Víz, cukor, citromlé – csupán e három összetevőből kedvenc hétköznapi italunkat keverhetjük, amelyet ma már ráadásul megannyi variációban szürcsölhetünk. Nem úgy, mint régen, ahol ezt az édeskés frissítőt csak a kiváltságosok kortyolhatták, nem is akármikor.
Noha az elmúlt 1000 (!) évben nem sokat változott a limonádé receptje, a története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza.
A középkorban már ismerték
A limonádé előfutáráról szóló legkorábbi feljegyzés a középkori Egyiptomból származik, ez volt az erjesztett árpából mentával, fekete borssal és citromlével készült kashkab. Nasir-i-Kushraw költő és utazó krónikáinak, valamint a kairói Genízából származó kéziratoknak köszönhetően azonban azt is tudjuk, hogy a 10. századtól egészen a 13. századig Kairóban előszeretettel fogyasztottak egy quatarmizat nevű cukros citromléfőzetet.
Ezért lett népszerű Európában is
Ibn Jumay arab orvos A citromról, annak ivásáról és használatáról szóló, 12. századi értekezésben méltatta a limonádét az egészségre gyakorolt jótékony hatásáért. Ennek következményeként egyre népszerűbbé vált, olyannyira, hogy a „gyógyitalt” Európa is megismerte. A cukor és a citrom magas ára miatt azonban nem mindenkinek adatott meg, hogy belekóstolhasson, a kezdetekben így csak a gazdagok és a súlyos betegek fogyaszthatták.
A 17. században lett hétköznapi ital
Így volt ez egészen a 17. századig, amikor is az ízletes ital szélesebb körben vált elérhetővé. A pezsgő vízből, citromléből és mézből készült limonádé 1630. augusztus 20-án „mutatkozott be” Párizsban, amelyet az utcai árusok a hátukra rögzített tartályokból kínálták. Noha az ital Európa-szerte igen népszerű volt, a francia fővárosban annyira divatos lett, hogy 1676-ban az árusok egy Compagnie de Limonadiers nevű limonádé-szakszervezetet is alapítottak.
A limonádé állíthatta meg a pestist Párizsban
Bármilyen különös elképzelésnek is tűnik, máig sokak tartják úgy, hogy a 17. századi Párizst éppen a limonádé mentette meg az ismét pusztító útjára indult pestisjárványtól. Tom Nealon Forradalmak az ebédlőasztalon című könyvében arról töprengett, hogy lehet-e összefüggés a virágzó limonádédivat és a halálos kór terjedése között, amelyek ideje éppen egybeesett.
A szerző arra jutott, hogy a pestis burjánzását a csatornarendszerbe került citromhéj állította meg, amelyet a patkányok a többi szeméttel együtt elfogyasztottak. Nealon szerint ugyanis minél többen készítettek limonádét, annál többen dobták el a gyümölcs héját, így a betegséget terjesztő állatok is nagy mennyiségben jutottak hozzá. Mindez pedig azért volt előnyös, mert a patkányokban élő, a pestisért felelős kifejlett bolhákat és azok lárváit elpusztította a citromhéjban található szerves vegyület, a limonén, amelyet nagy mennyiségben tartalmaznak más citrusfélék is.
Szénsavas formában már gyártották is
A limonádéőrület természetesen nem állt meg Franciaország határainál, Nagy-Britanniában ugyancsak népszerű itallá vált – pláne úgy, hogy mindeközben Joseph Priestley vegyész feltalált egy készüléket is a szénsavas víz készítésére. Ezután jött Johann Schweppe német-svájci ékszerész új, kompressziós szivattyú segítségével kifejlesztett karbonizációs gépe, amelynek hála, elkezdődhetett az ásványvíz tömeggyártása. Innen pedig már csak egy lépés volt a szénsavas limonádé, amely persze nem tett jót az európai limonádéstandok növekedésének.
Amerikában fontos szerepet kapott
A limonédé híre egyébként az európai bevándorlók hullámaival a tengerentúlra is eljutott a 18. századra. A viktoriánus korszakban például az alkohol alternatívájaként reklámozták a limonádét –például ezzel a szlogennel:
„Viszlát az italtól, itt a limonádé”.
Érdekes, de 1877 és 1881 között a Fehér Ház be is tiltotta a szeszesitalt minden állami vacsorán és más rendezvényen.
Az első amerikai limonádéreceptet egyébként 1824-ben tették közzé a The Virginia House-wife című háztartási kézikönyv és szakácskönyvben. A limonádé e korai változatába tojásfehérjét tettek, majd le is fagyasztották, így az egész leginkább a sörbetre hasonlított, semmint italra. 1827-ben azonban a limonádé ismét megjelent az első koktélkönyvnek tartott Oxford Night Caps című kiadványban: az ital alkoholmentes volt, amibe kocsonyás borjúláb-zselét, nyers tojást és vizet elegyítettek citrommal és cukorral.
Mindenhol másképp fogyasztják
Ma már tudjuk, hogy limonádéból tucatnyi ízű létezik, a világ országaiban azonban eltérőképpen fogyasztják. A törökök az egész citromot felhasználják, a gyümölcs héját pedig belereszelik a cukorba, majd ezt a keveréket adják a citromléhez és a vízhez. A párizsi limonádét három külön kis kancsóban kínálják: az egyikben egy egyszerű szirup van, a másikban víz, a harmadikban a citromlé – fogyasztója ezeket ízlése szerint keverheti magának. Portugáliában és Észak-Afrikában egészen különlegesen készítik a hétköznapi italt: hidegen főzött kávéból, néhány evőkanál egyszerű szirupból és jégre öntött citromléből.
Azt tudtad, hogy a kockacukrot egy szerető férj találta fel? Ebben a cikkünkben elolvashatod, hogy történt.
