Valaha tóparti közpark, majd ivókút állt azon a területen, ahol ma a Hősök tere található. A főváros talán legfontosabb tere csak a századforduló után nyerte el nagyjából végleges formáját.
Aki ma megfordul a Hősök terén, talán nehezen képzeli el, hogy a hatalmas nyílt terület nem mindig nézett ki így. Sokáig nem is volt különösebb jelentőségű, csak a 19. század végén tartott millenniumi ünnepségsorozat idejére, illetve a munkálatok késlekedése miatt csak pár évvel utána, a 20. század elejére készült el a tér ikonikus emlékműve.
Pusztaság állt valaha a Hősök tere helyén
A 19. század elejéig az a terület, ahol ma Budapest szimbolikus tere áll, a város részének is alig volt tekinthető: tulajdonképpen Pest határa volt, egy futóhomokos, mocsaras puszta, amelyen ökrök legelésztek. Később akácfákat és a selyemkészítéshez, a hernyók táplálékául eperfákat telepítettek, majd a lápot csatornákkal szabályozták, kis tavat alakítva ki.
Pár évvel később a Városliget már kedvelt kirándulóhely és közpark volt, amelyben lassan egyre több sétálóút és látványosság kapott helyet.
A mai Hősök tere területe azonban ekkoriban sem számított még kiemelt környéknek: a Városligetet inkább a Király utca felől közelítették meg, itt állt a liget bejárata és központi tere, a Rondó – ott, ahol ma az ötvenhatosok emlékműve található. Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere egyszerű tóparti park volt, sétányokkal, virágágyásokkal és fákkal.
Millenniumi emlékmű helyett ivókút
A helyzet akkor sem változott még jelentősen, amikor az 1870-es években megkezdődött a Sugárút (később: Andrássy út) tervezése, majd kivitelezése. Ráadásul a területen komoly munkálatok kezdődtek, miután Zsigmondy Vilmos mérnök kútfúrásba kezdett. A dolog meglehetős szenzációt keltett: amikor a bányamérnök 1866 decemberében kifejtette, hogy véleménye szerint nemcsak Budán, de Pest alatt is találni hévforrást, amit egy kúttal ki is lehetne aknázni, a Magyar Földtani Társulat szakemberei csak kétkedve fölvonták szemöldöküket.
Mégis Zsigmondynak volt igaza: noha sokkal mélyebbre kellett ásnia, mint gondolta, 1877. június 4-én 970 méteren 74 Celsius-fokos hévízre bukkant.
A mai Hősök terén így sokáig a mérnök megbízásából Ybl Miklós által tervezett ivókút állt, amelynek helyére 1884-ben az ugyancsak Ybl tervezte, Gloriette nevű díszkút került. (A 2 és fél méter magas, hatszögletű építményt 1898-ban a Széchenyi-hegyre tették át.) Az artézi kút emléktáblája ma is látható a Hét vezér-szoborcsoport előtt, rajta felirat: „E helyen fakasztott 74-c fokú, percenként 831 liter hozamú hőforrást tudományos vizsgálatai alapján végzett 971 méter mély fúrással 1878. I. 21‑én Zsigmondy Vilmos bányamérnök.
E ma is működő forrás tette lehetővé a városligeti artézi fürdő létesítését.”
Szimbolikus tér kellett a világvárosnak
Buda és Pest 1873-as egyesítése után, ahogy a város egyre nagyobb metropolisszá fejlődött, úgy váltak egyre fontosabbá a várostervezési szempontok. A 19. század második felében a nemzetépítés jelentősége is előtérbe került, így vált újra és újra témává egy reprezentációs célokat is szolgáló, szimbolikus tér kialakítása. Az 1896-os millenniumi ünnepségek erre kiváló alkalmat szolgáltattak. Az országgyűlés 1896-os törvénycikkelyében kimondta: „A törvényhozás a honalapítás ezredik évfordulójának maradandó emlékkel való megörökítése czéljából elhatározza, hogy (…)
Budapesten a városligetnek az Andrássy út és a tó közötti részében a honalapító Árpádot és a nemzet egész történelmi múltját megörökítő emlékművet állít.”
Az Andrássy út végén elhelyezkedő tér „feldíszítésére” több terv is készült. Ezek között akadt olyan, amely Andrássy Gyula lovasszobrát képzelte el egy félköríves kolonnád elé (ez volt Schickedanz Albert első változata), majd a millenniumi kiállítás főbejárataként Schickedanz már egy kapuszerű építményt vázolt föl, a két, negyedkör alakú oszlopcsarnok között mintegy 20 méteres nyílással, középen ismét egy lovasszoborral. Ezekből a tervekből nem lett semmi, ám inspirációval szolgáltak az elfogadott javaslathoz, amelyet Schickedanz Albert és Zala György közösen dolgozott ki.
Noha a tervek 1896-ra elkészültek, a millenniumi kiállításra még nem a ma látható emlékművet és szoboregyüttest építették föl: Frommer Lajos budapesti építész tervezte az expó öt főkapuja közül az I. számút, amely, noha kialakításában hasonlított a későbbi emlékműre, jóval kevésbé monumentális volt.
Az első világháború után letakarták
Az ünnepségek lezárultával kezdték el az artézi kút helyén 1898-ban felépíteni a szoboregyüttest, ám az emlékmű 1906-ra, az utolsó alkotás pedig csak 1926-ban készült el. Elsőként a központi oszlopra helyezett, Gabriel arkangyalt mintázó szobor lett kész, ám ez sem bizonyult egyszerű feladatnak:
a mérnöki hivatal csak úgy engedélyezte a 36 méter magas korinthoszi oszlopra helyezni a bronzszobrot, ha az oszlop belsejében egészen az alkotás talapzatáig vasrudat vezetnek végig.
Az egyik kezében a magyar koronát, a másikban az apostoli kettős keresztet tartó, 5 méter magas szobor felállítása előtt az 1900-as párizsi világkiállításon Grand Prix díjat is nyert.
Az eklektikus stílusú, félköríves emlékművön a hat allegorikus bronzfigurán (Háború és Béke, Munka és Jólét, Tudás és Dicsőség) kívül két oldalt a magyar történelem 7–7 neves személyiségének bronzszobra áll. Ezek között eredetileg öt Habsburg-uralkodó is helyet kapott, ám ezeket részben a monarchia ellen forduló közhangulatot kiszolgálandó az első, részben pedig a második világháború után eltávolították, Ferenc József katonai egyenruhás szobrát össze is törték. Helyükre a nemzeti szabadságküzdelmek vezető alakjai kerültek.
Az 1919-es proletárforradalom után az egész emlékművet vörös lepelbe burkolták, amelyet a munkásmozgalom internacionalista jelszava díszített: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”. Az obeliszk tövében egy munkásember és egy paraszt figurája fogta közre a Kommunista kiáltványból származó idézet szerzőjét: Karl Marxot.
Csak 1932-től kapott nevet
A középső oszlop talapzatánál később újra fölbukkanhatott a honfoglaló hét vezér szobra, amelyeket Zala György eredetileg gyalogosan akart ábrázolni, ám Thaly Kálmán költő, író, országgyűlési képviselő kifogására, miszerint
„a kiválólag lovas nemzet fővezérét, a honalapító fejedelmet »bakává« ne tegyük”, végül lóra kerültek.
A teret 1932-ben keresztelték Hősök terére, ám 1938-tól hasonlított csak igazán mai formájára: ekkor fedték be az Eucharisztikus világkongresszusra készülve térkövekkel. Az Andrássy út és a Városliget közötti terület innentől vált tömegrendezvények, felvonulások és megemlékezések kedvelt színterévé.
Nyitókép: Fortepan / Nagy Gyula
Budapest számos nevezetességének van izgalmas története: a Halászbástya tervezője, Schulek Frigyes például annak a Zsigmondy Augusztának volt a gyereke, akinek testvére Zsigmondy Vilmos, az első magyar artézi kút fúrója volt.
