Az ókori világ műemlékei ma is előkelő helyet foglalnak el a turistalátványosságok között: a gízai piramisok, a római Colosseum, a görög romok vagy éppen a kambodzsai Angkorvat évente több millió turista kedvelt célpontjai. De hogyan utazott és nyaralt évezredekkel ezelőtt, aki megtehette?
Az ókorban, ha az anyagi lehetőségeik és társadalmi helyzetük lehetővé tette, ugyanúgy szívesen utaztak az emberek. Volt, aki vidéki birtokára vonult vissza, mások a szórakozási lehetőségeket keresték a nagyvárosokban vagy a tengerparton, vagy éppen egy rég letűnt civilizáció romjait keresték fel – akárcsak napjainkban.
Trójai emléktárgyak
Az ókori Trója városában évszázadokkal Homérosz születése előtt valóban kitört egy háború a trójaiak és a mükénéi görögök között. A ma Törökország északnyugati részén található település valószínűleg igen vonzó volt az utazó kedvű ókoriak számára, különösen a rómaiaknak: ők azt hitték, hogy civilizációjuk a trójaiaktól származik. Homérosz és az általa megénekelt háború története sok ókori turistát vonzott a helyszínre, akiknek még a helyszínen készült csecsebecséket is árultak, amit a régészeti leletek igazoltak. A kereszténység térhódítása és számtalan földrengés után a terület végül feledésbe merült egészen a 19. századig, amikor Heinrich Schliemann amatőr régész megkezdte Trója romjainak feltárását.
A Stonehenge ókori látogatói gyógyulást kerestek
A monumentális őskori építményt régészek becslése szerint i. e. 2500 körül kezdték építeni. Kevés fennmaradt bizonyíték utal arra, hogy az ókori rómaiak – akik mintegy 2000 évvel később éltek – általában tudtak-e a létezéséről, de az i. e. 1. században élt római történetíró, Szicíliai Diodórosz egészen biztosan: „A kelták földjével átellenben túlnan levő óceánban észak felé van egy sziget. (…) A szigeten egy Apollónnak szentelt gyönyörű liget van, és egy különös, kerek alakú templom, melyet sok áldozati adomány díszít.” Apollón többek között a gyógyítás istene volt az ógörögöknél, s a területen feltűnően nagy számban találtak olyan leleteket, amelyek elemzése alapján feltételezhető, hogy sokan a Stonehenge-hez látogatók közül gyakran távoli vidékekről érkeztek, és súlyos betegségben vagy fizikai sérülésektől szenvedtek.
Éneklő szobor mint turistalátványosság
A Memnón-kolosszusok ma is állnak a thébai nekropoliszban, Luxor városával szemben. A trónon ülő Amenhotep fáraót ábrázoló gigantikus alkotások i. e. 3400 körül keletkeztek, és régóta kedvelt turistacélpontnak is számítanak. I. e. 27-ben egy földrengés után az északi szobor kettétört, innentől kezdve titokzatos hangot hallottak a belsejéből.
Sztrabón, az i. sz. 1. században élt geográfus szerint ez a szobor minden hajnalban „énekelt”, azaz halk, zümmögő hangot adott ki.
Ma sem tudni, pontosan mi okozta ezt a jelenséget; egyesek szerint az emelkedő hőmérséklet és az elpárolgó reggeli harmat, mások a közelben lakó, élelmes papok turistacsalogató attrakciójának gondolták. Mindenesetre az éneklő szobor vonzotta a látogatókat, köztük néhány római császárt is: úgy hitték, szerencsét hoz, ha tiszteletüket teszik a helyszínen. A turisták sokszor a névjegyüket is ott hagyták: graffitiket karcoltak a szoborba. A régészek 108 különböző görög és latin nyelvű, ókori graffitit azonosítottak. Hadrianus császár kíséretének egyik tagja, a költőnő Julia Balbilla még epigrammát is írt a szoborról, amit a műemlékvédelemmel mit sem törődve rávéstek. A zümmögés akkor szűnt meg, amikor Septimus Severus császár összeillesztette a kettétört szobrot.
Tengerparti buliváros és gyógyfürdő
Az ókori Római Birodalomban is szenvedtek nyáron a melegtől, ezért, aki tehette, nyárra elmenekült a városból. A tehetősebbek a hegyekben vészelték át a legmelegebb napokat, vagy a korabeli „bulivárosban” tartózkodtak. A legnépszerűbb tengerparti rész a Nápolyi-öböl volt, Cumae-tól a Sorrentói-félszigetig, de Pompeji is kedvelt üdülőhelynek számított, egészen addig, amíg a Vezúv kitörése i. sz. 79-ben el nem pusztította. A másik kedvelt üdülőcélpont Baiae városa volt, ide az igazán gazdag rómaiak jártak, akik nagyszabású villákat építettek a Pozzuoli-öböl partján. A helység közelében számtalan meleg vizű gyógyforrás található, amelyek segítségével a rómaiak különböző betegségeiket kúrálták. Kiépítették a csatorna- és vízvezeték-rendszert, és a meleg vizet a fürdőhelyiségekbe vezették. Több római császár töltött itt rövidebb-hosszabb időszakot, és az i. sz. 1. századra Baiae a buliváros római megfelelőjévé vált.
Sextus Propertius a „hazugság és bűn barlangjának” nevezte, ifjabb Seneca pedig a „bűnök kikötőjének”.
A gyakori földrengések és tengermozgások miatt a fürdőhely később elnéptelenedett, napjainkra pedig romjai jórészt a tenger mélyére kerültek. (A címlapképen látható egy elsüllyedt római szobor Baiae közelében, a tenger mélyén.)
Útikönyv Görögországról
Pauszaniasz Periégétész az i. sz. 2. században járta be az ókori Görögország területét és a Földközi-tenger medencéjét. Megfigyeléseiről tíz könyvben számolt be. Leginkább a régi, romos műemlékek története érdekelte, így munkájának köszönhetően számtalan, a későbbiekben megsemmisült építészeti alkotásról, templomról és szoborról lehet ma is tudomásunk. Az ókori rómaiak pedig imádták a titkos szertartásokról és szokatlan látnivalókról szóló beszámolóit.
