Nem sokkal azután, hogy a Mediciket 1527-ben másodszor is elűzték Firenzéből, Michelangelót VII. Kelemen pápa halálra ítélte. Az 55 éves reneszánsz mester két hónapig bujkált egy föld alatti szobában a San Lorenzo bazilika alatt.
Michelangelo és a Medici-család kapcsolata egészen különleges volt. Kétségtelen, hogy a mester rengeteget köszönhetett a Firenzét – kisebb megszakításokkal – közel 300 éven keresztül uraló dinasztiának, több tagjával is rendkívül jó viszonyt ápolt. A Medicik ugyanakkor nem vették jó néven a vélt vagy valós árulást – ahogy azt Michelangelo a saját bőrén is megtapasztalta 1530-ban.
A Medicik uralma Firenzében
A reneszánsz művész sorsa már egészen fiatalkorában szorosan összefonódott a Medicikével, akik a 15. század első felében váltak Firenze uraivá. Befolyásukat Giovanni di Bicci de’ Medici alapozta meg, aki bankházat alapított, és kapcsolatokat épített – többek között a római egyházzal. Fia, Cosimo alatt a család pénze és hatalma tovább nőtt, amit sokan, köztük az Albizzi-család, nem nézett jó szemmel. (A Medicik pont a nemes származású Albizzik uralma alatt felvirágzó Firenzében tudták megalapozni vagyonukat.) Cosimót ugyan sikerült száműzetnie Rinaldó Albizzinek – meggyilkolni nem tudta, ugyanis a leleményes Medici lefizette börtönőrét, hogy kóstolja meg minden éltelét –, ám a nemesek uralma már nem tartott sokáig.
Egy év elteltével a város visszahívta Cosimót, aki 1434-től haláláig Firenze ura volt – annak ellenére, hogy formális hatalma nem volt. Ezzel kezdetét vette a Medicik uralma Firenzében:
mindössze kétszer szakadt meg, előbb 1494-ben, majd 1527-ben. Egészen 1737-ig tartott, amikor a család utolsó tagja, a kicsapongó életmódjáról hírhedtté vált Gian Gastone meghalt.
Lorenzo, a tündökletes mecénás
Cosimo után Köszvényes Piero, majd Lorenzo il Magnifico, a tündökletes következett Firenze vezetőinek sorában. Utóbbi híres volt művészetszeretetéről, és ennek nemcsak Michelangelo, de az utókor is sokat köszönhet: nélküle valószínűleg egészen máshogy alakult volna a szobrász sorsa. Michelangelót ugyanis gyerekként az apja Francesco da Urbino iskolájába küldte nyelvtant tanulni, ám őt már akkor is jobban érdekelte a művészet. Így az órák látogatása helyett inkább templomfreskókat másolt, és festők társaságát kereste. Tizenhárom éves korában már Domenico Ghirlandaio tanítványa volt, aki annyira elégedett volt vele, hogy Michelangelo apja rá tudta venni, hogy a fiú tizennégy éves korától fizessen munkájáért – ez akkoriban szinte példa nélküli volt.
Nem csoda hát, hogy amikor Lorenzo de' Medici 1489-ben azt kérte a mestertől, hogy küldje el hozzá két legjobb tanítványát, az egyikük Michelangelo volt (a másik pedig Francesco Granacci). Lorenzo felismerte a fiatal festőtanonc tehetségét, és
felkínálta neki: lakjon a palotájában, éljen és tanuljon a többi Medici-gyerekkel, mintha csak ő is a fia volna.
Michelangelo az itt töltött idő alatt ismerkedett meg a reneszánsz filozófiával és művészetekkel, és ekkoriban vette föl azt a szokást is, hogy legfontosabb gondolatait verses formában veti papírra.
Michelangelo, a pápák kedvence
Lorenzo, a tündökletes halála után a művész visszatért a szülői házba, majd nem sokkal később – Savonarola felemelkedése és hatalomra kerülése idején, amikor első alkalommal űzték el a Mediciket – távozott Firenzéből, és Velencébe, majd Bolognába utazott. Ekkorra Michelangelo már ismert és elismert művész volt, II. Gyula pápa előbb síremléke elkészítésével (ez végül nem valósult meg az eredeti tervek szerint), majd a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóinak megfestésével bízta meg.
A művésznek akkor sem kellett szűkölködnie a megbízásokban, amikor II. Gyula után X. Leó lett az egyház vezetője. A pápa és Michelangelo régről ismerték egymást,
X. Leó ugyanis Giovanni di Lorenzo de’ Medici volt, a tündökletes Lorenzo fia, akivel a szobrász együtt élt és tanult a firenzei Medici-palotában töltött évek alatt.
Ő bízta meg a San Lorenzo-bazilika homlokzatának megtervezésével. Ez ugyan sosem készült el – bár Michelangelo gyönyörű fa modellt is készített hozzá – a reneszánsz mester később is dolgozott a bazilika további részein.
Két hónap a föld alatt
Közben Firenzében ismét óriási változások zajlottak: 1527-ben másodszor is elűzték a Mediciket, és visszaállították a köztársaságot, miután Giulio de' Mediciből, a tündökletes Lorenzo testvérének fiából VII. Kelemen néven pápa lett. Amikor a republikánus Firenzét V. Károly hadai ostromgyűrűbe fogták, Michelangelo is segített a védművek kialakításában.
Ez azonban komoly hibának bizonyult – legalábbis VII. Kelemen szemében. A pápa ugyanis ezt súlyos árulásként értékelte, és úgy gondolta, hogy Michelangelo hálátlanságát bizonyítja, pedig a művész oly sokat köszönhetett a Mediciknek.
Szörnyű döntést hozott: 1530-ban halálos ítéletet mondott ki az 55 éves mesterre.
Michelangelo ekkoriban is a San Lorenzo bazilikán dolgozott, és művésztársától, Giovan Battista Figiovannitól kért segítséget. A bronz alkotásairól ismert szobrász találta neki azt a föld alatti szobát, amelybe Michelangelo két hónapra elbújt a pápa haragja elől.
Ám itt sem tudta megtagadni önmagát: szénnel és vörös krétával telerajzolta az terem falait, értékes alkotásokat hagyva maga után.
A közel 10 méter hosszú és 3 méter széles terem egészen 1975-ig rejtve maradt, amikor a Medici-kápolnák akkori igazgatója egy új kijárat kialakítása során felfedezte a csapóajtót, amely levezetett a szobába. A falakat borító vakolat alól kerültek elő a rajzok, amelyekről hamarosan bebizonyosodott: a reneszánsz mester alkotásai.
Michelangelo szerencséjére VII. Kelemen haragja hamar csillapodott, és két hónap után visszavonta az ítéletet, így a mester folytathatta a munkát a San Lorenzo bazilikán. Sőt, a pápa Michelangelo egyik legbőkezűbb mecénása lett, még halála előtt pár nappal is megbízást adott neki: fesse meg a Sixtus-kápolna oltárképét. Ez lett a mester egyik leghíresebb alkotása: az Utolsó ítélet.
Caravaggio is fontosnak tartotta, hogy jó viszonyt ápoljon az egyház vezetőjével: igaz, ő elsősorban azért, mert pápai kegyelemben reménykedett.
