Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
Az ismert és kellően vérfagyasztó történet szerint az ókori görög katonaállam, Spárta lakói a gyengének gondolt vagy testi fogyatékossággal rendelkező csecsemőket – akikről úgy ítélték meg, nem válhat belőlük harcos – a város közelében lévő Taigetosz-hegy tetejéről a mélybe dobták. De vajon tényleg tömegesen ölték a kisgyerekeket a spártaiak, vagy csupán a fantázia szüleménye a híres legenda?
Kitették a gyerekeket a Taigetosz lábához – állította a történetíró
Az évezredek óta ismert Taigetosz-legenda forrása Plutarkhosz római állampolgársággal bíró görög történetíró, aki több száz évvel Spárta fénykora után, a Krisztus utáni első és második évszázad fordulóján írt művében, a Párhuzamos életrajzokban foglalta össze a rettenthetetlen katonaállam históriáját és szokásait, megemlékezett például a spártai gyerekek és fiatalok egyedi neveléséről. Plutarkhosz többször ellátogatott Spártába, a városban azonban ekkor már hűlt helye sem volt az egykori szigorú katonakultúrának, a jeles történetíró csupán a helyiek szóbeszédéből, az évszázadok óta terjengő legendákból kaphatott képet az egykori jellegzetességekről.
A Taigetosz-történetet Plutarkhosz (a Lükurgosz spártai királyról írt életrajzában) egészen másképp írta le, mint azt napjainkban a legtöbben ismerik: művében szó sem esik gyilkosságról vagy a csecsemők mélybe taszításáról. A spártaiak csakugyan kivetették a társadalomból azokat a kisgyerekeket, akiket testi fogyatékosságuk miatt alkalmatlannak találtak a katonaságra (vagy lányok esetében a katonaanyaságra) nevelésre, mely már hétéves korban elkezdődött; a „hibásnak ítélt” csecsemőket a Taigetosz-hegy lábánál helyezték el, ahonnét bárki szabadon elvihette őket. A szerencsés – a spártaiak hite szerint az istenek kegyét élvező – gyerekeket a környékbeli utazók, földművesek, esetleg rabszolga-kereskedők magukhoz vették, a kevésbé szerencsések ugyanakkor elpusztultak egyedül a vadonban.
Nem találtak erre utaló nyomokat a régészek
A Plutarkhosz által apothetai, vagyis „kihelyezés” néven említett szokást azonban semmilyen más korabeli vagy későbbi forrás nem említi, így erős a gyanú, hogy inkább csak egy mítoszról lehetett szó, melyet a történetíró a spártaiaktól hallott, igazságtartalmát azonban képtelen volt ellenőrizni. Egyes történészek szerint a spártaiak inkább a bűnözőket és egyéb, az állam ellen vétett elítélteket tették ki a Taigetosz lábához, a természeti elemek és az istenek kegyére bízva őket, ebből alakult ki tévesen a kisgyerekek kihelyezésének legendája. Mások úgy gondolják, az apothetai nemcsak Spártában, de az egész ókori Hellászban bevett szokás lehetett, és nem a katonanevelés, hanem a túlnépesedés adhatott rá okot, azokat a gyerekeket száműzték, akiket családjuk és az állam már nem tudott eltartani.
2017-ben egy görög régészcsapat a kérdés nyomába eredt, és alaposan, öt éven keresztül vizsgálódott a Taigetosz-hegy környékén, majd megállapították, hogy Plutarkhosz és az apothetai története minden valószínűség szerint fikció. A kutatók 46 férfi maradványait találták meg a hegy lábánál, melyek a Kr. e. 6. és 5. századból származnak, és egyértelműen felnőttekhez, jellemzően 18 és 35 év közötti személyekhez tartoznak – ebből azt a tanulságot vonták le, miszerint a helyszín inkább kivégzőhelyként vagy az elítéltekre mért száműzetés (lásd az előző bekezdést) helyeként szolgált, mintsem a kisgyerekek kihelyezésére használták volna.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
