További sorsukról nem szólnak a feljegyzések.
Félresikerült disszidálás
A „Keszthelyi” fedőnevű férfi történetét azért ismerjük, mert annak eldöntésére, hogy az illető kém-e, Bor László rendőrfőhadnagy konspiratív körözés elrendelését és körözési dosszié nyitását kérvényezte. Az operatív adatgyűjtés során kiderült, hogy „Keszthelyi” nem kém, ám azért bőven van vaj a fején. A férfi akkor került a rendőrség látóteréébe, amikor csalás miatt körözést adtak ki ellene 1984 szeptemberében.
A gyanú szerint „Keszthelyi” 19 500 forintért adott el két 1000 márkást, amelyek azonban csak 60-70 forintot érhettek, lévén, hogy 1910-ben bocsátották ki őket, így már rég nem voltak érvényesek.
A vásárló feljelentést tett, ám „Keszthelyit” nem találta meg a rendőrség. Az azonban később kiderült, hogy novemberben egy „arcra és személyi vonásaiban rá hasonlító” embertől megvette annak útlevelét, amellyel Ausztriába utazott, majd autóstoppal az NSZK-ba akart továbbmenni. Ez azonban nem sikerült, mert az útlevél erre nem jogosította föl – a határnál így visszafordították, és a traiskircheni menekülttáborba került. Mivel a lakók itt csak ételt kapnak, minden másról maguknak kellett gondoskodniuk,
„Keszthelyi” cigarettával, szeszes italokkal, kvarcórákkal és gyújtógyertyákkal üzletelt.
Később újabb útlevelet vásárolt – ezúttal egy osztrák férfitől –, és stoppal visszatért Budapestre. Egy darabig különböző ismerőseinél lakott, kisebb szolgálatok, mint például a halak etetése, a növények locsolása fejében, ám 1985 júliusában őrizetbe vették. Bizonyos vádpontokat bizonyíték hiányában ejtettek vele szemben, ám így is elítélték két rendbeli tiltott határátlépés, két rendbeli közokirat-hamisítás bűntettéért, valamint egy rendbeli közokirattal való visszaélés vétségéért, melyekért összesen 2 évnyi szabadságvesztést kapott.
(Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán)
A rendszerváltás előtt kétszer is elítélték Darvas Ivánt. A színművésznek sokáig metróépítkezésen és fröccsöntő üzemben kellett dolgoznia.
