Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Több is áll még a fél évszázaddal ezelőtt elcsendesedett Rush eredeti épületei közül, noha élet ma már csak akkor áramlik benne, ha turisták érkeznek oda kíváncsiskodni. Az egykor virágzó amerikai város máig őrzi a terület nagy felfedezésének nyomait.
Az amerikai Buffalo River Nemzeti Parkban található Rush története az 1880-as években kezdődött, amikor is kutatók érkeztek a területére, hogy az indiai legendákból származó, elveszett ezüstbányák után kutassanak.
Nagy felfedezés: ezüstöt kerestek, cinkbánya lett belőle
A Rush-patak mentén 1886-ban egy olvasztót építettek az ezüst kinyerésére, ám legnagyobb meglepetésükre a kohó 1887. januári próbaüzeme során az ezüstnek vélt fémes anyag felhalmozódása helyett zöld cink-oxid-gőzök szabadultak fel. Kiderült, hogy azok a hívogató, sziklákban található csillogó „kőzetek” nem is az ezüst, hanem a cink jelenlétét mutatják. A nagy felfedezés híre annak ellenére terjedt el rövid időn belül futótűzként, hogy a kutatók nem feltétlenül erre számítottak. Az egyébként teljesen lakatlan terület így csakhamar benépesült.
Mindenki gyorsan akart gazdag lenni
Rushtól a legtöbben a gyors meggazdagodásukat várták: míg a kereskedők arra összpontosítottak, hogy kielégítsék a növekvő közösség szükségleteit, addig a földspekulánsok szerencsét reméltek, az ide érkező telepesek – akik többsége farmer, kétkezi munkás, szakképzetlen szerelő, bányász vagy épp egykori katona volt – itt a biztos jövőjükben bíztak. A költözés során lassanként 5000 ezerre duzzadt Rush lakossága, az 1916-os dokumentumok pedig már arról árulkodtak, hogy a település Arkansas legvirágzóbb városává vált.
Virágzó várossá vált Rush
A város hamarosan tele lett irodákkal, szállodákkal, istállókkal, üzletekkel, sőt bíróság és posta is helyet kapott a településen. Ezek mellett malmokat is építettek, miközben egyre élénkebb lett a bányászati tevékenység a legtisztább cinklelőhelyek kimerítéséhez, mi több, a malmok a bányáktól induló emelt villamospályákon fogadták az ércet.
A világháború után megváltozott minden
A virágzó városban a bányászat egyre több és több munkást vonzott, ám a 20. század elején a bányászati és a malomipari tevékenység egy időre leállt a cinkérc árának csökkenése és a magas szállítási költségek miatt. 1911 és 1918 között azonban ismét következett egy fellendülés, amelyet az első világháború miatti kereslet indokolt.
A város felfelé ívelő évei azonban 1919-ben, a háború végével befejeződtek, így a cinktermelés is visszaesett.
Így néptelenedett el lassanként a város
A változás természetesen a lakosság életére, sőt a lélekszámra is kihatott: az első világháború utáni évben, 1920-ban már mindössze 344-en laktak a településen, 1931-re pedig már az utolsó feldolgozó is lakat alá került.
Az 1950-es évek közepén a posta is bezárt, amely mindennek tetejében még Rush „személyazonosságának” elvesztéséhez is vezetett.
Az addig ottmaradtak közül így szinte mindenki elköltözött a településről, mígnem 1972-ben Rusht hivatalosan is szellemvárosnak nyilvánították, és a Buffalo National River Park részévé vált.
Védett terület lett a bányaváros
A környék többi bányavárosától eltérően Rushban még mindig vannak eredeti épületek, sőt megmaradt a bánya és más építmények is, amelyek mindegyikét a park szolgálata gondozza. A védett területen át vezet egy ösvény a város távolabbi részeibe is, ám az arra járóknak nem szabad elfelejtenie azt, hogy bármennyire is izgalmas a környék, az időrágta létesítmények miatt egyben veszélyes is.
Ha szeretnéd megismerni a világ legérintetlenebb szellemvárosát is, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.
