1975 fekete év volt a magyar légi közlekedés történetében: január 15-én a Berlinből utasok nélkül hazatérő gép leszállás közben, a rossz látási viszonyok miatt a földbe csapódott, és a kilenctagú személyzet életét vesztette. Ugyanazon év szeptember 30-án pedig a 240-es járat zuhant Bejrút mellett a tengerbe, 50 utas és a tízfős személyzet halálát okozva. A körülményeket meglehetősen felületesen vizsgálták ki, így a mai napig nem derült ki egyértelműen, mi okozhatta a katasztrófát.
1975. szeptember 29-én hosszú órák óta várakozott egy Tupoljev TU–154 típusú repülőgép a Ferihegyi repülőtér egyik félreeső parkolósávjában. A járatnak 16 óra 5 perckor kellett volna indulnia Bejrútba, a felszállási engedélyt azonban többszöri kérés ellenére sem kapta meg. A személyzet arra gyanakodhatott, hogy a hiányzó utasokat várják, akik fontos emberek voltak: a Magyarországra látogató palesztin delegáció tagjai, a Fatah szinte összes vezetője, Jasszer Arafat kivételével, aki nem látogatott el a magyar fővárosba. Közben kialudtak a parkolóhelyet megvilágító lámpák, a repülőgép környéke sötétbe borult, a reptéri dolgozók későbbi beszámolói szerint pedig ponyvás teherautók érkeztek, amelyekből Videoton feliratú dobozokat kezdtek pakolni a gépbe.
A gépre 103 utas foglalt jegyet, közülük azonban mindössze 49 érkezett meg: egy magyar állampolgár, négy francia apáca, egy angolai, két finn, öt brit, egy szaúdi, egy egyiptomi és egy angolai utas, valamint 33 libanoni, köztük legalább húsz, Magyarországon kiképzett palesztin fegyveres. Rajtuk kívül a tízfős magyar személyzet tartózkodott a gépen amely végül 22 óra 40 perckor kapta meg a felszállási engedélyt, meglehetősen szokatlan módon egyenesen a repülőtér vezérigazgatójától.
Tűzlabda a tengerben
A libanoni fővárosban ekkoriban polgárháború dúlt, így a világ legtöbb légitársasága nem indított oda járatokat: csak a keletnémet Interflug és a hazai Malév járataival lehetett odautazni. A háromórás repülőút végén a ciprusi légi irányítás megerősítette, hogy a repülő libanoni légtérbe lépett. Az időjárás ideális volt a leszállásra, Bejrút azonban arra utasította a Malév-gépet, hogy tegyen egy úgynevezett várakozó kört a reptér fölött. Ezután a repülőgép megkezdte az ereszkedést a Rafic Hariri repülőtér irányába, a Földközi-tenger felett. Szeptember 30-án hajnali három körül szakadt meg szakadt vele a kapcsolat, majd bekövetkezett a baleset, nyolc perccel a tervezett leszállás előtt. Egy közelben járőröző hajó matróza erős tüzet látott a levegőben, amely a tengert vörös színnel világította meg. A part menti szállodák vendégei elmondták, hogy robbanást hallottak, és azt látták, hogy egy tűzlabda a tengerbe vágódik. A gép roncsait egy kilométeres sugarú körben találták meg, amiből arra lehet következtetni, hogy a robbanás egészen kis magasságban történt.
Eltűnt az utaslista, megsérült a magnószalag
Másnap a hazai sajtóban megjelent a hír a lezuhant repülőgépről: „A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium jelenti, hogy a Malév 240-es, Budapest–bejrúti járata szeptember 30-án, a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre való leszállás előtt eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant” – írta a Magyar Hírlap 1975. október 1-jén, hozzátéve, hogy a „szerencsétlenség kivizsgálására bizottság utazott a helyszínre, és a libanoni hatóságok közreműködésével megkezdte a munkáját”. Kérdéses, mit sikerült elintézni: a gép okmányai sohasem kerültek elő: eltűnt az utaslista és a rakományjegyzék is, sőt a feketedobozt sem találták meg. A járat kommunikációját rögzítő magnószalag állítólag megsérült. A roncsot a mai napig nem emelték ki a tengerből, annak ellenére, hogy a műszaki lehetőségek erre már 1975-ben is adottak voltak. A Cipruson állomásozó angol légi és haditengerészeti egység ahhoz is felajánlotta közreműködését, hogy felkutassák a nagy mélységbe süllyedt roncsot, és a repülési adatokat rögzítő feketedobozokat, de a magyar fél nem kapott az ajánlaton. Október elejére a világsajtó már arra gyanakodott, hogy a Malév gépét lelőtték.
Lemondták a foglalást
De kinek és miért állhatott érdekében, hogy lelőjék a Tupoljevet? Az egyik feltételezés szerint a Fatah vezérkarának megsemmisítése volt a cél. A palesztin delegáció azonban nem ezzel a géppel utazott vissza Bejrútba: az utolsó pillanatban, minden bizonnyal biztonsági okokból, lemondták a foglalást. A palesztinok valószínűleg több járatra is foglaltak helyet, a Malév pedig csak egy volt ezek közül. De az is elképzelhető, hogy a gépen utazó libanoni állampolgárok valójában PFSZ-tagok voltak, és az ő likvidálásuk volt a cél – ez azonban soha nem derült ki, mert az utaslista rejtélyes módon eltűnt. (Itt kell megemlíteni egy kísértetiesen hasonló légi szerencsétlenséget egy hónappal korábbról: 1975. augusztus 19-én a PFSZ Prágában nyitotta meg külképviseleti irodáját. Másnap a csehszlovák légitársaság Iljusin IL62 típusú utasszállítógépe 17 kilométerre Damaszkusz előtt, fedélzetén 126 emberrel lezuhant.)
Titkos fegyverszállítmányok?
A másik elmélet szerint a Malév fegyvereket szállított a libanoni polgárháborús térségbe. Az 1970-es években a magyar hadiipar még jelentős gyártókapacitással rendelkezett; a Videoton katonai híradástechnikai eszközöket gyártott, a Fegyver és Gázkészülékgyár (FÉG) pedig kézi- és maroklőfegyvereket. A szocialista országok az arab–izraeli konfliktusban az arab országokat támogatták, és a Kádár-rendszer a palesztin szervezettel szemben elrendelt nemzetközi embargót megsértve titkos fegyverszállítmányokkal és pénzzel támogatta Jasszer Arafat szervezetét. A háborús övezetekbe azonban nem lehetett nyíltan fegyvert szállítani, csak titokban. Az álcázott fegyverszállításokat a Honvédelmi Minisztérium irányítása alatt álló Technika Külkereskedelmi Vállalat bonyolította le.
A nyugatnémet Frankfurter Rundschau október 7-én már arról cikkezett, hogy a gépen több tonna fegyvert szállítottak illegálisan. Az újság tudósítója, meg nem nevezett légiforgalmi szakértőkre hivatkozva azt is közölte, hogy a magyar Tupoljevet rakétával lőtték le. Hogy kik és miért, arra azóta sincs hivatalos magyarázat. Szírek, falangisták, szakadár palesztinok vagy akár Izrael is állhatott a merénylet mögött.
Titkok és hazugságok
Az egyik elhunyt stewardess férje, dr. Németh László hosszú éveken keresztül próbálta kideríteni, pontosan mi történhetett, de értésére adták: jobb, ha nem nyomoz az ügyben. „…hasonló visszajelzéseket kaptam az áldozatok családjától a világ különböző pontjairól, senki nem állt velük szóba, se a légitársaság, se a minisztériumok. Pénzt kaptak, és ezzel vége. Mintha nem is történt volna meg a szerencsétlenség” – nyilatkozta dr. Németh László 2003-ban a Népszabadságnak. (2009-ben a magyar kormány is felajánlott fejenként 4 millió forintos kegyeleti támogatást a magyar áldozatok hozzátartozóinak.) Annak ellenére, hogy a hozzátartozóknak azt mondták, a holttestek nem kerültek elő, Németh László nyomozása során kiderült: 37 áldozat földi maradványait megtalálták, ám szokatlan módon nem utaztatták ki a hozzátartozókat, és nem adták ki nekik a testeket sem. A hivatalos verzió szerint a baleset oka ismeretlen, így a felelősség nem a Malévot terhelte amiatt, hogy egy polgárháborús övezetbe indított járatot. A légitársaság megkapta a biztosítási pénzt, amely háborús cselekmény esetén biztosan nem járt volna.
