Színésznők, akik magyar költők és írók múzsái lettek

A díszlet egy veronai ház udvarát idézi. A műborostyánnal futtatott, festett fal alatt egy fiatal fiú áll selyemingben, buggyos bársonynadrágban és harisnyában, tekintetét az erkélyen álló alakra szegezi, ahogy a nézőtéren mindenki. A lány hófehér karjával a korláton támaszkodik, könnyű esésű, a vállát szabadon hagyó ruhát visel, loknijait egy kék szalaggal kötötte össze, hogy látni lehessen pirosítóval kikészített arcát és csillogó szemét. Andalító, korához képest mély hangon szólal meg: „Ó, Romeo, miért vagy te Romeo? Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el!”. Az előadás fináléját vastaps követi. Egy zsöllyére való összetört férfi hagyja el a nézőteret, talán néhány író és költő is akad közöttük. Hiszen nem egy tollforgatónk akad, aki a színházi miliőben talált rá a szerelemre. 

Platón a színpadon

Múzsává válni egy pillanat műve, csak az bizonyos szikra szükséges hozzá, ami elindítja az alkotás folyamatát az íróban vagy a költőben, az adott ihletforrásnak pedig még csak nem is kell feltétlenül tudnia róla, hogy ő micsoda energiákat mozgatott meg a művészetek illékony ihletekből gyúrt világában.

Széppataki Róza sem tudta, hogy elnyerte annak a férfinak a szívét, akinek a neve néhány évtized múltán elválaszthatatlanná válik nemzeti irodalomtól. Katona József félszeg, kevéssé tehetséges színész és szárnyait bontogató műfordító volt, akire kevés fény vetült a színpadon, nem úgy, mint színtársulat ünnepelt üdvöskéjére. Katona mindent megtett, amire visszafogott természetéből telt, levelet írt Rózának, amiben érzelmeiről vallott, de a K. J. monogrammal ellátott vallomás a többi rajongói levél sorsára jutott, miután a színésznő nem tudta megfejteni, ki rejtőzik a monogram mögött. 

Katona sosem dolgozta fel szerelme viszonzatlanságát, ráadásul évekig élt abban a tudatban, hogy Róza őt szándékosan vette semmibe. Házasságára a társulat egy másik színészével pedig kegyelemdöfésként tekintett. A szerelmes versek után a fiatalasszony egy vígjátékot is ihletett, ami A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között címet kapta, és egy kacér nőről szólt, aki előszeretettel törte össze udvarlói szívét. Az eset pikantériája, hogy a főszerepet Rózára osztották, de miután rájött, hogy a darab róla szól, kiszállt belőle. Katona sosem heverte ki szerelmi csalódását. 

A színésznők iránti plátói szerelem iskolapéldája Juhász Gyula és Sárvári Anna története. A költő a nagyváradi színházban látta meg a szőke, kék szemű nőt, akit soha többé nem felejtett el. Lelkesen követte pályafutását, eljárt a próbáira, rajongó kritikákat írt a játékáról, éjszakánként pedig a lakása előtt sétálgatott, de soha nem kereste őt. Mindössze egyszer beszéltek, de Juhász ekkor sem fedte fel érzéseit, halkan válaszolgatott a színésznő kérdéseire. 

A költő az Anna-versek megírása után máshol kereste a boldogságot. Az anekdota szerint viszont mégis hatással volt Sárvári Annára, aki egy Juhász-kötettel a kezében vesztette életét.  

Majdnem szerelem

Petőfi Sándor a debreceni színházban találkozott Prielle Kornéliával. A költő egy hazafias versének elszavalásával szerette volna megcsillogtatni tehetségét, de a cenzúra korlátaiba ütközött. Legközelebb egy évvel később tért vissza a városba, azután, hogy megkérte Szendrey Júlia kezét, de még nem kapott tőle választ. A debreceni közönség ünnepelte az érkezését, Prielle Kornélia elszavalta egy versét a tiszteletére. Merőben más fogadtatással találkozott, mint a Szendrey házban, ráadásul hamarosan utolérte a pletyka, hogy Júlia másnak ígérte a kezét. 

Lánglelkű poétánknak több sem kellett, a szép Kornélia elé penderült, és feleségül kérte. A húszéves színésznő igent mondott, és másnap az oltár elé siettek, de mivel nem voltak meg a házassághoz szükséges papírjaik, nem akadt pap a városban, aki összeadta volna őket. A frigy ötlete olyan gyorsan halt el, ahogy megfogalmazódott, és egy kínos beszélgetés, tisztázott félreértések és egy év után a költő végül Júliával az oldalán mondta ki a boldogító igent. 

Nem Petőfi az egyetlen, aki karnyújtásnyira volt attól, hogy egy színésznő mellett élje le az életét. A már házas Móricz Zsigmond a Belvárosi Színházban vitte színpadra Búzakalász című darabját, amikor beleszeretett a benne szerepet kapott Simonyi Máriába. Vonzalmát sokáig titka a nő előtt, végül tollat ragadt és vagy kétszáz szerelmes levelet írt, és úgy tűnt, érzései válaszra is találtak. 

A felültetett feleség, Holics Janka öngyilkossággal fenyegetőzött, majd be is váltotta ígéretét, és megmérgezte magát. Móricz feleségül vette Máriát, de kapcsolatuk pár év után megromlott. Bár hivatalosan sosem váltak el, útjuk végül külön folytatódott. 

És boldogan éltek, amíg...

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső is színházi berkekből választott magának feleséget. A két jó barát kapcsolata olyan szoros volt, hogy szinte nem is beszélhetünk egyikük szerelmi életéről a másik említése nélkül. Bogát, azaz Judik Etelt Kosztolányi mutatta be Karinthynek. Kölcsönös szimpátiájuk hamar szerelmi kalanddá nőtte ki magát, amit egyedül a megcsalt férj nem nézett jó szemmel. Az író szándékai komolyabbak voltak annál, mintsem lopott órákat töltsön a színésznővel, ezért egy előadása után revolverrel a kezében szöktette meg őt az öltözőjéből, és meg sem álltak Berlinig. 

Fél év után tértek vissza Magyarországra, ahol tetemes összeggel bírták rá a férjet a válásra. Boga már közös gyermeküket hordta a szíve alatt, amikor összeházasodtak. Valószínűleg boldog életük lehetett volna, de a nő hamarosan elkapta a spanyolnáthát, és magára hagyta Karinthyt.

Barátja, Kosztolányi a Vígszínházban talált rá majdani feleségére, Harmos Ilonára. A párt Kéri Pál újságíró testvéreknek hitte külső hasonlóságuk miatt. Nemsokára kiderült, hogy Ilona lélekben is rokon Kosztolányival, akinek minden tréfájában partner volt. Huszonhárom évig, az író haláláig tartott házasságuk. 

Színésznő kétszer

Jókai Mór a színésznőre és a nagy korkülönbségre utazott. Első felesége, Laborfalvi Róza a Bánk bán Gertrúdját alakította, amikor 1948. március 15-én összefutottak a Nemzeti Színház színpadán. A nyolc évvel idősebb nő kokárdát tűzött a mellkasára, és Mór tudta, hogy megtalálta az igazit. Nem törődve családja fenntartásaival, tiltakozásával és fenyegetéseivel, feleségül vette Rózát, akinek aztán szerepeket írt. 

Házasságuk boldogságban és szeretetben telt. Jókai összeomlott, amikor elvesztette hetvenéves feleségét. Gyászából Nagy Bella segítette ki, aki arra kérte őt, segítse Rákosi Szidi színitanodájának egyik ösztöndíjas helyéhez. Jókai szívesen támogatta a nála ötvennégy évvel fiatalabb lányt, aki nemsokára a Nemzeti Színházban kapott szerepeket. Mi sem mutatja jobban, hogy Bella valóban szerette a férfit, mint hogy befutott színésznőként is igent mondott házassági ajánlatára. Öt évig, az író haláláig éltek boldogan. Bella soha többé nem ment férjhez. 

Molnár Ferenc gyengéi is a színésznők voltak. Fedák Sárit régóta ismerte, amikor egy operett-előadása után odament hozzá, és kerek-perec közölte vele: „Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos.” Talán igaza volt, talán nem, mindenesetre Sári a szeretője lett, és egymást támogatva tettek szert a világhírre, a Liliomot még New Yorkban is sikerre vitték, de kapcsolatuk tíz év után megromlott. Molnár ekkoriban szeretett bele a nála huszonnégy évvel fiatalabb színinövendékbe, Darvas Lilibe. Sári nem akart nyom nélkül eltűnni az író életéből, ezért arra kérte, búcsúzóul vegye feleségül. 

Molnár eleget tett szeretője kérésének, és amíg esküvőjére készült, megírta Az üvegcipőt, amit különös szerelmi háromszögük ihletett. A férfi házassága nem tartott sokáig, és miután búcsút vett Sáritól, végre feleségül vehette Lilit.