Piaci nagybevásárlás helyett önellátás – ez lehet a kulcsa a túlélésnek. Erre már nincsenek évtizedeink, éveink is csak alig. Jól látszik, minden hangyányi zöldterületre és szorgalomra szükség lesz ahhoz, hogy legalább részben megtermelhessük azt, amit az asztalra teszünk. Az óvodásokat már erre is megtanítják.
A mai tinédzserek tisztában vannak azzal, hogy a zöldséget a zöldségesnél lehet beszerezni, de arról, hogy az hogyan kerül oda, már csak nagyon keveseknek van fogalma. Pedig nem ártana, ha legalább felnőttkorukra tisztában lennének az alapvető mezőgazdasági ismeretekkel, hogy akkor is legyen mit enniük, ha a boltok polcai már nem roskadoznak majd az élelmiszerektől.
A tehenek egyáltalán nem lilák
Az elmúlt évtizedekben sokan döntöttek úgy, hogy a munkásabb, kiszolgáltatottabb vidéki élet helyett a könnyebb és kényelmesebb városi létet választják. A szocializmus idején gombamód növekedtek a panelrengetegek országszerte, és volt idő, amikor menő volt, ha valaki lakáskulccsal a nyakában a játszótéren töltötte a nyarat.
Ezeknek a gyerekeknek a jó része el sem tudta képzelni, mi fán terem a növénytermesztés, vagy hogy honnan, hogyan került – akkor még nem a dobozba, hanem – a zacskóba a tej. Néhány évtizeddel ezelőtt egy városi gyerekek körében végzett felmérésből az is kiderült, hogy a legtöbben úgy gondolták, létezik lila színű tehén, sőt egyenesen azt állították, hogy minden tehénnek lila a színe.
A paradicsom nem áll el hónapokig
A városi élet jóval kényelmesebb, mint a vidéki élet, ám a kényelemnek ára van. A természet pedig úgy döntött, itt az ideje benyújtani a számlát.
A városi élet nemcsak környezetkárosítóbb, hanem drágább is. A városban élők kiszolgáltatott fogyasztói a közműveknek, legyen szó fűtésről, szennyvíz-elvezetésről vagy ivóvíz-fogyasztásról, míg vidéken sokkal nagyobb az esély arra, hogy a lakás fűtése és vízfelhasználása egyénileg beállítható, és a kertben akár saját kút is fúratható.
Nem beszélve a mindennapi betevőről, hiszen egy vidéki kertes házban lehet zöldséget, gyümölcsöt termelni, ezeket télire befőzni, eltenni.
Ez a háztáji gazdálkodás már évtizedek óta nincs jelen a társadalmunkban, és miután a gyerekek többsége már a nagyszülőknél sem lát hasonló életformát, a mai tinédzserek közül sokan nem tudják, hogy a zöldséget nem csak a zöldségesnél lehet beszerezni. Fogalmuk sincs, hogyan terem a paprika, hogy egyáltalán nem helyénvaló, hogy a paradicsom három hónapig is eltartható.
Az erkélyen is lehet cukkinit termeszteni
A világ azonban most újabb irányt vált, és a jól megszokott városi kényelemből visszavezet bennünket a természethez. Már most jól látszik, hogy hosszú távon az jár jól, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy az éli túl a megpróbáltatásokat, aki hajlandó ásót és kapát ragadni, hogy megtermelje magának azt, amit meg szeretne enni.
A Covid-járvány idején fellángoló, főként a kovászos kenyérben megtestesülő önellátás már az ajtónkon kopogtat. A háborús környezet, a fenyegető világválság, az erősödő és ijesztő élelmiszerhiány egyre inkább az önfenntartó életmód felé vezet bennünket.
Sokan többéves kihagyás után újra elkezdtek földműveléssel foglalkozni, hogy a saját kertjükben legalább részben előállítsák a mindennapi betevő falatot a családjuknak.
Míg a kertészkedés és a főzéshez szükséges zöldségek megtermelése sokáig a vidékiek kiváltsága volt, ma már nem ritka, hogy a városban élők a betonjárdák közti szűk kertecskékben vagy az erkélyen lévő balkonládákban nevelik a paradicsompalántákat és a cukkinit.
Ovikert: megtanít önmagunkról gondoskodni
Stiller Tamás egy évtizeddel ezelőtt érzett magában késztetést arra, hogy megismertesse a gyerekekkel a vidék, vagyis a friss paradicsom, a finom tyúkhúsleves és a kézzel gyúrt tészta ízét, amit a nagyszüleinél töltött nyarakról őriz. A séf biztos volt benne, hogy ha a legfiatalabb generáció is találkozik ezzel az élménnyel, akkor készségszinten kialakítható bennük az az elvárás vagy igény, hogy akár otthon, akár a vendéglátásban minőségi étel kerüljön az asztalra.
Amikor Tamás belevágott az óvodásokat egészségre nevelő missziójába, még, vagy leginkább már annyira sem volt jellemző a háztáji gazdálkodás, mint manapság, ám igen erős volt az üzletek befolyása.
A világban történő változásokra reagálva és azokhoz igazodva az elmúlt két évben némiképp átalakult az Ovikert Program küldetése. Amikor elindult, az volt a cél, hogy lássák a gyerekek, a földből nő ki, ott terem a zöldség, a fáról kell leszedni a gyümölcsöt, és ez így jó, így természetes. Majd egyszer csak a Covid miatt jött a pandémia.
Ez az időszak pedig azt üzente, kell, hogy az embernek legyen valamilyen fenntarthatósági forrása, hogy ha bezáródnak a kapuk, ha csökken a beszerzés lehetősége és az élelmiszer mennyisége, akkor legyen valami a házban, a kamrában vagy a konyhakertben, ahonnan meg lehet enni az otthon termelt finomságokat.
Ezt a gondolatmenetet csak tovább erősítette a szomszédos Ukrajnában dúló háború, ami miatt sokkal nehezebben és sokkal kevesebb élelmiszer érkezik az országba. Stiller Tamás osztja a szakma azon véleményét, miszerint most érzékeljük csak igazán, mennyire hiányzik az az „ország kertje”, amiből évtizedekkel ezelőtt még a nagyszüleink, de még a szüleink is jóval többet és sokkal kedvezőbb áron fogyaszthattak.
„Nem a jövő agrárnemzedékét szeretném kinevelni, habár erre is nagy szükség lenne, és talán ehhez is ad segítséget az Ovikert Program. Sokkal inkább azt szeretném, hogy felnőjön egy olyan generáció, amely az itthon végzett mezőgazdasági munkával biztosítani tudja a magyar emberek ellátását. Az Ovikert Programmal a gyerekek hasznos ismeretet szereznek, hiszen játszva megtanulják, hogyan teremthetnek értéket. Ez egy sokrétű nevelési forma, és egyfajta türelemjáték is” – összegzi a program számos előnyét a séf.
