Noha a valós számadatok máig ismeretlenek, egyes becslések szerint akár tízmillió is lehet azoknak a száma, akiket embertelen körülmények közé küldtek a munkatáborokba az 1934 és 1947 közötti időszakban. Közülük a legtöbben haza sem térhettek.
A Gulag név eredetileg a munkatáborokért felelős szervezetre utalt, a szó a Javító Munkatáborok Főigazgatósága orosz kifejezés rövidítése. Ám a legtöbbek számára a sztálini Szovjetunió egészét behálózó kényszermunkatáborok szinonimája, amelyek egytől egyig olyan helyek voltak, ahonnan kevesen tértek vissza, és ahol az élet maga volt a pokol. Jöjjenek a tények!
A munkatáborok rabszolgái: milliók embertelen körülmények között
A szovjet elnyomás egyik fő eszközeként létesített 3500 munkatábort hosszú évtizedekig arra használták, hogy a nemkívánatosnak ítélteket eltávolítsák a társadalomból. A táborokba hurcolt embereket azzal nyugtatták, hogy nem kell majd nehéz munkát végezniük, és hamar újra otthon lehetnek.
Az igazság azonban teljesen más volt:
aki túlélte a megpróbáltatásokat, azt átlagosan három-öt évig embertelen módon, éjt nappallá téve, rabszolgaként dolgoztatták, elszakítva a családjától, a szülőföldjétől, teljesen elszigetelve, könyörtelen szibériai körülmények között.
Azt még ma sem tudni pontosan, hogy hány magyart hurcoltak el málenkij robotra, a történészek úgy becsülik, körülbelül 130 ezret – egyharmaduk sosem tért haza.
A birodalmi Oroszországban is léteztek már
A szibériai kényszermunkatáborokat évszázadok óta büntetésül használták Oroszországban: már a 17. században a Romanov cárok is politikai ellenfeleket és bűnözőket küldtek ezekbe az internálótáborokba, vagy kényszerítették őket szibériai száműzetésre. A 20. század elején azonban a társadalmi nyugtalanság és a politikai instabilitás fokozódása miatt a katorga, vagyis a kényszermunka mint büntetés egyre nagyobb teret hódított.
Sztálin előtt már Lenin elkezdte
Bár az orosz forradalom sokféleképpen alakította Oroszországot, az új kormány a régi cári rendszerhez hasonlított abban a tekintetben, hogy az állam legjobb működése érdekében politikai elnyomást akart megvalósítani. Az orosz polgárháború idején Lenin egy „speciális” fogolytáborrendszert hozott létre azért, hogy elszigeteljék és „felszámolják” azokat a bomlasztó, hűtlen vagy gyanakvó embereket, akik nem járultak hozzá a társadalomhoz, vagy úgy vélték, aktívan veszélyeztetik az új diktatúrát.
Javítóintézetnek tervezték a táborokat
A táborok eredeti szándéka az „átnevelés” vagy a kényszermunka általi korrekció volt: úgy tervezték, hogy a fogvatartottaknak bőven legyen ideje átgondolni döntéseiket. Sok tábor az úgynevezett „táplálkozási skálát” használta, amelyben
a foglyok táplálékadagja közvetlenül összefüggött a termelékenységével.
Így a fogvatartottaknak nem volt más választása, arra kényszerültek, hogy hozzájáruljanak az új gazdasághoz, munkájuk így jövedelmező volt a bolsevik rezsim számára.
Sztálin átalakította a rendszert
Mint ismert, Lenin 1924-es halála után Sztálin vette át a hatalmat, és nem tétlenkedett sokáig. Elsők között változtatta meg a meglévő Gulag-rendszert úgy, hogy csak a 3 évnél hosszabb börtönbüntetést kapott foglyok kerültek a táborokba. Az 1920-as évek végén végrehajtott dekulakizációs programja – kulákok és családjaik millióit tartóztatta le, deportáltatta vagy végeztette ki – során azonban több millió embert száműztek vagy küldtek fogolytáborokba.
Ez kétségkívül hatalmas ingyenmunkaerőt biztosított Sztálin rezsimjének, de már nem volt célja, hogy korrekciós jellegű is legyen.
A foglyok zord körülmények közötti tartásának azonban valójában az lett a következménye, hogy a kormány végül pénzt is veszített, hiszen többet költöttek a takarmányadagokra, mint amennyit az éheztetett fogvatartottaktól visszakaptak.
Az 1930-as években a táborok száma
Mint azt már említettük, amint Sztálin hírhedt tisztogatásai elkezdődtek, drasztikusan megnőtt a száműzetések vagy a Gulagra küldöttek száma. Csak 1931-ben közel 2 millió embert száműztek, 1935-re pedig több mint 1,2 millió ember élt a Gulag-táborokban és -kolóniákban. A táborba bekerülők közül sokan az értelmiség tagjai voltak: magasan képzettek és jobbára mind elégedetlenek Sztálin rendszerével.
A táborokat hadifoglyok tartására használták
A második világháborúban a táborokat hadifoglyok tartására használták, nem hivatalos jelentések szerint etnikai kisebbségek százezreit száműzték Szibériába. Ahogy a harcok a keleti fronton egyre intenzívebbé váltak, a német invázió széles körben elterjedt éhínséget okozott, és a Gulagon élők súlyosan megszenvedték a korlátozott élelmiszer-ellátás hatásait.
Csak 1941 telén a táborok lakosságának mintegy negyede halt éhen.
A helyzetet rontotta, hogy a raboknak és a fogvatartottaknak minden eddiginél keményebben kellett dolgoznia, mivel a háborús gazdaság az ő munkájukra támaszkodott, de egyre csökkenő takarmányadagokkal.
Több és több fogoly
Miután a háború véget ért 1945-ben, a Gulagra küldöttek száma ismét viszonylag gyors ütemben növekedni kezdett. A vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok 1947-es szigorítása következtében ezreket ítéltek el, sőt néhány frissen szabadult szovjet hadifoglyot is a Gulagra küldtek árulás címén.
Felszámolták, mégis megmaradt, csak másképp
Változás csak Sztálin 1953. márciusi halálával történt. Egy évvel később, 1954-ben megindult a politikai foglyok szabadon bocsátása, ám tömeges rehabilitációra csak Hruscsov 1956-os „titkos beszéde” után került sor, amikor is a szovjet vezetés elhatárolódott a sztálinizmustól. A Gulag intézményét hivatalosan 1960. január 25-én szüntették meg, a politikai megfélemlítés azonban később is jelen volt, csak már más joghatóság, a KGB alatt.
Ha szeretnél még többet olvasni a témában, ajánljuk figyelmedbe a Vorkutáról szóló cikkünket is.
