Tószeghy Tamás nagyiparos családból származott: édesanyja a közismert író- és újságírónő Hatvany Lili volt. Nyelvtudása és számos nemzetközi kapcsolata azonban az ötvenes évek elején gyanúba keverte, és ez végzetes következményekkel járt: koncepciós perben halálra ítélték.
1952. december 24-én a Tószeghy család várnegyed-beli, Lisznyay utcai otthonában a karácsonyra készülődött. Talán reménykedtek, hogy havazni fog, hiszen a meteorológiai jelentés futó hózáporokat ígért. Ha bekapcsolták a rádiót, az orosz nyelvlecke és a termelési híradó után karácsonyi dalok helyett meghallgathatták Sztálin elvtárs iránymutatását „a szellemi és fizikai munka közötti ellentét és lényeges különbség felszámolásáról”. A karácsonyeste idilljébe azonban egyszer csak belehasított a rettegett csengőszó: Tószeghy Tamást aznap este letartóztatta az ÁVH.
Nagypolgári háttér
Tószeghy (névváltozatok: Tószögi, Tószegi) Tamás büntetőpere egyike volt az ötvenes évek koncepciós pereinek. A világlátott, nyelveket beszélő, zsidó-nagytőkés gyökerekkel rendelkező fiatalember szülei 1909-ben házasodtak össze. Édesanyja Hatvany Lili volt, a bárónő, akinek a Színházi Élet és a Pesti Napló hasábjain megjelent cikkeit minden héten milliók olvasták. A nagy befolyással rendelkező, cukorgyáros és művészetpártoló Hatvany-család tagjaként Lili várbeli lakásában adott estélyei legendásak voltak, mindenkit ismert, aki számított az 1920-as és 30-as évek Budapestjének kulturális életében. Tószeghy (Freund) Imre szintén nagytőkés családból származott: ők üzemeltették többek között a Kőbányai Sörfőzdét, de volt tápszergyáruk, sőt, a Badacsonyi Bazaltbánya is a család tulajdonában volt.
Házasságkötésüket a korabeli sajtó szerint nagy szerelem előzte meg, amit a Hatvany-szülők igyekeztek megakadályozni, s csaknem kitagadták a tizennyolc éves Lilit, amikor ellenkezésük dacára megszökött, majd feleségül ment a 35 éves Tószeghyhez. 1910-ben megszületett Tamás fiuk, a házasság azonban zátonyra futott: „Körülbelül tíz napja már külön is élnek, a feleség kétesztendős Tamás nevű kisfiával a Svábhegyi nagyszállóban, a férj pedig otthon a Zrínyi utcai lakásban” – írta 1912-ben a Pesti Futár. „Csak a kisfiúcskára nézve nem tudnak megállapodni: mind a ketten meg akarnák tartani és ebben az ügyben folynak a tárgyalások ügyvédek és családtagok között. (…) a válófélben lévő házastársak nincsenek is haragban egymással, a férj gyakran följár a Svábhegyre megnézni a kétéves kis csodaszép fiúcskát” – olvasható Tószeghy Tamás korai éveiről. A szülők végül 1913-ban váltak el; ezután Hatvany Lili Madarassy-Beck Gyula báróhoz, Tószeghy Imre régi barátjához ment feleségül, bár utóbb ez a házassága is válással végződött.
A francia hadseregben
Tószeghy Tamás „tanulmányait európai nagyvárosokban végezte, megfordult Angliában, majd hosszabb ideig Németországban élt” – írta Borvendég Zsuzsanna Kitelepített kémek című tanulmányában. 1938-ban, 28 éves korában Párizsban élt, itt jelentkezett a francia hadseregbe.
„Ne higgye senki, hogy olyan könnyű volt önkéntesként, bejutni a francia hadseregbe.
1939. szeptember 2-án volt a hadüzenet, mi már másnap jelentkeztünk Hevesivel [Hevesi András, a Párizsi eső című regény szerzője] és Fejtő Ferivel, de előbb persze a francia állampolgárokat és az évtizedek óta Frankhonban lakó idegeneket hívták be” – emlékezett vissza Tószeghy Tamás 1947-ben. 1940 februárjában Perpignan közelébe, egy 10 000 fős táborba kerültek, ahonnan fél év várakozás után indultak tovább Sedan felé.
Háborús hősből fasiszta nagyiparos
Hevesi a csatamezőn aknára lépett és életét vesztette, Fejtő és Tószeghy azonban szerencsésen túlélte a bevetést. Utóbbit 1942-től kezdve a francia hírszerzők fordítóként alkalmazták, majd 1946-ban angol származású feleségével, Czulerne (?) Veronikával visszatért Magyarországra. Csakhamar azonban már nem háborús hősként, a francia hadszínteret megjárt veteránként emlegették a lapok: „fasiszta nagyiparos”-nak bélyegezték, nagybátyját, Tószeghy Richárdot kitelepítették egy Hajdú-Bihar megyei tanyára, a kommunista állam képviselői pedig bejelentették a dolgozóknak, hogy államosították a vállalatot. Nem kell őket sajnálni! című cikkében a Friss Újság számos hajdani nagytőkés között közölte Tószeghy Tamás nevét, akit azzal vádoltak, hogy a Badacsonyi Bazaltbánya tulajdonosaként családtagjaival együtt „költekezett, dorbézolt, nem törődött a termeléssel”, miközben munkásait nem fizette ki, és bár luxusautókon száguldozott, „a vállalat államosításánál a vállalati vezető egy fillért sem talált a kasszában, csak 930 ezer forint adósságot.”
Kémkedett-e a franciáknak Tószeghy Tamás?
Tószeghy egy darabig próbálkozott a munkakereséssel, de falakba ütközött. Mivel több nyelven is jól beszélt, nyelvórákat kezdett adni, hogy biztosítsa megélhetésüket. Több külföldi diplomata járatta hozzá a gyerekeit, felesége is jó viszonyt ápolt a diplomatafeleségekkel. Tószeghy többek között megismerkedett Jean Christian Paillet-vel, aki az úgynevezett Trizónia Hivatal vezetője lett: ennek a hivatalnak volt a feladata, hogy a megszállás alatt lévő Németország nyugati felébe kiállítsa a beutazási engedélyeket (nem mellesleg valóban végzett hírszerzési tevékenységet is). Ez lett Tószeghy Tamás veszte: miután 1952 karácsonyán elhurcolták, kínvallatásnak vetették alá, amely során beismerte, hogy 1952 januárjától kémkedett a franciáknak. (Hogy valóban így volt-e, soha nem fogjuk megtudni, hiszen az ÁVH-verőlegények rendszerint addig bántalmazták áldozataikat, amíg azok bármit aláírtak.)
A koncepciós per
Az elsőfokú tárgyalás jegyzőkönyve szerint Tószeghy „évek óta állandó kapcsolatot épített ki az angol és a francia kémszervekkel, hosszú időn át szolgáltatta az áruló adatokat, s eközben széles és bonyolult szervezetet épített ki a kapott bűnös feladatok végrehajtására.” Felrótták neki nagytőkés származását, kijelentve, hogy „nem kétséges, hogy (…) feneketlen gyűlöletet táplált a népi demokrácia intézményével szemben, és ezért széleskörű kémtevékenységet fejtett ki.” A Tószeghy-perben tizenketten álltak a bíróság elé, s amint a vádiratokból kiderült, Tószeghyt olyan, kémkedésgyanús tevékenységekkel vádolták, mint például hogy „1952. április 4-én azt a feladatot kapta, hogy vegyen részt a felvonuláson és figyelje meg az ottani hangulatot, írja fel a szovjet és a magyar gépkocsik rendszámait.” Vagy amikor arról beszélgetett gyermeke keresztapjával, hogy a debreceni repülőtéren „kb. 100 db repülőgép található. Jelentést tett, hogy a repülőgépek egy része »rata«, másik része pedig »lökhajtásos«. Elmondotta, hogy kik őrzik a repülőteret, hogy vannak-e ott szovjet katonák, jelentést tett szovjet vasúti tisztekről is...”
Az ítélet
A négy fővádlottat 1953. július 21-én kötél általi halálra ítélték; később egyikük, Rozgonyi Györgyné büntetését életfogytiglanra csökkentették, de az asszony alig húszéves fiait is bebörtönözték. A perben Tószeghy számos kitelepített ismerősét meghurcolták, az ÁVH-t kevéssé érdekelte, hogy nagybátyjának az alföldi tanyavilágban, mindentől és mindenkitől távol aligha volt alkalma a kémkedésre. Tószeghy Tamást 1954. március 9-én, 44 éves korában a Kozma utcai börtönben végezték ki. Édesanyja, Hatvany Lili még a 30-as években Amerikába emigrált, soha nem tért haza. Apja, Tószöghy-Freund Imre 1966-ban hunyt el a budapesti János kórházban. Özvegye és gyermeke további sorsáról nem találtam adatokat. (Borítókép: Fortepan / Magyar Rendőr)
Ha szívesen olvasnál még a Hatvany-családról, ezt a beszélgetést ajánljuk.
