Az igazi Keresztapa 2017-ben halt meg, még a börtönből is ő irányított

igazi keresztapa toto riina
Olvasási idő kb. 7 perc

Több mind ötven éve töretlen A Keresztapa című film és könyv sikere. Bár a mű leírása alapján is fikciónak számít, az olasz maffia térnyerését mindannyian ismerjük. Az igazi keresztapa Itáliában élt, a valóságban rácsok mögé került, azonban ez sem akadályozta abban, hogy a szervezett bűnözés feje maradjon.

Alig hét esztendeje, hogy 2017. november 17-én elhunyt az igazi keresztapa, Toto Riina egy pármai börtönkórházban. Az olasz maffia gyökerei azonban a messze múltba vesznek, s még napjainkban is élhetnek egykori tagjai.

A minden idők legkegyetlenebb maffiavezéreként számon tartott Salvatore Riina kölyökként kezdte a szakmát. A Corleone-klánhoz tartozó gengszter a Cosa Nostra vezetője volt, 1993-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre

Többször is megpróbálták börtönbe zárni a szicíliai maffia tagjait
Többször is megpróbálták börtönbe zárni a szicíliai maffia tagjaitpier silvio ongaro / Getty Images Hungary

A szicíliai maffia az emberek érdekeit védte?

A 87 éves korában elhunyt maffiafőnök azzal vált ismertté, hogy az 1970-es években újjászervezte a legendás szicíliai maffiát, a Cosa Nostrát. A maffia az olasz egységgel egyidős, éppen annak ellenére született. Itália egyesítése során ugyanis elvárás volt, hogy a csizmaforma félsziget minden népcsoportját egyesítsék. A szicíliaiak azonban úgy érezték, hátrányba kerültek, az államigazgatás nem védi meg jogaikat kellőképpen.

Megszervezték hát a saját igazságszolgáltatásukat, mely egy idő után nem csak a fizikai védelmet adta meg, de gazdasági, sőt politikai babérokra is tört.

Mussolini kinevezésével azonban megszakadt a maffia sikersorozata, a diktátor nem tűrte meg a hivatalos igazságszolgáltatással párhuzamos, illegális szervezeteket és hamarosan felszámolta a szervezett bűnözést. A maffiózók egy része Amerikába menekült, akik maradtak, a második világháborút követően ismét magukhoz ragadták a hatalom egy részét. Kapóra jött számukra Itália 1943-as amerikai megszállása, hiszen így visszaszivároghattak azok, akik korábban a tengeren túlra menekültek. 

18 éves volt, amikor először börtönbe került a Keresztapa

Salvatore Riina, akit alacsony, alig 158 centis testmagassága miatt a Lo Piccoloként (A Kicsi) is ismertek, ekkor volt 13 éves. Az itáliai Corleonéban látta meg a napvilágot 1930. november 16-án, egy szegény, gazdálkodással foglalkozó család sarjaként. Mindössze 7 éves volt, amikor apja egy fel nem robbant amerikai bombát talált. A férfi el akarta adni a robbanószerkezetet. Nem csak ő vesztette életét, amikor hanem az ifjú Toto egyik öccse is, ráadásul bátyja is súlyosan megsérült a bomba felrobbanását követően.

Toto hamar családfenntartóvá vált emiatt, és csatlakozott a szicíliai maffiához.

A háború után virágzott a maffia, melynek igazi főnöke, keresztapája Toto Riina lett a 70-es években
A háború után virágzott a maffia, melynek igazi főnöke, keresztapája Toto Riina lett a 70-es évekbenBettmann / Getty Images Hungary

18 évesen már elítélték, 12 évet kapott gyilkosságért

1956-ban szabadult, és visszatért a maffiához, Luciano Liggio embere lett, majd 1974-ben át is vette főnöke helyét. Toto Riina és emberei kábítószer-kereskedelemre és emberrablásra szakosodtak, klánjuk igyekezett minden másik maffiacsalád fölé kerekedni, mellyel együtt véres leszámolások is jártak. 

Életéről filmsorozat is készült:

Az állam ellen is hadat viselt a Keresztapa

Olyannyira kegyetlennek bizonyult a maffiaharcok során, hogy kiérdemelte a Fenevad becenevet. 1982-ben elnyerte a Cosa Nostra vezető pozícióját is, amit letartóztatásáig meg is őrzött. Ő lett a szervezet Capo di tutti i capi-ja. Nem csak a többi maffiaszervezet vezetőjével számolt le, aktívan beleszólt a mindennapi politikába és igazságszolgáltatásba is. Kivégeztetett egy bírót és egy államügyészt is.

Merényletsorozatot hajtott végre Rómában, Firenzében, és Velencében, összesen 10-en veszítették életüket emiatt. 

Már 1969-ben elfogatóparancsot adtak ki ellene, azonban 24 éven át sikerült kicsúsznia az Arma di Carabinieri, azaz a csendőrség karmai közül. Végig Szicíliában rejtőzött. 1993. január 15-én tartóztatták le Palermóban. A tárgyalások során végig tagadta, hogy köze lenne a maffiához vagy a Cosa Nostrához. Már évek óta a börtönben ült, amikor 2009-ben felvállalta a keresztapa szerepét. Többszörös életfogytiglanra, és 125 millió euró értékű vagyonelkobzásra ítélték. 

Még a börtönben is sokáig tagadta, hogy ő lenne a Cosa Nostra vezetője
Még a börtönben is sokáig tagadta, hogy ő lenne a Cosa Nostra vezetőjeAlessandro Fucarini / AFP

„Nem bántam meg semmit. Soha nem fognak elpusztítani, még akkor sem, ha 3000 év börtönre ítélnek"

– nyilatkozta Toto Riina. 

Az igazi keresztapa a palermói börtönt követően a szardíniai Asinara-szigetén raboskodott, majd átkerül Ascoli Picenóba, ahol 2001-ig egy különösen szigorú, kifejezetten maffiózókra tervezett fegyház rabja volt. Bár elméletileg teljes elszigeteltségben töltötte büntetését, továbbra is sikerült fenntartania vezetői szerepét. Még halálos fenyegetéseket is el tudott juttatni a neki kevésbé szimpatikus bíráknak és ügyészeknek.

Megalkotta a gengszterek tízparancsolatát

2007 novemberében a szicíliai rendőrök Salvatore Lo Piccolo egykori maffiafőnök rejtekhelyén megtalálták a maffia tízparancsolatát, amely hasonló a bibliai Tízparancsolathoz. Ez szolgált útmutatóként a maffiózók számára. A maffia tízparancsolata szabad fordításban a következő:

  • Senki sem mutathatja be magát közvetlenül egy másik családtagnak, egy harmadik személynek kell megtennie azt.
  • Soha ne nézz más családtag asszonyára.
  • Soha ne mutatkozz rendőrökkel.
  • Ne járj kocsmákba és klubokba.
  • Mindig állj szolgálatára a családnak, még akkor is, ha a feleséged gyermeket szül.
  • Mindig tiszteld a döntéseket.
  • Az asszonyokat kezeld tisztelettel.
  • Mindig az igazat válaszold, amikor kérdéssel fordulnak hozzád.
  • Ne vegyél el pénzt, ha az más taghoz, vagy más családhoz tartozik.
  • Ők nem tartozhatnak a maffiához: bárki, akinek közeli rokona a rendőrség tagja, bárki, aki rokonságban áll a család tagjának szeretőjével, bárki, aki nem tiszteli az erkölcsi értékeket.

A maffia hasonló elveken működött a vezető börtönbe zárását követően is, a hangsúly azonban a látványos, életellenes bűncselekményekről a politikai szerepvállalás felé tolódott el. Bár börtönben ült a capo, a Cosa Nostra nem semmisült meg, továbbra is az ő irányítása alatt állt halálig

A bebörtönzött vezető nem tett jót a Cosa Nostrának

„A Cosa Nostra olyan, mint egy abszolút monarchia: amíg a király él, lehetetlen még gondolni is az utód kiválasztására” – nyilatkozta Maurizio De Lucia, az olasz maffiaellenes ügyészség vezetője.

Attilio Bolzoni maffiaszakértő szerint Riina egyenesen úgy vonul be a történelembe, mint az ember, aki, bár keresztapaként működött, lerombolta a Cosa Nostrát. Az ő stratégiája volt ugyanis láthatóvá, egyfajta államellenes terrorszervezetté tenni az addig láthatatlan maffiát a sok hírhedt gépfegyveres, bombás gyilkossággal. Erre viszont az olasz állam, történetében először könyörtelenül reagált. Nem csak Totót tartóztatták le, százak kerültek a rácsok mögé, és hatalmas vagyonokat koboztak el a leszámolás során. 

Toto halálát követően több jelentkező is volt az olasz maffia vezető pozíciójára, a Riina halálával és a következő vezető bebörtönzésével meggyengült Cosa Nostra szerepét a calabriai ’Ndrangheta vette át. 

Ha érdekel, hogy Al Capone miként szervezte meg a szicíliai maffia amerikai testvérszerveztét, ide kattintva olvass tovább.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Érdekességek