A nők élete nem volt könnyű rabként a történelem során. Sokáig még csak külön sem tartották őket a férfiaktól, ugyanazokban a létesítményekben töltötték a büntetésüket.
A női foglyok száma 646 százalékkal nőtt 1980 és 2010 között. Korábban lényegesen kevesebb nőt börtönöztek be, és ők is szinte láthatatlanok voltak, alig van feljegyzés arról, hogy hogyan tölthették büntetésüket. Elizabeth Fry 1813-ban ellátogatott a Newgate börtönbe, ahol elborzadt a körülményeken, amelyek között a nőket tartották, így ezután annak szentelte az életét, hogy ezen javítson.
Nők rabként a 19. század előtt
Még a 19. század elején is a női foglyok csekély száma miatt a legtöbb börtön koedukált volt. Az 1820-as évek előtt az elítéltek nagy közös helyiségekben éltek, mint egy kollégiumban. A korszak újabb börtöneiben, például a New York-i Auburn Börtönben, éjszakára egyéni cellákba zárták a férfiakat, napközben pedig csendes munkára kényszerítették őket. A raboskodó nők azonban egy konyha feletti kis padlásszobában éltek, és naponta egyszer kaptak ételt (a férfiak háromszor). A körülmények annyira borzalmasak voltak, hogy egy lelkész megjegyezte:
„Ebben a börtönben férfi elítéltnek lenni egészen tűrhető, de női elítéltnek lenni hosszabb időn keresztül rosszabb, mint a halál.”
Míg a férfi elítéltek körében a beszélgetést, a munkát és a szabadidős tevékenységeket ösztönözték, a nőknek megtiltották, hogy elhagyják szobáikat, vagy bármilyen tevékenységet végezzenek.
Nemcsak alacsonyabb színvonalú ellátásban és kevesebb figyelemben részesültek, hanem még problémásabbnak is tartották őket, mint a férfiakat, pedig az elkövetett bűncselekményeik gyakran kevésbé voltak erőszakosak. Egy illinois-i börtön 1845-ös hivatalos jelentésében az őrök így írtak a nőkről:
„[Korábbi] tapasztalataink alapján, nemcsak a saját államunkban, hanem másokban is, egy női fogoly több gondot okoz, mint húsz férfi.”
Ez abból az elképzelésből fakadhatott, hogy a nőket erkölcsösebbnek tartották, így ha egy nő követett el valami bűnt, azt súlyosabban elítélte a közvélemény, mint amikor egy férfi tette. A külön női börtönök csak az 1870-es években kezdtek rendszeresen megjelenni, és ezek arra összpontosítottak, hogy lakóikból „igazi” nőket faragjanak, míg a férfiakat férfiasabb feladatokra kötelezték. A nőket varrásra és főzésre tanították, és legtöbbjüket feltételes szabadlábra helyezték, hogy háztartási alkalmazottként dolgozzanak, ahol feltételezték, hogy a ház ura vállalja majd a felelősséget a megfelelő magatartásuk biztosításáért.
Borzasztó körülmények
Elizabeth Fry egy bankár lánya volt, 1813-ban egy családi barát, Stephen Grellet rábeszélte, hogy látogasson el az angliai Newgate börtönbe. Megdöbbentették az ott tapasztalt körülmények; ezért másnap élelmiszerekkel és ruhákkal tért vissza.
Számos kegyetlen körülménnyel szembesült, például az óriási zsúfoltsággal, az elítélt nőknek a gyermekeiket is magukkal kellett vinniük ezekre a veszélyesek helyekre. A helyiségek szűkek voltak, és ugyanazon térben kellett enniük, mosakodniuk, aludniuk és a szükségleteiket végezniük.
A börtönök tele voltak, sokan még a tárgyalásukra vártak, és nagyon különböző bűncselekmények miatt elítélt embereket tartottak együtt. Vagyis egy helyre zártak olyanokat, akik például loptak a piacon, olyan elítéltekkel, akik gyilkosságot követtek el. A körülmények borzalmasak voltak, és külső segítség – akár jótékonysági szervezetek, akár családjaik támogatása – nélkül ezek a nők kétségbeesett választás elé kerültek: éhezés, koldulás vagy halál.
Elizabeth családjának bankja bajba került, így egy rövid időre fel kellett hagynia a börtön látogatásával, de 1816-ban folytathatta a jótékonysági tevékenységét, és a Newgate nőire összpontosított: pénzt biztosított egy iskolához a börtönben, hogy oktassák az ott élő gyermekeket, akik anyjukkal voltak bezárva.
A reformok szélesebb körű programjának részeként létrehozott egy egyesületet, amelynek a célja a női foglyok körülményeinek javítása volt, gyakorlati segítséget nyújtott, vallási útmutatást adott, és segítette a fogvatartottakat abban, hogy munkalehetőségeket találjanak, és önmagukat fejlesszék.
A nőket ritkábban bántalmazták fizikailag, például nem korbácsolták őket olyan gyakran. A női fogvatartottakról sokszor kiderült, hogy állapotosak lettek az intézménybeli szexuális erőszak következtében. Ennek azonban volt egy „előnye”, nagyobb valószínűséggel kaptak kegyelmet a kormányzóktól várandósan. A női fogvatartottak közel fele (47 százalék) kapott kegyelmet, szemben a férfiak 23 százalékával, igaz, a nők átlagos börtönbüntetésének időtartama alapvetően rövidebb is volt, egy évnél kevesebb.
Nemi szegregáció bevezetése
Elizabeth Fry több követelményt is megfogalmazott, mint a nemek elválasztása, a női fogvatartottak számára női őrök biztosítása. A mellett is kampányolt, hogy a bűnözőket a bűneik alapján tegyék közös cellába. 1818-ban ő lett az első nő, aki bizonyítékot szolgáltatott az alsóházi bizottságnak a börtönviszonyokról, ami végül az 1823-as börtönreformtörvényhez vezetett. Ezután úgy döntött, hogy ötleteit népszerűsíti Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Németországban.
Amerikában Ohio volt az első állam, amely 1837-ben különálló létesítményt épített a nők számára, egy melléképületet ugyanabban a büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a férfiakat tartották. Ez nagyobb magánéletet biztosított a nők számára, de ekkor még kevésbé fértek hozzá az egészségügyi, táplálkozási és oktatási létesítményekhez. Ezek a helyek gyakran túlzsúfoltak voltak és gyéren felügyeltek.
A börtönök világa mára nagyon megváltozott. Finnországban például kifejezetten modern börtönök vannak. Tudd meg, milyenek ezek az alábbi cikkünkből.
