A gyógyítás művészete évszázadokon át a férfiak kiváltsága volt, ha a nők ilyen tevékenységbe kezdtek, általában boszorkánynak, jobb esetben kuruzslónak tartották, és üldözték őket. A középkorban még ennél is rosszabb volt a helyzet, ha egy nőre rásütötték a billogot, akár máglyán is végezhette vagy durván megkínozhatták. Akkor sem volt más a helyzet, ha az adott nő jómódú, befolyásos családból származott.
Később ez valamelyest megváltozott, a nők ápolóként már részt vehettek a gyógyításban, de csak az orvosok jobbkezeként, ám még akkor sem nézték jó szemmel, ha egy nő „a férfiak dolgába” ütötte az orrát. Az áttörést az jelentette, amikor 1849-ben Elizabeth Blackwell átvehette az orvosi diplomáját az Egyesült Államokban. Ő hozta létre az első 1874-ben az orvostudomány intézetet Londonban, ahol nők is tanulhattak.
Így kezdődött a magyar orvosnők története
Magyarországon jóval később következett be ez a fordulat: Hugonnai Vilma bátorsága és rátermettsége jelentette az áttörést. Amikor egy újsághirdetésben elolvasta, hogy nők is jelentkezhetnek a Zürichi Egyetem orvosi képzésére, nem habozott tovább, és 1872-ben beiratkozott, majd hét évvel később doktorrá is avatták. 1880-ban költözött vissza Magyarországra, ezzel ő lett az első magyar női orvos.
Ez a fajta úttörő cselekedet jelentősen megkönnyítette az utána következők dolgát: kitaposta az utat többek között Steinberger Sarolta számára is. Egy 1895-ös döntést követően ő volt az egyik első, aki nőként beiratkozott Budapesten az orvosi karra, és öt évvel később szülész-nőgyógyászként diplomázott le. Ez akkoriban igen nagy hírnek számított, még a Vasárnapi Újság is írt róla:
„Dr. Steinberger Sarolta, egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel; ő az első magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek nyomdokain fog haladni most már a követők nagy sora.”
Az orvosnőnek egyetlen műhibapere volt a karrierje során
Steinbeger Sarolta 1875-ben született Tiszaújlakon, jómódú zsidó család hetedik gyermekeként, középiskolai tanulmányait magánúton végezte, majd ezután beiratkozott az orvosi karra. A diploma megszerzését követően külföldön képezte tovább magát, hazatérve pedig a Tauffer Vilmos által alapított II. Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék Poliklinikáján kezdett dolgozni.
Pályáját egyetlen műhibaper árnyékolta be, miután 1937-ben elhunyt egy betege belső vérzés következtében, amit méhen kívüli terhesség okozott. Az ítélőtáblának azt kellett eldöntenie, hogy a doktornőnek észre kellett volna-e vennie a méhen kívüli terhességet, vagy sem.
Végül dr. Steinberger Saroltát 1938-ban felmentették a vádak alól, ezzel tisztázta a nevét, és megerősítette addig makulátlan szakmaiságát.
Munkáját és szaktekintélyét többször elismerték karrierje során: 1928-tól az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) nőgyógyászati szakrendelésének osztályvezető főorvosaként dolgozott 1944-ig, amikor származása miatt eltiltották hivatásától. Ezután Pesthidekúton élt visszavonultan, 1962-ben vette át gyémántdiplomáját, és négy évvel később magányosan hunyt el.
Steinberger Sarolta nemcsak orvosként tett sokat, a nőjogokat is felkarolta, cikksorozatot is írt a doktornők történetéről és rendszeresen tartott előadásokat a Feministák Egyesületében. 2024-ban kisbolygót neveztek el az első magyar orvosnőről, amit 2011. szeptember 27-én fedeztek fel a Piszkéstetői Obszervatóriumban.
(Címlapfotónk illusztráció; Fortepan: Kotnyek Antal)
Ha többet szeretnél megtudni Hugonnai Vilmáról, ezt a cikkünket ajánljuk.
