Mond neked még valamit az, hogy takarékbélyeg? Ha igen, az nekem azt mondja, te is a nyolcvanas években jártál általános iskolába. Talán még oroszul kellett tanulnod, lehet, hogy még retró kék köpenyt is kellett viselned, és technikaóráid is biztosan voltak még a suliban.
Az 1950-es évektől egészen az 1980-asokig szerveztek iskolai betétkönyvakciót a legkisebbeknek. A szó szerint filléres mulatság arra volt hívatva, hogy takarékoskodni tanítsa az aprónépet, de nem kedvezett a 'mindenki egyenlő' uniformizált koncepciójának, mivel egyes szülők kedvező lehetőséget látva a kihajtogatható táblázatba nyalt színes bélyegecskékben saját megtakarításaik egy részét is az iskolában fektették be gyerkőceiken keresztül. Miattuk aztán néha egy egész szünet sem volt elég, hogy egy tranzakciót lebonyolítsanak a befektetési kedvüket kamatoztatni vágyók a tanító nénivel. A Délmagyarország című lap 1972. májusában egyébként, egy felmérésre hivatkozva, arról számolt be, hogy a lakosság egyre lelkesebben, szorgalmasabban, s mi több, eredményesebben teszi félre megtakarításait. Beszámolójuk szerint a (felnőtt) betéttulajdonosok 23%-a lakásra, 17%-uk autóra, 8%-uk tartós fogyasztási cikkre, 6%-uk nyaralóra, 3%-uk pedig utazásra gyűjtött éppen.
Kötelező orosznyelv-tanulás az iskolában
Magyarországon 1949-től az orosz nyelv volt a közoktatásban kötelezően tanulandó idegen nyelv egészen az 1980-as évek végéig. A nyelv nehézsége mellett sok más tényező és persze a kötelező jelleg sem kedvezett a tanulás sikerének. A rendszerváltás előszele már az 1980-as évek közepétől abba az irányba terelte a döntéshozókat, hogy bizonyos nyugati nyelvekkel színesítsék a hazai idegennyelv-tanulási palettát. A valós, használható nyelvtudás hiánya egyre nyilvánvalóbb lett, s a határok kinyílásával egyre kínosabb is. Az orosz nyelvtanárokat így rohamtempóban ösztönözték arra, hogy angol, illetve német nyelvtanárokká képezzék át magukat, kevéssé tudomást véve arról az aprócska tényről, hogy ezek bizony egészen más nyelvcsaládba tartozó idegen nyelvek, még ha a pedagógiai módszertan ugyanaz is. A merész elképzelés nyomán (legalábbis papíron) hirtelen több nyelv közül is választhattak a szülők és a kisiskolások, miközben a szorgalmas tanárok gyakran csak néhány leckével jártak a nyelvkönyvben tanítványaik előtt.
Az a bizonyos retró kék köpeny
Amikor még kevéssé tudtuk, mit jelent a globalizáció, akkor még erősen sulykolt irányzat volt az uniformizálás. A cél a tömegbe olvadás volt egy olyan társadalomban, ahol elvileg mindenki egyenlő. Ebben nagy segítség volt – a vasfüggönyön innen Csehszlovákiától Romániáig, Lengyelországtól Jugoszláviáig egyébként is tök egyforma ruhákat – kiválóan elrejtő, kék, vászon/nejlon iskolai köpeny. Egészen addig, amíg a kapitalizmus szele be nem szivárgott a köpenypiacra, és annak liberalizálódásával egyre többféle, kékségében és anyagában változatos köpenykék jelentek meg az egyformán különbözni vágyó gyerekek boldogságára. Innentől aztán teljesen értelmetlenné vált a diákokra erőltetni bármit is, a köpeny nejlon-, vászon-, kord- vagy farmeranyaga, hosszú vagy rövid ujja és kidolgozása így is nyilvánvalóvá tette azokat a különbségeket, amiket egyébként e textildarab leplezni hivatott.
Egy jó szokás: tej-kakaó akció
Persze, a legjobb az iskolában már akkor is a szünet volt. Amikor pedig kicsengettek, a tanórai stresszt (bár az akkori diákok még nem tudtak arról, hogy ez létező jelenség) az egészet le lehetett öblíteni egy poharas tejjel vagy kakaóval.
A tejes pohár tetején kék mintájú alumíniumcsomagolás volt, a barna színvilág természetesen a kakaót jelölte. De a tej-kakaó akció nem a szocializmus áldása volt, ötlete Magyarországon már 1927-ben megfogalmazódott, és Orosházán az 1931/32-es tanévben az ingyenes iskolai tejakció bevezetésre is került. Az 1930-as évek második felében Makó is csatlakozott a szociális alapon rászorulóknak ingyenesen kínált tejosztáshoz. Az 1940-es évekre pedig, bár statisztikailag is igazolni tudták az akció egészségre és a gazdaságra is gyakorolt áldásos, élénkítő hatását, azt a második világháború mégis megakasztotta, és csak az 1990-es évek legelején éledt újjá az általános iskolákban.
Papírgyűjtés a MÉH-nek
A szülők aktív szerepvállalására nemcsak a betétkönyv duzzasztás során, az erdei iskolába kísérésnél, a családlátogatáson, a tornaórai zokni és atléta trikó hófehérre tisztításakor és iskolai ünnepségeken volt szükség, de az évente 1-2 alkalommal megrendezésre kerülő papírgyűjtéskor is. Voltak ugyanis, akik több mázsa újságot halmoztak fel otthon, melyek sorsa az iskolai papírgyűjtési versenyen elért jó helyezéssel nyert igazi értelmet. Az iskolába spárgával összekötött újságkötegekkel érkező szülők és kisdiákok látványa a kék köpennyel, a kisdobos- és úttörőnyakkendővel, a takarékbélyeggel, a világoskék ellenőrző könyvecskével és a szocialista heraldika sarló, kalapács és búzafüzére által díszített keki színű bizonyítvány könyvecskéje örökre a múltba veszett.
