Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A tudomány érdekében bármit? Sajnos néha előfordul, hogy az ember átlép egy bizonyos határt, így talán még nagyobb lesz a jelentősége annak, etikusan járunk-e el, vagy sem.
A tudomány fejlődése gyakran hatalmas áldozatokat követelt – és nem mindig önkénteseket. Az emberi alanyokon végzett kísérletek története tele van olyan esetekkel, amelyek ma már elképzelhetetlennek tűnnek, mert súlyosan sértették az alapvető emberi jogokat. Az alábbiakban három hírhedt vizsgálatot mutatunk be, amelyek jól példázzák, hová vezethet, ha a tudományos kíváncsiság felülírja az etikát.
A kezeletlen szifilisz szörnyű kísérlete
1932-ben az Egyesült Államok közegészségügyi szolgálata vizsgálatot indított, hogy megfigyeljék a kezeletlen szifilisz lefolyását afroamerikai férfiaknál. A kísérlet résztvevőit nem tájékoztatták arról, pontosan mi is fog történni velük, sokan azt hitték, hogy megfelelő orvosi kezelést kapnak. A valóságban azonban évtizedeken át szándékosan megvonták tőlük a gyógyszereket, még akkor is, amikor a penicillin már ismert és elérhető terápia lett.
A résztvevők közül sokan súlyos egészségkárosodást szenvedtek, meghaltak, vagy családtagjaikra is átterjedt a fertőzés. A botrány 1972-ben robbant ki, és a nyilvánosság felháborodása vezetett ahhoz, hogy az Egyesült Államokban új, szigorú etikai előírásokat vezettek be az orvosi kutatásokra.
Milgram engedelmességi kísérlet: az emberi tekintély árnyoldala
A Yale Egyetemen az 1960-as években Stanley Milgram pszichológus vizsgálta, milyen messzire hajlandók elmenni az emberek, ha egy tekintéllyel felruházott személy ad nekik utasítást. A résztvevők azt hitték, hogy elektrosokkot adnak más embereknek, amikor azok hibáznak egy feladatban. Az elszenvedő valójában színész volt, aki csak színlelte a fájdalmat, de az alkalmazó erről nem tudott.
A kísérlet azt mutatta, hogy az emberek többsége engedelmeskedik a hatalomnak, még akkor is, ha ezzel másnak árt. Bár a vizsgálat fontos tanulságokat hozott a tekintély és engedelmesség kapcsolatáról, a résztvevők megtévesztése és rendkívül erős pszichés terhelése súlyos etikai kifogásokat vetett fel. Sokan bűntudattal és szorongással távoztak, mert azt hitték, valóban szenvedést okoztak másoknak, és ettől az érzéstől sokáig szabadulni sem tudtak.
A Stanford börtönkísérlet: amikor minden elszabadul
1971-ben Philip Zimbardo pszichológus egy szimulált börtönkörnyezetet hozott létre Stanfordban, ahol önkéntes egyetemisták játszották a rabok és az őrök szerepét. A kísérlet célja az volt, hogy feltárja, hogyan hat a környezet és a szerepvállalás az emberi viselkedésre.
A helyzet azonban gyorsan eldurvult: az „őrök” agresszívek és kegyetlenek lettek, a „rabok” pedig pszichésen összeroppantak. A kutatók nem avatkoztak közbe időben, sőt Zimbardo maga is a börtönparancsnok szerepébe helyezkedett, bevonódott a kísérletbe.
Az eredetileg két hétre terveztett kísérletet a résztvevők mentális összeomlása miatt hat nap után lezárták.
A félelem feltámasztása tudományos ürüggyel
Az 1920-as években John B. Watson és Rosalie Rayner egy ma már hírhedtté vált kísérletet hajtott végre, amelynek résztvevője egy “Little Albert” nevű kilenc hónapos csecsemő volt.
Kezdetben Albert nyugodt gyermeknek számított: amikor bemutatták neki egy élő patkányt, nyulat, kutyát vagy majmot, nem mutatott félelmet. Ekkor a kutatók egy fémbottal ütögetve egy másikat zajt hoztak létre, mikor Albert a patkányhoz ért. Az állat és a zaj párosítása után néhány alkalommal Albert sírt, amikor csak meglátta a patkányt, még akkor is, ha a zaj már nem következett be.
Hónapok múltán a félelem „generalizálódott”: Albert reagált más fehér állatokra, és akár egy szakállas Mikulás-maszk vagy hajjal borított fej látványára is. A kísérlet rugalmassága azonban nem tartott sokáig: Albert nem mutatott állandó, konzisztens félelmet a patkánytól minden alkalommal, és Watsonék később bizonyos helyzetekben engedélyezték, hogy az állat közel kerüljön a gyermekhez.
A kísérlet ma már főképp etikai tanulságokkal szolgál, hiszen Albertet soha nem dekompenzálták, azaz nem “építették le” a belé táplált félelmet, és sajnos az sem ismert, mi történt vele később.
Ha érdekesnek tartottad ezt a cikket, olvasd el ezt az anyagot is egypszichológusról, aki egészséges embereket utalt be elmegyógyintézetekbe.
