Sztálin nem lett volna a világtörténelem legbefolyásosabb diktátora, ha éppen a naptári rendszert hagyja érintetlenül: a Szovjetunióban 1929 és 1940 között öt-, majd hatnapos hetekkel és 30 napos hónapokkal kísérleteztek.
A Szovjetunió lakosai számára 11 évig 1929. szeptember 29. volt az utolsó vasárnap. Talán kitakarítottak, talán templomba mentek, talán a családjukkal töltötték a pihenőnapot, mint rendesen. A vasárnapi szünnap azonban – nem mellékesen a воскресение jelentése „feltámadás” – Sztálin szemében valódi veszélynek tűnt:
a gépek álltak, a termelés nem haladt, az emberek pedig a forradalmi eszmékkel ellentétes vallást gyakorolták, vagy éppen ellenforradalmi terveket szövögettek családi vagy baráti körben.
Hamarosan azonban olyan megoldás kínálkozott, amire a diktátor szeme is felcsillant: a szovjet naptárreform.
A gép forog, az alkotó nem pihen
1929 májusában Jurij Larin közgazdász-politikus a Szovjetek V. Kongresszusán azt javasolta, hogy az ipari termelés növelése érdekében töröljék el a hétvégéket, és térjenek át a „folyamatos munkahétre”: a dolgozók minden ötödik napon kapjanak szabadnapot, de ne egyszerre, így a gyárak folyamatosan működhetnek. Elképzelése nem keltett különösebb visszhangot: a kongresszus elnöke meg sem említette záróbeszédében, Sztálin figyelmét azonban némi késéssel felkeltette az ötlet, és június közepén már az összes szovjet pártlap a remek elképzelésről áradozott, amelyet 1929. október 1-jén be is vezettek.
Ezért esik a nagy októberi szocialista forradalom novemberre
Nem ez volt az első naptárreform a Szovjetunió 20. századi történelmében: a nagy októberi szocialista forradalom után Lenin elrendelte, hogy a julián naptárról át kell állni a Gergely-naptárra. Erre 1918. január 31-e után került sor, ami után két hét kimaradt a naptárból, és rögtön 1918. február 14-e következett. (Így történt, hogy a nagy októberi szocialista forradalom immár november 7-ére esett.) A szovjet naptár kiinduló éve pedig mi más lett volna, mint a nagy októberi szocialista forradalom éve, azaz 1917. Az első év tehát „a szocialista forradalom 12. éve” volt, majd következett a 13., és így tovább.
30 napos hónapok
A változások nem csak az időszámítás kezdetét érintették: a sztálini naptárreform az évet 12, egyenként 30 napból álló hónapra osztotta, a fennmaradó napok pedig szabadnapnak számítottak. Így lett január 31-e Lenin napja, május 1-je és 2-a a munka napjai (az első nap a felvonulásoké és a gyűléseké volt, a második a valódi pihenőnap), november 8-a és 9-e pedig az ipar napjai. Szökőévekben ezekhez hozzácsaptak egy hatodik pihenőnapot is.
A hétvégék megszűntek a Szovjetunióban
A legkülönösebb azonban nem ez volt, hanem az ötnapos hét és a színek szerint felosztott munkások és szabadnapok.
Az ipari termelés hatékonyabb növelése érdekében, hogy a termelés egyetlen napon se álljon le, a dolgozókat öt szín szerint sorolták be, foglalkozási körök alapján: voltak pirosak, sárgák, zöldek, kékek és mályvaszínűek.
De fennmaradtak olyan naptárak is, amelyek különböző, természetesen szigorúan szocialista szimbólumokkal jelölték ezeket a csoportokat: sarló, kalapács, vörös zászló és társaik. Minden csoport a hét más-más napján vehette ki a pihenőnapját. A gyárakban a munkások 80 százalékának minden egyes nap dolgoznia kellett (kivéve az előbb említett ünnepnapokon), 20 százalékuk pihent.
Ez természetesen fennakadásokat okozott a családi életben: megesett, hogy az apa a zöld brigádba tartozott, az anya viszont a sárgába. Minél több dolgozó tagja volt a családnak, annál bajosabb volt, hogy közös programban gondolkodjanak, hiszen mindenkinek máskorra esett a pihenőnapja. Komplett társadalmi csoportokat lehetett így sikeresen izolálni egymástól, ráadásul a kereszténység legfontosabb napja, a vasárnap elvesztette jelentőségét – mindez természetesen Sztálin céljait szolgálta.
Soha nem lett népszerű
A naptár tehát soha nem látott módon szólt bele a családok magánéletébe, emiatt rendkívül népszerűtlenné vált. A népszerűtlenséget az sem enyhítette, hogy a munkások így több szabadnaphoz jutottak: míg korábban a ledolgozott hat nap után járt számukra pihenőnap, az új rendszerben minden negyedik nap után szabadnap következett, így 52 helyett 72-re nőtt azok száma. Ráadásul a termelés sem növekedett az elvárt módon, így, mielőtt kitört volna a népharag, 1931. december 1-jén a bolsevikok újabb változtatást hajtottak végre: megszűnt az ötnapos hét, az új „bűvös” szám a hatos lett.
Hatnapos munkarendben dolgoztak, és megjelentek a közös munkaszüneti napok is: mindenki számára annak számított minden hónap 6-a, 12-e, 18-a, 24-e és 30-a. Tervben volt még, hogy átnevezik a hónapokat is – többek között lett volna Lenin hava, Marx hava, Komintern hava és – természetesen – Sztálin hava. Mindez végül nem valósult meg, mint ahogy a napok neveinek „számosítása” egytől hatig sem.
Az 1930-as évek végére teljes volt a káosz naptárügyben a Szovjetunióban: a tömegközlekedés ötnapos ciklusokban működött, a gyárakban a hatnapos rend szerint dolgoztak, a makacs vidéki lakosság pedig továbbra is a hétnapos hét alapján élte mindennapjait. Végül 1940. június 26-án a Legfelsőbb Tanács hatályon kívül helyezte a hatnapos ciklust, és a Szovjetunióban is visszatérhettek a hétvégék – bár a szabad szombatra még jó darabig várni kellett.
Ha további érdekességekről olvasnál még az időszámítással kapcsolatban, az alábbi cikkünket ajánljuk.
