Rokonlátogatások, ajándékozás, versenyek, tivornyák és – mai szemmel nézve – igencsak bizarr hagyományok jellemezték a római ünnepeket.
Marcus Terentius Varro, a Kr. e. 1. században élt tudós úgy vélte, az ünnepek (feriae) „az istenek kedvéért bevezetett napok” a rómaiak életében. Valóban: a rómaiak ezeken a napokon felfüggesztették a közügyekkel való foglalkozást, a pereskedést és a munkát – olyannyira, hogy még a rabszolgáknak is pihenőnapot kellett biztosítaniuk. Bizonyos mezőgazdasági feladatok nem várhattak, ez esetben az isteneket állatáldozattal kellett kiengesztelni. A papok azonban szigorúan vették a munkaszüneti napokat: még csak meglátniuk sem volt szabad senkit, aki dolgozott.
Az ókori Rómában számtalan templomszentelést, istenséget, családi és történelmi eseményt ünnepeltek, ezeken kívül pedig minden hónap elseje, kilencedike és tizenötödike (idusa) kiemelt jelentőségű volt. A jeles napok minden hónapban legalább nyolc-tíz szabadnapot biztosítottak, összesen pedig az év egyharmadát tették ki.
Márciussal kezdődött az év
Julius Caesar Kr. e. 46-ban bevezetett naptárreformja előtt a római év, az etruszk holdnaptárhoz hasonlóan márciussal kezdődött. Ekkor a rómaiak elővették berozsdásodott fegyvereiket, kipróbálták a harci kürtöket és nagyszabású ünneppel köszöntötték a tavaszt, miután március 14-én botokkal elüldözték az elmúlt évet jelképező öregembert, Mamurius Veturiust a városból. A Tiberis partján tavaszi piknik vette kezdetét, ahol előkerültek a borosflaskák is:
a hagyomány szerint mindenki annyi évet élt még, ahány pohárka bort fel tudott hajtani különösebb ártalom nélkül.
Márciusra esett a Liberalia is, amit Liber (a bor, a férfi termékenység és a szabadság istene) tiszteletére tartottak. Mai szemmel nézve bizarr látványosság lehetett: az utcákon körbehordoztak egy óriási falloszt, amit az esemény végén egy köztiszteletben álló, erényes matróna megkoszorúzott. A napot természetesen rengeteg bor fogyasztásával ünnepelték, Libera papnői pedig olajból és mézből készült süteményeket készítettek áldozati ajándékul. (Ugyancsak ezen a napon ölthették fel a nagykorúvá vált fiúka hagyományos római tógát.)
A tavasz legnagyobb ünnepe: a Floralia
A bor áprilisban is főszerephez jutott: Vinalia ünnepén a tavalyi bort kellett megáldani és megkóstolni, valamint jó időjárásért imádkozni a következő szüretig. A tavasz egyik legnagyobb ünnepsége azonban a Floralia volt, amikor a rómaiak a szokásos fehér viselet helyett színes ruhákat öltöttek fel. Az április 28-tól május 3-ig tartó ünnepségsorozatot pikáns témájú színházi előadásokkal nyitották meg, majd különböző versenyek és látványosságok szórakoztatták a rómaiakat:
Kr. u. 68-ban Galba császár például egy kötéltáncos elefántot is bemutatott.
A Circus Maximusban szarvasokat és nyulakat, a termékenység szimbólumait engedtek szabadon, és nem maradhattak el a bőséges lakomák sem. Iuvenalis szerint ezeken a napokon a színházakban és a gladiátorok arénáiban prostituáltak léptek fel, meztelenül.
A holtak szellemeinek elűzése: a Lemuria
Lemuria alkalmával, május 9-én, 11-én és 13-án a rómaiak a rossz szellemeket próbálták elűzni a háztól. (Azért ezeken a napokon, mert a páros számokat balszerencsének tekintették.) Az ünnep Romulus történetéhez kapcsolódott: miután meggyilkolta testvérét, Remust, annak bosszúálló szelleme kísértette. Az ártó szellemek távol tartásának feladata a családfőre hárult: a pater familias éjfélkor, miután megmosta a kezét, körbejárta a házat, és kilenc fekete babot szórt el, hogy megváltsa háza népét, majd kilencszer felkiáltott:
„Ősi szellem, távozz!”
A szertartást akkor tekintették sikeresnek, ha a babok eltűntek: úgy vélték, a szellemek, miután összegyűjtötték őket, elégedetten távoztak.
A legkülönösebb római ünnep: a Lupercalia
Nem ez volt az egyetlen ünnep, amelynek a halottak álltak a középpontjában: a február közepén tartott Parentalia során a családok elhunyt őseikre emlékeztek, kilenc napon keresztül. A február 15-én tartott Lupercalia a Romulust és Remust tápláló anyafarkasról, valamint Lupercusról, a pásztorok és a termékenység istenéről kapta a nevét, és talán a legkülönösebb volt a római ünnepek között. Azzal kezdődött, hogy két meztelen, nemesi származású ifjú homlokát megkenték egy kecske és egy kutya vérével, majd gyorsan letörölték róluk a vért, az ifjaknak pedig kötelezően hangos nevetésre kellett fakadniuk. Ezt követően a fiatalemberek az áldozati állatok bőréből szíjakat vágtak, majd
meztelenül, mindössze egy szíjat viselve futkosni kezdtek a Palatinus domb körül, és jól megcsapkodtak a hevenyészett ostorral mindenkit, aki az útjukba került.
A gyermekre vágyó nők sokszor önként álltak eléjük, hiszen a hagyomány szerint gyermekáldást vagy könnyű szülést ígért egy-egy ostorcsapás.
A Parentalia része volt a Feralia is, amikor a holtak szellemét koszorúkkal, gabonával, sóval, borba áztatott kenyérrel és szétszórt ibolyákkal engesztelték ki. Jobban jártak, ha erről nem feledkeztek meg: Ovidius egyik története szerint amikor a háborúzó rómaiak elmulasztották kötelességüket, a holtak szellemei dühösen felkeltek sírjaikból, és az utcákon bolyongva üvöltöztek. A februári, kilencnapos ünnepsorozatot családi lakomával zárták.
A karácsony elődje: a Saturnalia
Nem lenne teljes a római ünnepek bemutatása a Saturnalia nélkül. A karácsony előfutárának tartott ünnepet a rómaiak a mezőgazdaság és az aratás istenének tiszteletére rendezték a téli napforduló napján, december 17-én. Kezdetben csak a földművesek kedveskedtek ajándékkal Saturnusnak a bőséges termés reményében, majd Róma növekedésével és fejlődésével együtt a Saturnalia is bővült: a Kr. e. 2. században már egyhetes fesztivállá alakult, amely során az ének, a tánc, a borfogyasztás és az ajándékozás jutott főszerephez. A családtagok viaszgyertyákat és apró agyagszobrocskákat ajándékoztak egymásnak, és a merev római társadalom erre az egy hétre fellazult: a szenátorok felöltötték szolgáik öltözetét, s aki igazán komolyan vette az ünnepet, saját maga szolgálta ki rabszolgáit.
Ha szívesen olvasnál arról is, milyen volt az ókori római rabszolgák élete, ezt a cikket ajánljuk.
